Akkor hát folytassuk a mexikói kalandozásunkat. A főételre egy egész posztot szánok, mivel, bár „csak” egy burrito, azért elég komoly melót igényel. És buktató is akadt benne bőven.
A főétel: Mission District Burrito
A következő fő összetevőkből áll: babos rizs, guacamole, pico de gallo, Monterey Jack sajt és marhasteak.
A babos rizs:
Még sohasem ettem babos rizst, és mit is mondjak, eszembe sem jutott, hogy valaha is elkészítsem. Elárulom, magában nem is az igazi, még köretnek is elég durva, csak valami nagyon mártásos ételhez tudnám elképzelni magyar viszonylatban. Száraz és tömény. Apró szemű fekete babot egy éjszakára beáztatunk, majd dinsztelt hagyma és fokhagyma keverékéhez öntjük (vicces, hogy az angol receptben, megizzasztjuk a hagymát, még sosem olvastam így), felöntjük csapvízzel, hogy körülbelül 2 centivel ellepje a babot, és puhára főzzük. Ez a beáztatott bab mellett is több, mint egy óra volt. A rizsnek nem kell ennyi természetesen. Hosszúszemű rizst sós vízzel 15 perc alatt megpárolunk, és a két köretet összekeverjük.
Guacamole:
Igazából szerintem senkinek nem kell bemutatni ezt az ételt, ami önmagában is megállja a helyét az avokádókedvelők körében. Azért itt sem az eddig szokásos guacamolet készítjük.
Az érett avokádókat kivájjuk a héjukból, és egy tálba tesszük. Egy fej vöröshagymát 20 percre hideg vízbe áztatunk, majd apróra vágunk. Mehet ez is a tálba. Paradicsomot felkockázunk. Szilvaparadicsomot javasolnak, bár azt gondolom, hogy nálunk a télen kapható szilvaparadicsomot nehéz, reménytelen és csalódásokkal telt lenne összehasonlítani egy igazi mexikói, vagy olasz szilvaparadicsommal. Szerintem a salátákba való, kevesebb levű, vastag húsú paradicsommal nagyon mellé nem lőhetünk, főleg ha esetleg van valami paradicsomra emlékeztető íze is.
Természetesen itt sem maradhat ki az előző posztban már emlegetett friss koriander. Többen mondják, hogy a friss koriandernek macskapisi „illata” van, engem sosem zavart, és az aromája miatt megéri. Amúgy is, enni kell, nem szagolgatni. De viccen kívül, egy csokor koriandernek tényleg van ilyen illata, de kisebb mennyiségnél, illetve az ételbe belefőzve én ezt sohasem tapasztaltam. Mexikóról beszélünk, tehát mehet bele apróra vágott chili, kezdők jalapenot, tapasztaltak habanerot, öngyilkosok akár Carolina reapert is aprózhatnak bele. Már mindjárt készen vagyunk, csak még egy kis lime kifacsart leve, Tabasco szósz, só és durvára őrölt bors megy bele. Az egészet összekeverjük, annyira, hogy az avokádók krémet alkossanak, de azért maradjanak benne nagyobb darabok is.
Pico de gallo:
Nagyon szép neve van ennek az összetevőnek, ha jól gondolom, a kakastaréj nevet viselné itthon, ami annyira nem is szép név, és egy dísznövény is lefoglalta már ezt a nevet a kakas említett alkatrészén kívül. Szép név, de egy egyszerű salátát takar.
Felkockázott szilvaparadicsomot összekeverünk apróra vágott hagymával, s a már megszokott chilivel, korianderrel, lime kifacsart levével és sóval ízesítjük. Mondhatni egy hamis guacamole, bár ez nem krémszerű lesz, hanem salátaszerű.
Monterey Jack sajt:
Ilyen nevű sajtot nem nagyon találtunk itthon sehol, de rákeresve kiderül, hogy ez egy tehéntejből készült fehér cheddar típusú sajt, így egy sima tehéntejből készült fehér cheddar sajttal helyettesíthető. Ezt egyszerűen csak lereszeljük.
Marha steak:
az első buktató. Aki nagyon ínyenc, az természetesen érlelt wagyu marha bélszínből is készítheti a steaket, de én ettől óvatosabb voltam. A steak még mindig nem az erősségem, és nem akartam elrontani a drága alapanyagot. Majd pár év múlva megpróbálkozom egy jó angus steakkel. Hasalja steaket akartam csinálni, de végül felsál lett belőle. Ha nem bénázom el, tökéletes lehetett volna.
A steakhúst minimum 2 centis darabokra vágjuk. Ha esetleg van, aki a well done helyett a mediumra sütött steaket kedveli, akkor nyugodtan tegyünk hozzá 4 centis darabokat is. Viszont jegyezzük meg, melyik volt az, mert botorság lenne tálalás előtt összekeverni. A marhát előre vegyük ki a hűtőből, hogy mire hozzákezdünk a művelethez, már szobahőmérsékletű legyen. Miután felvágtuk a szeleteket, dörzsöljük be sóval és durvára őrölt borssal. Egy pici olajat tegyünk a serpenyőbe, és majdnem füstölésig hevítsük. Közben a sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy csipesszel a hússzeletek minden oldalára süssünk kérget. Ez a művelet megfelelően forró serpenyő esetén maximum 1 perc szeletenként. A vékonyabbik oldalakat se hagyjuk ki. Ezek után szellőztessük ki a konyhát, mert nekem ezt füst nélkül még nem sikerült megcsinálni. Vagy elrontok valamit, vagy ennek így kell működnie. A kéregnek az a lényege, hogy a húsban sütés közben bent tartsa a nedvességet. Ha minden szeletet kérgesítettünk, akkor tegyük a sütőbe őket egy rácsra, és tegyünk alá egy tepsit, ha esetleg kifolyna valamennyi húslé. Légkeveréssel, alsó-felső sütéssel az egyik oldalt kb. 7-8 percig, majd megfordítva a másik oldalt 6-7 percig süssük. Ez a legrizikósabb része, mert ha túlsütjük, a hús kiszárad, és rágcsálhatjuk a cipőtalpat. Na jó, nem biztos, hogy ennyire vészes lesz, de nem lesz olyan omlós és finom, mint terveztük. A sütés lejártával kivesszük a húsokat a ráccsal együtt, és legalább annyi ideig pihentetjük hozzányúlás nélkül, mint ameddig sütöttük. Igazából ekkor sül/fő meg a hús belseje. A pihentetés után apró kockára vágjuk, és a tálalásig lefedjük.
Burritó:
A második buktató. A tortillalapokat vehetjük készen is, de a vállalkozó kedvűek spórolhatnak azzal, ha maguk készítik el. Nem túl bonyolult a recept. Sok leírást találhatunk a neten, én a Streetkitchen oldalán talált tortillareceptet használtam. Fehérlisztet vagy kukoricalisztet étolajjal, kevés sütőporral és némi langyos vízzel összegyúrunk, picit sózzuk. A kukoricaliszt esetén figyeljünk oda, hogy csak mexikói módra készített lisztet használjunk, ami egy eljárás miatt teljesen más, mint a mi kukoricalisztünk. Az eljárás ronda neve a nixtamalizáció, a liszt szép neve pedig a masa harina. Szóval, az összegyúrt tésztát sütőben süthetjük, vagy akinek van hatalmas serpenyője abban is sütheti, de a korábban leírt dolgok közül az összesből kell férni a burittóba, sőt még pár egyéb dolognak is, ezért fontos, hogy a végeredmény méretes legyen. A serpenyőbe nem kell olajat tenni, az 1-2 mm-re nyújtott tésztát beletesszük, és kisütjük. Na, itt történt a mi kis buktatónk. Az elfogyasztott Corona és Tequila hatására megjelenő Mariachik zajában elfeledkeztünk egy fontos dologról: a készre sült tortillát nedves vászonkendővel kell lefedni, és lehetőleg feltekerni, hogy rugalmas és puha maradjon. Ez kimaradt, és a mi tortillánk olyan kemény volt, mint egy nacho chips. Megoldottuk. Ízre finom volt, a külleme hagyott némi kívánnivalót maga után.
Már mindjárt a végére érek. Még egy fej jégsalátát szálakra vágunk, a tortilla közepébe beletesszük a húst, a guacamolet, a sajtot, a pico de gallot, a babos rizst, a salátát, és teszünk rá egy kis tejfölt. Mondtam, hogy nagy tortilla szükséges.
A tortillát betekerjük, és lehet fogyasztani.
És a buktatók:
