Tegye fel a kezét, aki járt már a Szelfi Múzeumban!

Bevallom, múlt hét hétfő óta nekem is fel kell tennem a kezem :).

Amikor meghallottam, hogy létezik ilyen hely Budapesten, valami különös oknál fogva rögtön izgatni kezdett, hogy mi lehet ez, holott egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány szelfit készítettem életemben, és egyáltalán nem is hajt a vágy, hogy rászokjak önmagam fényképezgetésére, de valamiért mégis!

Miután pedig utánanéztem, hogy miről is van szó, és egyúttal kiderült az is, hogy mennyire népszerű egy helyszín, kapásból az kezdett el foglalkoztatni, hogy vajon mit tudhat és mi a varázsa, amivel ennyi és ennyiféle embert bevonz.

Miről is van szó?

Gyorsan azok kedvéért, akik nem tették fel a kezüket:

Egy pop-art-os élménykiállítás, melynek egy földszinti+pincehelyiség ad otthont a Paulay Ede utcában. Becsületes nevén Museum of Sweets and Selfies, és valóban egy kis sütizőhelyiséggel indul az egész „kirándulás”, amely aztán 11 termen, és tizenvalahány installáción keresztül tart. Úgy a honlapjukon, mint a valós térben is meglehetősen domináns szín a rózsaszín, de akadnak azért másfajta színek is bőven, fő, hogy mind igen élénkek, hiszen a „leglényeg” mégis csak az, hogy jól mutassanak a képeken.

Maguk az installációk tulajdonképpen azok, amik. Van pl. banánhinta, eperhinta, unikornis (ami 100 kg-ig terhelhető), cukorgyöngy-medence, virágos bicikli, plüssflamingós fotel, tükörszoba, stb, mutatok képeket! Egyáltalán nincs túlgondolva a kiállítás, túlmagyarázva pedig végképp nincs, a megálmodóinak ajánlása szerint is egyetlen céljuk: „édességet és vidámságot csempészni az emberek mindennapjaiba”.

Ami tulajdonképpen teljesül is, már amennyiben a látogató az ilyesfajta vidámságra nyitott. Nekem, mint egy épp 4 éves kislány aktívan játszóterező és játszóházba járó anyukájának jelen életszakaszomban annyira pont nem nagy durranás az ilyen-olyan hinta, meg (pl. két labdafürdő között) a cukorgyöngyökben fetrengés sem, de lássuk be, azért nem is olyan rossz kis elemi élményszerző körút lenne ez énidős foglalatosságként sem,

DE – mint már említettem is - igen népszerű ám a hely!

Mi, Antónia barátnőmmel egy hétfő koradélután tettük itt tiszteletünket, és azt nem mondom, hogy tömegnyomor volt, de azért majdnem minden installációnál sorba kellett állnunk. Ugyanis mindenki véresen komolyan fényképezkedik. Helyenként kicsit az az érzésem is volt, mintha muszáj lenne. Cipőt a cipőboltból, szelfit a szelfimúzeumból, bár ez azért kissé megtévesztő is, mert akiket mi láttunk, közülük senki sem szelfizett (mi sem ;) ), mindenki a vele érkező társát fényképezte. Mindensetre volt lehetőségünk jó pár embertársunkat végigcsodálni, miként pózolnak a cukormedencében, meg az unikornison, stb, miközben csendben mantráztuk, hogy ’ugyan, fejezzétek már be’. Szóval számomra a várakozás és a mások megvárakoztatásának szabályos váltakozása rontott picit az összességében egyébként abszolút pozitív élményen.

1 dolog, ami meglepett:

Tényleg mindenféle ember jár ide! A várandós magyar kismamától kezdve a huszonéves lányokkal érkező 50-es hölgyön át a mindenféle náció fiatal párjaiig és barátnőcsoportjaiig rengetegen (és ezt csak az alatt a bő 1 óra alatt figyeltem meg, amíg itt tartózkodtunk).

1 dolog, amire keresem a választ:

mi az itt készült képek üzenete és sorsa? Mert hogy emögött annyi az élmény (legalábbis nekem), hogy beleálltam az installációba, Antónia volt olyan jófej és lefényképezett, aztán gyorsan átadtuk a terepet a következőnek. Max 1 percig voltam én a banánhintán hintázó lány. Aztán feltehetem a képet a Fb-ra, meg az instagramra és figyelhetem, hányan lájkolják, és..???

(Arról nem is beszélve, hogy mindegyik képen ugyanabban a ruhában vagyok. Bár lehet a felkészültebbek visznek több szettet is magukkal. Nekem ez csak utólag jutott eszembe :) ).

3 fontos üzenet, amiben megerősítést nyertem itt:

1) Bármit, amit el tudsz képzelni magadnak, azt meg is tudod valósítani!

Az ötlet, mint olyan (és legyen akármilyen ötlet akárki fejében), nem véletlenül költözik a fejbe. Az megvalósításért kiált. És aki bátor és beleáll, és messzire hajítja a kishitűséget, az nagy valószínűséggel sikerre is viszi! A Szelfi Múzeum megálmodói egy fiatal magyar pár, akik előtt le a kalappal! Ha egy baráti beszélgetés során azt mondja nekem valaki, hogy „figyi, kitaláltam egy helyet, ami arra lesz jó, hogy az emberek ott mindenféle valószerűtlen díszletben lefényképezkedjenek”, hát nem biztos, hogy 100%-os hittel tudtam volna támogatni az ötlet sikerét.. És lám! Persze adhatott löketet a külföldön már befutott hasonló helyszínek sikere, de azért mégis, na. Kellett ehhez egy nagy adag önbizalom és bátorság!

2) nem a tökéletességtől (és még csak nem is az arra való törekvéstől) lesz valami igazán jó/népszerű/közkedvelt/híres/szeretett. Egyáltalán nem kötekedős résznek szánom az itt következőket, csak mint olyan tényeket sorakoztatom fel, amelyek megerősítettek a fenti megállapításomban, és következésképpen abban, hogy ott kell elkezdeni, ahol éppen tartunk, nem csak várni arra, ha majd ez, meg majd az ...

Maguk az installációk nagyon jól kitaláltak, de a kivitelezés és a környezet azért nem minden ponton kelti számomra ezt a benyomást. Pl.

- a fal mentén futó csövek szinte minden teremben látszanak,

- a leszerelt radiátorok helye sem lett (még) bepingálva,

- a flamingók között is egész látványosan figyelnek ki a szellőzőnyílások,

- a biztosítótűvel rögzített flamingófejek itt-ott lejjebb is fittyennek a kelleténél,

- sok a biztonsági okokból, az installációk megóvása érdekében tett korlátozás is, ami persze érthető, csak egy élménykiállításon van egy olyan késztetése az embernek (legalábbis nekem), hogy mindent megtapizzak. A csészéknél pl. kifejezetten kiskorúsítónak éreztem a feliratot, ami tájékoztatott, hogy 300ezer Ft ám, ha tönkreteszem (még egyszer hangsúlyozom: nyilván volt rá okuk, hogy kiírják)

- egy teremnél tábla kéri, hogy vegyük le a cipőnket, a következő termekben viszont már nincs szőnyeg (és padlófűtés sem érződött), később viszont nincs jel, hogy vegyük vissza, és elvileg meghatározott irány mentén haladunk tovább, a cipőnk pedig megáll az említett ponton, szóval itt egyéni megoldást kell eszközölni arra vonatkozóan, hogy miként találjunk újra egymásra a lábbelinkkel.

De mindezek láthatóan senkit sem zavarnak különösebben. A csövet meg a szellőzőt majd kivágjuk a képről, a cipő csak előkerül valahogy, a sort kivárjuk, a fotó elkészül, küldetés teljesítve!

3) Játék!!! ez az egész élet "csak" játék!

Játsszuk azt, hogy jól vagyunk!

És hogy van-e köze mindennek a beach body gondolkodáshoz?

De van ám! :) Ld. pl. ebben a videómban:

Ha szimpatizálsz a gondolkodásmódommal, szívesen kapnál rendszeres tartalmakat, inspirációt a témában úgy, hogy közben egy csodálatos Hölgyekből álló, támogató csoport tagja is lehetsz,

szeretettel várlak a BEACH BODYban gondolkodók vágymegvalósító csoportjába n is! 

A tagsága INGYENES, csak a beléptető kérdéseket ne felejtsd el megválaszolni!

 Ha pedig elérkezettnek érzed az időt arra, hogy magasabb szintű támogatást is igénybe vegyél a testeddel és önmagaddal való harmónia megteremtésére, és ezáltal az ideális tested elérésére, szeretettel ajánlom online programjaimat:

A gondolkodás, ami beach bodyt terem(t)

3+1 kulcsgondolat, ami utat nyit a beach bodydhoz

vagy várlak örömmel egyéni konzultációra (online vagy személyesen Budapesten). 

Várom megkeresésed a hello@nagykarolin.hu email címen!

Szeretettel:

Nagy Karolin