Rap, mint művészet?

A Hiro és Giajjenno koprodukciójából álló AK26 Pacino dala a zenekar M€d€ncé$buli kötet, Pénz€$kutya versciklusának záróakkordja, melyre klipet is pattintottak. A mű elemzése a mély mondanivaló miatt összetett feladat, ezért alkotórészekre bontva hámozzuk ki a tartalmat.

Zenei világ

A treki beatje a balatoni büfék hamburger-szagú hangulatát idézi fel. A pruttyogó dallam nem hoz semmi újat, de különösebben nem zavaró (ez végsősoron pozitívum). Aligha formabontó a négy hangból álló széteffektezett alap, de persze nem kilóra mérjük a jó zenét. Mégis, az újvonalas (pop)rap következetesen minimalista, és aki zenei ízlését nem a Lil-csorda munkásságán züllesztette a növények tápanyagfelvételi szintje alá, annak a Pacino beatje aligha emészthető öt pálinka alatt. És csak csendben tegyük fel a kérdést, hogy melyik az értékesebb mjúzik: amihez vedelni kell, hogy élvezhető legyen, vagy ami a buszon fülessel hallgatva is széjjel kényezteti a hallgatót?

Képi világ

Egy videoklip sem mentheti meg a minősíthetetlen zenét, viszont egy alapvetően jó dalból elvehet az értéktelen vizuális megvalósítás. Szerencsére jelen esetben a szöveg és a kép tökéletesen rezonál egymással; a pénz ugyanúgy dominál a videóban a gyakori arany szín, a fullos szerkók által, mint a világmárkák és jelentős turisztikai népszerűségnek örvendő helyszínek ismételgetésével a textben. Az eleganciával egyébként semmi probléma, ahogy az anyagi jóléttel sem, és egy klipben baromi jól tud mindez mutatni, ha csak adaléka az egyébként velős tartalmi alapvetésnek. Itt viszont hiába várjuk, hogy Hiro parkour mozdulatokkal leszánkázzon a teraszról, vagy Giajenno habvárat építsen a jakuzziban. Sebaj, talán next time történik is valami a kamera előtt.

Dalszöveg

Nem lepődtem meg, hogy a duó ismét nem rappelt a kihalás szélén álló cserepesteknősökről, és tőmondatokban vetette papírra közölnivalóját. Hiro énektudást abszolút nem igénylő autotune-al kivasalt részei a verbális semmitmondás egy újabb mélységére süllyeszti le a közízlést. 

Emlékszem, hogy semmim nem volt, ma meg buliba menet nekem a sofőröm Ken Block.

Mennyi escort.. Ha buliba megyek, ott hagyok 1 millió nettót.

Nagyon jó, hogy Hiro emlékszik rá, hogy semmi anyagi tartaléka nem volt, ezt az egszisztenciális hiányt bulinkénti egymillió forintos túlköltekezéssel kompenzálja. Hiszen ez kell, hogy mintaként szolgáljon nekünk a karrierépítésünk során. Tanulj, dolgozz keményen, és jönnek az escort jányok meg a milkás partizás. Ha sok pénzed lesz, neked is menő papucsod és százezres parfümöd lesz = említésre méltóvá válsz.

Giajjenno Pacino.. Szerinted trash a vaker, szerintem tanító.

Ugyanúgy melegítőbe jövök, és nem ingbe, ezek meg nem értik, hogy kerültünk a trendingbe.

Meglepődve konstatálom, hogy végre több dologban is egyetértünk (én meg a Zaká). Egyrészt szerintem is trash a vaker. De a trash olyan változata, ami nem szórakoztat, nem cinikus, ellenben elszomorító, taszító és megdöbbentően semmitmondó. Másrészt tényleg nem értem, hogy kerültek a  a trendingbe. Végre találtam két gondolatfoszlányt, ami közelít a realitáshoz, noha ez csupán indirekt önkritika. Vegyünk egy mély levegőt, (ha kéznél van, dobjunk fel két filter levendula teát) és nézzük meg a refrént:

Loca Loca Robert Deniro

Coca Cola Del Piero

Cosa Nostra Don Pietro

Don Pietro Róma, Róma

Egyetemi éveim során volt egy dohánybolt, ahol soha nem találtam szinte semmit, aminek egy trafikban lennie kellett volna. Hasonló az élmény a fenti refrénnél, amire megfelelő jelzőt alig találhatunk. Állítmány? Nope. Kérdésfelvetés? Nope. Jelzős szerkezet? Nope. Bármiféle kijelentés, megállapítás? Nope. Az "a" vagy "o" végződésű szavak az olaszos hangzást akarják utánozni, más összefüggést ne keressünk a random márkákkal, színésznevekkel, városokkal való dobálózásban.

Végkesergés

Az igénytelenségen túl sokkal súlyosabb problémák merülnek fel a zene kapcsán. Egyrészt a megtekintés siralmasan magas, ami eredhet a tizenéves, frissen piáló hallgatórétegből, meg a szörnyülködni és szégyenkezni vágyó tömegből. Nem kell háborogni ezen, az előző generáció is kitermelt hasonló kulturális szeméremsértést, de ez egy újabb szint: jelenleg a fogyasztóipar termékeit fülsértő gépi énekkel soroló, saját érdemüket bizonygató márkarapperek a hazai Youtube éllovasai. 

Gyakorlatilag nincs értékelhető ebben a produkcióban. Zeneileg abszolút színvonaltalan. Ha nagyanyám felolvassa a Tesco reklámfüzetének első oldalát, és véletlenszerűen rábökdös az Európa térképére, két korongnyi AK szöveggel elkészül. Ezenfelül semmiféle állásfoglaláson nem érhető tetten az együttes. Még összetett mondatok sem találhatóak a verzékben szinte, nemhogy esetleg egy fikarcnyi művészet, vagy gondolatiság. Az egyetlen érték, ami mellett a duó ismételten leteszi voksát, az a pénz. De legalább lenne vagány, vagy próbálna valamire rámutatni, de nem. Hát papucsot húznak a zakóhoz! Hogy születhetne meg bármiféle high society érzés? A gond az, hogy a hallgatóság 90%-a tudja, hogy a zene minősége egy szétklopfolt és napon érlelt kéthetes sültkrumplijéval vetekszik. Ezzel ugyanúgy tisztában vannak maguk az alkotók is. Az efféle konszenzusos kölcsönös hülyének nézés szinte kizárja, hogy bármiféle igény szülessen meg populáris zenei téren, akár előadói, akár befogadói oldalról. Az AK26 az az üres flakon, amire csak annyi van ráírva, hogy 100% mentes.. mármint mindentől mentes.

(Frigó, frigó, alma, kapa

Kovács Janó, fanta alma.

Ott a pajta, Hajdúszoboszló,

Hajdúszoboszló, frigó, frigó!)

Ha szeretnél még ehhez hasonló bejegyzéseket olvasni, a "Tetszik" gombra csak egy balklikket kell nyomnod, illetve kommentelj ide, vagy keress fel Facebook-on!