(Alma mater: „tápláló anya”, a régiek így emlegették, ünnepélyesen és kegyeletesen, azt az iskolát, amelybe jártak, vagy amelyben hajdan tanulmányaikat végezték.)
Katie Fforde online könyveinek borítóján ajánlásként ez szerepel: Jane Austen bája, Jilly Cooper humora. A bájjal nincs is semmi gondom - bár Austen hősnőiről először semmiképpen sem a bájos jelző jut eszembe -, de utóbbi szerzővel nem tudtam mit kezdeni. Aztán eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt megrendeltem az Alma mater című könyvét, de valamiért meg is feledkeztem róla. Ebből következően eljött a pillanat, hogy „levegyem a polcról”, esetemben elkezdjem az online olvasását.
Történetünk helyszíne már igencsak ismerős; az utóbbi időben olyan divatossá vált Cotswolds-ba, „Anglia szívébe” helyezni a cselekményt, hogy úgy érzem, lassan már idegenvezetést is vállalhatnék arrafelé. Ezúttal azonban egy olyan városkába utazhatunk, ami nem szerepel a térképen, még akkor sem, ha Jilly Cooper egyenesen Közép-Nyugat-Anglia koronaékszerének nevezi. Pontosítok: a település két középiskolája kalauzol. A Larkminster Középiskola a reménytelenek gyűjtőhelye, ide járnak a hírhedt Shakespeare lakótelep gyermekei, akik számára teljesen hétköznapinak minősül a drogfogyasztás, a családon belüli erőszak és a bűnözés. A szegénységből kivezető egyetlen utat a tanulás jelenti. Ennek az iskolának és diákjainak megmentésére érkezik ide a fiatal tanárnő, Janna Curtis, akinek az új kihíváshoz – mérhetetlen ambíciója mellett – némi plusz töltetet ad szerelmi bánata is. Céljainak eléréséért, azaz hogy feljavítsa mind az iskolai morált, mind a tanulók eredményeit a konkurens magániskola, a Bagley Hall igazgatójához, Hengist Brett-Taylorhoz fordul segítségért, aki amellett, hogy lát fantáriát a két intézmény együttműködésében, hiszen erkölcsi magaslatokba repítheti, hogy támogatja az elesetteket, ráadásul ez – akárcsak egy adódból levonható adomány – neki semmibe sem kerül. Hozzáadott értékként Janna bájos szeplői és dús vörös hajkoronája is hozzájárul filantrópiájához.
Lassacskán az is kiderül, hogy a Larkminster legnagyobb hibája, hogy igen frekventált területen helyezkedik el, ami csípi a helyi ingatlanguru szemét. Hiszen sokkal inkább megfelelne egy bevásárlóközpontnak! (Nálunk, persze ilyen eset elképzelhetetlen… gondoltam egészen odáig, míg nem beszélgettem egy pedagógussal, aki elmesélte, az ő iskolájuk csak annak köszönhetően kerülhette el a KIADÓ IRODÁK büszke tábla viselését, mert az ingatlan előtt nem lehetett parkólót kiépíteni… Mégsincs annyira messze tőlünk Anglia?!)
Ahogy a lapokról lassan előbújnak a szereplők, úgy ismerkedhetünk meg a Farkasfalka tagjaival, a suli félelmetes bandájával, akik a Larks sötét oldalát jelentették – egészen idáig, mert Janna felismeri bennük a tehetséget; egyikük zseniálisan rajzol és fest, a másik fekete bárányról pedig méltán feltételezhetjük, hogy ő lesz az angol fociválogatott kiválósága, a harmadik oszlopos tag pedig amellett, hogy csodás verseket ír, a klasszika-filológia felé is kacsintgat. Persze, csak akkor, ha nem tűnnek el a süllyesztőben!
A mentőakció első mozzanataként koprodukcióban mutatják be a Rómeó és Júlia rövidített verzióját. A produkció és annak sikere szárnyakat ad mindenkinek. Még akkor is, ha a magániskola magándiákjait nem fűti akkora lelkesedés, és mindent megtesznek a kudarcért. Szerencsére, ez esetben sikertelenül.
Janna és a gyerekek rengeteget dolgoznak; szépül az iskola, javulnak a tanulmányi eredmények, de a T&K-nak (a Támasz és Kihívás zengzetes nevet viselő szolgáltatói magáncég, amelynek elvileg a Larks felfejlesztésére adott tanácsadó szerepe lenne) semmi sem elég jó. Ráadásul az ellentábor kisstílű, ám annál hatékonyabb arzenállal indul harcba; meghamisított statisztikák, lepénzelt tanácstagok és az ellenoldali sajtó totális támadása. Egészen addig mennek el, hogy elterelik a helyi busz útvonalát, csakhogy ne álljon meg a középiskola előtt, és ne lehessen biztonságos az el- és bejutás. Mindezek következtében nem is lehet csodálni, hogy bezárják a Larksot. Janna mindössze azt az engedményt kapja, hogy érettségi előtt álló osztályát egy másik épületben felkészítheti a nagy megmérettetésre.
Azért – hogy ne maradjunk cselekmény híján – Jilly Cooper még elvisz minket a Larks és a Bagley közös osztálykirándulására, ami – nem tudok rá jobb szót - orgiába torkollik. Aztán persze ott az érettségi, a királynő látogatása a Bagley-ben, és rengeteg intrika, fondorkodás és áskálódás az ellenoldalon, és hatalmas munka, küzdelem a túlélésért, idegőrlő folyamatos védekezés Janna és szövetségesei részéről.
Nyugodtan kiemelhetnék más szereplőt is a sok-sok remekül megformált közül, az ő életük éppoly érdekes és fordulatokban bővelkedő, mint hősnőnké, szinte önálló történetre áhítozik… De nem teszem, mert ekkor az ajánló is olyan vaskos lenne, mint a könyv. De higgyék el nekem, a terjedelem nem marad tartalom híján, ráadásul a szerző stílusa kellően feszült és szórakoztató, nélkülözi a töltetléket, csak akkor ad némi engedményt, amikor belecsempész néhány kellemes tájleírást, de ezek jótékonyan csitítják felhergelt érdeklődésünket.
Sok könyvtárban sorolták a kötetet a szerelmes irodalom darabjai közé. Van benne egyáltalán szerelem? Akad bőven, vélt és valós is, de nem ez a lényeg. Csupán hab a tortán, vagy éppen a megnyugtató megoldások egyike.
Jilly Cooper viszont elkövetett egy óriási hibát. Nevezetesen, hogy ez az igazán szórakoztató könyv majdnem ezer oldalas. Az elején közel öt oldalt tölt ki az eposzi mennyiségű szereplő felsorolása, aminek aztán nagy hasznát veszi az olvasó, hisz valljuk be, ennyi nevet nem egyszerű megjegyezni és észben is tartani (a végén 13 kutya, macska és ló is szerepel, akiknek szintén fontos feladat jut a történetben!). Ehhez társul 286 darab megjegyzés vagy utalás. Bár ez utóbbit tekintsük felkészítőnek, hiszen ha elolvassuk az idézett műveket, simán abszolválhatjuk az angol érettségit! Nem csoda hát, ha az írónő – saját bevallása szerint – négy éven keresztül dolgozott a regényen, ami bizton állítom! - nagyon alapos munka. Nem véletlen az sem, hogy – az újkori trendnek megfelelően – 9 oldalt szentel a köszönetnyilvánításnak is. Sajnos, a terjedelem sokakat elrettent az olvasástól, pedig tanúsíthatom, hogy élvezetes, cselekményes, olykor humoros olvasmány. (Ha a marketingese helyében lettem volna, biztosan rábeszélem a szerzőt, hogy három kötetben adja ki, méghozzá némi szünettel. Garantáltam körömrágva várták volna olvasói a folytatásokat, ami az eladott példányszámnak is csak hasznára lett volna.)
Bár nagy falat, de ízletes. Jó étvágyat hozzá!
