Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Aszály ellen összefogással

„Mintha minden összedőlni látszana. Mélyülő gazdasági válság, emelkedő, elszabaduló élelmiszerárak. A szomszédban zajló kíméletlen, véres háború. Akadozó termelési láncolatok, ellátási zavarok, kiszámíthatatlan pénzügyi környezet, brutális infláció és devizaárfolyamok. Mindezek mögött pedig a háttérben ki tudja, hányadik hullámban az emberiség ellen rohamra induló vírus. Óhatatlanul összecsapjuk a kezünket, és szörnyülködünk, egymástól is kérdezve: vajon mi jön még?”


Szerző: Homoki Pál soltvadkerti evangélikus lelkész | Fotó: MTI
aszalykep.jpg

Az utóbbi idők legsúlyosabban aszályos időszaka sújtja hazánkat, különösképp az Alföld területét. Június közepén a szarvasi arborétumban sétálgatva az idegenvezető szakember végtelen szomorúsággal a hangjában arról számolt be, hogy ebben az évben a környéket mindössze hetven milliméter csapadék érte, ebből negyven milliméter áprilisban. Mindez töredéke a szokásosnak, még kisebb töredéke a szükségesnek.

Mintha minden összedőlni látszana. Mélyülő gazdasági válság, emelkedő, elszabaduló élelmiszerárak. A szomszédban zajló kíméletlen, véres háború. Akadozó termelési láncolatok, ellátási zavarok, kiszámíthatatlan pénzügyi környezet, brutális infláció és devizaárfolyamok. Mindezek mögött pedig a háttérben ki tudja, hányadik hullámban az emberiség ellen rohamra induló vírus. Óhatatlanul összecsapjuk a kezünket, és szörnyülködünk, egymástól is kérdezve: vajon mi jön még?

A bibliai képpel élve az az érzésünk, hogy a hét bőséges esztendő után mintha most kezdődne el a hét szűk esztendő. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de végtelenül elszomorító, amikor az ember alföldi gazdákkal beszél, és egészen komoly kétségbeesés van a hangjukban. Az elszabaduló gabonaárak miatt a Dunántúl számos területén extra nyereségre számítanak, a hírek szerint az Alföldön pedig mintegy négyszázmilliárd forintos kárt okoz a szárazságból adódó terméskiesés.

A kétségbeesés rossz tanácsadó. A világ számos pontján alkalmazott jégkármentesítő rendszerek üzemeltetőit halálosan megfenyegetik, mintha miattuk nem esne az eső. Vízgazdálkodási szakembereken kérik számon, miért nem tartalékolják az országon áthaladó folyók vizeit. Egymást okolják az emberek, nézik, hogy ki mit hova ültet, a másik gazda rosszul gazdálkodik – mondják –, nem csökkenti az elsivatagosodást, hanem elősegíti a tevékenységével. Széthúzunk a bajban.

Pedig az előrejelzések alapján a baj nagy, és még nagyobbnak ígérkezik. Ha csak Európát nézzük, a mediterrán térség mezőgazdasága katasztrófa felé menetel. Spanyolország, Olaszország és a Balkán jelentős területei teljességgel terméketlenné lehetnek. A búzára épülő élelmiszer-ellátás ezekben a térségekben tarthatatlanná válhat. Egyszerűen fogalmazva: minden északabbra tolódik. Hazánkból várhatóan mediterrán ország lesz, ámde a klímát enyhíteni képes tengerpartok nélkül. Skandinávia nagyobb része művelhetővé válik, és a legjobb borokat majd északon, Németországban és – bármily meglepő – a Brit-szigeteken fogják előállítani.

Mindennek érezzük az előszelét ezen a nyáron. A szakemberek szerint van még időnk felkészülni, de egyre kevesebb. És széthúzással, energiabefektetés nélkül és lemondások nélkül ez nem fog menni. Összefogással, imádsággal és munkával viszont igen. Egy olyan országban, amely évente hárombalatonnyi vizet „enged le” felhasználás nélkül a nagyobb folyóin, van lehetőség tenni az aszály ellen.

Először is ki kell mondanunk, hogy az aszály elleni harc és a környezettudatos életmód minden gazdasági megfontolással szemben prioritást kell, hogy élvezzen. Egyszerűen azért, mert az élelmiszer-utánpótlásunkról, igazából az életben maradásunkról van szó. El kell készülnie végre a Mária Terézia óta szorgalmazott Duna–Tisza-főcsatornának, és az amúgy is meglévő csatornarendszerünket bővíteni, korszerűsíteni kell. Víztározókat, vízmegtartó területeket kell létrehoznunk. Igen, ezekhez földterületekre lesz szükség, amelyeknek egy része jelenleg magánkézben van. Azonban ha állami, ha magántulajdonról van szó, ezeknek meg kell épülniük, hogy az a hárombalatonnyi víz minden évben itt maradjon, és ne a Fekete-tengert gyarapítsa.

Meg kell tanulnunk új módon művelni a földet. A kialakulófélben lévő energiaválságtól teljesen függetlenül el kell felejtenünk nyáron a huszonegy Celsius-fokos légkondicionálást – mert a légkondicionálók a szobákban hűvöset, az utcákon azonban pluszhőt termelnek –, és ugyanígy el kell búcsúznunk télen az extra melegre fűtött szobától. Több mindenről le kell mondanunk az életvitelünkből azért, hogy a gyerekeinknek és az unokáinknak is legyen majd hol élniük, mert az emberiség eljutott oda, hogy ami van, az fenntarthatatlan.

Ez nem riogatás, ez tény. Első körben ezt most az alföldi gazdák érzik, de ha ők nem termelik meg a kenyeret, akkor megérezzük majd mindannyian. Imádság, lemondás, összefogás – nincs más út. Adja Isten, hogy mindezt minél hamarabb belássuk mindnyájan, és kezdjünk el közösen cselekedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6417905957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása