2021. november 29. írta: Koreai Kulturális Központ

Séta az 1930-as évek Szöuljában 1.

Szöul hihetetlen mértékű változásokon ment keresztül az elmúlt száz év során, mára a világ egyik legmodernebb világvárosává nőtte ki magát. Évről-évre turisták milliói kíváncsiak a város jelenlegi arcára. Ebben a cikkben időutazást teszünk az 1930-as évek Szöuljába, ahol egy regényírót kísérünk el sétáján, és megismerkedünk a kor néhány ikonikus épületével.

Park Tae-won (박태원, ejtsd: Pák Thevan) 1909-ben született Szöul Jongno (종로구, Jongno-gu, ejtsd: dzsongnogu) nevezetű negyedében. A középiskola befejezése után Japánba ment angol irodalmat tanulni, de egyetemi tanulmányait nem fejezte be. Visszatérése után kezdett el regényíróként ismertté válni, eközben pedig amerikai és angol szerzők, például Hemingway és Mansfield legújabb munkáit is fordította. Társaival, a modern koreai irodalom legnagyobbjaival 1933-ban megalapította a Guinwhe (구인회, ejtsd: kuinhve; jelentése: kilenc fő társasága) írói csoportot. Írói álnevei Gubo (구보, ejtsd: kubo) és Mongbo (몽보, ejtsd: mongbo).

Részt vett a koreai háborúban, majd északra ment, és a Pyeongyang Egyetemen kezdett el oktatni, illetve az egyik színház kizárólagos írójaként dolgozott. 1956-ban egy időre eltiltották az írástól, de később a tiltást feloldották. 1986-ban hunyt el. Érdekesség, hogy ő a nagyapja Bong Joon-honak, az Élősködők rendezőjének.

Legismertebb műve a Gubo, a regényíró egy napja (소설가 구보씨의 일일, ejtsd: szoszalgá kubossie iril, angolul: A Day in the Life of Kubo the Novelist), mely egy önéletrajzi, metaforikus regény, és 1934-ben jelent meg a JoongAng Ilbo nevű újságban. Főszereplője a 26 éves, nőtlen Gubo, aki Japánban szerzett diplomája ellenére is munkanélküli, idejét pedig írogatásra pazarolja.

Gubo céltalanul indult neki sétájának, amely először a villamos síneken át a Hwasin Bevásárlóközponthoz (화신 백화점, ejtsd: hvásin pekhvádzsan) vezette, ami Korea legelső plázája és egyben az akkori Szöul Jongno negyedének fő tájékozódási pontja volt. Egészen az 1980-as évekig működött, majd 1987-ben az utak kiszélesítésének érdekében az épület elbontásra került.

Hwasin Bevásárlóközpont. A villamos közlekedés 1898-tól 1968-ig működött

Az épület elől induló villamos először a Dongdaemunhoz (동대문, ejtsd: dongdemun), azaz a Keleti nagykapuhoz vitte, majd leszállt a Choseoneunheng (조선은행, ejtsd: dzsoszanünheng) előtt, mely ekkor a félsziget központi bankjaként működött. Napjainkban az épület közgazdasági és numizmatikai múzeum.

Útja az 1931-ben alapított Nangnangpara (낙랑파라, ejtsd: nángnángphárá) felé vezetett tovább, mely az első olyan teaház volt, melyet koreai alapított a japán megszállás alatt álló városban. A hely gyakorlatilag művészeti központként funkcionált, emelete a festőnek tanult tulajdonos műtermének adott otthont, a bejáratnál Schubert és hozzá hasonló művészek, színészek fotói és rajzai voltak kiakasztva. Péntekenként pedig az épp aktuális lemezeket hallgatták. Sok festő, zenész és író kedvenc helye volt, közel volt a japán faluhoz, így japánok is gyakran látogatták a finom teát és süteményt kínáló teázót. A Nangnangpara egyébként a Guinhwe találkozóhelyeként is szolgált.

Életképek a Nangnangparaból

A teázóból a Városháza (경성부청, Gyeongseongbucheong, ejtsd: gjangszangbucshang) felé vette az irányt, ahonnan egy pillantást vetett a Deoksu Palota irányába (덕수궁, deoksugung, ejtsd: dakszugung), melyről azt a megállapítást tette, hogy igencsak elszomorító látvány nyújt a szegény, öreg palota. A Városháza régi épülete kalandos múltat tudhat maga mögött. 1926-ban a japán megszállók építették a helytartó székhelyeként, a koreai háború idején egy időre az északiak is elfoglalták. Az évek során többször is kibővítették, a 2000-es évek elején a tervek szerint elbontották volna a történelmi épületet, de végül a megőrzése és könyvtárrá való átalakítása mellett döntöttek. A napjainkban Városházaként (서울시청, Seoulsicheong, ejtsd: szaulsicsang) működő épület a régi épület mögött kapott helyet.