Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Öröm, ünnepek

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

Kézdi Beáta

rod-long-tzgzrzqfvpc-unsplash.jpg

Újfent lelkészszentelésnek és lelkésziktatásoknak örvendhetünk. Magazinunkban beszámolunk arról, hogy augusztus 28-án Óbudán Pápicsné Jakab Johanna Júliát indították szolgálatba. Darvas Anikó, Menyes Gyula és Pongrácz Máté lelkészeket pedig új szolgálati helyeiken iktatták be. Öröm, hogy templomszentelésekért is hálát adhatunk. Fabiny Tamás elnök-püspök az Égtájoló rovatban ír ez utóbbi eseményekről. Zárógondolatának egyik részlete így szól: Budakeszin és Vecsésen „Isten egy-egy létrát helyezett el, hogy összekösse az eget és a földet. Itt is, ott is felépült Isten háza, megnyílt a menny kapuja. Folytatódjék ezért mindkét helyen a gyülekezetépítés szívós munkája.”

„Az idő pótolhatatlan érték, és ami elveszett belőle, az nem hozható vissza. Minél több évet tudhatunk magunk mögött, annál inkább érezzük ennek a súlyát” – írja az idő múlásáról, beosztásáról elgondolkodásra késztető jegyzetében Stifner-Kőháti Dorottya. A publicisztikáját követő riportban bemutatjuk az ország egyetlen bőróraszíj-gyártó manufaktúráját, amely unikalitása mellett azért is érdekes számunkra, mert a dombóvári kisvállalkozást Rózsai György Tolna-Baranya megyei felügyelő vezeti.

A hivatásválasztás, az elköteleződés és az ezekben a helyzetekben Istentől való segítségkérés a témája Horváth-Hegyi Áron nyíregyházi lelkész személyes hangvételű írásának a Küldetés rovatban.

Az alkoholizmus problematikáját és a keresztény emberek felelősségének kérdését járja körül Kovács Barbara lelkésznő a Kötőszó-szemlében olvasható cikkében, amelynek kiindulópontját a mozikban most látható, Még egy kört mindenkinek című dán film adja. Az írást és a különleges hangulatú skandináv filmet nemcsak a dogmafilmek rajongóinak, de mindenkinek ajánljuk, aki szeret az emberi élet kérdéseivel húsba vágó őszinteséggel foglalkozni.

2021_37-38_b1.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr2516689704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása