Kontragól - A futballblog

Kontragól - A futballblog

Atletico, Te csodás?

2018. augusztus 15. - Kontragól futballblog

Ma madridi szuperrangadót rendeznek Tallinnban, ahol a Real Madrid és az Atletico Madrid csap össze egymással a szezon első trófeájáért, az Európai Szuperkupáért. Ennek – plusz a hétvégén startoló La Liga – apropóján bekopogtatunk a Matracosokhoz, megnézzük mi történt Madrid fehér-piros felében a nyáron, mi várható idén Simeone csapatától. A Real Madridról korábban már több posztot is írtam, így a Királyiak taglalását most hanyagolnám, de annyit érdemes megjegyezni, hogy Bale tűnik a támadószekcióban az egyetlen biztos pontnak, Isco, Asensio és Benzema pedig küzdhet fennmaradó két helyért a 4-3-1-2-es / 4-3-3-as felállásban. További kérdés, hogy ki lesz az első számú kapus, érkezik-e valaki Kovacicot pótolni, viszont ezek már csak részletkérdések.

Az Atletico helyzete annál inkább izgalmasabb, hiszen az elmúlt két évben úgy tűnt megragadnak a fejlődésben, átigazolási tilalmat is kaptak, tavaly pedig a BL-csoportkörben pottyantak ki. Télen, Costa visszatérésével egyidejűleg a csapat játéka egy szintet lépett, illetve olyan kulcsfontosságú lépéseket is sikerült meglépniük tavasszal, hogy megnyerték az Európa Ligát, ami óriási lökést adhatott annak a keretnek, amely már kétszer bukott el Bajnokok Ligája döntőt, valamint Antoine Griezmannt és Diego Godint is sikerült maradásra bírniuk.

Eddig pedig tökéletes átigazolási időszak áll mögöttük.

Az érkezők között van:

-a 70 millió euróért leigazolt Thomas Lemar, aki még mindig csak 22 éves és tökéletesen beillik Simeone játékrendszerébe, hiszen a középpálya mindkét szélén tud játszani, valamint kifejezetten jó védekezésben is a francia középpályás.

-a klubtól távozó Gabit azonnal tudták pótolni, hiszen megvették a Villarealtól a 22 éves Rodrit, akiért mindössze 20 millió eurót fizettek.

-ingyen szerezték meg a 23 éves Gelson Martinst a Sportingtól.

-a kölcsönadott Sime Vrsaljkót azonnal pótolták a kolumbiai Santiago Ariasszal.

-Antonio Adánt mindössze 1 millió eurót vették meg a Betistől.

-Jonny Castrót is sikerült olcsón, 7 millió euróért megvásárolni a Matracosoknak, vszont ő azonnal kölcsönbe került a Wolverhamptonhoz.

-talán a legfurcsább igazolás Nikola Kalinic szerződtetése volt. A problémás horvátot 14.5 millió euróért vették meg, viszont Gameirót 16 millió euróért sikerült továbbadniuk a Valenciának. Kalinic kapcsán talán érdemes annyit megjegyezni, hogy a milánói és a válogatottbeli zűrzavar után talán realizálta a 30 éves csatár, hogy hosszú idő nincs már hátra a profi pályafutásából és hálás lesz Diego Simeonénak és az Atletinek, hogy esélyt adnak neki. Ha pedig bármi gond lesze vele, akkor abban biztos vagyok, hogy Simeone tudja majd kezelni és ha kell, simán kidobja a keretből.

1532898910_434831_1532901225_noticia_normal.jpg

Lemar és az érte kifizetett 70 millió euró az Atletico  történetének legdrágább igazolását jelenti

 

A távozók névsora hasonlóan gazdag, viszont lényegében vagy azonnal megtalálta a helyettesüket az Atleticó vagy nem járt komolyabb veszteséggel:

-Gabi és Torres elment levezetni, előbbi Katarban teszi, utóbbi Japánban.

-Sime Vrsaljko az Interhez ment kölcsönbe.

-Kévin Gameirót a Valencia vette meg végleg.

-Luciano Vietto ezúttal a Fulhamhez került kölcsön, ami nem meglepő, hiszen az argentin támadó tavaly a Valenciánál töltött el egy fél szezont, előtte pedig a Sevillánál.

A sikeres átigazolási politikának köszönhetően pedig jelenleg úgy fest az Atletico Madrid kerete, hogy minden posztra legalább kettő játékos van, akik hasonló minőséget képviselnek:

-Kapusok: Jan Oblak és Antonio Adán

-Középhátvédek: Diego Godin, Stefan Savic, Jose Gimenez (+Lucas Hernández)

-Jobbhátvédek: Juanfran és Santiago Arias

-Balhátvédek: Filipe Luis és Lucas Hernández

-Középső középpályások: Koke, Saul, Thomas, Rodri

-Szélső középpályások: Thomas Lemar, Vitolo, Gelson Martins, Angel Correa

-Támadók: Diego Costa, Antoine Griezmann, Nikola Kalinic

Nem ismerem pontosan az Atletico Madrid történelmét, hát még egy-egy adott korszakban a játékosállományát, de azt szinte biztosra ki merem jelenteni, hogy most a Matracosok történetük egyik legjobb keretével rendelkeznek, iszonyat sokat jelenthet az Diego Simeone számára, hogy a rotációt kiváló minőségben tudja csinálni és nem 11-13 játékossal kell végigtolnia a szezont – ugye emlékszünk a 2014-es BL-döntőre, amikor a hosszabbításban az Atleti fizikálisan teljesen megszűnt létezni? Egyedül Griezmann helyettesítése tűnik nehéznek – na jó, lehetetlennek -, viszont Ángel Correa megoldás lehet erre a problémára, hiszen számára nem idegen, ha a középcsatára mellett/mögött kell játszania.

39228984_10156581698462389_5757924644115972096_o.jpg

A keret nem csak nemzetközi szinten is kiemelkedően mély, hanem védelem egyes tagjaitól eltekintve iszonyat fiatal is, így ez a csapat sokkal keményebb és jobb lehet, mint az elmúlt években volt. Kérdéses persze, hogy Martinst és Lemart hogyan sikerül beilleszteni az Atleti taktikájába, mennyire lesz Gabihoz képest hasonlóan hatékony Rodri, de összességében úgy gondolom, hogy ez az Atletico Madrid minden sorozatban esélyesként indul, egyáltalán nem lepne meg, ha a La Ligát idén megnyernék, sőt…

Ti mit vártok ettől az Atletico Madridtól?

A bejegyzés trackback címe:

https://kontragol.blog.hu/api/trackback/id/tr9414182395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása