2020.07.05. 08:24 – dankógábor

Hivatalos! Kanye West indul az elnökségért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

elon-kanye-1593626569-640x5531-1593911787-640x553.jpeg

Ráadásul már idén. Ez most lehet megkavar sokakat, mert ugyan Kanye West (a képen jobbra) már egy ideje hangoztatja, hogy az Amerikai Egyesül Államok elnöke akar lenni, de mivel jóban van (volt?) a jelenleg regnáló Donald Trumppal, ezért csak azután tervezte ezt, hogy Trump többet nem indulhat a letöltött nyolc éve miatt. Most viszont valami megváltozott, mert azt írja, hogy már most neki akar kezdeni a jövőt építeni, természetesen Isten segítségével. Gyakorlatilag azonnal mellé is állt egy olyan ember, aki Westhez hasonlóan zseni (volt?) a maga szakmájában, aztán kissé elment az esze: Elon Musk (a képen balra) biztosította teljes támogatásáról a rappert. Nekünk pedig egyik szemünk sír, a másik nevet. Utóbbit azért, mert így rendkívül szórakoztató lesz az amerikai elnökválasztás, előbbit azért, mert félünk, hogy kútba esik West Dr. Dre-vel közös új lemeze, amiről egyelőre csak azt tudni, hogy készül (készült?).

Egyébként Snoop Dogg olyan videót mutatott nemrég, ahol West és Dre együtt dolgozik a stúdióban, ő meg ott ücsörög:

Ja, és van egy új dal is:


kanye west



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása