Egy amatőr szakács próbálkozásai

Az 54-es szám konyhája

Az 54-es szám konyhája

Szombat déli agymenés

...amikor kicsit megőrültem

2019. február 17. - Kitchen54

Képzeljétek, az történt, hogy szombat reggel egyedül maradtam. Na jó ez nem meglepő, hiszen Életem Értelme műszakba jár dolgozni, és néha, illetve nem is olyan ritkán előfordul, hogy a szombati délelőttöt-délutánt egyedül vagyok kénytelen tölteni. Ráadásul délre a kedvenc burkolóm is itthagyott. Mit csinál ilyenkor az ember? Sok mindent csinálhat, de ilyenkor lehet a kedvencemet csinálni. Kísérletezni. Persze, ne arra gondoljatok, hogy felfedezek valami csodaszert, amitől visszanő a kihullott haj, vagy megállítom a klímaváltozást. Kajákkal lehet kísérletezni. Fejből, bármiféle recept nélkül lehet alkotni. Ha szerencsém van, akkor meg is lehet enni, sőt különböző szóbeszédek alapján, olyan is akadt, ami finom volt.

Nehezítsünk a dolgon. Csak abból tudok főzni, ami itthon van, mert kocsim nincs, a bolt meg messze van, és ráadásul lusta is vagyok. A déli étkezésre gondolva, még reggel előhalásztam a fagyasztóból egy adag csirkecombfilét. Bevallom, ez általában mindig van a fagyasztóban, mert én jobban szeretem, mint a csirkemellet. Zsírosabb mint a mell, és nem szárad ki olyan gyorsan, nyugodtan lehet hosszabb ideig hőkezelni, és szaftosabb is marad. Mi van a hűtőben? Hmm, a szójaszósz amit tegnap is használtunk a mangós csirkéhez. És van még pár kivi is, ami nem akar megpuhulni, és még mindig olyan édes-savanyú, hogy a refluxom kiújul tőle. Következzen a köretnek való. Nagy a baj….kb. negyed bögre rizs, meg egy negyed bögre kuszkusz. Mi lesz ebből? Sokan csak leöntik a kuszkuszt forró vízzel, és hagyják állni 15 percig. Én szeretem megfőzni, és különböző fűszerekkel ízesíteni. Sőt, egyszer paradicsomlében főztem meg, isteni lett. Ráadásul kb. 15 perc alatt készül el ily módon, szóval akár keverhetem is a rizzsel. Érdekes menü lesz, ebből sem lesz blogbejegyzés, gondoltam. Következzen a fűszerpolc. Ahha, van itt valami Sziámi thai fűszerkeverék. Illatra finom, nagy baj nem lehet, ha használom. És van még itt curry is. Na de milyen dolog már, kivi és curry?  Arra jutottam, hogy olyan lenne, mint a chilis csoki, és felállítottam egy elméletet is, hogy az azonos betűkkel kezdődő alapanyagok jól mennek egymáshoz. Csili-csoki, kivi-köri. Na jó, ez durva. Mondom, kicsit megőrültem. Hogy közben a kutyákkal és macskákkal is megbeszéltem a dolgot az nem annyira gáz, akinek van kutyája-macskája ismeri az érzést. Álltam a konyha közepén, mint egy gasztro Dr. Frankenstein, épp csak egy-két köhögés törölte le az arcomról az ördögi vigyort, mert a tegnapi pálinkázás nem használt, a vírusok még mindig úgy tobzódnak bennem, mintha egy Jurassic Park lennék, és az influenzavírusok meg benne a Velociraptorok. Tehát ott álltam a konyha közepén, az én ördögi teremtményem összetevőivel. Már csak azt kellett kitalálni, hogy mit mivel párosítsak össze.

A csirkecombfilét kockákra vágtam, és egy tálban összekevertem sóval, borssal, szójaszósszal, balzsamecettel és olívaolajjal, majd meghintettem a thai fűszerkeverékkel, és egy nagy adag curryvel. Hagytam pácolódni, amíg kigondoltam a köret mikéntjét.

A rizst és a kuszkuszt egy serpenyőbe tettem, és egy pici olívaolajon megpirítottam, majd felöntöttem vízzel, és megsóztam. A kockára vágott kivit is hozzáadtam, és elkezdtem hevíteni, majd amikor már forrt a víz rajta, lefedtem fedővel, és takarékra vettem. Innen 15 perc, és reméltem ehető lesz a végeredmény.

Egy felhevített wokba beleöntöttem a bekevert csirkecombot, és készre sütöttem. Ennek is bőven elég volt 15 perc. A végén ott volt a wokban a comb, és egy balzsamecetes-szójás-olajos-currys lé. Ezzel lehetne kezdeni valamit, gondoltam. Kihalásztam a husit, és félretettem. A wokban maradt léhez tejfölt és lisztet kevertem, és elkezdtem besűríteni. Így lett egy mártás is az ételhez.

Az elmélet működött… a kivihez teljesen jól passzolt a currys hús és mártás, egyedi, izgalmas ízvilágot hozva létre. De lehet, csak a Velociraptorok mondatják ezt velem. Majd este Életem Értelme is megkóstolja, és hideg fejjel, kritikusan nyilatkozik róla.

share_from_pixlr.jpg




A bejegyzés trackback címe:

https://kitchen54.blog.hu/api/trackback/id/tr3714630926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása