Barzagli: „Bármit tesz a Juve és Dybala, kritikával fognak szembesülni”

barzagli_andrea_ingben_dazn_logo_elott.jpgAndrea Barzagli a minap a DAZN műsorában beszélt a Juventus helyzetéről, miután a klub próbál újjászületni Massimiliano Allegri és új igazgatók vezetése alatt, de természetesen Paulo Dybala torinói jövője volt a legfőbb téma.

„Nem könnyű megoldást találni erre a helyzetre. A Juventus útválasztóhoz érkezett. Ez a történet már szinte két éve tart. A Juventus, a többi klubhoz hasonlóan, szenved a koronavírus-járvány miatt, közben Maurizio Sarrit leváltották Andrea Pirlóval 2020-ban, a tavalyi szezon pedig elég kemény volt a szurkolók és a klub számára annak ellenére, hogy sikerült két trófeát nyerni.

Erre az évre magasak voltak az elvárások Massimiliano Allegri visszatérésével. Mindenki jobb eredményeket várt. A klubvezetők is változtak Maurizio Arrivabene és Federico Cherubini révén, illetve Fabio Paratici távozásával.

Paulo Dybala kiválóan kezdte a szezont, és Ronaldo távozásával sokan azt hitték, hogy ő lesz a csapat sztárja, illetve kapitánya is Giorgio Chiellini híján.”

A Juventus jelenleg az ötödik, s egy ponttal vannak lemaradva az eggyel kevesebb meccset játszó Atalantával szemben.

„Jelenleg a BL-szereplés kiharcolása a fontos, és Paulo Dybala bevethetősége jelentheti a különbséget, mivel az elmúlt időszakban voltak sérülései. Most talán már túl késő, de a Juventus most értékeli ki a helyzetet.”

Számos európai klubot hírbe hoztak Paulo Dybalával, de vajon mit fog tenni a Juventus?

„Nem tudom. A játékost nem kérdőjelezem meg, Paulo Dybala kivételes futballista. Olykor ugyanakkor jobb válasz nélkül hagyni egyes kérdéseket, mert a válasz csak kaotikusabbá teheti a helyzetet. Talán feldühítette őt valami, szóval ez nem egyszerű helyzet. Nem tudom, hogy a felek mi mellett fognak dönteni. De az bizonyos, bármilyen döntés is születik, az kritikát fog eredményezni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9016815968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kovta23 2022.01.17. 16:45:43

Én úgy gondolom el kell adni már most januárban (már ha van rá vevő), mégha annak eredményesség látja kárát. Igazából nem tudom kinek a hibája miatt nem történt szerződés hosszabbítás de ennyi idő alatt kiderült hogy sajnos folyamatosan nem lehet számítani Dybalara. Az általa kért magas bért nem szolgálta meg(tudom sokan nem). Egyben biztos vagyok, hogy ugyanazok az emberek szidnák a klubot ha marad az argentín és sokat sérült vagy ha elmegy és ott jól játszik

Del Pybala 2022.01.17. 17:22:22

@kovta23: 21 meccsen 14 golban vallalt szerepet az iden...aki azzal jon h nem lehet ra szamitani milyen drogot fogyaszt?

Shyr Kahn 2022.01.17. 17:54:14

Bolcs es korrekt nyilatkozat.

Shyr Kahn 2022.01.17. 17:56:26

@Del Pybala: Jofelet :) A statisztika egyertelmuen alatamasztja, hogy jo jatekos... valaki azzal jott,hogy volt szezonja, ahol 22 golt termelt. Nem irtam le ott, de had irjam le itt: hol is van meg a szezon vege? Mennyiszer volt abban a szezonban serult?
Mind relevans kerdes.

Ahogy mar leirtam paszor. Sajnos Dybala olyan, mint CR. Hitvita lett belole es van jocskan utalo - es rajongo kore. Pusztan ez a teny mar megmutatja azt, hogy nemcsak egy megoszto szemely, de egy atlaghoz semmikeppen nem sorolhato jatekos.

Balázs Gulyás 2022.01.17. 18:40:01

@Shyr Kahn: hát azért Dybala messze van CR től mint makó jeruzsálemtől! A cipőjét se kötheti be! Nem vagyok CR fanfan! Sőt utálom mert egy egoista ! Dybala 28 éves és nem sok mindent tett az asztalra! Egy örök reménység! Klub és válogatott szinten is! Egy sikerre éhes olasz fiatal többet érne! Más kérdés hogy mi ezeket eltemetjük a hátsó kertbe!

Shyr Kahn 2022.01.17. 18:46:03

@Balázs Gulyás: Nem azt mondtam, hogy Dybala CR kategoria, csupan azt, hogy a hitvita miatt O is mar surolja azt a kategoriat, ami megosztova teszi. Ilyen ertelemben egy ligaban vannak.

BTW ha a mult CR-jerol beszelsz igazad van, de az idei CR-tol azert nincs tul tavol meg teljesitmenyugyileg sem. Lasd a statisztikat.

Juvino 2022.01.18. 00:31:54

@Shyr Kahn: +++
A Juveban azert nehezebb dolga lett volna CR-nek is,mint abban a Realban. Valogatott szinten meg ugye Messi mellett... Fenykorukban levo CR es Messi szintje azert messze van tole sajnos. Tehetseg ide v oda.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása