2021. máj 10.

Kisvállalkozóként a közösségi médiában - Így építsd fel stratégiádat!

írta: Sáringer Viktória
Kisvállalkozóként a közösségi médiában - Így építsd fel stratégiádat!

pexels-elevate-1267348.jpg

Kisvállalkozóként a közösségi média stratégia megléte alapvető, ha növelni szeretnéd a márkaismertséget, elérni célközönségedet és konverziót is bezsebelnél. Egy erős közösségi média stratégiával sosem fogysz majd ki az ötletekből, hogy mit is posztolj.

Mit takar a közösségi média stratégia?

Ide tartozik minden, amit a közösségi média felületeken tenni akarsz, amit el szeretnél érni. Részletezi, mit fogsz posztolni, melyik felületeket fogod használni. Meghatározó, milyen célokat tűztél ki és ezeknek az elérést hogyan tudja elősegíteni a közösségi média jelenlét.

new-iphone-double-template-2.pngTisztában kell lennünk azzal, hogy a növekedés, a vágyott eredmények nem jönnek majd egyetlen nap alatt és ezt szem előtt kell tartanunk már akkor is, mikor kitűzzük céljainkat. A következetes és stratégiai megközelítés szükségszerű.

Nézzük meg példaként ennek a kávézónak az oldalát! Rendszeresen posztolnak több platformon is, aminek eredményeképp egy remek közösséget tudtak kialakítani. A közösségi média jelenlétük tipikusan 3 tartalomtípust alkalmaz: receptek, termék fotók és videók.

A recepteket tartalmazó bejegyzések informatívak és inspirálóak, miközben a termékfotók direkt módon promóciós jellegűek. A videók tartalmai olyan művészeket mutatnak be, akik a márka értékeit képviselik. Ez a hármas egység jól működik, hogy felhívja a figyelmet a márkára, növelje az ismertséget, ugyanakkor vásárlásokat is kiváltson. A közösségi média stratégia összhangban van mindegyik platformon.

A célok pontos meghatározása


A közösségi média stratégia létrehozása a semmiből nem tűnik egyszerű feladatnak (nem is az), ám a SMART célok figyelembevétele segíthet. A mozaikszó így áll össze:
S – Specific – Specifikus
M – Measurable – Mérhető
A – Achievable – Elérhető
R – Relevant – Releváns
T – Timely – Időszerű

Nézzük meg ezeket a kulcsszavakat kicsit közelebbről! Először is, legyen a cél specifikus, vagyis itt ne vágyainkat fogalmazzuk meg, sokkal inkább azt, ami egy valós, konkrét dolog. Nyilván mind mondhatnánk, hogy sok pénzt akarunk keresni, sikeresek lenni, népszerűek stb. de ez a vágy még nem visz minket közelebb ahhoz, hogy elérjük. Gondoljuk át, hogyan érhetjük el ezeket a vágyakat olyan módon, amit konkretizálni tudunk.

Tegyük fel magunknak a kérdéseket: Mit akarunk elérni? Miért fontos ez a cél? Milyen forrásokban és határokban gondolkodhatunk?

Ezután következik a mérhetőség, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ellenőrizni tudjuk, hogyan haladunk előre. Az eredmények folyamatos vizsgálata fontos, azonban lehetetlen, ha nincsenek számszerűsíthető, konkrét adataink. Ne engedjük, hogy megtévesszenek minket a jól hangzó statisztikák, csak a konkrét számadatoknak higgyünk és mindig törekedjünk arra, hogy még jobbak legyünk. Egyszer már sikerült elérned, hogy egy bejegyzésedet százan kedvelték? Remek, akkor ezentúl legyen az az, amihez hasonlítod a többi eredményt! Létrehoztál még egy hasonló posztot, de ott nem érsz el sikereket? Vizsgáld meg, mi lehet a gond!

Az elérhetőség sok szempontból vizsgálható. Milyen lépések kellenek ahhoz, hogy eljussunk a kitűzött célig, részcélig? El szeretnénk adni ebben a hónapban 10 könyvet minimum. Mit teszünk, hogy elérhető legyen ez a cél? Milyen kampányt hozunk létre ehhez? Ki kell dolgozni a részletes lépéseket, amik elvezethetnek a megvalósuláshoz. Amennyiben ez nem kivitelezhető és nem tudod, milyen lépésekkel érheted el a célt, akkor maximum a szerencsén fog múlni, hogy sikerül-e, erre pedig nem érdemes hagyatkozni.

Maradjunk reálisak, ne próbáljuk meg azonnal megváltani a világot. Csak csalódásokhoz vezet, ha túlzó célokat állítunk, amiket úgysem fogunk tudni elérni – adjunk magunknak időt és inkább kezdjük a kisebb célokkal, így haladva a nagyobb célokig.

Az időszerűség, időzíthetőség azért olyan hangsúlyos, mert arra motivál minket, hogy dolgozzunk a célok eléréséhez. Ha nem adunk meg időkeretet, akkor könnyen elveszítjük szem elől a célt és nem tudunk megfelelő ütemben, lépésenként haladni.

Vedd figyelembe a kérdéseket: Mikorra szeretném elérni a célomat? Mit tudok tenni egy hónapon belül? Hol szeretnék tartani a megadott idő letelte után? Mit tudok tenni ma?

Melyik a megfelelő közösségi oldal?


vertical-double-new-iphone-1.pngMinden közösségi platformnak van pro és kontra oldala, amiket mérlegelned kell céljaid fényében. Az egyik legnagyobb előny, ha van a felületen lehetőség időzítésre, tervezésre, mert ezzel rengeteg időt megspórolhatsz. Nem kell minden napodat a gép vagy telefon előtt töltened az ideális időpontban, hanem előre megtervezheted és beállíthatod a bejegyzéseket, tartalmakat, így felgyorsítva és megkönnyítve a munkát.

Kezdjük az Instagrammal! Ez egy vizualitásra épülő platform, ami remek lehetőséget kínál, hogy megmutasd márkád arculatát, esztétikáját, értékrendjét és különböző módokon körüljárd termékeidet, szolgáltatásodat. A termékfotóktól kezdve a használat közbeni, életszerű képeken és videókon át a felhasználók, influencerek által gyártott tartalmakig minden rákerülhet a palettára.

Amennyiben figyelsz arra, hogy mindez még jól is mutasson a profilodra látogatók számára, nyert ügyed van. Az Instagramra való időzítés lehetséges a Facebook-ról (az esetek többségében) vagy egy külsős, harmadik felületre lesz szükséged a tervezéshez és beállításhoz. Ilyen például a https://later.com/instagram-scheduler/ . A vásárlási funkció elősegíti, hogy a követőkből vásárlók váljanak.

new-iphone-double-template-3.png

Az Instagramon nagy szerephez jutnak a véleményvezérek, együttműködések, szponzorációk, melyekkel új közönségekhez is eljuthatunk. Emellett a felhasználók által készített tartalmak is hangsúlyosak.

Jöjjön a legnépszerűbb választás, a Facebook! És természetesen nem véletlen a Facebook popularitása. Ez a legszélesebb körben használt közösségi média platform, ahol megoszthatunk hosszabb szövegeket, linkeket, videókat, képeket, információkat, élő adásokat tarthatunk. A Facebook-ról indíthatunk hirdetéseket az Instagramra, Messengerbe is és elég pontosan targetálhatunk. Ráadásul az elemzési felület segít eredményeink mérésében is.

A Twitter elsősorban rövid üzenetek megosztására alkalmas. Hazánkban nem olyan népszerű, ám ha nemzetközi piacra lépnénk, akkor ezen a platformon is el kell gondolkodnunk. A Twitter jó lehetőséget kínál, hogy gyorsan, egyszerűen, valós időben teremtsünk kapcsolatot az emberekkel.

new-iphone-double-template-5.png

A TikTok tiniknek való – gondolják a legtöbben, ám ez azért nem teljesen így van. A TikTok egy videós tartalmaknak otthont adó platform, ahol informatív, szórakoztató, kreatív, érdekes tartalmak váltják egymást folyamatosan. Nagyszerű lehetőséget kínál, hogy bemutasd termékedet, kulisszatitkokat fedj fel a nézők előtt és bekapcsolódj a trendekbe. Így megvan rá az esélyed, hogy tartalmad sokakhoz eljusson és növeld márkád ismertségét. Mindemellett a TikTok-on általában sokkal gyorsabban növelhető a követőbázis, mint más felületeken – ehhez azonban szükséged van egy jó adag kreativitásra, hogy virális tartalmat tudj létrehozni.

A többi felülettel ellentétben a YouTube-on hosszabb, nagyobb felbontású videók is megjelenhetnek. A maximum feltöltési fájlméret 128GB vagy 12 órányi anyag. Így ez a platform remek lehetőséget biztosít a részletesebb, oktató jellegű tartalmaknak. Ezzel együtt azt is meg kell említeni, hogy általában a YouTube több időt, belefektetett munkát igényel, mint a többi felület – már amennyiben minőségi tartalommal szeretnénk szolgálni követőinknek.

Forrás: https://later.com/blog/social-media-strategy-for-small-businesses/

https://www.mindtools.com/pages/article/smart-goals.htm

Képernyőfotók forrása: https://later.com/blog/social-media-strategy-for-small-businesses/

Szólj hozzá

marketing stratégia ötletek kisvállalkozás vállalkozó közösségi média