Leonardo Sciascia Szicíliában játszódó krimijei a ’60-as, ’70-es években nálunk is népszerűek voltak. Ma alig olvassák őket. Pedig máig aktuális társadalmi problémákat feszegetnek: a maffia, a korrupció, a katolikus papok álszentsége.   

Népszerű volt, de feledésbe merült

„Emlékezni fogunk erre a planétára”

– áll Leonardo Sciascia (1921-1989) sírján. De emlékszik-e még valaki a planétán Leonardo Sciasciára 32 évvel halála után?

Korának népszerű szicíliai írója idén 100 éve született. Ez alkalomból Itáliában szimpóziumokkal, cikkekel, rádió-, és tévéműsorokkal emlékeztek rá. Németországban és Franciaországban, ahol életében közel olyan olvasott volt, mint hazájában, ugyan újra kiadták a legismertebb köteteit, de már szinte senki nem ismeri a nevét. Csakúgy, mint Magyarországon, ahol a ’60-as, ’70-es években tucatnyi regénye jelent meg.

Krimi szépirodalmi igényességgel

Sciascia rövidebb regényeket, elbeszéléseket, novellákat, kolumnákat és újságcikkeket írt. A rövid formátumokat kedvelte. Tömören, lényegre törően fogalmazott. Nem csak írt, megszállott olvasó is volt.

„Az olvasás a boldogsághoz vezető út”

– vallotta Sciascia, akinek a könyvtár volt a legfontosabb energia- és inspirációs forrása.

Ismertségét és népszerűségét nem utolsósorban annak köszönhette, hogy az összetett társadalmi kérdéseket felvető köteteinek a populáris, sokszor lenézett műfajt, a krimit választotta.

„Egy igazság nélküli hely”

Sciascia a szókimondás és az igazság mindenároni keresésének híve volt. Felnézett a felvilágosodás úttörőire, az egyház által üldözöttekre, a szabadságért és társadalmi reformokért küzdőkre. Így nem könnyen fogadta el a szülőföldjén, Szicíliában uralkodó állapotokat.

„Egy igazság nélküli hely”

– írta szigetéről.  

Köteteiben a látszólag átlagos bűnügyek elvezetnek a politika, a gazdaság és az egyház vezetőihez, valamint a maffiához, legalábbis azok számára, akik nem elégednek meg az egyszerű magyarázatokkal. Regényei mentesek az illúzióktól. Főhősei az igazság kiderítéséért folytatott hosszú és bonyolult kutatás során mindig falakba ütköznek, belegabalyodnak az elhallgatások, a korrupció és a politikai intrikák szövevényébe. Ahogy a valóságban, úgy regényeiben is legyőzhetetlennek bizonyult az egyház és a maffia.   

Csalódott kommunistából harcos liberális

Sciascia az Olasz Kommunista Párt (Partito Comunista Italiano, PCI) színeiben a Szicíliai Regionális Gyűlés tagja volt, de hamar kiábrándult a PCI-ből. Felháborította, hogy a kommunisták a hatalomért egyre több kompromisszumot kötöttek az Itáliát 1945 után évtizedekig kormányzó kereszténydemokratátokkal (Democrazia Cristiana, DC). A ’Kiváló holttestek’ (Cadaveri eccellenti, Il contesto, 1971) című kötetében megjelent két kisregényének egyike (Il contesto) ennek a kiábrándulásnak lenyomata.

„A pártom harminc éve van egyedül hatalmon és kormányozza rosszul az országot. Most hirtelen rájött, hogy a nemzetközi munkásmozgalom pártjával jobban tudná rosszul kormányozni”

– mondja a regényben egy fiktív DC politikus.

Az ’56-os magyar forradalom és a ’68-as ’prágai tavasz’ kapcsán felháborította a kommunisták bigottsága is.

Miután Sciascia szakított a PCI-vel, az ’eurokommunizmus’ meghatározó alakja lett. Az ideológia a ’70-es, ’80-as években meghatározó volt a nyugat-európai, különösen az ekkoriban közvéleményformáló olasz és francia kommunisták körében. Az eurokommunisták a demokráciát, a többpártrendszert, az emberi jogokat egyesítették a marxizmussal és az antikapitalizmussal.

Enrico Berlinguer (1922-1984) az eurokommunizmus fő ideológusa kétszer is szerepelt a Time címlapján.

Sciascia a ’70-es években a Partito Radicale (PR) színeiben tért vissza a pártpolitikába. Az olasz törvényhozás alsóháza és az Európai Parlament képviselője lett. A PR radikális liberális párt volt. A lehető legnagyobb szabadságot akarta biztosítani az egyénnek és célul tűzte ki az állam és az egyház teljes elválasztását.

Az élet írja a krimit

Sciasciát mélyen felzaklatta a kereszténydemokrata miniszterelnök, Aldo Moro ’78-as elrablása és meggyilkolása. Vehemensen harcolt az igazság kiderítéséért: meghatározó tagja volt az üggyel foglalkozó törvényhozási vizsgálóbizottságnak és dokumentumregényt is szentelt a bűnügynek (L'affaire Moro, 1978). Azonban neki sem sikerült kiderítenie az igazságot a bűnügyben, amelyet a baloldali terrorszervezet, a ’Vörös Brigádok’ követtek el, de amelynek politikai háttere máig homályos. Sciascia élesen támadta a DC-t és az egyházat, amiért ’cserben hagyták’ Aldo Morot. Úgy vélte, a háttérben ők mozgathatták a szálakat. Azért nem voltak hajlandók tárgyalni az emberrablókkal, mert Moro meggyilkolását kívánták. A kereszténydemokrata politikus személye ebben az időben nagyon vitatott volt a konzervatív oldalon, amiért koalíciós kormányt alakított a szocialistákkal.

Célkeresztben az egyház

A ’Regalpetra-i parókia’ (Le parrocchie di Regalpetra, 1956) című regényében a kénben gazdag Közép-Szicília bányászainak modernkori rabszolgaságáról írt. Ahogy a cím mutatja, a kötetében megjelenik a szicíliai mindennapoktól elválaszthatatlan egyház: a környék papjai nem tesznek semmit az emberek kizsákmányolása ellen, sőt, a bányatulajdonosok nagyvonalú adományaiért cserébe a szószékről csitítják az elégedetlenkedő bányászokat.   

A ’Célok és eszközök’ (Todo modo, 1974) című krimiben a papok képmutatását és korruptságát állítja a középpontban, valamint a maffia-egyház-kereszténydemokrata párt háromszögét, amely évtizedekig tartotta romlott uralma alatt a Földközi-tenger legnagyobb szigetét.

A szicíliaiak nem emlékeznek semmire

A regények tükrözik Sciascia egyre pesszimistábbá válását. Egyre kevésbé hitt a maffia és az egyház hatalmának megdönthetőségében. Erről tanúskodik egyik utolsó regényélnek címe is: ’Az ember, aki nem emlékezett semmire’ (Lo smemorato di Collegno, 1983). Úgy tartotta, hogy a szicíliaiakkal azért lehet évszázadok óta mindent megtenni, mert szándékosan felejtenek, ha ez rövidtávú érdekeiket szolgálja. Ha egy politikus jól jövedelmező megbízást ad egy szicíliai cégének, vagy akár csak egy zacskó narancsot a szavazatáért, elfelejti a röviddel ezelőtti korrupciós botrányait vagy maffiakapcsolatait.   

Politikus krimik

A ’Mesék a diktatúráról’ (Le favole della dittatura, 1950) című kötetben 27 novella mutatja be a fasizmust a szicíliai mindennapokban és annak ’45 után megmaradt társadalmi és politikai befolyását.

Sciascia nem marad vak a bal szemére. ’Kiváló holttestek’ (Cadaveri eccellenti, 1971) című bűnügyi történetének hátterét a ’70-es évek baloldali terrorizmusa szolgálja.

Egy túl későn elsüllyedt osztály

’Az egyiptomi tanács’ (Il consiglio d'Egitto, 1963) történelmi regény, amely a maradi szicíliai arisztokráciát vette célkeresztbe. Hasonló háttér, stílus, történet, mint Giuseppe Tomasi di Lampedusa ’A ​párduc’ (Il gattopardo, 1958) című ikonikus regényében.

„Ahhoz, hogy semmi ne változzon, mindennek változnia kell”

- Lampedusa kötetének szállóigévé vált konklúziója is visszaköszön Sciascia kötetében. 

’Mint ​a bagoly nappal’

A maffia a ’60-as évek elején lett Sciascia fő regénytémája. A ’Mint ​a bagoly nappal’ (Il giorno della civetta, 1960) rögtön nemzetközi bestseller lett és Európa-szerte ismertté tette.

„Ebben a pillanatban két lövés csattant: a sötét ruhás férfi, akinek már-már sikerült a lépcsőre felugrania, most egy pillanatra megmerevedett a levegőben, mintha egy láthatatlan kéz tartaná a hajánál fogva, aztán előbb az aktatáskája esett a földre, majd ő maga is lassan a táskára rogyott.”

Ebből a drámai jelenetből bomlik ki a regény. Ki volt Salvatore Colasberna gyilkosa, miért kellett a ’Szent Család’ kőművesszövetkezet elnökének meghalnia, és miért gyilkolnak meg titokzatos kezek még két embert? A regény hőse, az igazság megszállottja, Bellodi százados dühödten keresi a választ. Végül a maffiával találja magát szemben. A ’Mint ​a bagoly nappal’ nem egyszerű bűnügyi krónika, hiteles rajza is egy különös, zárt, középkori világnak, Szicíliának. A kötetből 1968-ban film készült olasz-francia koprodukcióban.

 „A maffia a polgárság parazita része”

Sciascia a maffia szinte korlátlan hatalmát részben a szicíliaiak vétkének tartotta.

„A Cosa Nostra egy rendszer, amely a leginkább polgáriként leírható társadalmi osztály érdekeit képviseli”

– írta. További meglepő megállapítása, hogy a maffia nem az állam helyét tölti ki a hatalmi vákuumban, hanem az állam része.

„A maffia a polgárság parazita része, amely vállalkozás és tisztességes munka helyett élősködésből él.”

Maffia elleni állami harc: jó célért rossz eszközökkel?!

A maffia ellen egy életen át harcoló Sciascia kritikusan látta az igazságszolgáltatás, a bűnüldöző szervek és a politika a ’Cosa Nostra’ ellen indított harcát.

Az olasz igazságszolgáltatás évtizedekig ignorálta a maffia létezését. Ezen az 1986/87-es úgynevezett ’Maxiprocesso’ (legnagyobb eljárás) változtatott, amelyben a ’Cosa Nostra’ szinte teljes vezetése, 474 férfi ült a vádlottak padján Palermoban. Közülük 344-et összesen 2.665 év szabadságvesztésre ítélt a bíróság. Több, mint 100 évvel a maffia létezésének kimondása után ez volt az első igazi csapás a szervezett alvilág ellen, amelyért a legendás Giovanni Falcone (1939-1992) és Paolo Borsellino (1940-1992) nyomozási bírók az életükkel fizettek.

Falcone és Borsellino

Folyik a 'legnagyobb eljárás'.

A palermoi bíróság épülete előtt, amelynek pincéjében a 'Maxiprocesso' zajlott.

A merénylet helyszíne Palermo és a város reptere között.

Természetesen nem arról volt szó, hogy Sciascia megbékélt volna a maffiával. Sokkal inkább a harc eszközeit tartotta visszásnak: az állam egyre több szabadságjogot áldoz fel a szervezet bűnözés elleni fellépés hatékonysága növelésének oltárán. Ilyen szempontból a 2000-es évek terrorizmus elleni nyugati fellépése kritikusainak előfutáraként lehet rá tekinteni. 

Sciascia az ekkor már ikonikus státuszt élvező Borsellinot és Palermo maffia-ellenes polgármesterét, Leoluca Orlandot is támadta. Vádja szerint eszköznek tekintették a szervezet bűnözés elleni harcot karrierjük építésében. 

A szicíliaiak nem emlékeznek semmire

A regények tükrözik Sciascia egyre pesszimistábbá válását. Egyre kevésbé hitt a maffia és az egyház hatalmának megdönthetőségében. Erről tanúskodik egyik utolsó regényélnek cím is: ’Az ember, aki nem emlékezett semmire’ (Lo smemorato di Collegno, 1983). Úgy tartotta, hogy a szicíliaiakkal azért lehet évszázadok óta mindent megtenni, mert szándékosan felejtenek, ha ez rövidtávú érdekeiket szolgálja. Ha egy politikus jól jövedelmező megbízást ad egy szicíliai cégének, vagy akár csak egy zacskó narancsot a szavazatáért, elfelejti a röviddel ezelőtti korrupciós botrányait vagy maffiakapcsolatait.  

A planéta már nem emlékszik Leonardo Sciascia nevére, pedig gondolatai, írásai legalább olyan aktuálisak, mint életében.

A cikk írója, Petrus Szabolcs Corleone-ben.