Tudom, tudom, ismét egy Backman-könyvet ajánlok, de ne kövezzetek meg, a pasi szerintem egy zseni. Imádom, ahogy oldalról oldalra bontakoznak ki a karakterei. Mint a hagyma héja, úgy jutunk egyre beljebb és beljebb az egyes szereplők megismerésében. Párhuzamosan látjuk az egyes szereplők mozgatórugóit, kibontakozik múltjuk, s összekapcsolódnak az egyes szálak, hogy a végén valamilyen komplex dolog kerekedjen ki mindebből.

A kedvenc szereplőm? Először arra gondoltam, hogy Zara, aki megközelíthetetlen és zárt, majd lassan, de komolyan borzasztó lassan, elkezd megrepedezni a fal, amelyet maga köré épített. Aztán gondoltam a pszichológusra, mert saját maga miatt választotta a szakmáját, először magának akart segíteni (Harmadévesen nagyon éreztem én is, hogy előbb magamon kell segítenem, magamat igazán megismernem.). Utána elkezdtem rajongani Estellért, aki kedves, kissé alkoholista, kissé furcsa, de annál emberibb, ahogy a férje hiányzik neki, miután eltávozott. És aztán rájöttem, hogy minden szereplőben találtam egy jellemvonást, tulajdonságot, szokást vagy egy hétköznapi szorongást, aggdalmat, ami én vagyok, ami bennem is megvan. Majdnem mindenkit megszerettem, akiben találtam hozzám hasonlót, és most kicsit rossz, hogy már nem lesznek a hétköznapjaim részei.

A karakterek bemutatása mellett engem nagyon megragadott ebben a könyvben a fordulatosság, a történetmesélés. Hogy eleinte azt gondoljuk, egy bankrablásról olvasunk, majd túszdrámáról, végül családi drámákról, egy társ elvesztéséről, egy új életről és még megannyi szálról. Másrészt egyre és egyre találgatjuk, ki is a bankrabló. Aztán ahogy kibontakozott előttem a szereplő (mármint a bankrabló), a múltja, a jelene, az indokai, elkezdte felülírni azt az erkölcsi gátat, hogy ne lopj másoktól és ne ejts túszul másokat. Ok, ilyen szabály nem igazán van az életemben, de mondjuk az, hogy másoknak ne ártsak, létezik, és ez nálam most gyakorlatilag ezt jelentette. Szóval eljutottam oda, miután az erkölcsi gátak leomlottak, hogy elkezdtem szorítani a bankrablónak, illetve a többi, néha szerencsétlen, de valójában inkább teljesen normális problémával küzdő szereplőnek.

Most nagyon, de nagyon sajnálom, hogy nincs több Backman-könyv, amit elolvashatnék, mert annyit kapok mindig tőle. Például ez a könyv abban is különösen jó, hogy ami problémákat a mindennapokban megélünk, azokból sokkal találkozhatunk itt is. S ahogy a szereplők elkezdik egymást megismerni, elkezdik támogatni is a másikat. Ez az emberiesség, önzetlenség és hozzállás megnyugtató és bizakodásra ad okot, hogy van kire számítanunk, mégha ez a valaki eleinte ismeretlen ember is számunkra. Éppen emiatt nem is tudok olyat kiemelni, hogy kinek is ajánlanám a könyvet, azt hiszem, talán mindenkinek. 

Hasonló tartalmakért kövess itt a www.lelkedrajta.blog.hu oldalon és a FB-n. Amennyiben pedig támogathatlak a megoldásod megtalálásában, keress meg bizalommal.