2019.09.13. 10:15 – Lángoló

Április első hétfőjén Parkway Drive a Budapest Sportarénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

parkway_drive_4_small.jpg

A sikeres nyári fesztiválkoncertek, köztük a wackenes fellépés után meghirdette 2020-as európai arénaturnéját a Parkway Drive. A Viva The Underdogs – European Revolution 2020 körút áprilisban indul Németországban, érinti majd a legendás Wembley Arénát is, Budapesten pedig a Papp László Sportarénában játszanak a srácok április 6-án.

A 2002-ben, az ausztráliai Byron Bay-ben alapított metalcore zenekar hatodik, Reverence című stúdióalbuma tavaly májusban jelent meg, a szakma és a közönség tetszését egyaránt elnyerve. A korábban 5 aranylemezt és két platina DVD-t kiadó csapat lemeze hazai pályán a lemezeladási lista első helyén nyitott, és számos európai országban is bekerült a Top 10-be. 

Az este folyamán több neves előzenekar is játszik majd, akiknek a neve később derül ki, de már most érdemes úgy tervezni, hogy érdemes lesz korán érkezni az Arénába. A jegyértékesítés pedig szeptember 17-én, délelőtt indul.

A Concerto Music bemutatja: Viva The Underdogs – Euroepan Revolution 2020
2020. április 6., hétfő 18 óra
Budapest, Papp László Sportaréna
Parkway Drive koncert + special guests
Belépő: kiemelt állójegyek 16.900 Ft, normál állójegyek 14.900 Ft, ülőjegyek 12.900 - 16.900 Ft.

Jegyek kaphatók a Ticketportal hálózatában és a www.ticketportal.hu oldalon, szeptember 17-e 10 órától.

További információk a Concerto weboldalán, Facebookján, valamint a koncerthez kapcsolódó Facebook-eseményen, és a Parkway Drive honlapján


budapest programajánló koncert hír metal metalcore turné aréna concerto papp lászló sportaréna parkway drive sajtóbejelentés



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása