kóstolónapló

kóstolónapló

Penge furmintok Hegyaljáról - Árpád-hegy pince

2019. június 22. - winevalentine

dsc03230.JPGNyár eleji tokaji bortúránk alkalmával immár sokadszorra meglátogattuk az Árpád-hegy pincét. Szerencsen a Felső pincesoron találjuk az ódon, 19. század eleji épületetet, amely alatt értékes érlelőpince rejtőzik. A pince ifjú titánjával,a Gál Tibor emlékdíjas Varkoly Ádámmal 2012-ben kóstoltak cimboráim először, az egyikőjükkel készült ennek alkalmából egy rövid interjú.

Mióta jártok Ádámékhoz? Hogyan emlékszel az első találkozásra?

Az első kóstoló 2012.03.16-án volt. Mi voltunk az első vendégek, akiket már ő fogadott. Nővére Eszter, illetve az apukája István is benézett és ha már ott volt, akkor megmutatta nekünk a 93-as 6p aszúját. Csoda volt.

Ádám egy megszeppent fiúcskának tűnt elsőre, főleg a nővére beszélt helyette a kóstoló alatt. A borokat persze ő mutatta be. Ami megmaradt, hogy kapásból egy fantasztikus félszáraz muskival nyitott 2011-ből. Nem pacsuli, nem gejl, remek savakkal megtámogatott tokaji bor. Ez azóta is a védjegye.

Hogyan változtak a borai azóta?

Alapvetően a filózófiája nem változott, csak két fokkal kifinomultabbak lettek azóta a borai. Szépen, mértékkel használja a hordót. Bátran nyúl a tartályhoz, szívesen házasít hordós és tartályos tételt. Eleinte ez nem volt jellemző. Több gyümölcs a jelszó, ezt pedig én nagyon díjazom a sok agyonhordózott furminttal szemben.

Mi az, ami az ő Tokaj-filozófiájában különleges?

Nehéz kérdés. Mindig kiemeli, hogy a lehető legjobb alapanyagra törekszenek és így szeretnék elkészíteni a legjobb borokat, bemutatva a dűlőt. Ez kicsit közhelyesnek tűnik, de Ádám édesapjának a szakmáját ismerve, már nem annyira. Bátran kísérletezik és nyúl új dolgokhoz. Ilyen fiatalon is már hatalmas tapasztalattal rendelkezik, már 9 szüret óta készíti a borokat és ismeri meg a dűlőikben lakozó potenciált.

Egy kevés maradékcukor az összes borára jellemző, amolyan német rizlinges stílusban. Jól ihatóvá, zamatossá varázsolja őket, de nem a komplexitás kárára.

img_2758.JPG

Melyik a kedvenc kategóriád, illetve a “minden idők kedvence” borod tőle?

A belépő tételeit emelném itt ki. Hihetlen precíz és jól elkészített borokat prezentál minden egyes évben remek ár-érték aránnyal. Gondolok itt a félszáraz muskotályra, valamint a birtok illetve a Zafír dűlőből készített furmintokra. De akár ide vehetem a Szerencs borát is. A kedvenc: friss az élmény,de a 17-es Veresek egy új fejezetet nyitott nála a furmintok sorában. Hogy legyen édes is: 2008-as késői hárs. Rég ittam, de nagyon megmaradt. Krémes, mézes és birses jegyek. 130-as körüli cukor. És a 2013-as 6 puttonyos Aszú, 100% Veres dűlő, hárslevelű aszú szem, furmint-hárs alapbor. Csoda. Aszalt sárgabarackos gyümölcsorgia.

A legkülönlegesebb pedig a 2002-es aszuesszencia, 240g cukorral és 12g savval. Hihetlenül komplex és rétegelt, hosszú lecsengéssel. Az üres poharat is napokig lehetne utána szaglászni .

Ádám ezzel a kilenc boros sorral várt minket:

Zafír Furmint 2017

Pengeéles savú furmint Tarcalról, a Zafír dűlőből. 50%-a tartályban, 50%-a hordóban érett. Világos citrom szín, alacsony intenztású citrusos, zöldalmás  illat. Ízében is markáns citrusosság, frisseség dominál. Savai miatt nem egy beszélgetős bor, étel előtt, vagy egy pohár citrusbombának viszont kifejezetten ajánlott. 7.1g sav, 7g cukor, 12% körüli alkohol.
7 pont

Veresek Furmint 2017

Mádi Veresek dűlőből, ahol a talajban levő fekete obszidián kavicsok miatt az átlagnál 3 fokkal melegebb van, így hamarabb aszúsodik a szőlő. Már ebbe a száraz tételbe is kerültek aszús szemek. Világos citrom szín, ásványos, citrusos, almás jegyek, hordós erjesztésnek köszönhetően az előzőnél kerekebb savak és nagyobb komplexitás. Sokáig lehet és érdemes ízlelgetni. 8.6g sav, 7.5g cukor, 12% alkohol.
8 pont

Király Furmint 2018

Egy ásványos mádi területről, mégis a fiatal tokajik egzotikus gyümölcsei (banán, dinnye) dominálnak egyelőre. Csak új hordót kapott, 6 hónapig 220 illetve 550l-esben érett, finomseprő keveréssel. Fiatalsága ellenére van benne komplexitás, ízében körtés, teás jegyek hordófűszerekkel (vanília, fahéj). Kényeztető és izgalmas közül az előbbi felé húz. Paraméterek: 6.2g sav, 4g cukor, 13% alkohol.
7 pont

img_2759.JPG

Kabar 2018

Egy jól sikerült kísérlet eredménye. Tartályban sauvignon blanc élesztővel csontszárazra kierjesztve, utána kis hordózással kerekítve és palackba vele. Illatban picit fűszeres, virágos, közép intenzitással, a kortyban sok gyümölcs - fehér húsú alma, banán, ananász. Bazi jó bisztróbor, teraszon, medence partján ücsörgéshez. Analitika: 6,2g sav, 0g cukor 13% alkohol.
7 pont

Sárgamuskotály 2018

Félúton a régi iskolájú lágy és a modern penge savú muskotály közt. Augusztusban egész fürtösen préselve és tartályban erjesztve. Illata közepesen intenzív és nem pacsulis, fehér húsú alma, akácvirág és őszibarack – nehéz eljutni a kortyig. A korty alacsonyabb intenzitással hozza az illatban felsoroltakat, egy lágyabb savszerkezettel. Mindennapi bor a könnyed, viragos jegyek kedvelőinek. Paraméterei: 6g sav, 9g cukor, 12% alkohol.
6,5 pont

Kései Hárslevelű 2016

A Zafír és Sajgó dűlő hárslevelűiből, október végi szüret 27-es mustfokkal, tartályban készült. Vajas palackbukéval nyit, mellette hársvirág és törökméz magas felé mutató intenzitásban. A kortyban mézédes füge, érett körte, és kicsi mangó. Kényeztető típusú kései szüret, sütemény helyett vagy amellé, ha kell egy kis édesség. A remek sav-cukor egyensúly titka: 8g sav, 120g cukor, 11% alkohol.
8 pont

20190609_104412_2.jpg

Szamorodni 2017

Érdekességként kapjuk a következő tétel előfutáraként, fiatal – érett korban lévő szamorodni összehasonlításaként. Az anyag a Király dűlő furmintja, harmadtöltésű hordóban készült. Jönnek a fiatalos, banános jegyek, megvannak a parméterek, de még nem állt össze: 8.4 sav, 110g cukor, 11% alkohol.

Szamorodni 2013

Aromáit tekintve aszalt barack és füge, hársmézes jegyek, selymes házi barackkompót. Tökéletes egyensúly, közép plusz intenzitás mindenből, nagyon elegánsan prezentálva. Már az élménybor és a műalkotás kategória határán, gyönyörűen pengeti a húrokat. Alkalomra való, de ne hagyjuk a polcon porosodni. Itt már ugyan nem a számok beszélnek, de kb. 9-10g sav, 150g cukor, 11% alkohol.
8,5 pont

Aszú 6 puttonyos 1999

Mádról a Becsekből és a Királyból, hárs alapbor furmint aszúszemekkel. Illata szárított széna, earl grey tea, aszalt gyümölcs és kandiscukor. A kortyban is hozza ezeket, fügével, datolyával, baracklekváros jegyekkel. Az íz legvége picit már a dohány és kávé irányába mutat, de még csak enyhén. Kiváló és egyben különleges aszú, művészi kategória, emlékezetes pillanatokra. 9.8g sav, 216g cukor, 9% alkohol.
9,5 pont

A bejegyzés trackback címe:

https://kostolonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr114906944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása