…igazán Nőnek lenni csak igazi Férfi mellett lehet. És fordítva. Ez így van a párkapcsolatban és a társadalomban is. A torz férfi világában a nő sem lehet „ideális”.

Az idézet Müller Péter: Férfiélet, női sors című könyvéből van. Ő maga nagyon kritikus férfitársaival szemben, és rendkívül empatikus a nőkkel. De nem hinném, hogy igazságtalan. Kiváncsi lennék, olvasói milyen arányban nők és férfiak. Hogy mit ért a torz férfin, arról majd a végén egy gondolatot még idézek.

De most legyünk pozitívak, a férfi-nő viszony beteljesülésével, a gyerekszületéssel indítanék.

Szülés

Amikor ezeket a sorokat írom, bevallom, hatás alatt vagyok! Mint minden évben, november 17. környékén. Mindig újra élem azt a napot, sőt, már az azt megelőzőt is. 20 évvel ezelőtt ezen az estén bevonultam a kórházba, mert az orvosom azt mondta, ez a gyerek már nagyon nagy, meg kell szülni, ne várjunk tovább. Első gyerek volt, nagyon sokat vártunk rá, évekig. Volt, hogy reménytelennek tűnt, felmerült, talán valami komoly oka van a dolognak (a lombik sem sikerült).

Aztán vége lett egy nagy projektnek, amin éveket dolgoztunk a kollégáimmal (nagyon sokat és időnként a normálisnál jóval többet idegeskedve), orvost is váltottam és valahogy ő olyan magabiztos volt a dolog tekintetében, hogy ettől én is megnyugodtam. Elmentem kineziológushoz is (van az a szakasz, amikor már szinte mindegy, mit javasolnak, te kipróbálod, mert hátha…). Ő is megnyugtatott, többször tudott már segíteni ilyen esetekben.

És a végén tényleg összejött! Természetes úton. Csodálatos várandósságom volt, nyugalom, boldogság, problémamentesség. Igaz, mivel épp 35 voltam, voltak izgalmasabb vizsgálatok is (amelyekre azért rászántam magam, hisz sajnos a családi háttér miatt muszáj volt - nálunk, a szüleimnek három gyerekből kettő betegen született, születési rendellenességgel, és hamar meg is haltak szegények; én voltam az egyetlen egészséges).

Szóval, minden rendben volt, de természetesen már alig vártam, hogy megszülessen, mert a lebegős-boldog várandósság is a végére eléggé át tud menni terhességbe, az ’elefánt’-szerű lét már türelmetlenné teszi az embert. Egyébként én az a típus vagyok, aki nagyon bízom az orvosban, pláne, ha így bizonyított, mint ott akkor az enyém.

Annak a napnak a lenyomata olyan erős bennem, hogy szinte percről-percre fel tudom idézni. Ma már tudom, hogy Gergő még szeretett volna várni egy kicsit, nem úgy festett, hogy ő is nagyon meg akarna már születni. Hajnalban indították a programot (beöntés, infúzió), lassacskán jöttek a fájások, de … inkább nem részletezem, este fél 8-ra lett gyerek. Nyakára tekeredett köldökzsinórral, izgalmas első percekkel, engem utána még egy ideig ott kellett tartani a szülőágyon, összevarrni a szétszakad berendezést, ami szintén felért a korábbi fájdalmakkal... A kis 3,3 kilós (tehát abszolút átlagos méretű) gyermek pedig így első perceit (miután rendbetették) az édesapja karjaiban tölthette. Aki egyébként nagyon hősiesen végigcsinálta velem azt a napot (is), ott benn, a szülőszobán. Ahogyan ez ma már szinte természetes.

Aztán – mivel tényleg annyian örültek velünk -, jött az a pár nap a kórházban, amikor egymásnak adták a kilincset a látogatók, én kínlódtam a szoptatással, nagyon nehezen tanultunk bele, és egyszercsak olyan idegállapotba kerültem, hogy majd szét robbantam. Soha nem szoktam hisztizni, de akkor azt tettem, morogtam, pánikoltam, stb. A férjem előbb megrémült, aztán kezébe vette a szakirodalmat és onnan rájött, ez a szülés utáni depresszióhoz hasonlító valami lehet, és sokszor csak 1-2 napig tart. Szerencsére nálunk is ez történt, hamar túllendültem rajta. Biztos a kimerültség, a hormonális változások, a nyugalom hiánya együtt okozták. Mindenesetre érdekes volt megélni, az is mélyen belém égett.

Van egy barátnőm, aki mindig azt mondta, élete két legnagyobb sportteljesítménye a két gyereke születése. Sportos nőről van szó! Azt hiszem, én is elmondhatom ugyanezt, pedig mögöttem is vannak egyéb sportteljesítmények is. A második fiam 4 évvel később született, teljesen hasonlóan, ugyanezen koreográfia szerint (pedig orvost váltottam), csak ő délután fél 3-ra meglett, és tényleg nagy volt, 4,5 kg. Ő már jobban akart jönni, de őt sem várhattam meg, amikor jelez. De mindkét szülés életem két nagy pillanata, óriási élmények, minden fájdalommal és kínlódással együtt is.

Döntések és lehetőségek

Hogy miért írok most erről?

Azért, mert ez a téma ma nagyon itt van a szeren. Kevés a gyerekszületés, nagyon kitolódott a szülés ideje (megjegyzem én sem 35 és közel 40 éves koromra terveztem, de így alakult), de erről úgy beszélnek sokszor, mintha csupán elhatározás kérdése lenne a dolog. Valahogy keveset beszélnek arról, miért lehet az, hogy nagyon sokan küzdenek meddőséggel, nem mernek gyereket vállalni a megfelelő korban lévők, nem köteleződnek el. A harmincas, negyvenhez közeli nők, akik egyedül vannak, sokszor mesélnek olyan tapasztalatokról, hogy számukra a párkeresés borzasztóan nehéz, mert a pasik rögtön azt látják bennük, biztos szülni akarnak már és keresik hozzá a megfelelő palimadarat.

Ismerek több olyan párt, olyan nőt, akinek nincs gyereke és már nem is lesz. Csupán egyről tudok közülük, aki nem is akart, aki mindig azt mondta, ő nem alkalmas a gyereknevelésre, neki nem való a gyerek. A többiek szerettek volna, de vagy nem lett olyan párjuk, akivel ez felmerülhetett volna, vagy dacára minden próbálkozásnak, nem sikerült. Olyanokat is ismerek, akik aztán örökbe fogadtak, mások ezt nem vállalták be.

Vannak, akiknek egy gyerekük van, de az anyagiak, a munka, egyéb okok miatt nem vállaltak többet, vagy tönkrement idő előtt a házasságuk, vagy nem sikerült újra teherbe esniük.

Hogy Müller Péter mit gondol erről?

"A magánélet válsága a szó legtágabb értelmében a világ válságát jelenti."

Szerencsére vannak olyanok is, ahol több gyerek van, ismerek több nagycsaládot is, köztük is vannak, akik ezt épp így tervezték, vannak, ahol több meglepetés-gyerek is van a csapatban, de őket is ’befogadták’, örömmel vették a családban.

Hogy ez pontosan mitől függ, mennyire esetleg a vallási háttér, a családi tradíciók, és mennyire a lelki háttér, az egészségügyi alkalmasság dönti el, az érdekes kérdés. Nem tudom, mennyire komolyan és célirányosan kutatják ma nálunk ezt a témát (gender?), foglalkoznak-e annak az okaival, hogy ilyen kevés gyerek születik. Tudom, hogy ez nem csak magyar jelenség, Németországról például egészen brutális adatokat hallottam, ott mégrosszabb a helyzet.

Társadalmi háttér

Sok dolog van emögött, nem fogom részletezni, nem is az én területem. Más kérdés, hogy sokszor találkozom a témával a munkám során is.

A magyar viszonyokról csak annyit mondanék, hogy amíg az a helyzet, hogy az idősebb korosztályt, az ötveneseket már szinte leírja a munkaerőpiac, ha nincs fix, stabil munkája ebben a korában valakinek, akkor szinte semmi esélye arra, hogy találjon. De ők már ugye nem szülhetnek... Ugyanakkor a fiatalokra – épp a munkaerőhiánynak is köszönhetően – nagy az igény, nem is keresnek sokkal kevesebbet mint a férfiak, ebben a tekintetben nem állunk olyan rosszul nemzetközi összehasonlításban. Viszont tisztában vannak azzal, hogy ha kiesnek a munkából, utána sokkal nehezebb lesz. A női munkaerő megbízható, jól terhelhető, hiába nem lehet rákérdezni az állásinterjúkon dolgokra, mind hallunk történeteket, hogy de igen, rákérdeznek, nem mondhatni, hogy a munkaadók ösztönzik őket a gyerekvállalást. Ugyanakkor a fiatal nők tudják, hogy ha elmennek szülni, utána már nagyon megnehezedik a helyzetük.

Nálunk még mindig nehéz a gyerekek elhelyezése, kevés a részmunkaidős állás, a gyerekbarát munkahely (és főnök), a férj/apa nem biztos, hogy egyedül el tudja tartani a családot. Ha egyáltalán van megbízható társ, akire hosszú távon is lehet számítani. A ma szülőkorban lévő nemzedékben már nagyon sokan nőttek fel csonka családban, elég sok rossz tapasztalatot láttak, talán emiatt is tudnak nehezebben elköteleződni, hinni a boldog családban. Átmeneti korban élünk, sokak szerint maga a család intézménye elavult... ezen se nyitnék itt most vitát. Én nem értek vele egyet, de majd az idő dönti el, kinek volt igaza.

Ha valaki szeretne elmélyedni ezekben a dolgokban és kíváncsi pontos adatokra, itt van egy új, friss tanulmány, amelyben sok kérdésre találhat választ, vagy legalábbis elgondolkodtató tényszerű adatokat, elemzéseket.

Arról már nem is beszélek, hogy aki szült, utána mennyi feladat, kérdés és megoldandó probléma várja. Ahogy megy az idő, azt is megtanuljuk, hogy a „kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” – mondás nem túlzás, valóban jogos, sőt, manapság, amikor kitolódik a felnőtté válás, talán méginkább.

Csak arra szeretnék kilyukadni itt a végén, hogy én kívánom mindenkinek, élje meg a gyerekszületés csodáját, okozzon másoknak is akkora örömöt, boldogságot, mint amit én, mi megéltünk, ugyanakkor ne gondolja senki, hogy ez ilyen egyszerű! És semmiképp ne ítélkezzen senki azok fölött, akik nem tudnak, vagy nem akarnak gyereket vállalni. Vagy akik nem vállalkoznak a 2., vagy a 3. gyerekre. CSOK ide vagy oda...

Csak hogy egy kis friss, saját élménnyel is szemléltessek...

Ezekről, ezek hátteréről kellene konzultálni inkább, társadalmi párbeszédet folytatni, nem pedig …

De a Lelkizóna határait betartva a további véleménnyilvánítást inkább megtartom magamnak, mindenki maga döntse el, mit gondol.

Azt kívánom, éljünk olyan társadalomban, ahol minél többen kedvet kaphatnak a gyerekvállaláshoz, ahol ezen nem gondolkodni kell, hanem természetes, zsigeri érzés, vágy! Ahol kiszámíthatóbb a jövő, biztonságban érezzük magunkat, tudjuk, hogy a gyerekeinknek lesz normális óvodai, iskolai, majd munkalehetőségük, mi pedig számíthatunk olyan egészségügyi rendszerre, amely segít nekünk majd nagyszülőként is helytállni. Ahol szükség van mindenkire, ahol megbecsülnek mindenkit, nőket és férfiakat, koruktól függetlenül. Nem csak szólamokban.

De mit mond erről Müller Péter? 

"Békának az elvarázsolt mai férfit nevezem. A földre esett, ott él, és nem lát fölfelé. A királyfi – aki eredetileg volt – még tudta, hogy az emberi életet föl kell emelni, különben lesüllyed a pocsolyába. Eszményei voltak. …. Manapság a világválság előrehaladott stádiumában nincsenek már semmiféle eszményeink. A tartás, az egyenes gerinc, a bátorság, a hűség, a megbízhatóság, őszinteség, nyíltság, becsületesség, az igazsághoz való feltétlen ragaszkodás, az önfeláldozás, a nemesség, mások megbecsülése – és ugyanakkor a nőkkel szembeni végtelen tisztelet, gyengédség és megértés, az a mély szeretet, mely nem csupán a kívánatos fenekének, de a lényének is szól, ma már szinte teljesen kihalt fogalmak. Mindezt csak hazudni tudjuk. Nem csak másoknak, önmagunknak is. Elavult szavak lettek. Lementünk békába."

Szerencsére sokan nem mentek még le 'békába', sok egészséges lelkületű férfi és nő van, de ha egy ilyen nagytudású és sokat megélt férfi, mint M.P. így gondolja, talán el lehet ezen is gondolkodni.

Szépeket!

Koskovics Éva

közgazdász, coach

www.kokart.hu

www.treevision.org