Június 11-én reggel a családja körében elhunyt Lucinda Riley, több nagy sikerű könyv szerzője. Fiatal volt, mindössze 55 éves. Pár hete még videóüzenetben szólt az olvasóihoz, azt ígérvén, hogy “A hét nővér” című sorozatának lesz egy nyolcadik kötete is. Nem látszott rajta, mennyire beteg.

Az észak-ír szerzőtől eddig tizenhárom könyv jelent meg magyarul, a tizennegyediket idén októberre ígérte a General Press kiadó. Mindegyik regény megérne egy blogbejegyzést, mindegyik méltó lenne rá, hogy vele emlékezzünk az írónőre. A választásom ezúttal a Pillangószobára esett, aminek az egyik - de nem egyedüli - oka, hogy ezt olvastam tőle legutóbb.

A Pillangószoba főszereplője, Posy, egy nagyon kedves és szerethető hölgy, aki egy hatalmas vidéki házban él Angliában. Az ő életét követhetjük nyomon a regény lapjain egészen 7 éves korától, az írónőtől már megszokott stílusban: hol a jelenben járunk, hol a múltban. Érdekesek és izgalmasak mindkét idősík eseményei, és - ahogy az lenni szokott - a nagy titokra, ami mindent megváltoztat, és minden eseményt más színben tüntet fel, csak az utolsó lapokon derül fény.

Posy imádja az édesapját, aki azonban a második világháború idején életét veszti. Kedvenc közös időtöltésük a lepkevadászat. Apja halála után Posyt a nagymamája neveli fel, majd mikor férjhez megy és gyerekei születnek, visszaköltözik abba a vidéki házba, ahol a korai éveit töltötte a szüleivel és ahol az ominózus pillangószoba is van, ami számára is meglepő titkokat rejt…

Vajon ismerhetünk-e tökéletesen egy másik embert, még ha az illető a szülőnk, a gyermekünk vagy a párunk is?

Szerethetünk-e valakit akkor is, ha olyat tett, ami számunkra elfogadhatatlan?

Számomra ezek voltak a regény nagy kérdései.

Lucinda Riley írásai olvastatják magukat. Valahogy a leghétköznapibb eseményeket is úgy tudja leírni, hogy az olvasó falja a sorokat, és egész nap azt a pillanatot várja, amikor végre újra a kezébe veheti a könyvet.

A Pillangószobát pont aznap fejeztem be, amikor az írónő elhunyt. Ez különösen emlékezetessé teszi számomra ezt a regényt, amit különben nagyon szerettem olvasni. Persze Lucinda Riley-val nehéz melléfogni, rosszat még nem olvastam tőle. Talán az Angyalfa tetszett legkevésbé, mert nagyon ellenszenvesnek találtam a szereplőket, de ma már örülnék annak is, ha igazi gonosz karaktereket alkotna, csak élne még és írna…