AI és a szórakoztatóipar
2023. május 31. írta: Koreai Kulturális Központ

AI és a szórakoztatóipar

Korea a technológiai fejlesztések élvonalában (2. rész)

Látod magadat bennünk? A koreai könnyűzenében töretlen népszerűségnek örvendenek a hetente jelentkező zenei műsorok, ahol a dalok és előadók birkóznak meg egymással. A fellépések egyszerre szolgálnak bemutatkozási lehetőségként, a rajongói táborok összecsapásának csatatereként és természetesen a popzenei toplisták meghatározó helyszíneként.

ai-g9418489e7_640.jpg

A műsort árgus szemekkel figyelő koreai és nemzetközi nézők szokatlan dologra  lehettek figyelmesek: MAVE - a zenekar, amelynek tagjai nem emberek. A nemzetközi sajtóban is érdeklődést váltott ki a k-pop ez irányú törekvése, és a lánybandát nem sokkal később követte a PLAVE fiúbanda debütáló dala, amely viszont inkább a koreai webtoon-ok, manhwák vizuális világát idézte, így mondhatni kevésbé zavarta meg a nézők érzékeit. Mindkét esetben nagy valószínűséggel nem fogjuk megtudni, hogy kik is állnak pontosan az egyes tagok mögött - de talán a valóság tompítja a riadt hangokat, hiszen mindkét zenekar esetében hús-vér személyek énekelnek, úgynevezett vocaloidok (teljes mértékben elektronikus úton létrehozott, mesterséges énekhangok) helyett.

Majdnem, de mégse

Azt a szokatlan jelenséget, amelyet a hiperrealisztikus robotok, animációk vagy éppen k-pop énekesek láttán érzünk, az "uncanny valley" kifejezéssel (amelyet magyarul a ,,rejtélyes völgy”, vagy esetenként a ,,borzongás völgye” kifejezésként fordíthatunk) szokták leírni. 

A felhasználó tapasztalata nagyjából a következőképpen írható le: nagyon hasonlít az igazira, de mégsem az - az ebből eredő távolság zavart, kellemetlen érzéseket kelt, amelyre reagálva általában egy lépéssel (mind a gyakorlatban, mind érzelmileg) hátrébb lépünk. Esetenként még bele is borzongunk az élménybe. 

Ami a koreai szórakoztatóipart illeti, a fenti eset egyáltalán nem példa nélküli. A világ egyik legnépszerűbb számítógépes játéka, a League of Legends, amelyre rajongói a ,,LoL” rövidítéssel utalnak, markánsan innovatív marketing stratégiái közé tartozik a játék gerincét adó avatarok és a való világ közötti határok elmosása is. A 2018-as világkupa megnyitója egy a játék karaktereiből álló, de valódi zenészeket felvonultató, hibrid csapat fellépésével indult, amely azóta is ,,vállal” szerepléseket különböző formációkban. Fiktív szereplők zenei karrierjét elindítani szintén nem új keletű, ám a gaming industry és a zeneipar ilyen mértékű összefonódása, mint amit a fenti virtuális k-pop esetében is látunk, mégis új határokat feszeget.

Ami talán a legérdekesebbé teszi a fentieket, az a kötődés pszichológiája. A fent említett csapatok tagjai ugyanis nem keverednek botrányokba, nem botlanak el a színpadon, és sosem énekelnek hamisan…így csalódni sem lehet bennük, de talán pont ezen képességük hiánya választja el őket tőlünk. Érdekes felvetés lehet, hogy vajon a szórakoztatóiparban dolgozó tervezők mikor dolgoznak "hibákat a rendszerbe", amelyben a termékek esetleg esetlenségét is felfedezhetjük, ezzel hozva őket közelebb a szívünkhöz. Olybá tűnik, hogy a lehetőségeknek tényleg csak a fantázia szab határt, és a metaverzumba is csak az kerül, amit magunkkal viszünk, legyen az éppen a legtávolibbnak tűnő innováció, ötletgazdagságával és esetlenségével együtt. Vajon milyen lesz a k-pop új arca? 

A cikket írta: Nagy Ildi

Forrás: 

MAVE: (메이브) - PANDORA | Show! MusicCore | MBC230218방송

PLAVE (플레이브) - Wait for you (기다릴게) | Show! MusicCore | MBC230318방송

vocaloid.com

POP/STARS - Opening Ceremony Presented by Mastercard | Finals | 2018 World Championship

Kép forrása: pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://koreainhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr6618136156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása