Heller Ágnes: New York nosztalgia

new.jpg

Heller Ágnes 21 évig tanított a New York-i New School for Social Research-ben. 21 évig kétlaki életet élt: a tavaszt Budapesten, az őszt New York-ban töltötte. Két különböző város, életforma, két különböző (bár nagyon hasonló) baráti társaság hatott életére. Aztán egyszer csak teherré vált számára ez a kettősség, s 2006-ban felmondta professzori állását Amerikában. Ezt a könyvet magyar barátainak írta New York-i életéről. „Egy kis ismertetés, semmi több.” – írja a szerző az előszóban.
A könyv két életre hívója egy véletlen alkalom és a hiány okozta nosztalgia volt. Az írások szólnak a barátokról (halott és élő barátokról), tanítványokról, kollégákról, az amerikai egyetemi rendszerről, könyvekről, kiállításokról, zenéről (ami lételem volt Heller Ágnes számára) és természetesen, „a városról”, New York azon részeiről, ahol a 21 év alatt megfordult: a lakásairól és azok környékéről, az egyetemről, parkokról, kikötőkről. Megtudhatjuk azt is, hol mit érdemes venni, hol lehet jót enni, és jó bort inni. Persze, senki se gondolja, hogy egy bédekkert tart a kezében, inkább a szerző New York-hoz kapcsolódó hangulatainak, érzéseinek csokra ez a könyv. Például, ír arról, hogy minden városnak van egy jellegzetes illata. New York-ban érezhető a só, az óceán illata. Az óceán „a végtelenség misztikus élménye, mely egyúttal a szabadság élménye is.”
Sokat mesél az amerikaiakról, hogy élnek, viselkednek egy ország, egy város, egy lakóház tagjaiként. Heller Ágnes szeptember 11-én is New York-ban volt, sőt folyosójának ablakából a tornyokra látott. A New York-iak viselkedése azokban a napokban, az amerikai demokrácia gyönyörű megnyilvánulása volt. „A válság pillanatában mutatta meg New York az arcát, azaz a szellemét...”
Az utolsó fejezet, melynek témája a barátság, a szeretet és a szerelem, rendkívül érdekes, izgalmas megállapításokat tartalmaz. Sajnáltam, mikor vége lett.
A New York nosztalgia egy érdekesen csapongó, okosan mértéktartó, őszinte könyv, mely által közelebb kerülhetünk New York-hoz. Bevallom, engem eddig nem igazán vonzott ez a város. Nekem egy kicsit sok: túl nagy, túl magas, túl zajos, túl zsúfolt, túl idegen. De meg tudok érteni mindenkit, aki rajong egy városért, egy országért. Azt hiszem, sok ember érzi úgy, hogy a lakhelyén kívül is van egy város, ami az övé, ami befogadja, ahol önmaga lehet, ahol otthon érzi magát. (Az én városom Helsinki.)
Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki többet akar megtudni New York-ról, az amerikaiakról és Heller Ágnes sokszínű személyiségéről.

 

Ha tetszett az ajánló, kérlek, oszd meg ismerőseiddel! Tegyünk együtt az olvasás népszerűsítéséért!
Köszönöm.

könyv-varázs

Szeretek olvasni és szeretnék ennek a csodás időtöltésnek minél több embert megnyerni. Ez a - nem titkolt - szándékom ezzel a bloggal.

Friss topikok

süti beállítások módosítása