Marotta: „Büszke vagyok, hogy az Intert képviselhetem”

marotta_beppe_kekben_sky_sport_mikrofonnal.jpgBeppe Marotta hisz az Inter scudettót illető esélyeiben, és véleménye szerint az Internek a scudettót kell célba vennie.

A milánói klub idei jó szereplése nehezen választható el a Juventusnál számos sikert elért két szakembertől, akik most együtt dolgoznak azért, hogy feltámasszák az Intert az elmúlt bő évtized kilátástalanságából, és mostanra úgy tűnik, hogy csak ők és esetleg Simone Inzaghi Laziója képes meggátolni az Öreg Hölgyet abban, hogy beseperje a sorozatban kilencedik scudettót.

Az Internél végzett munka igencsak látványos eredményeket hozott, hiszen a 2018 végén kinevezett Beppe Marotta és a 2019 nyarától nerazzurro edzői feladatokat ellátó Antonio Conte eddig sikert sikerre halmozott a bajnokságban, Beppe Marotta szerint azonban a milánóiaknak még magasabbra kell törniük.

„Büszke vagyok, hogy az Intert képviselhetem, azt a klubot a háromból, amelyik soha nem esett ki az első osztályból.” - simogatta a tabella aktuális állása miatt kissé csalódott nerazzurro szurkolók lelkét a sportvezető a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva, ezúttal elrugaszkodva a megszokott diplomatikus stílustól.

„Ez a tudat motivációként kell, hogy szolgáljon a jövő tekintetében, és magasabb célokat kell kitűznünk.”

Az igazgató szerint az Internek hinnie kell, hogy letaszíthatja az olasz futball trónjáról a Juventust.

„Hinnünk kell, hogy ez lehetséges, nem azért vagyunk itt, hogy néhány pontot szerezzünk. Természetesen van néhány ádáz ellenfelünk, de 18 forduló még lejátszásra vár, szóval számos pontot gyűjthetünk. A legjobbat próbáljuk majd nyújtani.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8315420266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Milito20 2020.01.22. 10:52:41

Melyik 3 csapat nem esett? Tudja valaki? Köszönöm!

Mitya10 2020.01.22. 10:56:17

A bal szemèvel remèlem közben a tàblàzatot sasolta...

JuventusFanatikus 2020.01.22. 11:00:17

@Milito20: Első ugye az egyetlen olasz triplázó, egyetlen Serie B mentes halhatatlan Grande inter, a másik a 23 éve 0 BL-s papírkupa tuningolt, bundázó Sipkaventus, és a csörgősipkás AC Közpénz.

Bocsánat, az előbb olvastam el egy jó adag Szőnyit, én visítok azon a nyomorulton :D

A lényeg az, hogy az inter az amelyik nem járt a Serie B-ben, míg a Juventus és Milan nem esett ki a Serie A-ból, hanem kizárták őket.

venember83 2020.01.22. 11:26:08

Beppe gyaníthatóan úgy értette, hogy a scudettóért versengő három csapatból azt képviseli, amelyik soha nem esett ki az olasz első osztályból.

Leram7 2020.01.22. 11:33:03

Beppe sok mindenre lehet büszuke, de arra nem, hogy a Juve után az interhez ment. Bár ahogyan bántunk vele, még belefér neki.

El kell ismerni jól épéti az intert, de reméljük max a második hely...

Milito20 2020.01.22. 12:25:39

@JuventusFanatikus: Szőnyin kár is felhúzni magad, én is csak nevetni tudok rajta. Erre voltam, kiváncsi, hogy a 3 csapatba beleszámítunk-e, vagy ez valami fricska volt Beppétől? :) De akkor nem volt itt semmi szurkálódás.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 12:58:10

@Milito20: Dehogy húzom fel magam, én visítva röhögök rajta:D
@venember83: Akkor viszont szívjon gázt a kedves Beppe, az egyetlen Serie B-mentes, egyetlen olasz triplázó, utolsó olasz BL-győztes, halhatatlan Grande interével együtt....

venember83 2020.01.22. 13:03:43

@JuventusFanatikus: más klub nincs, amelyik ne járta volna meg a másodosztályt, s mivel az Inter-szimpatizánsok ezt gyakran hangoztatják, szerintem nyilvánvalóan erre utalt Beppe, aki valahogy oda akart szúrni a Juventusnak valamilyen indokból. Butaság a részéről, bármennyire is összezörrent anno Agnellivel és/vagy a vezetőséggel.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 13:10:30

@venember83: Ha szó szerint értjük, akkor a másik verzió is helytálló lehet, mert ez a két klub nem kiesett, hanem kizárták őket. Ha úgy fogalmaz Beppe, hogy az inter az egyetlen, amely nem szerepelt a Serie B-ben, akkor nincs semmi kérdés, de egyébként is szerintem arra gondolt, amit Te írtál.

spaolo1981 2020.01.22. 13:23:04

@JuventusFanatikus: A Milannak sikerült kiesnie önerőből is, rögtön a 80-as bundabotrányt követő első Serie A-s szezonjában.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 13:27:28

@spaolo1981: Na, ezt nem tudtam:) Köszi az infót!

spaolo1981 2020.01.22. 13:40:42

@JuventusFanatikus: Baresiről olvastam egy cikket, abban írták, hogy kétszer is vállalta a B-ligát a Milannal, a másodikat a 82-es vb-győzelem után.

MdewC 2020.01.22. 14:49:10

Minél tovább hergelik ilyenekkel Agnellit, annál tovább szeretne bajnok lenni.

Még Beppe még!

Kukszi 2020.01.22. 14:53:54

Áruló attól még! Remelem én is Agnelliéket pozitív értelemben felhúzza az ilyenekkel.
Győzzön a jobb, persze az a zebra lesz ;)
Majd megkínája hátulról Beppét idény végèn ;)

Ádám.84 2020.01.22. 15:33:53

Érezni, hogy haragszik a Juvéra, ugyanis elég gusztustalan, amit mondott.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 16:39:29

@Ádám.84: Az igazat megvallva emlékeim szerint a szurkálódást Nêdved kezdte, aztán lendült bele Beppe is ennyire, de ez tényleg nagyon csúnya volt tőle.

Alex8610 2020.01.22. 16:50:22

En az ilyesfajta nyilatkozatokat sosem ertettem.Jatekosoknal meg elmegy de egy szakmai igazgatotol...Ha inter szurkolo lennek /meg leirasa kozben is gorcsbe allt az ujjam/ szoval engem kb ez ugyanugy megmosolyogtatna vagy felbaszna mint egy Juventus szurkolot.Amig nalunk volt az inter fele mentek a hasonlo nyilatkozatok most meg 1 ev se telt el de mar a regi munkaadojat szurkalja ott ahol legnagyobb sikereit erte el barhogy is vegzodott a dolog.Szoval ez szerintem unszimpatiat valt csak ki mindket oldalrol szerintem.Engem amugy abszolut nem erdekel mit beszel mar nem tartozik a Juventus kotelekebe de tisztelet azert meg van a vilagon.Vagyis kellene lennie.Inkabb a munkajaval foglalkozzon mielott Conte megint besertodik aztan lesz "ettermezes"

Attilio79 2020.01.22. 17:47:31

@JuventusFanatikus: Uristen, Szonyi, az meg mindig az Internek szurkol? ;)

del pipi 2020.01.22. 17:49:35

@JuventusFanatikus: Bocs! Csak egy kérdés: neked nem rokonod az öreg szobafestő és mázoló? Mert te mindenkivel gézt akarsz szívatni! :))))) Mindegy mit mond, remélem májusban nem lesz túl boldog. Már írtam egyszer hogy az egyik kedvenc transzparensem az Inter szurkolóktól amit 2 éve tettek ki, amikor is Pinocchio Juve mezben azt mondja hogy sose jártunk a Serie B-ben, és az orra Nápolyig nyúlt meg. Na azon röhögve k...a anyáztam, hogy milyen kecsege egy banda. Szívesen megnéznék egy ilyen molinót fordítva Pinocchio Inter mezben és azt mondja: mi nyertük az utolsó 9 Scudettot! És kb Afrikáig nyúlna az orra! :)

JuventusFanatikus 2020.01.22. 17:51:58

@Attilio79: Él és virul! A Digi Sport Facebook oldalán garázdálkodik, míg a Serie A Tim Hun oldalt újraélesztette, és egy FB csoportban vannak most már ott "hírek", Dr. Szőnyi Zoltán a moderátor:D:D:D Egyedül a Kislány, nagy foci oldalán képes viselkedni.

2020.01.22. 18:27:29

@JuventusFanatikus: Ránéztem a Digis Face-re, igazad volt, hatalmas :D
Kedvencem Sipkahimovic

babo0410 2020.01.22. 18:43:36

Mi jártunk a B ligában, de az inter jobban rácseszett. Mi kimásztunk a hatalmas gödörből, pedig igen nagy bajban voltunk 2006-ban. Viszont az inter esett bele abba a gödörbe, amit nekünk ástak. És ennek nagyon tudok örülni. Mi maradtunk az Agnellik kezében, ők meg kínaiak lettek. Ráadásul, ha nem lesznek pár éven belül sikeresek, majd úgy járnak, mint a PSG. Róluk már az a hír járja, hogy a tulajdonos arab sejk szép fokozatosan kivonulna a csapatból, mert nem úgy sült el ahogy tervezte.
Majd az inter is így jár, ha nem jönnek a sikerek.

2020.01.22. 18:51:16

@babo0410: Most kivételesen egyetértek Babo, remélem a "legjobbakat" nekik.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 20:10:39

@Holloka: Egykori inter-játékos, és hogy fúrja:D Remélem jót szórakoztál, de mostmár felesleges a sípolás, a távfenyegetés, illetve a hasbara. Köszönöm.

JuventusFanatikus 2020.01.22. 20:12:46

@del pipi: Ne mindenki szívjon gázt, csak az, akire ráfér, és kiérdemelte:D

pedronegroo 2020.01.22. 20:20:31

Józsi bátyám, de meg öregedtél! Ma már azt se tudod mit beszélsz!

2020.01.22. 20:39:42

@JuventusFanatikus: Mekkora egy sipkás vagy! Biztos téged is megvett a matchboxgyártósarj Agnelli, mint az összes meccset!

JuventusFanatikus 2020.01.22. 20:43:01

@Holloka: Ráadásul még csetnikszakállas is a csörgősipkás Birkaventus elnöke.

Attilio79 2020.01.22. 22:18:19

@JuventusFanatikus: Jezusom, mive lett a vilag... :)

Attilio79 2020.01.22. 22:27:10

Rakattintottam a Szonyi FB oldalara, megijedtem es soha, de soha nem nyitom meg ujra. :)
A csavo narcisztikus pszichopata :), igaz, ez mar kiderult korabban. Az NSO-n regebben rohogtunk rajta, gondolom most sem valtozott a hsz-ei erteke... :)

JuventusFanatikus 2020.01.22. 22:45:41

@Attilio79: Semmit nem változott, ugyanazokat a szavakat használja, semmi új: D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása