Romerót véglegesítheti az Atalanta

romero_cristian_atalanta_mezben.jpgCristian Romero utóbbi időszakban mutatott teljesítményével igen jó benyomást tett a bergamói klubvezetésre, ezért felröppent a pletyka, miszerint az argentin védő kölcsönszerződését az Atalanta már idén véglegesítheti.

Az argentin játékos kétéves kölcsönben szerepel a bergamói csapatnál, a kölcsönszerződésben pedig opciós kivásárlási jog szerepel.

A játékos nagyszerűen teljesített a Genoa mezében 2018 és 2020 között, most pedig az Atalantánál bizonyítja olasz focira való rátermettségét.

Az Atalanta hétvégi mérkőzésén is nagyszerűen játszott, a San Siro gyepén gólt szerzett, illetve gólpasszt is kiosztott a 3-0-ra záródó találkozón.

Az Atalantának az elmúlt években nem volt gondja a támadással, ám a védekezés már igencsak más képet mutatott.

A Calciomercato cikke szerint az argentin játékos érkezése ezen változtatott, mivel lényegesen többször tudja a bergamói csapat kapott gól nélkül zárni a meccset.

A jótékony hatást elismerendő a klubvezetés azon gondolkodik, hogy idő előtt él a kivásárlási opcióval.

A Juventus a kölcsönszerződésben 16 millió eurós átigazolási díjat határozott meg, ami nem tűnik túl magasnak, főleg ha azt nézzük, milyen játékot mutat most a futballista az új klubjánál.

A szerződés értelmében a klubnak 2022-ig van ideje kivásárolni a torinói szerződéséből a mindössze 22 éves védőt, ám az elmúlt időszakban virágkorát élő klub a pletyka szerint még korábban megtenné ezt. Ha az Atalantának sikerül az első négyben végeznie, akkor az átigazolási díj 2 millió euróval emelkedik.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2916403516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2021.01.26. 07:13:15

A vezetőség rátermettsége újra bebizonyosodik. Nekem fáj csak minden olyan eladás, ahol érvényesíti adott játékos egy másik csapatban a rátermettségét? Most ilyen Coman érzésem van Romeroval kapcsolatban is.

venember83 2021.01.26. 07:46:11

@Attilio79: Comannak is idő kellett a Bayernnél is. A Juve pedig nem türelmes sem a vezetőség, sem a szurkolók szintjén.

DegerFaCan 2021.01.26. 08:00:45

Ez jó biznyák volt :D forgott a pénz az a lényeg :D

Knob 2021.01.26. 08:13:37

@venember83: A baj az, hogy jelenleg Pirloval nagyon is türelmesek! Érdemesebb lenne fiatal játékosokba fektetni a türelmet és bizalmat.

venember83 2021.01.26. 08:37:41

@Knob: Pirlo játékosként valóban elég idős már, szerencsére edzőként türelmesek vele, nem játékosként. :D Viccet félretéve amúgy azért a de Ligt, Chiesa, Kulu, McK vonal nem rossz fiatalításnak, még ha nyilván vannak olyanok, akik az életkort felfelé nyomják (Bonu, Chiello, CR), de továbbra is vannak célok, s tetszik vagy sem, nem lehet az egész csapatot egyből fiatalokra cserélni.

A türelmet és a bizalmat úgy érted, hogy beleférne 2-3 bajnoki cím nélküli év, hogy építkezhessen a csapat s újra kísérletet tegyen a BL-cím megnyerésére? Én nem látom, hogy sorozatban 9 bajnoki cím után erre megérett volna a klub/szurkolók. Max. akkor, ha teljes vezetőség távozik, és nulláról kell indulni. Továbbra is eredménykényszerben van a klub, így pedig nincs türelem.

Il Principino 2021.01.26. 08:56:53

"A szerződés értelmében a klubnak 2022-ig van ideje kivásárolni a csatárt,"

Kicsi kukacoskodás,de értjük mire gondolt a költő

venember83 2021.01.26. 09:01:26

@Il Principino: gólt szerez, gólpasszt ad, ez csatárhoz méltó játék, nem? :D

László Jakus 2021.01.26. 09:17:44

Ha nézi valaki az atalanta meccseit akkor bizony ráébred hogy ez a srác igazi komoly közép hátvéd aki tudja irányítani a védelmet és ki tudja hozni a labdát. Valamint igen jól fejel. El tudnám képzelni a Demiral De light Romero hármast és 10 évig Stabil hátvéd sorunk lenne.

Rocky80 2021.01.26. 10:36:46

Jöjjön vissza, Demiral maradjon, Dragu hosszabbítson; és nem fáj a fejünk hátul 2030-ig. Nem jó?!

Wizzurah 2021.01.26. 10:56:08

Ez kötelező kivásárlás, tehát ha ők azt mondják, hogy itt a pénz, ő az enyém b*sszátok meg, akkor mi kötelesek vagyunk eladni, vagy mondhatunk rá nemet?

Knob 2021.01.26. 11:01:14

@venember83: A problémám az, hogy lehetünk mi türelmesek, de emlékezzünk vissza Contéra, mikor idejött. 2 évadnyi 7. helyezést követően, fiatal (bár némi alsóbb osztályú tapasztalattal) rendelkező edző, egy fele ilyen minőségi kerettel, akik morálisan a béka segge alatt voltak, bajnok lett. Ezt senki nem várta volna el akkor, hiszen abban az idényben még az UEFA kupában sem szerepelhettünk, annyira szar volt a helyzet. Szóval lehet itt jönni sok hülyeséggel, de ha valaki jó edző akkor jó edző és kész. Nem várok el Pirlótól bajnoki címet, sőt gyakorlatilag semmi komolyat sem, de azt azért igen, hogy ne a BL helyért (4.) keljen kaparni egy igenis tehetséges kerettel a háta mögött. Az, hogy elküldetett néhány játékost a keretből (mert ezt Ő maga nyilatkozta le sorban), az a tapasztalatlanságának tudható be, hiszen mindenki tudta, hogy mivel októberben kezdődött az idény, és várhatóan EB lesz nyáron, így erőltetett menet lesz, plusz gondolom hallott a koronavírusról is, ami szintén tizedelheti a keretet. Így az, hogy egy szűk és posztonként hiányos kerettel állt neki ennek a szezonnak, az kizárólag az Ő sara és alkalmatlanságának a bizonyítéka, semmi más.

venember83 2021.01.26. 11:03:38

@Wizzurah: nem kötelező, de csak a bergamóiak tekintetében. A Juve nem mondhat nemet, a torinóiakra nézve kötelező érvényű a kitétel, hisz aláírták a szerződést.

Wizzurah 2021.01.26. 11:05:28

@venember83: Oké, ezt szerettem volna tudni, köszi. Akkor cumi van részünkről sajnos.

Ádám.84 2021.01.26. 11:54:41

Nagyon remélem, hogy van rá visszavásárlási opció (vagy vmi ilyesmi), ugyanis nagyon jól teljesít az új klubjában, egy-két év múlva simán játszhatna Torinóban.

steven.h 2021.01.26. 14:14:49

@Ádám.84: Én nem tudok róla, hogy lenne. Simán elengedtük.

Attilio79 2021.01.26. 16:38:19

@Knob: Bocs, de most Pirloval én is türelmesebb lennék, a covid és az állandó sérülések miatt igen nehéz dolga volt/van, ráadásul a keret minőségben sem hozta/za a szintet és szurkolók nélkül is biztosan másabb a légkör, nem ecsetelem tovább.
Minden meccsen sokkal keményebben játszanak ellenünk az ellenfek is, hiszen 9 éve bajnok a csapat és mindenki minket akar megverni. Az Inter és a Milan is erősödik minden igazolással. Nem szól(t) eddig minden mellettünk, nincs könnyű szezonunk.
@venember83: Igen, idő kellett és folyamatos játéklehetőség, talán azt biztosíthattuk volna egy fiatal tehetség számára, az öregebbek róvására.
Az utóbbi években vannak magyarázhatatlan döntések a vezetőség részéről, Coman, Mandzu, Higu, Khedira, de talán még CR is, ha Pogba visszatérne, az is az lenne. Ugyanakkor voltak jó döntéseik is pl. Chiesa stb.
Nekem hiányzik továbbra is, hogy az olasz foci tehetségesebb játékosai nálunk legyenek és őket egészítsük ki jobb képességű, posztján akár klasszis játékosokkal.

Rikoo 2021.01.26. 17:11:02

@Attilio79: A keret igenis erős. Más kluboknál ugyanúgy vannak problémák, de a keretkialakításért Pirlo is felelős. Pl. Frabotta preferálása Pellegrinivel szemben vagy Romeronak nem talált helyet a keretben.

Attilio79 2021.01.26. 17:23:31

@Rikoo: Persze, biztosan van máshol is probléma a kerettel és alapból papíron a mi keretünk erős (kac-kac) is, igaz, a védelemünk hiányos, nincs összecsiszolva, a középpályánk gyakorlatilag használhatatlan, a támadósorban pedig olyan jól állunk, hogy Scamacca lesz a cserénk. :D Szeptemberben ment az At-hoz, nem gondolnám, hogy Pirlonak lett volna ideje felmérni a játékost, ahogyan a szűkre szabott szünetben a felállásokat sem tudta próbálgatni.

venember83 2021.01.26. 17:36:53

@Attilio79: a háromfős középpálya azért nem muzsikált rosszul az elmúlt két meccsen.

Attilio79 2021.01.26. 17:49:32

@venember83: A középpálya bő, ha azt nézzük, hogy Arthur, Benta és McK közül kiesik valaki, nincs pótlás. Arthur a szezon elején a Barcás kihagyása miatt használhatatlan volt, Benta harcol, de a játékában mindig ott a piros lap veszélye. Rabiot még mindig keresi önmagát. Ramsey, Khedira használhatatlan, Bernardeschi futottak még, bár örülök, ha inkább ő és nem Ramsey játszik. Ki van még? :D

Rikoo 2021.01.26. 17:58:10

@Attilio79: Nem kac-kac, Serie A szinten egyértelmű, hogy kiemelkedő játékosai vannak a Juventusnak. BL-t majd meglátjuk mi lesz.
Hát alapból Pirlo ötlete ez a 3 védős rendszer, szóval a felelősség az övé, ha meg akarja reformálni a 3 védős rendszert a 4 védős helyett.
Érthetetlen, hogy Romerot miért kellett elengedni végleg, mármint értem, hogy bízik Bonucciban és Chielloban Pirlo, de most ott tartunk, hogy belső védőket is lehet majd keresni, miközben Romero a klub tulajdonában volt.
A másik, hogy 22 millióba került Pellegrini és ehelyett Frabotta maradt akinek összesen 1 meccs volt a Serie A tapasztalata.
A középpálya kifejezetten jól néz ki Arthurral és McKennievel, a brazil kvalitásairól azért tudjuk, hogy képes nagyon magas szinten játszani, csak idő kérdése, hogy megértsen mindent, de alapból őt kellett volna játszatni, mert a Bentancur-Rabiot duó a totális antifoci-antiközéppálya megtestesítője.
Arthur-Bentancur-McKennie hármas középpályában, viszont megvan az ami szükséges egy modern csapatrészhez.

m.martin91 2021.01.26. 18:44:21

A keretek alapján is, de látva az Inter vergődését, Allegri 10-15 ponttal hozhatná ezt a bajnokságot a Juventus élén. Csakis az edzőn múlik, hogy hol fejezzük be a szezont. A legerősebb csapat a miénk.

Attilio79 2021.01.26. 19:53:52

@Rikoo: A 3 védő támadásoknál 3, majd visszazár Sandro (optimális esetben Ő), így lesz 4 védő, erre gondolsz? Ezt nem biztos, hogy Pirlo találta ki, de igen, kimondva ő használja, Sandro mindig is segítette a támadásokat, mert képes (volt) rá, mögötte soha nem játszott klasszik balhátvéd, no de Sandro sérült, megfelelő pótlása nem nagyon volt, amikor pedig visszatért, akkor sem volt a tavalyi Sandro, aki Sarrinál minden meccset végigtólt kb. Talán ezért is égett ki jelen szonzra, őt tavaly Sarri a végletekig leharcolta...
Ha nincs Sandro, akkor megszűnik a bal oldalunk, igaz, lett egy Chiesank, aki inkább támadóbb felfogású, de védekezésben kell(ene) mögé valaki.
A tavalyi Sanyi jó lenne idén...
Szerintem nagyon sok mindennel küzd Pirlo a jelen kerettel, nincs sok egyforma kvalitású játékos, akiket, ha egymás mellé teszel, fedik egymás tudását.
Ha valaki kiesik, az komoly fejtörést jelenthet, majdnem minden kulcs poszton, főleg, hogy a szélek igénybevétele ugyanolyan óriási, mint a Bayernnél, ahol 5-6 játékos kompatibilis egymással.
Szerintem nem Pirlon múlik a szezonunk most.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása