#Erzsébetszobrok

Várkert Bazár

173273766_1402601640073921_1238538213229304347_n.jpg
A Várkert Bazár 1875 és 1883 között épült, Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz stílusban. Árkádsora eredetileg kereskedelmi funkciót töltött be, később műtermeknek, kiállításoknak, iskoláknak adott otthont. A II. világháborúban súlyosan megrongálódott. Területén 1961-től a Budai Ifjúsági Park működött, azonban 1984-re állapota életveszélyessé vált, ami ateljes lezárásához vezetett. Ezután közel 30 évig üresen állt, a kormány 2011. október 19-én határozott a teljes felújításáról, melynek megtörténte után a Várkert Bazár 2014. április 3-án nyitotta meg újra kapuit. Az épületben található az ún. Erzsébet-lépcső, mely Erzsébet királyné után kapta a nevét. Úgy tartják, hogy Őfelsége itt lesétálva szerette elhagyni a Budai Palotát, innen ered az elnevezés.

Hol járunk❓” címmel izgalmas játékunk indult ‼️

„Erzsébet királyné”,� azaz az őt megszemélyesítő kosztümös tárlatvezetőnk, Vas Viki útra kelt, hogy bemutassa nektek a Budapest és környékén fellelhető olyan köztéri szobrokat, melyek a népszerű királynét ábrázolják. � Természetesen az útja haza vezet, s mire visszaér a Gödöllői Királyi Kastélyba, reméljük kapuinkat újra szélesre tárhatjuk előttetek✌️
�Csütörtökönként reggel 9️⃣ órakor közzétesszük a képet, mely alá kommentben
� 1️⃣8️⃣ óráig várjuk megfejtéseteket az #Erzsébetszobrok hashtaggel együtt.
Bővebb információt a játékról a Kastély facebook oldalán találhatnak (https://www.facebook.com/GodolloiKiralyiKastely.official)