Pogba Lyonba utazott, Milinković-Savić túl sokba kerül

pogba_paul_erkezes_torinoba.jpgGiovanni Albanese beszámolója szerint Paul Pogba ma elhagyta a Caselle repülőtéren keresztül Torinót, s a mai napon találkozik Bertrand Sonnery-Cottet professzorral Lyonban, s ma kiderülhet, hogy a meniszkuszsérülése kezelhető-e hosszabb kihagyás nélkül.

A La Stampa szerint folyik az egyeztetés a PSG képviselőivel Leandro Paredes ügyében, az argentin játékos kölcsönben érkezhet, vásárlási opcióval. Ezek a fejlemények Arthur Melo várható távozásának köszönhetőek.

Az Il Tirreno újságírója, Dario Pellegrini beszámolt Daniele Rugani helyzetéről: „A vezetőség nem számított ennyi ajánlatra Daniele Rugani ügyében. Mindeddig nem érkezett olyan ajánlat, amely a Juventusnál biztosított bért nyújtaná a játékosnak, de a vezetőség kész elősegíteni a távozását. Értékesítés esetén még nagyobb hozzájárulással szolgálhat a klub.”

A Calciomercato értesülései szerint az Empoli első ajánlatát a Juventus elutasította, mivel a toszkánai klub kölcsönben vinné a játékost, béréből azonban csak 1 millió eurót tudna fedezni.

A La Gazzetta dello Sport szerint Nicolò Fagioli meggyőzte úgy a vezetőséget, mint Massimiliano Allegrit, és ezért a klub kész elkötelezni magát a játékos mellett 2026-ig.

Romeo Agresti szerint a Juventus magas elvárásokat támaszt Nicolò Fagioli potenciálját illetően, az ügynökét pedig mindig elsőbbséggel kezelte a bianconero klub. A szerződéshosszabbítás tekintetében bármikor várható az események felgyorsulása.

A Corriere dello Sport szerint Sergej Milinković-Savić a Laziónál marad, amíg egy komoly ajánlat nem érkezik a Premier League-ből. A Juventust érdekli a középpályás, de a Lazio 55 millió eurót szeretne a középpályás játékjogáért, ez viszont túl magas összeg a Juventus számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6517896213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szakika10 2022.08.02. 14:23:59

semmi értelmes játékos nem fog már jönni nyáron.. jön egy paredes még, meg hozunk vmi csatárt kölcsönbe aztán csókolom...

Wizzurah 2022.08.02. 14:34:47

Én még bízom benne, hogy lesz csattanó, van még idő. Nem panaszkodhatunk az eddig elért igazolásokra és eligazolásokra. Pogba pont megsérült, arról nem tehet senki, Ramsey eltakarodott, az szerintem felér egy sztárigazolással.
Messze még a vége. Savicért én sem adnék 55 milliót, egy közepes Lazioban vitézkedett eddig, nemsokára lejár a szerződése. Max 40 és csókolom, ha nem fogadják el, remélem nem is tudják eladni és úgy járnak, mint a Toro a 70 milliós Belottival.

Attilio79 2022.08.02. 14:44:02

Elég nagy sansz mutatkozik arra, hogy kölcsönbe vagy hosszabb távú vásárlási kötelezettséggel érkezhet a következő 1-2 játékos. Ezzel kb. ki is lőttünk elég sok klubot, akik szóba állnának velünk.
Kíváncsi vagyok, hogy az értékesítésekből mi tud megvalósulni, de komolyabb összegekre ott sem számolhatunk.
DL lelépett, lehet, hogy azért, mert a kincstárban csak az egereket lehet kergetni?

flash91 2022.08.02. 14:44:56

Pedig egy Savic-ra oriasi szuksegunk lenne, gol, golpasszok, azt nem ertem, hogy egy olyan jatekos aki evek ota bizonyit a Lazioban, 55 m euro? Lehetne sorolni ilyen aron gyengebb neveket is. Szerintem azt kene belatnia mindenkinek, hogy kulfoldrol komoly erositest jelento, fiatalabb kozeppalyasra eselyunk sincs, marad a Seria A ahol Savic az egyik legjobb, jo korban levo, es meg Vlahovic is baratja. Szerintem ezek mindig mind fontos dolog.
Ehelyett maradnak ezek a Paredesek, kb olyan mintha Arthur vagy Ramsey maradna, nulla elore lepes, csak letszamban megleszunk…

2022.08.02. 14:50:47

Nem fog Milinkovic-Savic jönni, ez teljesen egyértelmű. Egy újabb "regista" fog érkezni (és felsülni), Locatelli meg mezzala lesz amíg Pogba és McKennie sérült.

De akkor is nagyon remélem, hogy megússzuk a 20 milliós Paredest, komolyan inkább Pjanic jöjjön ingyen egy évre kölcsönben, legalább pénzt nem dobnánk ki feleslegesen az ablakon, ha már Rovella és Miretti ígyis-úgyis ki lesznek túrva.

Del Pybala 2022.08.02. 14:54:25

Vmi tamadni tudo jatekost kell igazolni mert rohadt gyengek vunk elol...ketlem h Dimaria minden meccsen kepes lesz jo teljesitmenyre minthogy Cuad is minden 5. meccsen csinal vmit Kean pedig abszolut 0.

venember83 2022.08.02. 14:59:22

@Pjanista: "Locatelli meg mezzala lesz amíg Pogba és McKennie sérült."

Ez a legkevésbé rossz hír szerintem.

2022.08.02. 15:21:17

@venember83: Kíváncsi leszek rá, Rabiot-nál biztos jobb lesz, de nekem biztos az a gondom, hogy nálam még mindig Pogba meg Vidal a mérce. Szerintem a Juventusnál nem Locatelliknek kéne játszania ezen a poszton, de meglátjuk...

Mark Szabo 2022.08.02. 15:29:30

@szakika10: Én is ezt látom valószínűnek!

Mark Szabo 2022.08.02. 15:31:29

Rugani döntőt, a Galatasaray-ba megy. 10 millió euró

sleepy8 2022.08.02. 15:36:09

@Pjanista: Locatelli sokkal jobb játékos annál amit eddig láttunk tőle, mondjuk lehet nem a védelem előtt kéne elpazarolni.

venember83 2022.08.02. 15:36:55

@sleepy8: pedig valakit ott elpazarol Maxi, mert kell neki a regista.

rockitbaby 2022.08.02. 15:44:04

@Pjanista: Nem az a baj, hogy Pogba meg Vidal a mérce, hanem az, hogy a 2015-ös "verziójuk". Az, amit már ők maguk sem tudnának prezentálni, más meg pláne nem, mert nincs két ugyanolyan játékos. Locatelli az elmúlt szezonban hatosként három gólt és négy gólpasszt jegyzett, ami messze a legjobb volt az összes középpályás közül. Ha közelebb lenne a kapuhoz nyilván jobb lenne ennél is.

Én nem vagyok a nosztalgia ellen, de pont ez miatt nem fogunk tudni értékelni senkit sem a megfelelő helyen, mert mindig, mindenki az MVPP középpályához lesz hasonlítva, pedig ez nem jó így. Nem szabad és lehet is majd tíz évvel ezelőtti állapotokat alapul venni és ehhez hasonlítani mindent, mert egyrészt azóta sok víz lefolyt a Dunán meg a Tiszán is, a foci teljesen megváltozott, másrészt így csak önmagunkat ámítgatjuk, keserítjük meg az emlékekkel. Tartsuk meg magunkban azokat, mert szépek, de ennél ne legyen több, mert az csalfa hiú reményt se szül.

venember83 2022.08.02. 15:58:33

@rockitbaby: akkor Paredestől se várjunk Pirlóhoz méltó teljesítményt, azt mondod?

2022.08.02. 16:07:19

@sleepy8: A Sassuoloban is a védelem előtt pazarolták el, ott játszott 2 olyan szezont, ami miatt leigazoltuk. Milanban is regista volt már az ifiknél is, neki ez az eredeti posztja. Szerintem mezzala posztra sokkal gyorsabb, dinamikusabb játékosok kellenek, a lomha Rabiot-val sem megyünk semmire.

@rockitbaby: Erre is kb. ugyanezt tudom írni. Szerintem egyszerűen nem illik hozzá ez a poszt, de örülni fogok, ha jól teljesítene ott. Szerintem sem szabad nagyon a múltbeli játékosok hasonlítani a mostaniakat, például Locatellit sem Pirlohoz. Szerintem bőven nem volt olyan rossz registaként, ahogy azt sokan mondják, mások az erősségei és a gyengeségei, mint Pirlonak, és nem olyan látványos a játéka. De összességében pár meccset kivéve jól elvégezte a feladatát és még bőven fejlődhet is. Pláne ha nem 2 szerencsétlen játszana a két oldalán.

Fabrizio 2022.08.02. 16:19:16

@rockitbaby: pedig kezd retro party lenni a mercato. Szerintem Pjanic is jönni fog. Amennyiben így lesz, akkor Maxi ugyanabból a kottából fog vezényelni és nem marad remény:))

steven.h 2022.08.02. 16:30:41

@Pjanista: De a Sassuolo 4-2-3-1-et játszott, lehet hogy Locatelli ugyanúgy a védelem előtt játszott de egy teljesen más felfogásban, mert nem egyedül volt ott, nem rajta múlott minden. 4-2-3-1-ben nincs klasszikus regista. Ezért nem tudná Zakaria sem játszani a registát nálunk, holott ő is a védelem előtt játszott, de ugyanúgy 4-2-3-1-ben.

4-2-3-1-ben még Khedira is tudott a védelem előtt játszani Pjanic-csal, mikor meg megérkezett és a 3-1-4-2-ben lett ráerőszakolva az "1", ugyanúgy megbukott.

Attilio79 2022.08.02. 16:32:48

@Fabrizio: Pjaniccal megkezdődhetne az új, beharangozott csapat építése, évekig jó lenne ez a nyugdíjas, sérülésekre hajlamos osztag. Kiváló mercato zárás lenne.

2022.08.02. 16:55:39

@steven.h: Ettől függetlenül szerintem akkor sem mezzala, még ha úgy is ítéljük meg, hogy registaként megbukott (ahogy szerintem ez sem igaz). Sokkal nagyobb problémáink vannak annál, mint hogy Locatelli a regista. Pl. a mezzala poszt is ilyen, amit kétlek, hogy Locatelli meg tudna oldani, de ne legyen igazam.

Lanzafame 2022.08.02. 16:59:58

@Pjanista: vagy hozunk egy védekezni is képes szélsőt (amire Koszticsot szántuk) és 4-2-3-1-et játszunk, védekezésben 4-4-2-vel.

Cuadradóé a jobbszél, Chiesáé és egy új igazolásé a bal, Di María irányít. A kétfős középpályán Pogba visszatéréséig Locatelli és Zakaria kezd.

Del Pybala 2022.08.02. 17:18:51

@Lanzafame: Kostic elvileg rank var mielott elfogadna a West ham ajanlatat...15 milkoer nem tudom mire varunk meg...az europa liga legjobbja volt tavaly

Shyr Kahn 2022.08.02. 17:24:22

SMS 55 milla? Ajandek lenne ennyiert. Egyaltalan nem gondolom, hogy egy ilyen kaliberu jatekos draga lenne a main arak mellett 55 millaert.

steven.h 2022.08.02. 17:35:03

@Pjanista: Lehet, de mezzalaként sokkal többet tud adni mint registaként. A válogatottban is azok voltak az igazán erős meccsei amikor mezzalaként játszott Jorginho mellett.

Attilio79 2022.08.02. 17:42:15

@Shyr Kahn: +1
Játékosok bevonásával még kevesebb is lehetne, csak az a kérdés, hogy kiket és mennyiért számítana be Lotito. Azonban azt nem tudjuk, hogy ki a tényleges célpontunk, Paredes 20-ért vagy SMS 55-ért. :/
Gondolom az is számít, hogy kiktől tudunk megszabadulni és mennyi maradt a kincstárban.

Leram7 2022.08.02. 18:13:03

Ha 20M van feleslegesen elszórni Paredesre, akkor inkább kéne legyen 50-55 SMS-re is.

rockitbaby 2022.08.02. 19:31:27

@venember83: Én alapvetően azon az elven vagyok, hogy egy közepes képességű játékos a saját posztján többet ér, mint egy klasszis számára idegen helyre kényszerítve. Azonban Paredes számomra problémás, nem is kicsit. Zaniolo el van könyvelve sérülékenynek, de még a két tropa térdével is csak fele annyi meccset hagyott ki, mint Paredes. És ez azért komoly dolog. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt kötelezően sérült lesz, de látva a mostani tendenciát, hogy még a szezon sem kezdődött el, de már van minden, mint a jó búcsúban, az argentin szerintem nem lenne jó opció. És ekkor még nem érintettük a teljesítmény kérdését. Pirlo szintjét senki sem tudná hozni, mint regista, így Paredes sem.

venember83 2022.08.02. 19:50:57

Fabiana Della Valle (GdS): Pogba nem akar műtétet, és jelenleg úgy tűnik, hogy a konzervatív kezelés mellett teszi le a voksát.

Értsd: 1,5-2 hónapot kihagy, picit játszik ősszel, a vb-t lenyomja fájdalmak közepette, aztán télen műtét, s a következő szezonban remélhetőleg a Juvét érdemlegesen is segítheti.

Ui. Tudom, pesszimista seggfej vagyok, nem szükséges ezt elmondani nekem.

Shyr Kahn 2022.08.02. 19:56:42

@venember83: Szoval kockaztat. Nem jo dontes sztem, hiszen ez azt jelenti, hogy a VB utan legalabb fel evet labadozik, ergo a BL-ben semmikeppen nem szamithatunk ra.

Ki is fizet neki? A valogatott, vagy mi? A kerdes koltoi. Ertem en, hogy tok jo lenne kint lenni a VB-n, de en a helyeben nem kockaztatnek. Ki tudja tud-e jatszani valoban, illetve ki tudja mennyire tudjak visszavarrni a felretett/lefagyasztott darabot a Vb utan.

venember83 2022.08.02. 20:22:04

@Shyr Kahn: "Ki is fizet neki? A valogatott, vagy mi?"

Attól még ez kb. teljes mértékben a játékos döntése, az ő teste, az ő karrierje. Max. következő szerződéshosszabbításnál vagy tárgyalásnál tényező lehet, hogy mennyire vette figyelembe a klub ajánlását/érdekeit.

rockitbaby 2022.08.02. 20:30:25

@venember83: Szép munka... Olyan kockázatot vállal, ami kihathat a karrierjére. Semmi értelme kockáztarni, főleg, mert 4 év múlva is 33 éves lesz, az az bőven szerepelhet még a válogatottban nagy tornán. Azonban ha ez most nem jól sikerül, netán rásérül, akkor azzal nagyobbat veszíthet. Ez így a lehető legrosszabb döntés, amit hozhatott.

Leram7 2022.08.02. 20:32:14

Ilyenkor nem közösen a klubbal kéne egyeztetni, hogy mi lehet?
Mert ha műteni kell szezon közben, akkor kb lesz 10-15 meccse jó esetben és azért az elég durva.

2022.08.02. 21:05:21

@Lanzafame: Ez lenne a legjobb verzió. Csak ha ez lenne a terv, akkor nem hiszem, hogy akkor elengedtük volna Dybalát.

@venember83: Nem biztos, hogy a VB miatt. Az is lehet, hogy csak ki akarja rúgatni az edzőt. Állítólag ez mindennapos nála.

Shyr Kahn 2022.08.02. 22:21:33

@venember83: Ez igaz. Szimplan azert jegyeztem meg, mert ez egy allando szivas a valogatott jatekosok eseteben. A valogatottban jatszanak es igy kockazatos az elengedesuk, mivel nem a valogatott fizeti oket azokra az alkalmakra, amikor eppen labadoznak es nem tudnak jatszani.

A problema az, hogy Pogba most vehette volna a faradsagot az osszevarrasra es felgyogyulhatott volna 6-8 honap alatt. E helyett a VB miatt kockaztatja a dolgot, hogy raserul az egyebkent sem ecceru serulesere egy konzervativ kezeles utan, majd remelve, hogy nem lesz tul rossz a VB utan, fel evre elkoszon tolunk. Magyaran az egesz evben hasznalhatatlan lesz ott, ahol fizetest kap.

MdewC 2022.08.02. 23:06:38

És ez volt a light sérülés…

Gratulálok.

Del Pybala 2022.08.02. 23:06:56

@Shyr Kahn: elore tudtuk h hasznalhatatlan lesz a jelenlegi serulesetol fuggetlenul

Shyr Kahn 2022.08.02. 23:34:22

@Del Pybala: Tudni nem tudtuk, de sejtettuk, hogy lehetnek gondok. Oszinten szolva en ekkora gondra nem szamitottam, vagy csak kicsi eselyt lattam ra. Az hogy a szezon nagy reszet kihagyja egy felkeszulesi merkozes es nehany edzes utan egy hatalmas pofon.

Juvino 2022.08.03. 03:18:50

@Shyr Kahn: sztem ezt senki sem gondolta, meg azok sem, akik a legjobban elleneztek, h visszajojjon. Mindenkit szajbavagott h csak ennyit birt, es meg a legoptimistabb forumtarsunk is kiakadt szegeny.

Mark Szabo 2022.08.03. 10:45:09

@Del Pybala: Ezt csak te gondolod, legtöbben tudjuk hogy használható.

Juventina7 2022.08.03. 20:23:30

“The doctors recommended for Pogba to have a surgical intervention, but he listened to the opinion of physical therapist & preferred to do the physical therapy.”

Olyan megnyugtató, hogy jó helyre került a 10-es mez, egy elhivatott és felelősségteljes játékoshoz (nem érdekel, hogy Del Piero óta megtépázták már, nekem a mai napig jelentéssel/jelentőséggel bír, bár valószínűleg pont az ő klubikon személye miatt).
Instázni, tiktokozni szerencsére tud majd sérülten is.
Lett egy upgradelt Ramseynk. Juhuuu.

venember83 2022.08.03. 21:55:30

@Juventina7: kár túlzott elvárásokat támasztani a mai futballistákkal szemben.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása