Pokljuka - egy méltatlanul mellőzött szurdok Szlovéniában
Júliai-Alpok - 1. nap
A szlovéniai Júliai-Alpok mészkőhegysége az egyik legmegkapóbb táj a hazánkkal szomszédos vidékeken. Sokat barangoltam már itt ifjúként; csúcsokat hódítva meg, via ferrátákon tornászva fel magam, és kanyonok vízeséseiben ereszkedve kötélen.
Annál is nagyobb öröm volt visszatérni ide a családommal. Három kisfiam akkor még csak négy-hat-nyolc éves volt, tehát a kőkemény túrák megismétlése nem lehetett a cél, ám ez a körülmény igazán nem nehezítette meg a nyaralás programjának összeállítását.
Hiszen az alacsonyabb lankákon is mesés kirándulóhelyeket találunk, szurdokból annyi van mint égen a csillag, és adódnak lehetőségek a vad, sziklás csúcsok régiójába is eljutni a kicsinyekkel.
A Bled tőszomszédságában lévő Lesce falucskában vertük fel az alaptáborunkat. A Száva folyó által három oldalról határolt SOBEC kemping remek választásnak bizonyult.
A megérkezés délutánján a gyerekek azon nyomban a telep hipotermikusan hűsítő fördőtavába vetették magukat.
A terjedelmes fenyőerdő a jelek szerint korlátlan mennyiségű táborozót képes magába nyelni. Ritka öröm, hogy egy felkapott turistaparadicsom szívében ennyire szellős territóriumot tudhatunk a magunkénak.
Az erdőt lakó vörös mókusok mintha egyáltalán nem neheztelnének a kétlábú, zajos betolakodókra. Egész héten tartalmas műsort szolgáltattak a sátor előtti - túra utáni - befáradt bambulásokhoz. Hazánkban sajnos egyre inkább az Amerikából áttelepült keleti szürkemókussal találkozhatunk, amely kiszorítja élőhelyéről az Európában őshonos vöröset, de ide úgy tűnik még nem ért el az inváziójuk.
A nyaralás első éjszakája általában a balhé jegyében telik el, mert a kisfiúk otthonról elszakadt, talajvesztett idegrendszere valamiféle vég nélküli bulizással óhajtja kompenzálni a környezetváltozás okozta szorongást. Nem csodálkoznék amúgy, ha ők pontosan ugyenezt gondolnák rólunk, szülőkről.
Ám a reggelinél már idilli nyugalomban tervezgethettük a napi programot. Bemelegítésként az alábbi helyek meglátogatását fundáltuk ki:
- a közeli, és a tömegturizmus által végletesen elhanyagolt Pokljuka-szurdok.
- a valamivel népszerűbb, ám mégsem zsúfolt Pokljuka-fennsík,
- Radovljica festői, középkori városkája.
A szurdokba vezető turistaút kezdete csupán 10 km autókázás a kempingtől. Krnica falucska feletti dombokon találjuk meg a parkolót. A szimatoló esőcskében alig fél óra alatt érjük el a sziklákat.
Látványos kőhodályt keresztezve közelítünk a célponthoz. Épp az ilyen kőhidak és tágas üregek teszik különlegessé ezt a szurdokot.
A türelmes fényképész kivárja, amíg a szedett-vedett gyereksereg összegyülemlik a kertészeti szakszolgálat által régen takarított avarpaplanon.
A szurdok alulreprezentált volta egyébként annak köszönhető, hogy nem gyönyörködtet állandó vízfolyással - ellentétben a hegység többi turistamágnesével. Ám a száraz valóság is döbbenetesen jól fest. Apró hangyaként nyüzsgünk a kőtengerben. (Otthon meg tengeri hangyákként a betondzsungelben? Hmm, a képzavarok csodálatos világa mindig rabulejtő).
Kisvártatva elérünk a lényeghez. Noha tudjuk, hogy zsákutca, de azért kalandvágyból bekódorgunk a magasan épített faösvény alatt rejlő hasadék mélységeibe. A továbbjutást itt Madagaszkár méretű sziklatömbök teszik lehetetlenné. Fel hát a tákolmányra!
A galéria felett lépcsősor vezet a sajnos alig száz méter hosszú, szűk szorosba, ahol szinte teljes a sötétség, akárha egy barlangban járnánk.
További fotókat azért nem mellékelek, mert ezzel véget is ér a nagy látványosság. Innentől szelídebb völgyfalak között haladhatunk tovább. Kellemes körtúrával térhetünk vissza a parkolóba. Útközben a kitartóan kutató természetbúvár tavacskákat is talál, és elbűvölő organimusokra lel.
Ezután autós körtúrát tettünk a Pokljuka-fennsíkon, meg-megállva a legvarázslatosabb réteken és tanyabokroknál.
A délutáni órákat városnézésre szántuk. Radovljica középkori belvárosa csupán 3 km-re van a kempingtől, tehát akár gyalogszerrel is vígan elérhető. A gyerekek viszont úgy döntöttek, hogy legyen az út inkább szomorú - ha ez az ára - , de motorizált.
Több múzeum is csábítja a kultúrhedonistákat, ám mi kifejezetten a méhecsketárlatra (Čebelarski muzej) vagyunk ráizgulva. Az egész kiállítás nagyon igényes, érdekes és szép, de a prímet tagadhatatlanul a látványkaptár viszi. Fél órán át bámuljuk a szorgalmas rovarok elképesztő tevékenységét, és közben sok minden megfordul a fejünkben: a teremtés, az evolúció, a genetika, az információ, az ideghálózatok, a kémiai átvivő anyagok és az elmegyógyintézet. Ugyanis nem fér a fejünkbe, hogy miként lehetséges mindez: a méhcsalád szövetkezeti társadalma.
A természetfelettinek tűnő természet okozta szorongást a gyerekek a begyakorolt módon vezetik le; állatkodással.
Estefelé, a kempingben könnyes szemmel fedezzük fel a saját gyermekkorunk színes acélcsőbe álmodott játszótéri mesebirodalmát.
Organikus fatákolmányok? Piha! Bárki bármit mond, a konstruktivizmus iparközpontú geometriája a friss generációt is magával ragadja. Fémépítőt a játékboltokba! Apró csavarok, ezernyi biszbasz rulez!
Itt jártunk:
Linkek:
