2019.11.22. 09:00 – Lángoló Gitárok

Ady Endre versét zenésítette meg az Apnoé - Itt a Héja-nász az avaron!

Lángoló premier és miniinterjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

apnoe_1.jpg

Őszi dalpremiere után újabb dallal jelentkezett az Apnoé. Az időzítés nem véletlen, hiszen épp ma 142 éve született Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A zenekar egyik legismertebb versének megzenésítésével tiszteleg előtte születésnapján, nem is akárhogyan, hiszen a Héja-nász az avaron alá sikerült egy olyan kicsit melankolikus dallamvilágú, mégis felemelő hangulatú dalt írniuk, ami annak ellenére, hogy nincs három perc, rengeteg felfedeznivalót és szépséget rejt magában. Ráadásul az egészhez készült egy olyan művészi igényű szöveges videó, ami méltó párja a hallottaknak. Premier és miniinterjú a hajtás után! 

A dalról és a hozzá készült videóról a zenekar frontembere, Takács Gergelyt kérdeztük. 

Aki nem ismeri a munkásságotokat, de mondjuk hallotta legutóbb a Nemállatot, amelyben a folk keveredik a punkkal, és még ki tudja, mivel, annak talán furcsa lehet, hogy most egy versmegzenésítéssel jelentkeztek.

Való igaz, a két dal elég távol áll egymástól, de aki közelebbről ismer minket, az tudja, hogy egyáltalán nem áll távol tőlünk ez a vonal. Korábbi lemezeinken is megtalálhatóak voltak már hasonló szerzemények. Ezek a versek dalszerzés közben egyszerűen csak eltalálnak minket, mondhatjuk úgy is, hogy "dalok akarnak lenni". A jövőre megjelenő tervezett, tizennégy szerzeményt tartalmazó anyagunkon három ilyen is versmegzenésítés is lesz, Ady Endre mellett Kosztolányi Dezső és Zelk Zoltán költeményeiből.

Ez a mostani dal hogyan született? 

Az egész új anyagunk dalainak alapjait rövid rákészülés után, gyakorlatilag két hosszabb hétvége alatt raktuk le. Kerestünk egy csendes hétvégi házat, egyszer a Szigetközben, egyszer pedig lakiteleki barátainknál, és pár kevésbé csöndes éjszaka alatt rögzítettük a dalok vázait zenei producerünkkel, Horváth Botond Barnabással. Ha jól emlékszem, a Héja-nászt Lakiteleken vettük fel egy vasárnap hajnalon.

A videón ugyanazzal a csapattal dolgoztatok, mint legutóbb?

Részben igen. A Nemállat klipjét Timár Matyi rendezte, vágta és a klip elkészülte után már tudtuk, hogy mindenképpen szeretnénk a továbbiakban is vele dolgozni, így a Héja-nász videójára is őt kértük fel. Az alapkoncepciónk az volt, hogy készüljön egy grafika vagy festmény, aminek a megalkotását rögzítjük. Így került képbe Kiss Benedek aki a videóhoz készített egy igen menő Ady portrét. A kép témáját, és az elkészítés technikáját illetően abszolút szabad kezet adtunk neki, tehát ez abszolút Benedek kreativitását dicséri.

Az előző klip kevesebb mint két hónappal ezelőtt jelent meg. Várhatók további dalok, videók az új lemez megjelenése előtt?

Klip ötletünk annyi van, hogy gyakorlatilag az összes dalhoz tudnánk csinálni valamit. Ezzel együtt a közeljövőben már a jövő nyári koncertekre fogunk készülni, a zenekar élő megszólalását pallérozzuk épp. Ezzel együtt nem kizárt, hiszen folyamatosan változik minden - ki tudja mit hoz a jövő? 

Az Apnoé élőben legközelebb az Advent Óbudán 2019 rendezvénysorozat keretében csíphető el, ahol a Kincskereső Kisködmönt adják majd elő mesés zenejátékként (!). További információk a zenekar Facebookján


indie vers premier folk punk magyarország hír győr ady endre alter apnoé miniinterjú megzenésítés



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása