HIVATALOS: Pinsoglio hosszabbított a Juventusszal

pinsiglio_carlo_2025.jpgA Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította harmadik számú kapusa, Carlo Pinsoglio szerződését, aki így 2025 június 30-ig marad a zebramezesek kötelékében.

A 33 esztendős játékos a Juventus ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd kölcsönben a Pescara, a Vicenza, a Modena, a Livorno és a Latina csapataiban is megfordult, majd 2017-ben tért vissza Torinóba. Ugyan az elmúlt 5 szezon során mindössze 5 alkalommal lépett pályára a Juventusnál, igazi kedvencnek számít mind a szurkolók körében, mind az öltözőben, ahol hangulatfelelősként kulcsszerepet vállal.

"Egy olyan időszakban, amikor juventinónak lenni még többet jelent, érkezik egy olyan játékos, Carlo Pinsoglio szerződésének meghosszabbítása, aki mindig is a Juventushoz tartozott, s most további két évig, 2025-ig marad a Juventusnál.

A kapusunk mindig is a Juvét védelmezte, a Juvénak szurkolt, azóta, hogy először viselte a mezünket az ifjúsági csapatban, egészen a hat évvel ezelőtti visszatéréséig Torinóba. Energiájával, lelkesítésével és pozitív hozzáállásával Pinso a Juve szellemiségét testesíti meg. 

És ne feledkezzünk meg a hozzájárulásáról a kapuban, az edzéseken és akkor, amikor szükség van rá a mérkőzéseken. Carlo jelenléte meghatározó a bianconeri öltözőjében, mi pedig nagyon bolodgok vagyunk, hogy továbbra is az marad." - szól a Juventus hivatalos közleménye a klub honlapján.

Pinsoglio korábbi szerződése június 30-án járt volna le Torinóban, azonban most újabb két szezonra, 2025 júniusáig kötelezte el magát a klubnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5018132508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2023.05.25. 19:32:00

Nagyon csipem a palit.

venember83 2023.05.25. 19:55:07

Kell a mókamester az öltözőbe.

Juvino 2023.05.25. 20:50:55

@venember83: foleg, ha Allegri marad! Csak velunk mi lesz?

Dzsákkeríni 2023.05.25. 21:01:59

@Juvino: Az már egy ideje senkit nem érdekel... Egyébként megyünk cirkuszba! :)

venember83 2023.05.25. 21:41:11

@Juvino: az üresedő stadion sem tudom, mennyire érdekli a vezetőséget, szerinted a magunkfajta távoli szurkolók/rajongók érzelmi állapota mennyire hatja meg a fejeseket? Az üres nyilatkozatokon túl természetesen.

Attilio79 2023.05.25. 21:47:01

Örülök, Pogba teljesítményét hozta idén és nem költöttünk rá annyit!

DelPiero2 2023.05.25. 22:53:00

miért nem Ő az első számú kapus?

JuveMI 2023.05.25. 23:43:18

A "dadus" már megvan... szerintem a csapat zöme is... már csak egy europid edző kell(ene)!

alexGicamo 2023.05.26. 03:42:09

@JuveMI: Tetszik a megfogalmazásod ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása