2021. sze 25.

A védenc - kritika

írta: Benny Bug
A védenc - kritika

Egy újabb morcos női bérgyilkos

Anna (Maggie Q) és Moody (Samuel L. Jackson) éveken át bérgyilkosként hajtottak végre nagyszabású, veszélyes merényleteket. Azonban a baj szokás szerint ezúttal is csőstül jön, Anna ugyanis holtan találja mentorát, miközben képzett halálosztók vadászni kezdenek rá. A nő mindenáron bosszút akar állni, ám ekkor egy rejtélyes alak (Michael Keaton) is belép a képbe, kinek szándékai akkor még nem egyértelműek...

Női akcióhős, aki lever mindenkit is... Annyi, de annyi ilyet láttunk csak az elmúlt pár évben is (ott a Netflixes Kate meg a Lőpor turmix nemrégről, vagy az Ava), hogy emiatt annyira nem hozott lázba A védenc. A szereposztás viszont már annál jobban bejövős volt -elvégre a címszereplő Maggie Q, az ellenlábás Michael Keaton, a mentor pedig maga Samuel L. Jackson. Úgyhogy egy próbát mégis adtam neki...

Meg is lepődtem, mert az eleje meglepően erősen indul - épp azért, mer nem a non-stop akciót nyomatja, hanem kicsit betekintést enged a főhősnő életébe. Semmi szokatlan, klisé ez is rendesen, de a hasonló jelleg produkciók sokszor meg sem próbálkoznak hasonlóval, tehát mégis örömmel fogadtam. A védenc nem akart túlságosan nagyratörőnek/epikusnak látszani és tulajdonképpen ez volt azon összetevője, amiért egészen elkezdett érdekelni ez a klisés bérgyilkos macska-egér játék.

Az akciójelenetek szintén hozzák a kötelezőt, jól néznek ki és egészen dinamikusak. Egyszemélyes halálosztónk márpedig nagyon ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul nem is gyerekbarát módon intézi el a rosszfiúkat, ami a mai mozis sztenderdek láttán szintén szimpatikus dolognak érződik. A rendezéssel szintúgy nincs probléma, az egyik személyes kedvenc Bond-filmemet (Casino Royale) dirigáló Martin Campbell láthatóan ért ezekhez a dolgokhoz.

Aztán az utolsó részében szépen összeomlik az egész, így hiába épített fel addig egész ügyesen dolgokat, addigra kis túlzással kártyavárként omlik össze. A rendkívül ismerős, erőltetett lezárás sem segített rajta. Nagyon sajnáltam, mert addig a pontig A védenc egy lelkes, egészen szerethető ügynöknek tűnt - azzal együtt is, hogy finoman szólva sem tudott bármi új vagy releváns dolgot mondani.

Karaktereink a maguk ismerős mivolta ellenére helyenként még érdekesnek is nevezhetőek. A főhősnőről most valamiért el is tudtam hinni, hogy egyszemélyes gyilkológép, márpedig a hitelesség olyan probléma, amivel a zsáner számos darabja nem tud mit kezdeni. Helyenként, itt-ott még az elvontabb, szatirikus vonalat képviselő humor is be tudott találni. Nagy szerencse, hogy ezeket csak akkor alkalmazták, amikor nem csorbította a narratívát.

A védenc azonban nem igazán tudja magáról, hogy mi is akar pontosan lenni. Szokásos, erős női karaktert csatasorba állító akciófilmnek teljes egészében vállalható kategória, azonban van benne ambíció, hogy ennél is több legyen. A gond az, hogy a film rendre megbicsaklik, mikor megpróbálna ennél több, ennél másabb lenni, így mégsem képes az újdonság érzetét adni. A próbálkozás ugyanakkor szimpatikus dolog a készítők részéről.

Maggie Q egyébként remek volt: nem vesztett a szépségéből, miközben kemény, kegyetlen és neki még be is tudom kajálni, hogy egy ilyen halálos gyilkológép. Samuel L. Jackson is hozza a kötelezőt, (meg az ikonikus röhögését), színészileg a legnagyobbat azonban Michael Keaton megy - nem kapott túl összetett szerepet, de van akkora színész, hogy egész sokat tudott kihozni belőle.

 

Végszó:

 

A védenc valamivel élvezetesebb, mint az elmúlt időszak csajos gyilkológépeket középpontba állító, fájóan jellegtelen, középszert alulról súroló próbálkozásai. Megpróbál ezeknél több lenni és még mindig szimpatikusabb az ambícióba belebukni, mint próbálkozás nélkül feladni. Leginkább mégis remek szereposztása okán lehet érdemes a figyelemre. Lehetett volna belőle valami üdítően újszerű vagy kevésbé kiszámítható? Kétségtelenül. Lehetett volna rosszabb és ennél sokkal jellegtelenebb? Az egyszer biztos!

 

HA TETSZETT A CIKK, AKKOR IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!

 

 

Szólj hozzá

premier akció thriller dráma kémfilm Samuel L. Jackson Michael Keaton Robert Patrick Maggie Q Martin Campbell