Egyél velem könyvet!

KönyvParfé

KönyvParfé

Czernák Eszter - Rátkai Kornél: Sárkányovi

Spenót és vegán bundáskenyér

2020. május 28. - KönyvParfé

2_27.jpg
Valljuk be, az óvoda-, és iskolakezdés sosem egyszerű egy családban. Alaposan fel kell rá készülni, és nem elég, hogy beszerezzük a szükséges eszközöket, de a gyermek lelkét is érdemes erősíteni egy picit.
Czernák Eszter Sárkányovi című vidám mesekönyve az óvodakezdéssel kapcsolatos szorongások ellen próbálja felvértezni a kicsiket, nem is akárhogyan! Történeteinek főszereplői nem embergyerekek, hanem varázslények: trollok, manók, jetik, unikornisok - az óvónéni pedig egy nagyon kedves boszorkány. Ez a kis társaság azt mutatja be a gyerekeknek, hogy az ovi tele van vidámsággal, mesével, új szokásokkal, sok-sok közös játékkal és persze játszótársakkal.

Az első nap az oviban nem fenékig tejfel. Sejti ezt Zoé is, a háromfejű kissárkány, akit elkísérhetünk az óvodába. Különleges hely ez a csoda ovi, már csak azért is, mert fantasztikus környéken van. Át kell repülni a Tündérek kertje fölött, egyenesen az Unikornisok legelőjéig, de a Trollok barlangjánál balra fordulva vigyázni kell, mert jobb kikerülni a Jeti hegyet. És ott, a Manók erdeje mellett kapott helyet ez a semmihez sem fogható Szivárvány Óvoda.
Zoé nagyon izgul, bár annak kifejezetten örül, hogy a koboldmacska lett a jele, melyet anyukája nyáron már szépen bele is rajzolt minden ruhájába. A koboldmacska a kedvenc állata, így egy kis megnyugvás, hogy rajta van a szandálján és a törölközőjén is.
Először belépve az oviba, kicsit minden ijesztőnek tűnik. Hiába kedves az óvónéni, a hatalmas orra és a még hatalmasabb csúcsos, sárga csillagos kalapja túlságosan idegen. Csakúgy, mint a csoporttársak, akik nagyon különbözőek. Itt van például Teofil a kis trollgyerek, aki szeret építeni, és van egy koboldmacskája is. Megismerkedünk Jankával, a manólánnyal, aki még nem tud beszélni, Bodzával, a tündérlánnyal, aki szereti a színes virágokat, Kendével az unikornisfiúval, aki olyan gyors akar lenni, mint az apukája, és Igorral, az erős jetifiúval. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, hogy a nap végére Zoé rengeteg élménnyel lesz gazdagabb és rájön, hogy nem is olyan rossz  hely ez az ovi.

Hihetetlenül bájos mesekönyv lett a Sárkányovi, mely segítségével bekukucskálhatunk az óvoda mindennapjaiba. A gyerekek megismerhetik a napirendet és a főbb szabályokat, melyek a későbbiekben egyre fontosabb lesznek számukra, hiszen itt tanulják meg a kicsik a társas kapcsolatok, a mindennapos rutin és a személyes higiénia alapjait. Ezért is fontos annyira a mesélés, az éneklés, a közös étkezések és a játék, hiszen az életre nevelés a cél.

sarkany.jpgA képen Zoé látható és az ovis játszótársai

Lám, Zoé is hamar megtudja, hogy milyen együtt játszani más gyerekekkel, milyen a közös ebéd és az unalmas délutáni alvás. Megtanul rendet rakni a játék után, és sok új baráttal lesz gazdagabb. Esznek sárkányfűlevest, és mekkora öröm, hogy unikornisokat is lehet színezni. Nem is gondolta, hogy ennyire vidám hely ez az ovi, és milyen nagy szerencse, hogy akkor is sok játék közül lehet választani, ha kint esik az eső és ezért bent kell játszani! 

Czernák Eszter kedves és vicces stílusban ír. Szeretem azt a végtelen kreativitást, mellyel hozzááll egy probléma megoldásához. Érződik rajta, hogy vannak gyerekei és rutinos, ha felmerül egy váratlan helyzet. Jól elkapta a hangot, mely nemcsak a gyerekekhez, hanem egy picit a felnőttekhez is szól. Nekünk sem szabad megfeledkeznünk arról, mennyire ijesztő tud lenni az ismeretlen.
Jó ötlet volt felnagyítani a problémákat és egy barátságos varázsvilágban bemutatni őket, így a gyerekek talán könnyebben szembenézhetnek a rájuk váró helyzetekkel. Teljesen normális, ha félnek az új dolgoktól, hiszen még egy háromfejű sárkánygyerek is megretten néha. Ez a  könyv gyógyír az óvodakezdéssel kapcsolatos szorongások ellen, de az benne a legjobb, hogy a tanítás mellett még a nevetőizmokat is megdolgoztatja egy kicsit.

Persze a vidám pillanatokhoz nagyban hozzájárulnak az illusztrációk is, melyeket Rátkai Kornél készített. Helyes, színes rajzok kerültek a rövid történetek mellé, melyek szereplőit hamar a szívükbe zárják a gyerekek. Szeretem ezt a sok színt és a lapokon megelevenedő bohókás karaktereket. Nem is tudom eldönteni, hogy ki a kedvencem. Talán Zoé? Vagy épp a jeti?
Kornél munkáit mindig szívesen nézegetem, Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című könyvéhez is zseniális illusztrációkat készített. De hamarosan olvashatsz az oldalon Bíró Zsófia A macska mondja meg! című regényéről is, melynél ugyancsak felbukkan majd a neve.

A Sárkányovi tavaly jelent meg a Pagony gondozásában, idén pedig a folytatása is megérkezett, melyben Zoé már középsős lesz. Teljes szívemből ajánlom ezt a könyvet minden ovisnak, de főként azoknak, akiket megrettent a sok újdonság, és azoknak is, akiknek nehezen megy a sok szabály betartása.

Kedvenc idézetek:

A Szivárvány óvodában sok a szabály. Reggel mindenkinek köszönnie kell, evés előtt kezet kell mosni, aztán nem szabad szaladgálni a szobában, meg verekedni sem, és ha valaki befejezte a játékot, vissza kell pakolni a játékokat a helyére.
Zoé, a háromfejű kis sárkány különösen ezt az utolsó szabályt nem tudta megszokni. Mert hát az még rendben van, hogy kezet kell mosni, meg verekedni sem akart senkivel, de a folytonos pakolást nem szerette. Néha úgy érezte, egész nap mást sem csinál, csak pakol. Ráadásul visszapakolni a játékokat sokkal több időbe telt, mint elővenni őket.

- Gyerekek, gyerekek, hagyjátok abba! - vágott közbe az óvó néni. - Mindegyikőtök más, ezért mindegyikőtök másban ügyes. Igor, te vagy a legerősebb, de ha hagynád, hogy Janka segítsen neked, sokkal magasabb tornyot építhetnél.
- De hát ő lány! - duzzogott a jeti.
- Mit számít, hogy lány vagy fiú? - ráncolta a homlokát Boszi néni. - Janka nagyon jó az építésben. És a többiek is mind segíthetnének neked. Ne feledd, mind különlegesek vagytok, csak mind másban. Úgyhogy a mai feladatotok, hogy építsetek egy olyan magas tornyot, ami felér egészen Igor feje fölé! Együtt.

Spenót és vegán bundáskenyér

Spenót. Az egyik legutálatosabb főzelék. Gyerekkoromban én sem voltam hajlandó megenni, talán a színe miatt. Persze mióta felnőttem és a konyhában megszállt a kísérletező-kedv, azóta én is megeszem. Nem mondom, hogy örök barátok vagyunk, de néha bevetem itthon. Természetesen bundáskenyérrel az igazi. Ajjj, egy jó bundi meg amúgy is mindig jöhet, szóval így belegondolva ez egy nagyon klassz ebéd. A Sárkányoviban is vannak nem kedvelt ételek, bár szerintem a sárkányfűleves elég izgalmasan hangzik. Ez akár beillene annak is, ugye?
1_25.jpgHozzávalók:
A főzelékhez:

  • 1 doboz fagyasztott spenót
  • 2,5 dl szójatej vagy bármilyen magtej, csak ne legyen cukrozott
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 csapott ek liszt
  • 2 ek olaj
  • só, bors

A bundáskenyérhez:

  • 4 szelet kenyér (lehetőleg kicsit szikkadt legyen)
  • 1 bögre csicseriborsó liszt
  • 1 tk kurkuma
  • fekete só (ízlés szerint)
  • víz
  • olaj

A fagyasztott spenótot egy kevés vízben, kis lángon lassan felolvasztom. Megsózom, hozzáadom a zúzott fokhagymát, a növényi tejet és az egészet felforralom. Amíg melegszik, gyorsan elkészítem a rántást. Ehhez 2 evőkanál olajban 2 evőkanál finomlisztet hevítek, és takaréklángon folyamatosan kevergetem, amíg világosbarna színű nem lesz. A tűzről levéve felengedem kevés hideg vízzel és gyorsan csomómentesre kavarom. Hozzáöntöm a forrásban lévő spenóthoz és időnként megkevergetve 5-10 percig főzöm. Ha túl sűrűnek találom, növényi tejjel vagy vízzel hígítom. 

A bundáskenyér nálunk az a tipikus "érzésből készülő" étel. A csicseriborsó lisztet egy mély edénybe szórom és összekeverem a fűszerekkel. Sima sót is használhatsz, de a fekete sónak van egy jellegzetes, kénes szaga, ami emlékeztet a tojáséra. Apránként adok hozzá vizet, egészen amíg, míg egy nokedli sűrűségű masszánál egy picit hígabb textúrát nem kapok. Kevés olajat melegítek egy serpenyőben, a csicseris keverékbe belemártom a kenyérszeleteket, és mindkét oldalukat aranybarnára sütöm. Ezután lehet is teríteni és bekanalazni a főzeléket, mellé pedig elmajszolni a bundikenyeret. Jó étvágyat!3_26.jpg4_20.jpg5_19.jpg6_13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvparfe.blog.hu/api/trackback/id/tr7315433404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása