Döbbenettel, de inkább szomorúan vettem hírét, hogy a Vadászati Világkiállítás rendezői elsődleges „célpontnak” a gyerekeket tekintik. Én jóérzésű embertársaimnak egy egészen más utat javasolnék követni, ami szerintem nagyobb sikerrel vezet az állatok, a természet szeretetéhez.
Kezdjük Kormos István klasszikusával: Vackorral, akinek kalandjait (az első bében, illetve nagyvilágban) egy tündéri, varázslatos verses meséből ismerhetjük meg. Milliószor meghallgattam gyerekkoromban, egy életre belém ivódtak a vidáman lüktető sorok a „loncsos, lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackóról, Vackorról”.
Egyik legmegindítóbb élményem ezzel a mesével kapcsolatban sorkatonai sanyarú évemre vezet vissza. Valóban megviselt és váratlanul ért az a tömény idiótaság, értelmetlen ökörködés, sok-sok megalázás és szenvedés, ami osztályrészemül jutott a szombathelyi Garasin Rudolfról (a recski munkatábort tervező kommunista faszkalapról) elnevezett laktanyában 1984-85-ben. Édesanyám vigasztalásképpen megvette nekem a Vackor meséit, mégpedig pontosan annak a könyvnek a reprint kiadásában amit pici gyerekkoromban megismertem, Reich Károly csodálatos illusztrációival. Óriási gombóc lett a torkomban és nyeltem a könnyeimet, hogy honnan, miféle csodálatos mesevilágból hová is jutottam.
Nyilván első dolgom volt ugyanezt a csoda-palántát elültetni fiaim elméjében, s a fürdetés utáni felolvasás, esti mesélés egyik slágerdarabja lett ez a katonaságom alatt kapott mesekönyv. (Nagyon kedves játék volt a gyerekekkel az, hogy a mesefolyam rímelő sorai és cselekménye közé itt-ott belekomponáltam őket is, máig előttem van a pillanat, amikor az első ilyen tréfa alkalmával Lackó fiam döbbenettel rántotta ki – nagy cuppanás kíséretében – szájából a hüvelykujját, mikor egyszer csak ott termett ő is Katona Anna mellett Vackor ovis csoportjában.)
Nemcsak megbarátkoztam a kedves kismackóval, de valósággal azonosultam is vele: úgy éreztem, hogy ami vele történik az velem történik. Ugyanezt éltem át a Kisvakonddal is. Szerettem volna ugyanolyan kantáros nadrágot, mint amilyen neki volt és egy ugyanolyan kis felhúzhatós autót, mint amivel ő száguldozott a felnőttek autói között. És így voltak ezzel fiaim is.
Véletlenül sem jutott eszünkbe szétlőni Vackor, vagy a mesebeli szülei fejét, kibelezni, kitömni őket és így gyönyörködni bennük.
Aztán jött Rémusz bácsi a furfangos nyuszival, aki hol a veszély elől, hol a veszély elmúltával „klippiti-klippiti elszaladt”. Kifejezett rokonságot éreztem közte és „Rugóláb Nyusziseriff” között, akinek furfangjait utánzandó zsenge koromban még ágyrugók talpamra applikálásával is megpróbálkoztam.
La Fontaine esopusi meséinek állat alakjai között ugyanúgy előbukkant ez a kicsit hebehurgya, szerethető állat, mint Rajkin orosz akcentussal előadott bohóc tréfáiban, amikor a nyúl, nagyon "él-szém-té-lé-né-détt”. Ugyanez a nyúl volt a legkisebb Ugrifüles is, a három jó barát (Ugrifüles, Brekkencs és Tüskéshátú barátom) egyike.
A Füles Mackó meséi főcím dala mellett ennek a mesének a főcím dala volt a sláger később, amikor saját fiaimat altattam:
„Füles Mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek / Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet / Kedvencem a friss méz, s más finom falatok / De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok / Jó éjt gyerekek, búcsúzik a füles mára / Bújjatok ti is be hamar a jó puha ágyba!” „Látszik a bokorból két nagy nyúl fül / Látszik a bokorból Brekkencs orra / És mi látszik a bokor még: / Látszik egy tüskés hát. / Hogyha a homályból este lesz már / Nem liheg a fürge már nem ugrál / Nagyot ásít s elszunyókál / A három jó barát.”
Ezért aztán a Rémusz bácsi meséi című mesekönyv különleges helyet foglal el könyvespolcomon. Az eredet, saját használatú valahogy elkallódott az idők során és bár később ebből is készült a korabelihez hasonló kiadás, de sajnos nem teljesen abban a formátumban, ahogy én a saját könyvemre emlékeztem. A bordó vászon gerinc és a kemény színes fedél, a színes táblák le lettek spórolva, olcsóbb egyszerűbb kivitelben keltek ismét életre. Az egyik barátom hallotta bánatos beszámolómat arról, hogy ez a mesekönyv már elérhetetlen számomra, ezért meglepett egy eredeti „korabeli” példánnyal, saját viselte mesekönyvével. Nagyon szép ajándék volt. Azóta is ott van, féltett kincseim között, a katonaság alatt „visszakapott” Vackor meséi mellett.
Fel sem merült bennem – s ezzel így voltak/vannak fiaim is – hogy ezekből a nyuszikból jó lenne vagy hetvenet megölni, kitömni, aztán különféle pózokba állítva egy laminált parkettára egymás mellé állítva jó pénzért mutogatni őket.
Ahogy nekem is volt (ma is megvan) alvós brummám, ugyanúgy a fiamnak is. Olyan ez a maci, mint a régi Esti mese főcím bábja, csak ő részévé vált a hétköznapoknak, kalandoknak. Ott van a családi fotókon, fiaim kicsi korában részt vett a kirándulásokon, utazásokon. Ilyesmire nem nehéz nevelni a gyerekeket, hiszen ők eredendően ilyenek: empatikusak, együttérzőek, minden a velünk élő lényeknek bizalmat szavaznak. A nevelés lényegében abból áll, hogy ezt nem rontjuk el, inkább ráerősítünk: elmagyarázzuk, hogy a körülöttünk élő állatok alapból semmi rosszat nem csinálnak, csak táplálkoznak és szaporodnak, ha nem bántjuk őket, akkor jól megvannak a maguk törvényei szerint.
Amikor Bálint fiam iskolába menet megjegyezte egy mellettünk elszálló varjúról, hogy milyen „cuki” ez a dolmányos varjú éreztem, hogy jó úton járok.
A mackón túl a többi állathoz is rövid út vezet a gyerekek szívében. Elég megnézni a Vuk című rajzfilmet pici gyerekként, esetleg – kicsit később, amikor már az olvasás élvezete megszerzett képesség – Fekete István regényeit is lehet olvasni.
Én még egyetemista koromban is olvastam Fekete Istvántól, mégpedig a Lutra című, egy vidráról szóló regényt. Akkor már nemcsak a természet szépségét, hanem a sorok közötti filozófiát is tudtam értékelni. Máig hálás vagyok annak a napközis tanárnőnek, aki általános iskola alsóban felolvasta nekünk a Bogáncsot, amit akkor még saját magam nem tudtam volna elolvasni.
Azt hiszem nemcsak nekem, hanem bizony fiaimnak is lúdbőrözne a háta attól, ha sok Vuk lenyúzott bőrébe kellene bújni, s eszünkbe sem jut, hogy a világkiállításon nyolcvanezres prém kucsmák, milliós bundák között válogassak.
Kicsit később, a kiskamaszok már fogékonyabbak az egyéni kalandokra, a felfedezésekre, kielégíthetetlen kíváncsisággal kutatják a világ kincseit. Ebben az időszakban érdemes elővenni Gerald Durrell könyveit. Nemcsak a humoros, rendkívül szórakoztató írásokat (mindenek előtt a „Családom és egyéb állatfajták”-at), hanem az olyan könyveket is, amint amilyen „Az amatőr természetbúvár”, ami kedvcsináló és hasznos gyakorlati tanácsadó a gyerekeknek ahhoz, hogy hogyan lehet megismerni az élő természeti környezetet, mivel ez a könyv – ahogyan alcíme is utal erre – útmutató az élő természet tanulmányozásához.
Fontos! Az „élő természet” tanulmányozásáról és nem a döglött, kibelezett, kitömött állatok tömegének tanulmányozásáról van szó!
Sokkal könnyebben érhető el a természetszeretet, mint cél, ha a gyerek megismerkedik a természettudomány nagyjainak izgalmas élettörténetével, kap egy útmutatót, hogy mit érdemes megfigyelnie a természetben (az ember otthonától, a különböző élőhelyeken át, egészen az egzotukus távoli vidékekig), ha megismeri s megtanulja a természet megfigyelésének lehetőségeit, eszköztárát (lepkehálótól, a mikroszkópon át egészen a távcsövekig, mikroszkópokig), ha útmutatót kap arra, hogy miképpen induljon felfedező utakra, mit és hogyan csináljon a természetben. Saját tapasztalatból mondom, hogy ilyen felkészüléssel gyomorbizsergető kaland lesz még abból is, ha a ház udvarán, fűben hasalva megfigyeljük a hangyákat, vagy a bokrok ágain levéltetvekre vadászó katicát, vagy bekukkantunk odvas fák kérge alá, esetleg módunkban áll a madáretetőben kikelt fiókákat megfigyelni, vagy kilesni a mókust, amint elássa a télire valót.
És ha már Durrell, akkor nyugodtan biztathatjuk gyerekeinket arra, hogy nézzék meg a természetfilmjeiket is. Talán így szakítanak időt a számítógépes játékok mellett egy kis szórakoztató természetismeretre is.
Nyilván nem kerülhető el, hogy később a gyerekek pc, vagy X-box játékokkal, VR szemüvegekkel harcoljanak, lövöldözzenek, ezért – a „természet szeretetének szentelt” világkiállításon – teljesen felesleges efféle virtuális valóság játékokkal szórakoztatva a gyerekeket medve virtuális lelövésével szórakoztatni.
Ha a gyerekek kicsit nagyobbak, akkor önmaguktól is keresni fogják a természettudományos csatornákat, kedvet fognak kapni Attenborough csodálatos filmjeihez, s ezeken keresztül a természet megismeréséhez, szeretetéhez is megkapják a kulcsot.
Ha szerencsénk van, akkor kezükbe veszik a nagyszerű természettudós könyveit is. Ezek az alkotások nemcsak szemet gyönyörködtetőek és szórakoztatóak, hanem komoly ismereteket is adnak. És nem utolsó sorban: érzelmileg is elkötelezik a gyermekeinket, vagy a már fiatal felnőtt utódainkat.
Aki ilyen filmeket néz, ilyen könyveket olvas, az tudja, hogy mi veszi körül, mit, miért és hogyan kell védeni. Nem fog eltévedni, vagy eltévelyedni. Szerintem élvezetből ölni sem fog állatokat. Nem kerülhet olyan helyzetbe, mint az a jó barátom, aki egy ízben felvetette, hogy neki bizony kedve lenne medvére vadászni íjjal Gyimesben. Eleinte nem értette, hogy miért nem tartom ezt jó ötletnek. Tőlem tudta meg, hogy a medve gyorsabban fut, mint a ló, rendkívül jól mászik fára, kifinomult szaglással akár kilométeres távolságból is észlel bennünket, emellett szabad kézzel fog pisztrángot a folyóban iszonyú testi ereje mellett. Szóval nem egy „alvós brumma” a valóságban. Tehát, ha a nyílvessző azonnal le nem teríti, akkor a vadész gyakorlatilag percek kérdése és szörnyet hal.
Egy természetszeretővé nevelt gyermeknek soha nem fordul meg a fejében (felnőttként sem), hogy micsoda élvezet lehet a kihaló félben lévő jegesmedve megölése és nemcsak azért, mert ez alapból természetkárosítás címszó alatti bűncselekmény, hanem azért is, mert jóérzésű, természetszerető ember ilyesmiről nem ábrándozik.
Én – ilyen „iskolát” adván gyermekeimnek – azt tapasztaltam, hogy Bálint, kisfiam, pici korában szinte vigasztalhatatlanul sír a zuhany alatt, amikor azt látja az ismeretterjesztő természetfilmben, hogy az állatorvos bizony nem tud minden állatot megmenteni. Mélyen megérintik a kutyahűségről szóló filmek, s maga is szeretne háziállatról gondoskodni.
Így aztán Klárikának, a cicánknak igazán jó sorsa van. Pont úgy néz ki, mint Lukrécia, de a természete inkább olyan, mint Szerénykének a Frakk című meséből. Közmegegyezés a családban, hogy neki van köztünk a legjobb dolga. Ízlésének megfelelő finomságokat kap, minden családi, baráti összejövetelen kikövetel magának egy széket a társaságban, hideg téli estéken lefekvés előtt dorombolva szunyókál a kiválasztott családtag hasán, miután a macskák jellegzetes masszírozó gyomrozásával erősíti az érzelmi kapcsolatot (pont úgy, ahogy ezt a szakirodalomban olvastuk).
Klárika jólétéből jut a környezetének is. Bejáratossá vált hozzánk több süni is, akik esti körútjuk alkalmával fényesre nyalják Klárika edényét, mindenmaradékot megesznek. Ennek aztán az lett a vége, hogy ők is kapnak külön ennivalót. (Hárman is vannak, a Csupasz pisztoly sorozat szereplőiről elnevezve: Nordberg, Rocco és az őszes hasú Frank Drebin hadnagy.)
De nálunk a hozzánk tévedt idegenek közül nemcsak a süniknek van jó dolguk. Én a legyet is inkább kiengedem, mintsem agyonütöm. (Összesen hat napig él, most miért bántsam, ha nem muszáj?) És azt látom, hogy fiaim követik a példát, amit tőlem láttak, s amit kisgyerekként hallhattak a Kaláka csodálatos előadásában Rigó Bélának az állatok szeretetéről szóló, lélekemelő versében (Nálatok laknak-e állatok?):
“Nálatok / leütik-e a sárga / lámpavirágra / betévedt lepkét? / Vagy egy-két / gyöngéd intéssel /ablakot tárva / a sötét szobából az éjszakára / elkülditek, jó éjt kívánva. / Elég volt mára / nálatok. / S ha volna szárnyatok, / szállnátok utána.”
Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök!
Zeke Laci
