A Wonder Woman első része kellemes emlékként maradt meg bennem. Ha úgy vesszük, semmi rendkívüli nem volt benne, de tisztelettel nyúlt a karakterhez, hangulatos és szerethető volt, miközben azt sem sok szuperhősfilm mondhatja el magáról, hogy az I.világégés idejében játszódik. A folytatástól is gyakorlatilag éppen ennyit vártam, bíztató előjelek pedig akadtak: természetesen nincs WW Gal Gadot nélkül, ahogy Patty Jenkins is visszatért rendezőként.

A nyolcvanas évek mindmáig a dicső nosztalgiát jelenti a filmesek többségének. Pár éve a Stranger Things olyan hullámot indított el, amit azóta is rengetegen kívántak meglovagolni – több vagy kevesebb sikerrel. Ha a címből nem lenne egyértelmű, a WW1984 is a „hőskorban” játszódik, aminek megidézése azonban sajnos közel sem hozza az elvárt szintet.

Pedig ha valaki, akkor én egész biztosan elégedett lettem volna egy kis jóleső nosztalgiával, ugyanis nagyon vevő vagyok az ilyenekre. Ehhez képest, szomorúan tapasztaltam, hogy kevés filmben láttam a nyolcvanasokat ennyire művinek és egyéniség-mentesnek. Pár montázs, aztán jónapot, a mozi nagy része ugyanis egyáltalán nem használja ki a korszakban lévő millió meg egy lehetőséget.

A WW1984 egy megtört Diana-t mutat be a nézőknek, aki továbbra sem találja helyét a világban, hiába teltek el évtizedek Steve halála óta. Rejtve marad a világ elől és inkább kisebb hőstetteket hajt végre, kerüli a reflektorfényt. Valamit tennie kell azonban, mikor egy rejtélyes üzletember (Pedro Pascal) olyan hatalomra teszi rá a kezét, ami rossz kezekben komoly kalamajkát okozhat az egész világnak…

A film tanulsága meglepően szájbarágós és egyértelmű – bár attól még érdemes lehet figyelni rá, csak nem kellett volna ennyire erőltetetten hangsúlyozni azt. Az akciórészek is tipikus „rendben van” kategóriát képviselnek, habár az egyiptomi csetepatét látva már azon gondolkoztam, mikor lép be a képbe Dom Toretto és annak családja. Látszik, hogy az alkotók minden téren emelni akartak valamit a téten, a WW1984 azonban meglepően nem kelti egy koherens alkotás képét.

Több pillanatában is megmutatja, hogy van benne lehetőség és karakterei továbbra is érdekesek lennének, de a látottak fájdalmasan nem állnak össze egy kerek egésszé. Hiába a majdnem két és fél óra játékidő – ez rendkívül soknak érződik, két órába bőven belefért volna minden és az élmény is lendületesebbnek, frissebbnek érződne.

Nem sok jót mondtam eddig a filmről, pedig be kell ismeri, hogy nem kifejezetten rossz alkotás – csupáncsak betonközepes, ami pár pillanatában még fölé is tud kerekedni, de ezek a pillanatok rendre hamar elillannak. A film legerősebb pontja talán Steve és Diana kapcsolata, illetve utóbbi rácsodálkozása az „újvilágra”. Ilyenkor a WW1984 meglepően szerethető és szórakoztató, a kérdés pedig felmerül: miért nem lehetett az egész ilyen?

Gal Gadot továbbra is kiváló a címszerepben, nem túlzás kijelenteni: az egész film lelke. Pedro Pascal sem okoz csalódást, alakítása az idegesítő üzletmanus szerepében véleményem szerint direkt ennyire szélsőséges és túltolt – épp ez teszi a figurát minden furcsaságával együtt végtelenül szórakoztatóvá. Meg kell említeni azonban Kristen Wiig esetét is Gepárd karakterével: nem túlzás, hogy az egész DCEU eddigi legnagyobb félre-castingja, a színésznő pedig látványosan nem tud mit kezdeni a szereppel.

Végszó:

A WW1984 sajnos össze sem hasonlítható remekül sikerült elődjével. Nem tudom elhinni, hogy a „dicső nyolcvansok” hangulatát hogy lehet ennyire bátortalan és identitás-mentes módon előadni. Ugyanakkor, nem az a film hibája, hogy rossz – mert nem az. Az a legnagyobb hibája, hogy egyetlen igazi pillanata nincs, ami tényleg emlékezetes lenne. Rutinból levezényelt, felemás minőségű termék, amire pár nap múlva alig fogsz emlékezni. A csoda ezúttal elmaradt, de talán majd harmadjára ismét régi fényében tündököl kedvenc amazonunk.  

HA TETSZETT A VIDEO / CIKK ÉS A JÖVŐBEN SEM SZERETNÉL LEMARADNI A HASONLÓ DOLGOKRÓL, IRATKOZZ FEL YOUTUBE-CSATORNÁMRA ÉS NYOMJ EGY KEDVELÉST FACEBOOK-OLDALAMRA!