5 embertípus, akit jobb, ha messzire elkerülsz
2018. december 11. írta: h.Szilvi_

5 embertípus, akit jobb, ha messzire elkerülsz

Tudom, tudom. Még mindig nem költözhetünk ki az erdő közepére, abba a gyönyörű kis házikóba, amit bőszen osztogatott mindenki a közösségi oldalakon. Tudatában vagyok annak is, hogy nem lehet elmenekülni a világ elől, viszont kőkemény munkával megpróbálhatjuk azért, távoltartani magunktól azt a néhány embertípust, akiket összeségében egyetlen szóval jellemzünk: energiavámpírok. Ilyen a
call-2332278_1920.jpg

Mártír 

Örök ártatlan a lelkem. Soha, semmiről sem tehet. A dolgok csak úgy nemes egyszerűséggel megesnek vele. Esetében olyat, hogy nála valaki szerencsétlenebb, még nem látott a Jóisten se. Mert rákontráz mindenre, amit mondanak neki. Folyton- folyvást panaszkodik.

De az a legfurmányosabb benne, hogy, még nem ismered ki teljesen, addig simán bedőlsz neki. Sajnálgatod, támogatod. Nyomod neki a pozitív sz@rságaidat. Pillanatnyilag úgy tűnik, valóban segítesz neki, fogja az adást. Azután kezdődik minden elölről. Ekkor rájössz, hogy valójában sportot űz az önsajnálatból. Jobban jársz, ha a beszélgetéseitekbe nem teszel bele túl sok energiát, mert csak magadat fárasztod vele. 

Buta 

Úgy jársz vele, mint a fentebb említett delikvenssel. Magyarázhatsz te bárhogy. Érvelhetsz, mutogathatsz kézzel-lábbal. Írhatsz neki regényt, egekig magasztaló költeményt, semmit sem érsz el vele. Vannak köztünk olyanok, akiket valamikor, valamilyen úton - módon sikeresen beoltottak azzal a bizonyos értelmezésgátlóval. Mindezzel még nem is lenne olyan nagy baj, ám általában ők azok, akik mindent jobban tudnak és mindenben holtbiztosak. Ha jót akarsz magadnak, meghagyod őket ebben a hitben. 

Rosszindulatú

A buta ember kiváltsága. Aki tudja magáról, hogy nem ér többet másoknál, tudja, hogy ő sem tökéletes és nem képzeli magát felsőbbrendű lénynek, annak esze ágában sincs elküldeni másokat melegebb éghajlatra. Akinek van némi sütnivalója, az a saját házikója körül sepreget és nem érez kínzó vágyat arra, hogy mások megalázásával  szerezzen érvényt, saját akaratának. 

Tökéletes (annak hiszi magát) 

Se szeri, se száma ma már a tökéletes emberek, tökéletes életének. Egyetlen bibi van velük, szemérmetlenül hazudnak, sajnos még önmaguknak is. Kedvenc terepük a közösségi média, azon belül is, ahogy én látom, leginkább az Instagram. Alapjában véve nem lennének olyan veszélyesek, ha nem létező tökéletességüket csak a négy fal között hirdetnék. Így azonban, simán lehúzzák az egészséges lelkületű emberek csekély kis önbizalmát is. Jó hír viszont, hogy mi döntjük el, kiket követünk. 

 Kétszínű 

Vagy nevezzük inkább a szivárvány minden színében pompázó szépséges napraforgónak, akihez képest a szürke  csekély 50 árnyalata valóságos kutyaf@sza. Mind közül a legveszélyesebbek és sajnos gombamód szaporodnak. Az előzőekben említett 4 másik típust tökélyre fejlesztve ötvözte önmagában. Neked pletykál, aztán rólad is fog. Tenyérbe mászik és mindig abba a kézbe harap, ami "enni adott" neki. 

Egyetlen védekezési módszer létezik ellenük: az elkerülő hadművelet. Ha ez valamely szerencsétlen oknál fogva nem alkalmazható, akkor egyetlen dolgot tehetsz: nem szállsz velük vitába. Hisz tudod, hogy felborítanák a bábukat, rász@rnának a táblára és úgy járkálnának, mintha győztek volna. 

Ha tetszett a bejegyzés, nyugodtan megoszthatod. 

További tartalmakért kövesd a Lélekhatár Blogot Facebookon is. 

süti beállítások módosítása