Borús időben is sok a látnivaló a galyatetői kilátóból, alatta remek a turistaközpont, a vízválasztó gerincről pedig jó kilátás nyílik a parádsasvári kastélyra is.
A szállásom már Mátraszentimrére esett, de a három település annyira összeépült már, hogy a házak között sétálva szinte csak a táblákról derül ki, hogy most éppen Mátraszentlászlón, Mátraszentimrén vagy Mátraszentistvánon járunk-e. A szállásadó egyben a Kékes hegyimentő csapat tagja is, elég jól ismeri a környéket.
Reggel kényelmesebben elvoltam, mivel csak 10 óra előtt ért fel a túratársam, Attila busza. Összetalálkoztunk, és hamar neki is indultunk a hegynek. A Szent László szobrával díszített, buszfordulós térnél balra kanyarodtunk, majd pár ház után jobbra le is tértünk az utcáról, és elindultunk fel a hegyre.
Hamarosan telepített fenyvessel gazdagított erdőben találtuk magunkat. Imádok a tűleveleken lépkedni, olyan, mint egy párnázott út. Egy aszfaltút végéhez érve rátaláltunk a piszkéstetői Konkoly csillagvizsgáló nagykapujára is. A csillagvizsgáló csak előzetes bejelentkezéssel, csoportosan látogatható. (honlap: www.konkoly.hu) Így a kapun túl nem is láttunk semmit, sétáltunk tovább.
Ezután egy egykori áramvezeték használaton kívüli tartóoszlopai mellett haladtunk el. A kék, a piros és a lila mária út közös szakaszán, vegyes erdőben sétáltunk tovább. A Galya-fennsík táblája után már a sárga jelzés is velünk tartott. Itt nem volt drasztikus emelkedő, lejtő, jól tudtunk haladni. Egy nagy, faragott fakapunál értük el Galyatető első házait. De a kis nyaralóházakat hamar el is hagytuk egy balkanyarral. Az ez után következő két, egymás melletti táblán megtekinthetjük, hogy Galyatető még 0,3 km, vagy 880 méter, vagy pont ott vagyunk. Pár lépéssel arrébb ismét a felhagyott villanyvezeték nyomaira leltünk. Feljebb hatalmas, öreg fák közé értünk, itt jobbra egy kicsit egy adótorony is felbukkant - bár a nagy fenyőfasor miatt a szomszédos rétről pont nem látszik a torony.
Itt a piros jelzéstől búcsúztunk el. A házakat csak átmenetileg hagytuk el, mert egy rövid emelkedő tetején már fel is bukkant Galyatető egyik szimbóluma, a kilátótorony. Itt kivételesen belépődíjat is szednek a turistáktól, úgyhogy egy kétszázas legyen nálad, amikor erre túrázol! (Facebook oldal: https://facebook.com/galyacentrum) A kilátó 7-20 óra között tart nyitva. Sajnos elég felhős, borús időben jártunk arra, így nem lehetett annyira messzire ellátni, pedig innen csodaszép a kilátás több irányba is!
A toronyban fent is van egy bélyegző, és lent, a tövében is. Utána lesétáltunk a turista központ épületébe. Itt, a bejáratnál és a belső udvarban is van egy-egy bélyegző. Az bizony négy egy kupacban!
A szemközti nagyszállóhoz csak egy percre ugrottam be, szórólapért. (www.hunguesthotels.hu/galyateto_hotel, tel: (37) 576-576., cím: 3234 Galyatető, Kodály Zoltán sétány 10.) A turistaközpont mögötti placc végében egy hatalmas fán nem kevesebb, mint 8 turistajelzést számoltunk össze!
Itt indul le az út, a nagy fa mögött rögtön ketté is ágazva. Mi a jobb ágon indultunk eleinte meredeken, majd enyhébben lefelé. Az út közepén fakadó víz valószínűleg nem egy jelzetlen forrást, hanem inkább vízcsőtörést jelentett. A kék, a piros kereszt, a lila mária út, és a kék M betűs Mátra-bérc túra közös szakaszán mentünk egy darabon tovább. Egy jobbra, lefelé kanyarodásnál már megnyílt a panoráma Parádsasvár felé. Ha itt jobbra nézel, azt is láthatod, hogy merre megy tovább az út, a vízválasztó gerincen, az autóút mellett. Na, ott még jobban megéri fotózni, mint rögtön itt.
Még ez után is maradtunk a magasban, hisz innen az autóút felett emelkedve felmásztunk a Vércverés 699 méteres csúcsára. Itt bélyegezni is kell, ne feledkezz meg róla! A bélyegzőt könnyen megtalálod az OKT-s információs táblán. Mivel itt nincs kilátó, nem tartottunk pihenőt, hanem bélyegzés után mentünk is tovább. A vízszintesebb részt újabb emelkedő követte, ahogy átértünk a következő csúcsra, a 730 méteres Csór-hegyre. Az után viszont meredeken szakadt le a hegy egészen az aszfaltút eléréséig, kissé próbára téve térdeinket.
Innen az út túloldalán, közvetlenül az aszfaltút felett visz tovább a kék, a piros és a lila mária út közös szakasza. Az első ház, amit elértünk, a Hidasi Erdész Vendégház (www.hidasivendeghaz.hu) szépen felújított épülete volt. Pár lépéssel arrébb, az udvarában faházakkal a Vörösmarty Turistaházra is ráleltünk - de itt zárt kapukra találtunk. A kapu előtt van a kéktúra bélyegző, itt bélyegeztem, aztán mentünk is tovább. Itt át kell kelni az aszfaltúton, és leereszkedni egy kis patakocska, a Nagy-Hidas folyás fahídjához.
Errefelé rengeteg kidőlt fával találkoztunk. A kék, a piros és a sárga a lila mária úttal együtt haladt itt tovább, míg az aszfaltúthoz felérve elértük a szép állapotban talált mátraházai buszmegállót. Itt szálláshely is működik, bélyegző is van (bent a sarokban), és napközben vendéglátás is. Az épület háta mögött még néhány házzal arrébb sétálva, a nagy autóparkoló körül még számos büfé, étterem, bolt várja a turistákat.
A túra elég rövid volt, alig 15-16 kilométer, és még el sem tévedtünk. Így a 10 óra körüli indulás dacára már délután háromra elértük a célt. Ami nagy mázli volt, hogy bár felhős, a végén szeles és mennydörgős volt az idő, egy csepp eső nélkül megúsztuk a vasárnapot. Mi háromra értünk oda, az eső negyed négyre :-) Attila elvitt autóval Pásztóig, így még a Nagybárkányban hagyott autómat is fel tudtam venni aznap. Így értem haza erről az esős, borongós, de élményekben gazdag hétvégéről.
Ezt a szakaszt 2018. július 8-án jártuk be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
