Tare követheti Paraticit

tare_igli_sajtotajekoztaton_oltonyben.jpgAz Inter elleni pofon érzékenyen érintette a szurkolókat, de közvetve akár komolyabb hullámokat is generálhat az idei év gyengébb eredményeivel karöltve.

A CalciomercatoNews és a Calciomercatoweb értesülései szerint Fabio Paratici állása igencsak instabillá vált, a La Repubblica pedig arról írt, hogy a közelmúltban komoly összetűzések voltak a klub alelnöki posztját betöltő Pavel Nedvěd és a sportigazgató között.

Az Inter elleni vereség után Pavel Nedvěd és Fabio Paratici között Continassában heves szóváltás alakult ki, az ok pedig Luis Suárez ügye volt, ami nagyon kényes helyzetet teremt a Juventus számára jogi, szakmai és etikai szempontból egyaránt, mivel a hírek szerint Paratici szöveges üzenetek révén értekezett Luis Suárez ügyvédjével. A Juventus sportigazgatóját az ügyészség az igazságszolgáltatás félrevezetésével gyanúsítja. 

Fabio Paratici szerződése a nyáron lejár, és elképzelhető, hogy a klub elődjéhez, Beppe Marottához hasonlóan szerződéshosszabbítás felajánlása nélkül elengedi a szakembert. Indokként szolgálhat, az aktuális eredmények mellett, a tizenegy év után a váltás szükségessége. A torinói klubhoz számos fontos játékost igazoló szakember a Manchester Unitednél folytathatja karrierjét, míg a Juventushoz állítólag a Lazio vezetője, Igli Tare érkezhet.

A hétvégén római derbit játszottak, és bár a Lazio biztos győzelmet aratott, a fenti két pletykalap értesülései szerint nem zárható ki a vezető távozása.

Igli Tare a pletykák szerint összetűzésbe került az elnökkel, különösen néhány játékospiaci döntés kapcsán, amelyekben véleményellentét merült fel a két szakember között. Ezért egyre valószínűbb egy váltás a szezon végén, amit tovább táplál az albán szakember vágya, hogy egy eltérő környezetben is kipróbálja magát. 

A váltás nyomán azonban csak a sportigazgató érkezhet Torinóba, mivel Simone Inzaghi közel áll ahhoz, hogy megújítsa szerződését a fővárosi csapattal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3816395450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NagyonJuve 2021.01.19. 10:37:26

Csak ezt a barmot ne! Tele vesz minket albán középszerekkel.

Juventino86 2021.01.19. 11:08:30

Nehéz megítélni, hogy Tare milyen munkát végezne. Paratici munkájánál esélyes, hogy jobbat, de egyelőre ezt sem tudhatjuk. Kíváncsian várom a fejleményeket, annyi viszont biztos, hogy Paratici egy dilettáns.

Rocky80 2021.01.19. 11:13:44

Jó helyen lesz Manchesterben.

Pavel1988 2021.01.19. 11:42:06

Inzaghit szívesen látnám a kispadon, Tare meg maradjon csak Rómában!
Ő aprópénzből tud egész jó játékosokat szerezni (kivéve Muriqi), erre a szintre aligha alkalmas.

Nehéz helyzetben vagyunk, jól lábon lőttük magunkat 2 éve.

Szincsak 2021.01.19. 11:50:56

Paraticitől nem kell jobb, Tare nem az a személy aki jobb lenne mint Paratici

szauerb 2021.01.19. 13:07:46

Isten mentsen tőle.
Tare-nak semmi köze a Lazio eredményeihez.
Inzaghi ott az egyetlen zseni.
Őt nagyon szívesen látnám nálunk.

Leram7 2021.01.19. 13:34:18

Allegri és Marotta elküldése nem volt jó döntés.

A jelenlegi helyzetünk nem túl jó. Rengeteg eladhatatlan játékosunk van és egy tapasztalatlan edzőnk.

Tare? Felesleges és kockázatos.

Pirlo kinvezése kockázatos volt és benne volt, hogy valami nagyot alkot, de sajnos a háttérben a csapatok (inter, napoli, milan) elég jól építkeztek.

Mondhatni semmi gond nem lenne most, de a sok kiscsapatok elleni döntetlen oda vezet, hogy komoly hátrányunk van. Valamint az atalanata ellen kihagyott CR büntető, a lazio elleni utolsó perces gól. A napoli elleni -3 pont.
Ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor előrébb kéne állnunk, de tény, hogy a vezetőség és Pirlo is szenved. Valahogy nem áll össze a csapat, nem áll össze a keret és távolodik a BL győztes álomkép is.

Pedig van CR, Chiesa, Dybala, Morata, Ligt és még sokan szóval azért egy kemény nevekből álló csapatunk van.

venember83 2021.01.19. 14:49:54

Cikk kiegészítve a friss fejleményekkel. Az alelnök és a sportigazgató nem annyira sportszakmai, mint jogi és etikai ügyek miatt kapott össze, mivel a Fabio Paratici elleni ügyészi vizsgálat igencsak kellemetlen helyzetbe hozza a klubot, és ezt nehezményezte Pavel Nedvěd.

JeetTrader 2021.01.19. 14:50:16

Mi lett a Lyon-nál szerződését felbontó úriemberrel? Őt akkor mégsem akarjuk?

m.martin91 2021.01.19. 15:42:04

Paratici és Nedved is egy fasz, de nem ők nevezték ki Pirlót, ami az elmúlt 10 év legnagyobb hibája volt. Szerintem takarodjon mindenki, ne csak Paraticin verjék le a szart.

ROLI921 2021.01.19. 15:55:14

Vicc, hogy idén kb minden igazolása bejott, erre ki akarja rúgni Agnelli. Pirlo biztosan nem az ő ötlete volt. A keretben vannak lyukak, de így is a bajnokság legerosebb kerete, és idén végre vannak tehetséges fiatalok.

szauerb 2021.01.19. 18:51:56

@Leram7:
Allegri és Marotta elküldése mindenképp szükséges döntés volt a körülményeket figyelembe véve.
Arról, hogy a pótlásuk megfelelő volt-e különösen Allegrié, arról lehet vitatkozni.

steven.h 2021.01.19. 20:27:38

@szauerb: Marotta elküldése valóban talán szükséges döntés volt, de ahhoz az kellett volna hogy egy magasabb polcról szerezzünk sportigazgatót, aki folytatja azt az utat csak eggyel magasabb szinten, hogy elérjünk mondjuk egy Bayern szintre. Szerintem nekünk nem Real Madridnak kell lenni... Paraticivel egyértelműen szarul jártunk, egy arrogáns majom lett (lehet az is volt, csak nem tűnt ennyire fel) plusz még egy jó kétes ügybe is belekeveredett, amitől eddig a klub mindig próbálta magát távol tartani.

Allegri elküldésével azért nem értek egyet, mert ő pont azt a megújulást szorgalmaztam csapatszinten amit most próbálunk megcsinálni, csak az a különbség hogy ő eredményeket is párosított volna az átmenethez (nyilván a mostani szezont még ne írjuk le, de a tavaly egyértelmű pénzügyi és szakmai bukta volt). Az hogy ő nem tudott megújulni, az inkább annak volt köszönhető, hogy a keret kvalitásai és az eredménykényszer nem engedte. Ha úgy dolgozhatna ő most mint Pirlo, szerintem nem az utolsó két évben látott szenvedést látnánk (nyilván ez egy szubjektív vélemény) Sarri helyett egyébként előbb hoztam volna vissza Conte-t is vagy hoztam volna ide Carrera-t (szerencsétlen mondjuk azóta eléggé eltűnt a süllyesztőben, pedig szerintem igen ígéretesnek tűnt, főleg mikor ő helyettesítette Contét(

Attilio79 2021.01.19. 20:52:42

Most az a cél, hogy leépítsék a csapatot?

szauerb 2021.01.19. 21:41:52

@steven.h:
Nem kell a Real Madridnak lennünk ebben egyetértünk.
Paratici... A szurkolók nagy része őt követelte amíg Marotta itt volt. Leginkább azért mert az a hír járta, hogy ő szeretne nagyobb neveket ide hozni és más a filozófiája mint Marottának.
Megkaptuk. És szigorúan a játékos igazolásait nézve nem gondolom, hogy rosszabb munkát végez mint Marotta.
Sőt nagyon sok esetben neki kell megbirkóznia a Marotta rossz igazolásai jelentette teherrel( Khedira,D. Costa, Bernardeschi, Pjaca, Higuain, De Siglio, etc.)
A Suarez ügyről pedig az a véleményem, hogy nagyon el van ez túlozva.
Aki azt hiszi, hogy a Juventus ezen kívül teljesen tiszta körülmények között működik az álomvilágban él. Ugyan az folyik nálunk mint az összes többi nagy európai klubnál. Láttuk milyen botrányok zajlottak az elmúlt években.( Bayern,Chelsea,Barcelona,City etc.)
Allegri elküldése pedig nyilvánvalóan rossz döntés volt utólag. De abban a helyzetben nem lehetett mást tenni.
A pótlás ebben az esetben viszont egyáltalán nem sikerült.
Én sem értettem egyet az elküldésével de a két fél elképzelése nem egyezett ezért elváltak a útjaik.
Az, hogy ő eredményeket is párosított volna a fiatalításhoz az merő feltételezés.
És ha most vele állnánk így a tabellán akkor azok akik most Pirlo fejét követelik Allegrivel tennének ugyanígy.
Személy szerint megtartanám mindkettőt a következő idényig(ha meglesz a TOP4) és utánna hoznék döntést.
Kivéve ha Inzaghi idehozására reális esély van. Akkor leváltanám Pirlot.

steven.h 2021.01.19. 22:17:10

@szauerb: nem értünk egyet, de nincs ezzel baj, szeretem az értelmes véleménycseréket.

Valóban elterjedt hogy valójában Paratici az aki az ész és nem Marotta, de azért ez korántsem fekete-fehér. Egyrészről ahogy te is írtad, Paratici nagy nevekben gondolkodik, ennek első példány Ronaldo volt, akire egyébként a marketingen kívül semmi szüksége nem volt a klubnak. Itt van rögtön az első gondom, hogy nevekben gondolkodunk, fancy nevekben és nem csapatban... ez már rögtön eltér attól az úttól amin elindultunk és nagyjából egy rossz béta verziója vagy utánzata a galaktikus Real elképzelésnek, ami szintén semmi eredményt nem hozott és kukázták is. Ráadásul hihetetlen adósságba is került a csapat, ha lehet hinni a híreknek. Lehet mondani, hogy Marotta igazolásait nyögjük, de ez azért erős túlzás. Azokat akiket most kütyaütőknek írunk fontos szerep jutott korábban a sikerekben és ha nem érkezik Ronaldo valószínűleg nem épülnek úgy le (itt főként Higuainra gondolok, aki (bár gólokban nem) de nagyon sokat tett a csapatért. Sajnos leginkább Ronaldo bérét nyögjük ami a csapat erősítését is nehezíti.

Ott abban a helyzetben kehet nem volt mit tenni, de a klub azt is magának köszönhette. Egyébként, de, lett volna más megoldás - az amit idén kezdtünk el azt akkor kellett volna edzőváltás nélkül.

Az hogy feltételezés, higy az eredmények jönnének a fiatalítás mellett jogos, de azért azt se felejtsük el, hogy hány átmenetet vezetett le Allegri úgy, hogy az eredményességünk nem csökkent, rögtön a második éve ahol a távozók közt volt Pirlo, Vidal, Tevez, Llorrente, Marchisio pedig sérüléssel küszködött -nehezen indult, de decemberre már látszódott a kiút, meg a játékkal nem volt akkora probléma mint most van. Vagy ott a 3. Év ami BL döntővel végződött.

Lehet hogy neki se ment volna zökkenőmentesen és akik Pirlot most kivágnák őt is szidnák, de ő előtte legalább már bizonyított hogy képes bármit megoldani egy csapasra, Pirlo nem és látszólag nem is kellően rugalmas egyelőre - nem működik ez a hibrid amit szeretne csak nagy ritkán, mégse vált

szauerb 2021.01.19. 22:43:23

@steven.h:
De azt meg kell érteni, hogy manapság a futballban rendkívül fontos tényező a marketing. Tehát igenis szükségünk volt Ronaldora mivel a vezetőség nyíltan kijelentette, hogy ilyen téren is fel szeretne zárkózni a Real Barca duóhoz.
Ezt nem lehet megtenni egy Higuainnal vagy Khediraval de még Chiellinivel sem. 0 marketing értékkel rendelkeznek. Ehhez igenis kellenek fancy nevek.
Az az út amin előtte haladtunk nem vezetett a csúcsra csak a közelébe.( Ezt a két BL döntő bizonyítja.)
Az új utat pedig keresztül húzta a pandemic és az, hogy egy barmot neveztek ki edzőnek.
A felsorolt igazolások közül Khedira volt egyedül hasznos( vele meg feleslegesen hosszabbított Marotta).
Lehetett volna más megoldás ha a felek dűlőre tudnak jutni de erre nem voltak képesek. Így nem volt.

steven.h 2021.01.20. 09:04:22

@szauerb: Szerintem az újat semmi más nem húzta keresztül, csak a nyilvánvalóan rossz sportszakmai döntések (Sarri kinevezése, nagyképűen állítani, hogy nem a keretre férne rá átalakítás hanem a sikeredzőt kell elküldeni (aki ha csak szimplán neveket nézzük gyengébb keretekkel visszarakott minket az európai csúcs közelébe). De látod, te is azt írtad hogy Barca meg Real akarunk lenni, és nekem ez a legnagyobb bajom. Nekünk volt egy identitásunk, amit feladtunk, pedig gazdaságilag nem voltunk akkora hátrányban, eredményekben meg mégúgysem. Most meg ott tartunk, hogy lehet annak a tradíciónak is vége hogy az Agnelli családé a csapat, csak mert ész nélkül idehozunk Ronaldokat mert az mennyire fancy.

Egyébként érdekes dolog ez a marketing, most megint a Bayernnel fogok jönni, bár sohasem szívleltem a bajor együttest: Nekik nincs szükségük CR-re vagy bárkira ahhoz hogy sikeresek legyenek és tartani tudják a lépést Európával. Náluk sokkal inkább a csapatnak van marketingje és nem a játékosoknak. Ők tették azokat a játékosokat azzá akik lettek és ezáltal a marketing értékük is nőtt.

Ezért tartom magam ahhoz, hogy nem az irányvonallal volt baj, nem azt kellett volna teljesen felrúgni, hanem leakasztani egy embert sportigazgatónak aki eggyel magasabb színvonalon tudja azt hozni mint Marotta. Pl már az is nagy segítség tudott volna lenni, ha külföldön is tud jó bizniszt csinálni és benne van az hogy 1-2 nagyobb nevet is leakaszt egy adott koncepció mentén (ki az aki beleiilik a csapatba, mik az edző elképzelései)

Az hogy a fent említett nevekből csak Khedira volt hasznos az szerintem erősen szigorú. Higuain azért csak belőtt minket egy BL döntőbe, ahol valamiér csapatszinten összezuhanás jött, pedig nem tartottuk rosszul magunkat az első félidőben (megfelelő cseréink meg nem nagyon voltak), Douglas Costa pedig egy nagyon jó üzlet volt kölcsönben és első évében szállította is a jó teljesítményt ezért lett véglegesítve. Az hogy mi történt vele utána azt senki se láthatta előre az első idénye alapján, Pjacat meg a térdsérülése tette tönkre, ha az nincs én úgy gondolom beilleszkedett volna és most is erőssége lenne a csapatnak. Ezek olyan dolgok amikre nem tudsz készülni.

szauerb 2021.01.20. 12:16:44

@steven.h:
Én nem azt írtam, hogy Barca vagy Real akarunk lenni hanem azt, hogy szeretnénk felzárkózni hozzájuk marketing téren. Amihez elengedhetetlen néhány neves jatékos érkezése.

De nézzük csak a Bayern elmúlt néhány évi igazolásait:

2015:
Douglas Costa (30M)
Arturo Vidal(39.25M)

2016:
Renato Sanchez(35M)
Mats Hummels(35M)

2017:
Corentin Tolisso (41.50M)
James Rodrigo (13-LOAN)

2018:
Leon Goretzka (FREE)

2019:
Lucas Hernandez (80M)
Benjamin Pavard (35M)
Philipe Coutinho (8.50- LOAN)

2020: Leroy Sané (45M)

Nos ezek alapján a Bayern igenis igazol fancy neveket és igenis igazol marketing szempontból is. ( Csak a legfancybb jatékosokat válogattam.)
Az, hogy nincs szükségük CR-re meg Neymarra az is sántít. Ezt kommunikálják az igaz de azért elhoztak egy Neuert és egy Lewandowskit ingyen például akik már akkor is hatalmas sztároknak számítottak.( főleg Németországon belül)
Szóval a Juventus jelenleg is hasonló koncepcióban dolgozik mint a Bayern akik szintén sokat szenvedtek az elmúlt években mind otthon mind Európában.( Csak tavaly nagyon kijött a lépés/beérett a munka és ezt mindenki hajlamos elfelejteni.)

Douglas Costanak pedig az első szezonja elfogadható volt igen.
De utánna... 73/6 Ez nulla egy támadó szellemű játékostól.
Huguainért pedig 90M eurót fizettünk.
Ahhoz képest végig súlyproblémákkal küzdött és néhány meccsen kívül soha nem volt a csapat vezére.
Pjaca lesérült de előtte sem volt egy Mo Salah.

steven.h 2021.01.20. 13:01:14

@szauerb: Pjaca-hoz annyit, hogy cserébe fiatal volt még és volt benne bőven potenciál.

Írtál itt Bayern igazolásokat, nem mondtam hogy nem kell fancy játékosokat igazolni, de ha megnézed igazán nagy összegeket Hernandezen kívül senkiért sem adtak ki. Okosan igazoltak. Meg most a marketing érték azért elég szubjektív Douglas Costa ha jól tudom ukrajnából jött, most neki akkora marketing értéke nem volt, mint ahogy Hummels is inkább olyan igazolás mintha mi elhoznánk Romagnolit kb semmint marketing szempontból jelentős. Ő a védelembe kellett, míg Douglas Costa, Vidal beleillett a koncepcióba. Egyébként ha megnézed, ezek már a Guardiola féle igazolások, nem is nyertek BL-t ekkor már.

Előtte sokkal inkább jól igazoltak, hoztak egy jó edzőt és aláraktak okosan egy csapatot és BL-t nyertek. Majd elkezdték hogy jöttek minden évben 1-1 nagyobb név, de az is okosan másrészről azért a Bayern bérmaximumot is tart és indokolatlan üzletekbe mai napig nem megy bele (lásd Alaba) és mégis vannak eredmények.

szauerb 2021.01.20. 14:14:26

Romagnoli és Hummels?
Hát ne viccelj már Hummels akkor már világbajnok, többszörös bajnok és BL döntős játékos volt.
Hatalmas marketing fogás volt a megszerzése. Romagnoli pedig jelenleg is egy "olasz ígéret".
Azok az összegek pedig 2017 előtt igenis jelentősnek számítottak.
Nyílván ők is elkezdtek egy másik irányt mert felismerték, hogy máshogy nem lehet előre jutni. Nekik viszont az a nagy előnyük, hogy senki nem képes felvenni velük a versenyt odahaza sem hagyományokban sem pénzügyileg sem a befutható karriert tekintve. Ezért az összes valamire való német játékost "okosan"el tudják vinni akár a rivális csapatoktól is.
Mert a legjobb német játékosok mind a Bayernben akarnak játszani és ezért hajlandóak sztrájkba is kezdeni esetleg megvárni míg lejár a szerződésük vagy olyan dolgokat tenni ami lenyomja a vételárukat.
Valóban ők is váltottak Guardiola és Ancelotti oda vitelével mert felismerték, hogy csak ez az út járható. Meg is lett a gyümölcse ennek a váltásnak. Azt ne gondoljuk, hogy Flick fél év alatt csodát tett. Abban az eredményben mind Guardiola mind Ancelotti munkája vastagon szerepet játszott.

Egyébként abban egyetértek veled, hogy a Bayern egy dolgot sokkal jobban csinál mint Juventus az pedig az utánpótlás nevelés.

steven.h 2021.01.20. 15:32:10

@szauerb: Nyilván a jelenlegi olasz utánpótlás miatt vicces ez az összehasonlítás, de Hummels maximum németországon belül volt igazán nagy durranás és nem is jött nála szóba az hogy külföldre menjen, a Bayernbe ment. Azzal nem értek egyet, hogy 2016-ban a 35 millió EUR egy világbajnok védőért nagy pénz lett volna, mivel már Vidal eladására is mi húztuk a szemöldökünket hogy jelenlegi piac mellett minimum 60 milliót kellett volna kérni érte.

Az hogy a Bayern elindult egy másik úton az csak és kizárólag annak volt köszönhető hogy odavitték az akkoriban a világ legjobb edzőjének tartott Guardiolát aki szabadkezet kapott. Nálunk itt van Guardiola? Kétlem... Lett belőle bármi nagyobb sikerük? NEM. Az hogy most Flick az edzőjük és hogy hogyan is változtak megint az igazolásaik tökéletesen mutatja, hogy inkább visszatérnek valószínűleg a régi modelljükhöz, ami BL serleget hozott nekik! Ha ott nem lett volna már szerződés Guardiolával és Heynckess maradt volna lehet dupláznak is.

Nézd meg azt a Bayernt hogyan építették fel. Írod, hogy minden játékos a Bayernba akar menni Németországban, hát azért régen a Juventus is nagyjából ilyen státuszban volt. Amíg meg volt az olasz mag, meg is volt a Spirito, most meg nincs.

Az meg hogy a Heynckess-féle Bayern BL-t nyert tökéletesen mutatja, hogy a Marotta féle út eggyel magasabb polcról képes BL győztes csapatot építeni anélkül, hogy identitást vesztene és mindent beáldozna a marketingért meg a sztárokért.

szauerb 2021.01.20. 17:54:49

@steven.h:
Persze, hogy azért mert odavitték de ebből a célból vitték oda, hogy valami új kezdődjön.
Hogyne lettek volna sikereik, sorozatos bajnoki címek kupagyőzelmek és egy 2020-as Bl győzelem.
Kimmich, Thiago Alcantara, Kingsley Coman, Lewandowski mind Guardiola által igazolt vagy lehetőséget kapott játékosok.
Semmilyen modellváltást nem látok maximum annyit, hogy ők német fancy játékosokat igazolnak(mert vannak olyanok akik megütik a szintet) ugyan úgy nagy pénzekért. És ne legyen afelől kétségünk, hogy Haalandot is meg fogják szerezni akár mennyiért is.

Visszatérve a fizetéseikre egyébként:

Lewandowski- 18M
Neuer- 16M
Sané- 15M
Muller- 13M
Hernandez- 12M
Boateng- 11M
D. Costa- 10M
Alaba- 9M
Kimmich- 9M
Goretzka- 9M

A Juventus soha nem volt abban a státuszban mint a Bayern. Legalábbis az játékos igazolásokat tekintve.
A Juventus egyáltalán nem vesztett identitást. De kompromisszumokra szükség van a szerint ahogy a sportág követelményei változnak.
Nem gondolom azt, hogy a klub ugyan azok szerint az elvek szerint működött a kilencvenes években mint mondjuk a hatvanasakban. Ettől nem veszt identitást valami csak a körülményekhez igazítja a siker fenntartása érdekében.

steven.h 2021.01.20. 18:03:57

@szauerb: Nem vesztettünk identitást? Az elmúlt 25 évben mikor volt fordult utoljára elő, hogy az olasz válogatott úgy áll ki egy meccsre, hogy nincs Juventus játékos a kezdőben? Az elmúlt 25 évben mikor emeltünk egyetlen egyént a csapat felé (Ronaldo) csak azért mert jó a marketingje? Az elmúlt 25 évben mikor volt olyan, hogy a legjobb kezdőcsapatunkban maximum 1 olasz van? Mikor voltunk tele utoljára ennyi zsoldossal akik nem tudják mit jelent ezt a mezt viselni? Nincs spirito, nincs semmi, egy mez van ami valamikor régen még jelentett a játéksoknak valamit

2020-ban valóban BL-t nyert a Bayern, de az a Bayern azért már nyomokban sem tartalmazta a Guardiola féle játékot, legalábbis véleményem szerint. A fizetésről meg annyit, hogy egyik sem 30 millió, a 30 millióból meg tudnánk fizetni az Alaba, Kimmich, Goretzka 3-ast és mennyivel előrébb lennénk.

szauerb 2021.01.20. 19:23:58

@steven.h:
A Juventus identitása valóban az, hogy minden téren a győzelem a cél. Ez az egy számít.
Légyszíves mondj nekem 3 olyan játékost jelenleg vagy az elmúlt 2 évből aki a Juventus kezdőjébe befér, reálisan van esély a megszerzésére és a bajnokok ligájában is megállja a helyét.
Nekem Locatelli ugrik be egyedül esetleg Chiesa.
Kicsit azt érzem, hogy vakon rakaszkodsz a valamihez ami jelenleg nem megvalósítható. Vagyis nem egy olyan célokat kitűző csapatnak mint amilyen a Juventus.( Egyébként voltak erre törekvések csak azok a játékosok nem váltották be a reményeket. Bernardeschire, Ruganira, Caldarara vagy De Sigliora gondolok.)
Valóban nem feltétlenül a Guardiola focit játsza a Bayern de ő tette le a csapat alapjait azokat a játékosokat akiknek a tavalyi menetelés nagy részben köszönhető.

Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kéne értenie, hogy ez egy átmeneti időszak ami sajnos nem zajlik zökkenőmentesen. Viszont 1-2 év múlva vissza fogjuk kapni a hőn szeretett csapatunkat. Spiritostul,olaszostul, identotásostul. Türelem.
Erre az Agnelli család a garancia. Akik évtized óta a legmagasabb szinten tartják a csapatot.

steven.h 2021.01.20. 20:56:33

@szauerb: Én nem ragaszkodok semmihez, én egy szerethető csapatot szeretnék aki minden front a győzelemért küzd. Jelenleg nagyjából 5 játékosról tudom azt mondani, hogy méltó a Juventushoz és ahhoz amit képvisel. Plusz szerintem nem olyan nagy kérés, hogy egy csapatot szeretnék látni, nem pedig 10 játékost akinek Ronaldonak kell passzolnia mindenáron. Változatlanul tartom, hogy nem kellett volna ekkora pálfordulást csinálni a csapat által kijelölt úton, mert hozta az eredményeket és igazából 1-1 puzzle darabot kellett volna megtalálni hozzá és nem Ronaldot...

Én értem hogy átmeneti időszak, de miért egy 0 km-es edzővel, miért nem 2 évvel ezelőtt mikor ugyanúgy lett volna rá alkalom, miért kellett itt szarakodni Sarrival? Az Agnelli család és a garancia meg majd elválik év végén, hogy lelép-e a Ferrarihoz, illetve hogy tényleg 600 milliós a minusz és lehet eladni a klubot.

A győzelem nem cél, hanem az egyetlen dolog ami számít és a jelenlegi játékosok ebbe szarnak bele. Plusz az inter az ahol tradicionálisan nemzetközi a csapat, mi mindig is építettünk olaszokra. Szerintem nincs igazad abban, hogy ne lehetne összerakni ennél egy sokkal jobb csapatot amiben a mag olasz lenne. Caldarát hagyjuk, mert ő lehetőséget sem kapott, elcseréltük rögtön Bonuccira a Milanban meg lesérült. De pl Rabiot és Ramsey helyett sokkal szívesebben nézném mondjuk Barellát és Locatellit a középpályán McKennie mellett. Kulusevski sem brillírozik egyelőre, belőle még lehet valami talán, de pl vissza lehetett volna hozni Orsolinit, Spinazzolát nem kellett volna eladni, ahogy Kean-t sem. Rögtön van egy mag akik tudnák mit jelent ebben a mezben játszani, hozzájuk jöhetne még Bonucci, Chiello, Buffon és Chiesa.

szauerb 2021.01.20. 23:06:53

Az, hogy Ronaldonak kell passzolni szintén nem igaz. Valóban sokszor őt választják mert ő a legjobb befejező és benne bíznak a legjobban. Ki ne tenné ezt? Ugyan ez van Lukakuval, Ibrahimoviccal, Lewandowskival vagy Messivel.
Barella ősinteres, nem volt lehetséges elhozni. Locatelli 80% valószínűséggel jövőre már nálunk játszik. A tavalyi szezon előtt pedig a Milanban sem tudott megragadni. Minek hoztuk volna?
Orsolini soha nem lesz Juve szint. Spinazzola esetleg maradhatott volna de Pellegrinivel valószínűleg jobban járunk hosszútávon.
Kean igen. Na ő egy megbocsáthatatlan bűne Paraticinek. Mindenáron meg kellett volna tartani.

U.I.: Ronaldo ma ismét eldöntött egy meccset és nálam a mezőny második legjobbja volt Cuadrado után.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása