48ers - Episode 43
2018. szeptember 20. írta: Bécsi Örs

48ers - Episode 43

Ha van valaki aki megállíthatja a Golden Statet, akkor az a Houston Rockets, még annak ellenére is, hogy lehet nem is léptek előre a nyáron.

chris-paul-james-harden-team-up-with-carmelo-anthony-preview-new-look-houston.jpg

 

Ha van csapat aki első-számú kihívója lehet a szupersztár Golden State Warriorsnak, akkor az a Houston Rockets. Papíron bár gyengültek a tavalyi szezonhoz képest, főleg védekezésben, hisz elengedték Trevor Arizat és Luc Mbah a Moutet is, akiknek oroszlánrészük volt a Houston védekezésében, de ennek ellenére, a tavalyi Playoffban egy meccsre voltak, hogy kiejtsék a GSW-t, hisz vezettek már 3-2-re is a Nyugati Döntőben. A Houston az elmúlt szezonokban is stabil élcsapattá vált és egészen jó kémia és győzelmi kultúra alakult ki a csapatnál.

Kedves Olvasóm!
Engedd meg, hogy egy kis kitekintéssel kezdjem!
A megszokott formát azért kerültem el és hagytam ki a Houston Rockets történelmét, mert a blog.hu nem tudta kezelni már a sok karakteremet. Úgy voltam vele, ha már vettem a fáradtságot és foglalkoztam vele, akkor nem fogom kitörölni, csupán egy másik külön blogbejegyzésben foglalkozom majd vele.
Köszönöm hogy olvasol és jó szórakozást a Houston Rockets csapatához ;)

Szezonmustra:

2011-2012-es szezon 34-32 (51.5%). Ez a mérleg egy szezonban simán elég kell hogy legyen a Playoffra, nem úgy volt ez a csonka-szezonban, ugyanis a nyugati 8. helyen a Utah Jazz jutott tovább 36-30-as mérleggel. A Drafton Marcus Morrist (nem tudtam) Nikola Miroticot (nem tudtam) és Chandler Parsonst (nem tudtam) draftolták. Miroticot eltradeelték a Minnesotahoz és a mai napig egyetlen percet nem játszott a Rocketsben.

2012-2013-as szezon 45-37 (54.9%). Első körben estek ki az Oklahoma City Thunder ellen 2-4-re, úgy hogy a Thunder már 3-0-ra is vezetett. Még gyorsan nyertek kettőt, de mind hiába, mert 4 nyert meccsig megy ugye egy párharc. Leigazolták a szabadon igazolható Jeremy Lint és Ömer Asikot. Jeremy Lambet draftolták a 12. helyen, akit aztán Kevin Martinnal, egy első körössel, egy 2013-as 2. körössel és egy 2014-es 1. körössel együtt továbbadtak az Oklahoma City Thundernek, a Cole Aldrich, Daequan Cook, Lazar Hayward és JAMES HARDEN négyesért. A jövőjüket ebben a szezonban alapozták meg.

d2f885590d9d177a9e90a337cefaf3c9.jpg

2013-2014-es szezon 54-28 (65.9%). Bár az Alapszakaszukon javítottak, de ez mit sem számított a Playoff-formájukat tekintve, hisz másolták előző évüket és 2-4-gyel estek ki, most a Portland Trail Blazers ellen. Leigazolták a szabadon igazolható Dwight Howardot és Omri Casspit, több éves szerződést nyomtak Robert Covington orra alá.

2014-2015-ös szezon 56-26 (68.3%). Ismét sikerült javítaniuk az Alapszakasz mérlegen, olyannyira, hogy másodikak lettek Nyugaton. Nem csak az Alapszakaszt tekintve, hanem a Playoffot is, mert a GSW intett nekik megálljt és kizuhantak a Döntő kapujában 4-1-gyel Curryék ellen. A drafton, a 25. helyen húztak, Clint Capelara. Háromcsapatos cserében szerezték meg a Washington Wiizardstól Trevor Arizat. 

2015-2016-os szezon 41-41 (50.0%). Az elmúlt nyóc év legrosszabb Rockets mérlege az Alapszakaszban, de egy nyugati 8-ra ez is elegendő volt, hogy aztán ismét összefussanak a GSW-vel. Az előző nyugati Döntő ismétlődött, most azonban az első körben. Az eredmény ugyanaz lett és 4-1-gyel kulloghattak haza Hardenék. A drafton a 18. helyen Sam Dekkert húzták ki. Hosszabbítottak Patrick Beverleyvel és Corey Brewerrel. 2015.11.18-án kirúgták Kevin McHalet és J.B. Bickerstaffot nevezték ki. 

2016-2017-es szezon 55-27 (67.1%). Kicsit javítottak az előző évhez képest és eljutottak a konferencia elődöntőjébe, ahol a San Antonio Spurs állta útjukat és 2-4-gyel küldték nyári pihire a Rakétákat. Hosszabbítást írt alá Ryan Anderson és Eric Gordon is. Februárban Corey Brewert és egy első körös draft picket küldtek a Lakershöz Lou Williamsért cserébe. A vezetőedzőjüknek Mark D'Antoni lett kinevezve. Még ennek a szezonnak lezárásaként, június 28-án tradeeltek Chris Paulért, amiért feladtak 7 db játékost, cserébe pedig kaptak 661ezer dollárt, egy 18-as draft jogot és magát CP3-t.

ff3bca354a2d0cbeb201bf188985d75c.jpg

2017-2018-as szezon 65-17 (79.3%). Megnyerték a nyugati divíziót és 3-1-re vezettek a nyugati Döntőben a GSW ellen. Egy lépésnyire voltak, hogy kiejtsék a címvédőt, de nem sikerült nekik és 3-4-gyel búcsúztattak egy gyönyörű szezont, rettenetesen szomorúan. James Harden Alapszakasz-MVP lett a szezon végén és bár évek óta vágyott már a díjra, szerintem szívesen cserélte volna el egy Nagy Döntőre. P.J. Tucker kapott 4 évre 32 milliót, hogy a csapathoz került. Újraigazolták Nenét 4 évre 15 millióért  de ennél sokkal-sokkal fontosabb, hogy James Harden aláírta maxos szerződését 4 évre 228 millió dollárért.

2018-19 Team Roster:

NO. NAME POS AGE HT WT COLLEGE 2018-2019 SALARY
-- Bruno Caboclo SF 22 6-9 205    
-- Michael Carter-Williams PG 26 6-6 190 Syracuse $1,512,601
-- Marquese Chriss PF 21 6-10 240 Washington $3,206,160
-- Vincent Edwards SF 22 6-7 220 Purdue  
-- Brandon Knight PG 26 6-3 195 Kentucky $14,631,250
3 Chris Paul PG 33 6-0 175 Wake Forest $35,654,150
4 PJ Tucker SF 33 6-6 245 Texas $7,969,537
5 Aaron Jackson PG 32 6-3 183 Duquesne  
7 Carmelo Anthony PF 34 6-8 240 Syracuse $1,512,601
7 Joe Johnson SG 37 6-7 240 Arkansas  
9 Zhou Qi PF 22 7-1 210   $1,378,242
10 Eric Gordon SG 29 6-4 215 Indiana $13,500,375
13 James Harden PG 29 6-5 220 Arizona State $35,650,150
14 Gerald Green SG 32 6-7 205   $1,512,601
15 Clint Capela C 24 6-10 240   $15,293,104
26 Markel Brown SG 26 6-3 190 Oklahoma State  
28 Tarik Black PF 26 6-9 250 Kansas  
32 Rob Gray G 24 6-1 185 Houston  
33 James Ennis III SF 28 6-7 210 Long Beach State $1,621,415
42 Nene Hilario C 36 6-11 250   $3,651,480

 

Megszerezték a Phoenix Sunstól Brandon Knighot és Marquese Chrisst, Ryan Andersonért és De'Anthony Meltonért cserébe. Chris Paul aláírta elég szép 160 milliós 4 éves szerződését, Clint Caperla pedig 5 évre fog 90 misit kapni. Az, hogy Gerald Green többet ér mint egy évre 2.4 miliió az nem vita tárgya, nem tudom mi lehet a háttérbe, hogy az elmúlt 13 szezonjában 13-szor váltott csapatot. Imádom a játékát meg a stílusát, de ez nem lehet véletlen... Megszerezték Michael-Carter Williamst 1 évre 1.9 millióért és Carmelo Anthonyt 1 évre 2.4 millióért. Elengedték Trevor Arizat a Phoenix Sunshoz, Luc Mbah a Moutet a Los Angeles Clippershez és R.J. Huntert az Atlanta Hawkshoz.

YOLO Arcok:

Eric Gordon az Indianara járt 2007-08-ig és egy éve alatt átlagolt 34.7 perc alatt 20.9 pontot 3.3 pattanót 2.4 asszisztot és 1.3 labdalopást. Nem húzta az időt a HÖK-kel és jelentkezett is a 2008-as draftra, ahol a 7. helyen kelt el.

A Los Angeles Clippers húzta ki, ahol ki is töltötte újonc szerződését, hogy aztán elcseréljék a Chris Paul üzlet részeként New Orleansba. Clippersesként tagja volt a 2010-ben Törökországban Világbajnok válogatottnak. A Hornetsben további 5 évet húzott le és 2016-ban csatlakozott mostani kenyéradójához a Houston Rocketshez. Legsikeresebb évét a Los Angeles Clippersnél érte el, ahol a 2010-11-es szezonban 22.3 pontot 2.9 lepattanót és 4.4 asszisztot átlagolt, melyek mindegyike karriercsúcs Gordonnál. Érdekes amúgy, hogy pont legsikeresebb szezonjában cserélték el, de a Clippers úgy volt vele, ha egy ekkora zsenit mint Chris Pault le tudsz szerződtetni, akkor bizony minden követ meg kell érte mozgatni. Houstonban aztán megtalálta a számításait, hisz egy igazi hármasvetővé vált (igaz az utóbbi szezonjaiban folyamatosan romlott az átlaga, de volt honnan) és megnyerte az Év hatodik embere díjat is 2017-ben.

giphy_2_1.gif

Clint Capela a svájci óriás órás 2014-ben jelentkezett a Francia-bajnokságból a draftra. 25-ként választotta a Houston, de nem sikerült beverekednie magát az aktív rotációba első évében és hogy ne rozsdásodjon be, leküldték a G-Leaguees Rio Grande Valley Vipers csapatához, ahol aztán All-Defensive First Team tag lett. Capela élete Chris Paul érkezésével változott meg végleg. Pontátlagán 2016-ról 2017-re 5.6-ot emelt, Lepattanóján 2016-ról 2018-ra 4.4-et és FG%-a is eléggé félelmetes szinten állt meg az elmúlt idényben, hisz ő tartotta a Ligacsúcsot 65.2%-os hatékonysággal. Capela kiérdemelte, hogy a szezon végeztével szerződést hosszabbítsanak vele. Neki bejött kegyetlenül az amerikai Álom.

giphy_1_2.gif

Chirs Paul a Wake Forestre járt két évet és két éve alatt átlagolt 15.0 pontot, 3.9 lepattanóval és 6.3 asszitszttal megspékelve. A 2005-ös draft 4. választottját a New Orleans Hornets (Chris Paul lelépése után New Orleans Pelicans) húzta ki és az első évében egyértelművé tette, hogy nem lőttek vele bakot a drafton.

Újonc idényében 16.1 pontot és 7.8 asszisztot átlagolt, amivel a Hornets Franchise Playerévé vált. A 2002-ben alapított, múlt nélküli csapatot 3-szor is a Playoffba vezette. Egy Gigaüzlet keretében került volna 2011 nyarán a Los Angeles Lakershöz. A cserével a Lakers évekig berendezkedett volna az NBA trónjára ha összeáll a Paul-Bryant kettős. Ezt azonban a többi csapat nem akarta hagyni és meg is vétózták a cserét. Ennek ellenére Paul LA-be került, csak a büdibb felére, a Clippershez. A Clippersben aztán rendesen tovább teljesedhetett karrierjében. Összeállt a DeAndre Jorda - Blake Griffin - Chris Paul hármas és bár eléggé sittesnek nézett ki a Clippers az évek folyamán, mert eléggé rosszgyerekek gyülekezetét keltették, működött köztük a kémia. Céljukat viszont nem sikerült elérniük, egyszer sem jutottak Nagy Döntőbe. Paul sem az a hidegvérű, de a legbetegebb hármójuk közül visszanézve egyértelműen Griffin volt, aki képtelen volt elfogadni, hogy nem lehetnek végső győztesek és szezon közbeni ámokfutásával megalapozta a Clippers triójának a végét. Miután úgy megverte a szertárost, hogy a saját keze törött el, érződött a Clippersen és Paulon is, hogy elengedték ezt a L'amourt. Paul nem is várt sokat, húzott egy gentlemant, hosszabbított csapatával 2017 júniusában, hogy ne hagyja hoppon őket és csak aztán cserélték el. Így legalább kaptak is érte valamit. Szkeptikus voltam, hogyan fog muzsikálni a Rocketsben a Harden - Paul duó, de gyönyörűen kiegészítik egymást. Afelől nem volt kétségem, hogy Paul intelligenciából képes lesz Hardenen emelni még egy szintet, de azt nem gondoltam volna, hogy ezt Harden egész évben képes lesz tartani. A Houston jó, a Houston jó is lesz és ebben vitathatatlan érdeme van CP3-nak.


giphy_3_3.gif

James Harden az Arizona Statenél kosarazott egyetemistaként és utolsó évében 20.1 pontot, 5.6 lepattanót, 4.2 asszisztot átlagolt. A 2009-es drafton 3. választottként kelt el és a Liga egyik legerősebb támadó-triójába került az Oklahoma City Thundernél.

A Russell Westbrook - Kevin Durant - James Harden trióból Harden volt az a sztár, aki mindig a padról érkezett. 3 OKC-s szeonja alatt összesen 7 meccsen kezdett, a Playoffot is beleszámítva. Évről-évre javított nem csak pontátlagán, de lepattanóját, asszisztján, FG%-án, 3P%-án és FT%-án is, mielőtt lelépett volna  a Houston Rocketshoz. Ott aztán hármasainak hatékonysága kicsit visszaesett, de még így is elsőszámú scorerként tekint rá mindenki. Egy gyenge pontja van/volt, a gyakorlatilag nem is létező védekezése. Olyanokat engedett meg Harden magának kiélezett szituációkban, hogy az embernek kihullott tőle a szakálla. Aztán ez mintha megváltozott volna Chris Paul érkezésével. Félreértés ne essék, továbbra sem jó védő, de most legalább rá lehet mondani hogy nem jó, és nem azt mondjuk, hogy nincs is védekezése. 2018 az Ő éve volt az Alapszakaszban és a szezon végeztével egy fájdalomdíjjal felérő Alapszakasz-MVP címet szerzett.

 

giphy_4_3.gif

Carmelo Anthony egyetemistaként a Syracusera járt és átlagolt egy éves pályafutása során 22.2 pontot, 10.0 lepattanóval fűszerezve. Egy év után úgy gondolta, csatlakozik két barátjához (a legendás négyes fennmaradó tagja: Chris Paul), LeBron Jameshez és Dwyane Wadehez a 2003-as drafton. 3-ként a Denver Nuggets választotta ki a frissensült NCAA bajnokot.

7 és fél szezont töltött Denver-ben, és mindegyik szezonjában 20 pont felett tudta tartani az átlagját. Minden egyes denveri fellépésén kezdő volt, mondjuk ez a sorozata a mai napig nem változott még. Denverből a 2011-es szezon közben váltott a New York Knickshez, ahol aztán 3. szezonjában pontkirályi címet ünnepelhetett. Kristaps Porzingis eljövetelével érezhető volt, hogy New Yorkban Melo már nem kedvenc többé így el is hagyta kenyéradóját és csatlakozott az Oklahoma City Thunderhöz 2017 nyarán. Itt esett meg vele, hogy pályafutása során első évében nem került 20 pont fölé és 16.2 ponttal zárta a 17-18-as szezont. Nem gondolom, hogy ez a szám rohamosan nőne Carmelo Houstonba igazolásával, szerintem már ő is vágja a centit, hogy mikor akassza szögre fejpántját.

 

giphy_5_2.gif

Zöldfülűek:

Vincent Edwards a Purduen egyetemi karrierjét egy impresszív 14.6 ponttal 7.4 lepattanóval 47.6 FG%-kal 39.8 3pt%-kal és 82.3 FT%-kal zárta le 2018-ban. A drafton a Utah Jazz választotta ki, de a Houstonban kezdi meg mégis NBA karrierjét. A 2017-es Taipeiben megrendezett nyári Universiaden az amerikai csapattal elhozták az ezüstöt. Ezen kívül tagja volt az All-Big Ten konferencia harmadik csapatának 2017-ben és a második csapatának 2018-ban.

Rob Gray egy igazi houstoni gyerek, ugyanis 3 idényt húzott le a Houston Egyetemen. záró évében ő is odatette magát rendesen 19.3 pontjával 3.7 lepattanójával és 4.4 asszisztjával. Gray jelentkezett a 18-as draftra, azonban nagy szomorúságára senkinek sem kellett, de nem egy olyan figura hogy feladja és részt vett a Houston Nyári Ligás csapatának munkájában, hogy aztán meghívást kapjon a Houston első csapatának táborába 2018.08.10-én. Hogy marad-e szezon elején is a Rockets játékosa az még kérdéses, de statjaiból ítélve, nagy szüksége lehet még rá egy-egy NBA-csapatnak a jövőben.

A Houston Rockets egyértleműen az elsőszámú kihívója a Golden State Warriorsnak és ha nem is az egész Ligában, de Nyugaton mindenképp. Szkeptikus vagyok Meloval kapcsolatban, de hátha jó hatással lesz rá Chris Paul és kicsit lenyugszik, hogy egyik legjobb barátjával együtt játszhat végre egy csapatban. Harden vállán nem lesz akkora nyomás, mert most már mint újdonsült MVP vághat neki a szezonnak. Capelanak bizonyítania kell, hogy megéri a pénzét, Gordonban pedig bízom, ő azért tudja hozni az elvárt szintet. A legnagyobb feladata szerintem Melo érkezése miatt és a csapat miatt is CP3-nak van, bármennyire is Harden a Franchise Player, ennek a csapatnak ő szab arcot. Szurkolok nekik, mert jó páran érdemelnének már egy Nagy Döntőt legalább ebből a gárdából.

 

Önmarketing linkekkel fűszerezve:

Atlanta Hawks

Boston Celtics

Brooklyn Nets

Charlotte Hornets

Chicago Bulls

Cleveland Cavaliers

Dallas Mavericks

Denver Nuggets

Detroit Pistons

Golden State Warriors

 

Ha kérdésed, kérésed, kivetnivalód, vagy bármid van számomra, check-olj le és vedd fel velem a kapcsolatot az alábbi social media-linkek valamelyikén:

FACEBOOK

INSTAGRAM

A bejegyzés trackback címe:

https://lanbasea.blog.hu/api/trackback/id/tr6014246547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása