„A nagyszerű emberek arról ismerszenek meg, hogy tudják, mikor jött el az ideje annak, hogy félretegyék a fontos dolgokat, és az életbevágóan fontosakkal foglalkozzanak.” (Brandon Sanderson)
Ránézünk a napi teendőinkre és mindent fontosnak tartunk, amíg el nem intézzük. Most nézzünk rájuk újra. Melyek azok, amelyeket élből elhalasztanánk, mert ráér foglalkozni velük. Na, ezek közt vannak a valóban fontos ügyek. De hogyan birkózhatunk meg velük, amikor jóval időigényesebbnek tűnnek a többinél?

Máról holnapra. Például felkészülni egy három hét múlva esedékes előadásra vagy előkészíteni a következő fél év üzleti tervét esetleg belelapozni a szakirodalomba, pontosan azok a teendők, amelyek miatt nem rágja senki a fülünket ma, így bőven ráérünk velük foglalkozni holnap. Vagy holnapután vagy a jövő héten. Általában napi szinten osztályozzuk mennyire lényegesek a feladataink, és leginkább magunkra kivetítve értékeljük őket. Ha kicsit távolabbra nézünk és túl lépünk a saját pótolhatatlan szakértelmünkön, akkor felsejlik a megoldás.

Adjuk át. Ha megbízunk embereket, hogy dolgozzanak a kezünk alá, máris nagy segítséget kapunk. Hogy az apró-cseprő ügyeket vagy a nagyobb horderejűeket adjuk ki, az mindegy. A lényeg, hogy ne minden ránk nehezedjen. Kiadhatjuk a kollégáknak azokat a teendőket, amelyek a mi jelenlétünk nélkül is lebonyolíthatók. De bekérhetünk anyagokat az üzleti terv összeállításához is vagy akár bizonyos részeire kész variációkat csináltathatunk és nekünk már csak a mérlegelés, illetve összefésülés marad. Delegálás óriási kincs, ha az időnk hatékony kihasználásról van szó.

Betanítás. Persze nem veszélytelen vállalkozás ez, amikor a tudorok mi vagyunk. De, ha elengedjük, a csak mi tudjuk tökéletesen elvégezni mentalitást és kellő időt fordítunk a betanításra, akkor ez igazi befektetésként megtérül majd. Mondjuk otthon is megbízhatjuk a gyerekeket, hogy tartsák rendben a szobájukat. Biztos nem lesz olyan makulátlan, mintha mi csinálnánk, de miközben önállóságot tanulnak, majd belejönnek. És addig sem nekünk kell törődni a rendrakással vagy takarítással. A megfelelő és türelmes kiképzés kiváló alapja az önálló megbízásoknak.

Megbízható emberek. Természetesen kell hozzá a bizalmunkat élvező személy. Ismernünk kell a környezetünkben lévőket, hogy képesek-e bizonyos munkák elvégzésére. Lényeges a képesség szint, mi az, amit már tud és esetlegesen némi nyújtózkodással elérhet. És még lényegesebb a hozzáállás, hajlandó-e az említett nyújtózkodásra. Van benne akarat, tettvágy és lelkiismeretesen, becsülettel dolgozik, szeret elsőosztályú, minőségi munkát letenni az asztalra. Válogassuk meg az embereinket, ha megtehetjük, és szelektáljunk közülük a megbízatások felosztásánál.

Együttműködésre bírni. Nem elég valakihez hozzávágni egy feladatot. Parancsokat osztogatni a könnyebbik út. Elérni az együttműködési hajlamot sokkal jobb végeredményre vezet. A kapott teljesítmény lesz magasabb színvonalú. Ezért jól jön, ha ismerjük az emberinket, tudjuk, kivel miként, miről beszéljünk, tisztában vagyunk a személyiségtípusukkal és a szeretetnyelvükkel. Valamint sokat számít az emberséges hozzáállás. Ha valaki az elmúlt hetekben rengeteget túlórázott, és egy családi ügy miatt szüksége lenne egy szabad délelőttre, engedjük el. Ne vegyen ki szabit, ne dolgoztassuk le, csak menjen és nyugodtan intézze el a dolgát. Az emberi hangnem erősebb mozgatórugó az anyagiaknál is.

Csapatmunka. Adódhat, hogy egy nagyobb tennivaló több ember közös munkájaként áll össze. A csapaton belüli önállóság és döntési lehetőség legalább olyan fontos, mint a kooperáció egymással. Mert szükségük lehet egymás segítségére, de legalább annyira szükségük van kreatív ötletekre is. Az pedig mára bizonyított tény, hogy az úgynevezett ötletbörzék, szép szóval brainstormingok, korántsem olyan hatásosak, mint azt feltételezték. Több és jobb ötlet születik, amikor az ember magában okoskodik. Legyen tényleges ráhatásuk arra a területre, részfeladatra, amelyért felelnek. Hozhassanak döntéseket a csapaton belül és összeadhassák a tudásuk legjavát a közös produktum érdekében.

Kontroll. Előre érdemes lefektetni az elszámoltathatóság szabályait is. Mi a pontos feladat, milyen ütemezéssel zajlik az ellenőrzés, mi az elvárás, milyen következményekre számíthat? Akik nagyobb önállósággal tudnak dolgozni, azok kevesebb felügyelet igényelnek, akik kevésbé önállóak, azoknál rendszeresen kontrollálnunk kell. És visszacsatolásokat, korrekciókat, elismeréseket nyújtani. Itt informálódunk a dolgok állásáról, majd gyűjtjük össze az elvégzett végtermékeket. Lehetőségünk adódik belenyúlni a folyamatba, az optimálisabb végkifejlet miatt.

A kezünkben tartani a szálakat és mozgatni őket nagy különbség ahhoz képest, mintha mindenhez foggal körömmel ragaszkodnánk. Nem arról van szó, hogy a kiadott munkák nem lennének fontosak, de nekünk azzal kell foglalkozni, ami a saját szempontunkból és hosszútávon lényeges. A fejlődés, a kapcsolatépítés vagy akár egy nívós és összeszokott csapat irányítása sokkal többet nyom a latba, mint a napi ügyek kezelése. Megtanulni felismerni mivel töltsünk és mennyi időt, az első és legfontosabb feladatunk. A második pedig, hogy valóban azzal időzzünk, amivel kell. Genki Kawamura szerint: „Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet. Az a szörnyű, hogy egyáltalán nem törődünk azzal, ha elvesztegetjük a valóban fontos időt.”

Örülök, hogy velem tartottál. Ha tetszett ez a poszt, akkor szemezgess az oldalon található hasonló témájú cikkekből. És csatlakozz az oldalt követők táborába, hogy értesülj az új írások megjelenéséről.

Fotó: fauxels, Pexels