Itália gyászol. 93 éves korában elhunyt a kortárs olasz (krimi)irodalom legeredetibb egyénisége, Andrea Camilleri (1925-2019). Súlyos betegség, ill. az e miatti mesterséges kóma kellett ahhoz, hogy letegye a tollat. A kora egy pillanatig sem akadályozta a munkában. Idén jelent meg még kötete, egy hónapja még új történeten dolgozott.

Camilleri ugyan egész életét a színház (drámaíró, rendező) és az irodalom (író, kritikus) bűvkörében élte, mégis csak a ’90-es évek derekán, Commissario Montalbano krimisorozatával vált igazán ismerté. Azóta viszont töretlen a népszerűsége, nem csak hazájában, de a világ számos más országában is. Nem csoda. Az író és főhőse jókedélyű emberek, igazi egyéniségek. Sok turistának egy szicíliai körutazás elengedhetetlen része a településeket felkeresni, ahol a könyvbeli cselekmények játszódnak (a regénybeli Porto Empedocle ill. Montelusa, a valóságban Vigàta ill. Agrigento), és ahol a könyvből készült nagy sikerű filmeket forgatják (Ragusa). 

A Montalbano-regényeket több mint harminc nyelvre ültették át. Nem volt könnyű dolguk a fordítóknak, mert Camilleri a szicíliai tájszólás kifejezéseivel színesítette írásait. Még az olaszok többsége is sokszor csak a szövegkörnyezetből jön rá, mit takar egy-egy ízes kifejezés. A Montalbano-filmek az egész világon, még az USA-ban és Ausztráliában is képernyőre kerültek. Hozzánk szintén lejutottak a kötetek és a tévéadaptációk is. Camilleri azonban hazája mellett a német nyelvű országokban igazán népszerű. Aligha akad krimikedvelő Ausztriában és Németországban, aki ne lenen Camilleri, ill. Montalbano rajongó. 

Egy fura figura

A Commissario Montalbano krimiben ne számítsunk akciójelentekre! A regénysorozat főszereplője, Montalbano, Camillerihez hasonlóan éltesebb úr, akit az író ’90-es évekbeli önmagáról mintázott. Igaz, főhőse vele ellentétben nem öregedett, még mindig a hatvanas évei elején jár. Testes férfiú, aki szeret jókat enni, beszélgetni, kellemesen sétálni, más szóval nyugalmasan élni. Ez a filozófia érvényesül nyomozásai során is. Camilleri bebizonyította, hogy lehet jó, izgalmas krimit írni lövöldözés, autós üldözés, vagy egyéb akciójelenetek nélkül, viszont sok humorral, a szicíliai mentalitás, kultúra és a sziget egyszerű, de kitűnő konyhájának bemutatásával. 

Commissario Montalbano, vagy ahogy barátai hívják, Montalba’ nem használja a XXI. század technikai vívmányait, még a múlt század találmányaival is hadilábon áll. Sok regény, ill. filmbeli nyomozókollégájával ellentétben nem küzd azért sem, hogy nyomozhasson. Éppen ellenkezőleg, mindent elkövet, hogy kihúzza magát a munka alól. Ebben kapóra jönnek az olasz bűnüldöző szervek dzsungelében sokszor még a szakértőknek is átláthatatlan hatásköri szabályok. Rendőrség, csendőrség, városi rendőrség, pénzügyőrség, nyomozó ügyészség, antimaffia ügyészség, nyomozó bíróság, határőrség, parti őrség - hogy csak a legfontosabb olasz bűnüldöző szerveket említsük. A téma egyébként az olasz krimik elengedhetetlen része. Bloggertársam is felhívtam már erre a figyelmet egy másik olasz krimiírót, Gianrico Carofigliot bemutató cikkében.

A testes nyomozó mellett vannak a krimiknek más állandó karakterei is:

• Montalbano se vele, se nélküle barátnője Livia;
• lökött asszisztense Catarella;
• pedáns, de mégis mindig zavaros ügyekbe bonyolódó nyomozótársa Mimi; 
• Bonetti-Alderighi, az örökösen az idegösszeomlás szélén álló rendőrfőnök, és titkára, Lattes, aki rejtélyes okoknál fogva azt gondolja, hogy az agglegény Montalbano családos ember, felséggel és gyerekekkel, ami rendszerint vicces szituációkat szül;
• a tévés újságíró Nicolò Zito, aki mindent megtesz Montalbano lejáratásáért, persze sikertelenül; 
• Pasquano, az igazságügyi orvos szakértő, akit Montalbanoval kölcsönös és mély utálat köt össze.  

A Montalbano-krimik világát legjobban talán a következő párbeszéd mutatja be:

„[Montalbano beszélget asszisztensével, Catarellaval, irodája beázása után:]

-          Megnéztem az aktákat, amik az íróasztalán voltak. Mind eláztak.

-          Akkor dobd ki őket!

-          Rendben, de mi lesz az ügyekkel?

-          Hogy érted ezt?

-          A legtöbb akta folyamatban lévő ügyhez kapcsolódott, de pontosan azt sem tudjuk, melyekhez.

-          És miért gond ez?

-          Hogy fogjuk megmagyarázni a rendőrfőnöknek, hogy lezáratlanok maradnak a nyomozások?

-          Jó kérdés. Vannak egyébként olyan akták is, amik nem áztak el?

-          Persze.

-          Hány?

-          Úgy harminc.

-          Fogd őket, tedd a csap alá, és két órán keresztül eresz rájuk vizet.

-          De akkor azok is tönkremennek!

-          Pontosan ez a feladat célja. Ha eláztak, tedd őket a többi mellé! Ki ne dobd őket! Bizonyítanunk kell, hogy minden megsemmisült. Egy ilyen lehetőséget nem szalaszthatunk el!

-          De…

-          Várj, még nem végeztem! Fogj egy széket, állj fel rá, és önts két vödör vizet az iratszekrényre!

-          Hogy úgy nézzen ki, mintha az is elázott volna?

-          Pontosan.

-          Az iratszekrény fémből van. Vízálló.

Montalbano arcán jól látszott a csalódottság.”

Magyarul eddig ’Az agyagkutya’, ’Az uzsonnatolvaj’, ’A hegedű hangja’ és ’A víz alakja’ jelent meg a Montalbano-ciklusból, Lukács Margit kiváló fordításában. Aki még nem olvasott Camilleritől, tegye meg a szomorú esemény okán. Író és nyomozója nem fog csalódást okozni!

Petrus Szabolcs

Én is kerestem Montalbano nyomait Szicíliában. A képen kötetét olvasom Ragusaban.