A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán! Mi is meglátogattuk a tárlatot, ahol több mint 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot mutattak be. Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti: az impozáns neveknek se vége se hossza. Szőke Dániel beszámolója következik!

Fotó: Mészáros Zoltán

Két dolgot tudtam biztosan, mikor először szembejött velem a plakátokon a Magyar Nemzeti Galéria A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig című kiállítása. Az egyik az volt, hogy a gimnáziumi művészettörténet órák ellenére fogalmam sincs, mit takar a szürrealizmus. A másik pedig az, hogy ezt sehogy máshogy nem tudhatom meg, csak úgy, ahogyan az összes művészeti ággal, stílussal és irányzattal is lenni szokott, azaz saját élményeimen keresztül.

Fotó: Szőke Dániel

Végeztem azért némi felkészülést, ami azonban minden igyekezetem ellenére csak növelte a ködöt. Nem igazán vitt közelebb a megoldáshoz az irányzat definíciójának szánt leírás sem, miszerint Dalí, Magritte és a többiek rendhagyó látásmódot, új alkotó felfogást alkalmaztak, és a változatos technikai megoldások kifejezést is a forró művészettörténeti kása kerülgetésének éreztem.

Fotó: Szőke Dániel

Arra viszont tökéletes volt mindez, hogy alaposan felkeltse a kíváncsiságom, és hogy így, hatásokra és konkrétumokra éhesen lépjem át a Galéria küszöbét. A mozgalom születésének, Salvador Dalí berobbanásának és vezéralakká válásának, és a szürreál kultfilm, az Andalúziai kutya megjelenésének évét, azaz az 1929-es esztendőt középpontba helyező kiállításnak a végére sikerült is alkotnom egy saját definíciót, amit, garanciát persze nem vállalva, de szívesen kölcsönadok bárkinek, aki hozzám hasonlóan nagy kíváncsisággal és befogadásvággyal, és kevés bemagolt és meggyökeresedett tankönyvi definícióval rendelkezik. Íme.

Fotó: Mészáros Zoltán

A szürrealizmus arról szólhatott annak idején, hogy rúgjunk fel minden szabályt, gyűrjük fel az ingujjunkat és csináljunk már végre valami mást. Mégpedig nem lustaságból, vagy indulatból. Hanem lendületes és elszánt antikomformizmusból, szabadságvágyból és lázadásból. Azért, hogy meglássuk mi történik, hogy szabadabbak legyünk, mert írott vagy íratlan szabályok meg akarják tiltani. Mi pedig ezzel szembe megyünk és kilépünk a keretek közül. És hogy merre? Hát felfelé, és lefelé.Törjük át a plafont, de a padlót is!

Fotó: Mészáros Zoltán

Talán nincs hely, és nem szabad felfelé? Mert ott már a tudomány van? Nagyon jó, akkor pláne induljunk el arra, és kóstoljunk bele a tudományba! A pszichológiába, az illúziókba, az érzéki csalódásokba, sőt a pszichoanalízisbe. Kalandozzunk el az emberi tudat és tudattalan világába! 

Fotó: Mészáros Zoltán 

Tilos lefelé, mert tilos gusztustalanságokat ábrázolni? Tilos és nem elfogadott nyíltan erotikus képeket mutatni? Szuper, akkor egy látomásszerű filmben mutassuk be, hogyan nézne ki, ha felvágnánk szikével egy ember szemét. Alkossunk fotósorozatot szexuális pózokról, fessünk le nemi aktusokat. Sőt ábrázoljunk kifordult beleket. 

Mert akarunk mondani valamit, és ennek a valaminek a halála lenne, ha az eddigi eszközöket használnánk, pont azért, mert valami többet, valami mást szeretnénk mutatni, mint amit eddig lehetett, amit eddig szabadott, és ehhez új eszközökre, új, eddig fel nem fedezett területek bejárására van szükség.

Fotó: Mészáros Zoltán

Mindez az alapvetés definíció szerint tartalmazza a művészeti ág szabadságát is, tehát azt, hogy a szürrealizmus szükségszerűen jelen kellett legyen úgy a festészetben, mint a fotóművészetben, úgy a filmvásznon mint a szobrászatban. A szürrealizmus az MNG kiállításának tanulságai szerint egy olyan platform-független irányzat, melynek a kérlelhetetlen, rendszabályozhatatlan és elszánt szabadságvágy a táptalaja.