Allegri: „Elrontották a játékunkat”

allegri_massimiliano_portre_2.jpgMassimiliano Allegri úgy érzi, hogy csapata beleesett az Atlético Madrid által előkészített csapdába, de véleménye szerint a 2-0 még megfordítható eredmény.

A Juventus nemigen jutott el az ellenfél kapujáig, míg az Atléti két gólt lőtt rögzített helyzetekből, és volt egy harmadik is, azonban Álvaro Morata gólját a játékvezető érvénytelenítette Giorgio Chiellini ellökése miatt.

„A második félidő csúnya volt, mivel elkövettük azt a hibát, hogy az ellenfél példáját követtük. Az Atléti nagyon jó abban, hogy egy egész meccsen egyszer sem próbálkozik lövéssel a kapura.” - mondta a mester a Sky Sport Italia számára.

„Már eleve a kontratámadást kockáztattuk eladott labdák révén, de nem volt egyetlen kapura tartó lövésünk sem a második félidőben. Az Atlético sokkal agresszívebb volt a rögzített helyzetekben, ezzel pedig megleptek minket.

Most a labda a mi térfelünkön pattog, nekünk kell megfordítanunk az eredményét, és bizakodnunk kell. Vissza fog térni néhány játékos, ugyanakkor semmi értelme a megtörtént dolgokon sápítozni. Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, hogy az Atlético elrontja az ellenfelének a játékát, és hogy lelassítja azt. Az első félidőben gyorsabban járattuk a labdát, azonban a másodikban már nem.

A második félidőben rossz megközelítést alkalmaztunk. Ez ilyen egyszerű. Az ilyesmi előfordulhat, a 2-0 nagy csalódást jelent, de ez még megfordítható. Nem lesz egyszerű, nagyszerűen kell játszanunk a visszavágón, azonban vissza lehet hozni a meccset, és bíznunk kell.”

Alessandro Del Piero és Fabio Capello egyetértett abban, hogy az Atlético Madrid BL-iramban játszott, míg a Juventus képtelen volt.

„Gyorsan és pontosan kell járatni az Atlético ellen a labdát, hogy területek nyíljanak. Ezt nem nagyon tettük meg a második félidőben, és a második gól után szervezetlenné váltunk, kockáztattuk egy harmadik gól érkezését, ami elfogadhatatlan.

Szerencsére nem érkezett a harmadik gól, mivel a 2-0 még könnyedén megfordítható. Még nem estünk ki, nem voltunk halottak azok után sem, hogy 2-0-ra veszítettünk hazai pályán a Real Madrid ellen, előttünk áll a visszavágó.

Fontos, hogy koncentráljunk, szervezettek maradjunk, és hogy hideg fejjel gondolkozzunk, mivel minden megfordítható.”

Mindkét gól körülbelül azonos körülmények között született, a rögzített helyzetben nem sikerült tisztázni, és az Atlético védője lecsapott a lecsorgó labdára.

„Hozzászoktunk a lagymatag iramukhoz, és ugyanakkor nem is védekeztünk jól, szóval ezekben a pillanatokban hirtelen más sebességbe váltottak, és sokkal határozottabbak lettek nálunk. Már nyolc éve ezt csinálják, szóval nincs ebben semmi újdonság.

Az Atléti mindig ezt csinálja, rákényszeríti az ellenfelet a lagymatag játékra. Nem mozgásokkal és labdajáratással előkészített támadásokból születtek a gólok, mivel az Atlético általában nem ilyen gólokat szerez. Ellentámadásból és rögzített helyzetekből lőnek gólokat. A különbség az volt, hogy ők hozzászoktak ehhez a játékhoz, mi pedig nem.”

Mennyire lesz vajon egyszerű legalább két gólt szerezni az Atlético ellen úgy, hogy ne kapjon a Juve egyetlen gólt sem?

„Nem tudom, hogy mivel fogok készülni a visszavágóra, mivel kérdés, hogy kik állnak majd rendelkezésre. Az Atlético Madridot nem lehet nyíltan lefocizni, mivel soha nem játszanak nyíltan, mindig tömbökben védekeznek. Türelmesnek kell lenni, gyorsan kell járatni a labdát, illetve precízen a sorok közti rések megnyitásához.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr414640466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steven.h 2019.02.21. 09:09:02

Nem olvastam végig, de nem tudom hogy tudott az Atletico olyasmit elrontani ami nem is volt.

Az Atleti azt játszotta amit tud és amit szokott, semmi meglepő nem volt benne, védekeznek, lelassítják a játékot majd ritmust váltanak a megfelelő pillanatban, ennyi, erre kellett volna csak készülni...cserébe nem diktáltunk iramot, nem mozgattuk őket, hanem belealudtunk ebbe a langyi sz*rkupacba és még is vertek minket.

Jó lenne már ezt a 4-3-3-at is elfelejteni, és elővenni a 4-2-2-2-t, vagy akinek épp inkább így tetszik 4-2-3-1-et, 2 verő emberrel középen, szélen Bernával és Costával középen meg Ronaldo és Dybala vagy Mandzukic, tökmindegy, csak történjen már valami mert ez a 4-3-3 halott teljesen már a szezon elején is az volt.

biancineri101 2019.02.21. 09:09:44

Az igazat megvallva eddig mindig megvédtem Allegrit és most is tartom, hogy kevés edző tudna/tudott volna többet adni nekünk. De a tegnapit sajnos nagyon benézte. Az még Ok hogy szar a középpályás felhozatal és nehéz azzal mit kezdeni, hogy nem tudunk labdát kihozni. De ha már így alakult hogy a csapat képtelen felhozni a labdát és racionálisan a 0-0ra kell játszani, akkor minek hagyunk fenn 3 csatárt akik netto emberhátrányt jelentenek?! Ehhez a játékhoz elég lett volna ha Ronci áll elöl egyedül és legalább akkor a védelem/középpálya stabilabb lett volna. Sőt hiszem, hogy akkor még a labdát is sikerült volna néha felhozni. Dybala,Mandzukic,Pjanic,Betancur meg szégyelheti magát a tegnap mutatottak miatt. Matuidire azért nem haragszom, mert senki nem várja tőle,hogy tudjon passzolni, vagy labdát átvenni. Őszintén szólva a látszik, hogy ilyen középpályával nem lehet nagy csapathoz méltó játékot játszani és ha csodát teszünk és tovább is megyünk akkor a következő körben lesz aki ezt kihasználja majd.

rightinthenuts91 2019.02.21. 09:10:14

Én általában optimista vagyok - még ilyen meccsek után is - de most úgy érzem hogy kiestünk. Az ATMA ellen nem szokás több góllal nyerni. Pjanic kivételével, alkalmatlan a középpályánk a gyors és precíz futballra.
Ahogy a mondás tartja, innen lesz szép nyerni. :)

biancineri101 2019.02.21. 09:17:58

@rightinthenuts91: ha azt vesszük, hogy Pajnic mellé kell 2 ember, akik helyette"melóznak", hogy ő alkothasson akkor nem értek veled egyet. Az amit ő labdakihozatalban felmutatott azt Padoin is lehozta volna.

Rivendell 2019.02.21. 09:26:16

Na varjunk a labdakihilozatalhoz kellenek tarsak a kp-n de minimujlm a szeleken,nem passzolhatod fel egyből a csatroknak, pláne hogy dybala és mandzu nem gyors csatarok. Ezt allegri baxta el,mert lehet kettot kapunk,de legalabb lohettunk volna egy bevallalos kezdovel.

Itt mi kiestunk az fix,mi ugy fogunk kizugni,mint ahogy az mu levert minket,csak kevesebb helyzetunk lesz.

rightinthenuts91 2019.02.21. 09:26:46

@biancineri101: Akkor másképp írom, Pjanicnak van meg egyedül a képessége arra, hogy gyors focit játszon. Ha van két balf*sz melletted, akik a labdát sem tudják átvenni, nemhogy visszapasszolni a labdát, miután elhúzta az embert Pjanicról, akkor igazából tökmindegy.

peti78 2019.02.21. 09:29:17

@rightinthenuts91: pont hogy pjanic miatt ilyen szar a kozeppalya

FeriGjuve 2019.02.21. 09:33:17

Csak nekem tűnik úgy,hogy FOGALMA SINCS,hogy mi legyen?

peti78 2019.02.21. 09:33:37

@rightinthenuts91: forditsuk meg ha... Ha van egy balfasz pjanicod aki se vedekezni se szurni se a paszsavokat zarni se csak a labdas emberhez kozelfutni se alkalmas akkor a masik kettonek kell helyette robotolni vedekezesben nem csoda hogy elkeszulnek es hibaznak?... 4231 pjanic es mandzsu nelkul.... Ronaldo mandzu dybala milyen labas es mi a fo posztja?????? Nincs kicsit tul sok ember a bal oldalon?????

rightinthenuts91 2019.02.21. 09:36:41

@peti78: Szerintem Pjanic dolga alapból nem az lenne, hogy védekezik, meg hogy passzsávokat zár, de lehet rossz sportágat nézek.

majerjohny 2019.02.21. 09:41:00

Allegri arról beszél hogy lelassítottak bennünket??Kicsoda, olyan lassúak, körülményesek vagyunk alapból, hogy szégyen. Togyogás, forgolódás, bukdácsolás...szörnyű nézni az egész kínlódást.
Az ellenfél két fővel kipasszol 4-5 játékosunkat, grízman (stöpszli)elfejeli a labdát Chiellini elől !!!???? Nincs egy értelmes támadásunk sem. Bonucci színészkedik, ahelyett hogy eltakarítaná a labdát! Ébresztő emberek !Balf..szság az egész! Még azt sem mondhatjuk nincs szerencsénk, mert lehetett volna 4-0 is lazán.
Mérhetetlen dühöt érzek!
Nagyon át kellene gondolni mit is várunk BL szinten ettől a csapattól! Á, hagyjuk az egészet!

2019.02.21. 09:42:04

Menj a faszba te! Idióta...ők rontották el a játékunkat?! Az egész szezonban ezt focizzuk bazmeg,semmi játékunk nincs,amit el lehetne rontani. A nagy taktikus,a fondorlatos...nyilván ők kényszerítettek lagymatag játékra a Young Boys meg az Atalanta ellen is,sőt,a bajnokságban is miattuk játszunk gyengén. Igen...na takarodj innen a szar dumáiddal együtt,unalmasak!

Apuleius 2019.02.21. 09:44:31

@majerjohny: Az Atlético aljas módon már hónapok óta lassít bennünket.

peti78 2019.02.21. 09:48:01

@rightinthenuts91: amugy vad otlet de en a visszavagon 352 jatszatnek cseszni.... Casares bonu chiello......cancelo bentancur can bernardeski spinazzola...... Dybala ronaldo talan ebben van a legnagyobb tamado potencial

2019.02.21. 09:48:05

Nulla kapura lövéssel hozta le az Atleti?! Bazmeg örülhetünk,hogy nem rúgtak ötöt,nem Allegrin múlott,csak saját magukat hibáztathatják,hogy nem döntötték el végleg az egész párharcot,esélyünk nem volt semmire. Egy ilyen retkes szar meccs(meg az egész szezon) után még azt meri mondani,hogy elrontották a játékunkat...told fel a seggedbe a játékodat,arrogáns faszkalap.

Rocky80 2019.02.21. 09:52:42

Sziasztok!

Először is a kurva anyánkat. Ebben azt hiszem mindenki egyetért...

Nem is a tegnapi meccs elemzésével szeretnék foglalkozni, ezt már majd mindenki megtette-megteszi ezelőtt is, ezután is. Nyilván nekem is fájt, most is fáj ez a vereség.

Hanem azzal, ami bennünk, szurkolókban történt, ami miatt igazán fáj ez a tegnap este.
Valószínűleg azért, mert azt hittük és ki is mondtuk már nyíltan, hogy ha elhozzuk a zsinórban háromszor BL-t nyerő csapat vezérbikáját azzal már a legnagyobb esélyesek vagyunk a BL-ben, szinte már meg is nyertük és le se kell játszanunk ezeket a meccseket.
Az Atletico fájdalmas leckét adott nekünk abból, hogy nem elég az, ha tudjuk, hogy a legerősebb csapat vagyunk a világon, ezt meg is kell mutatni...

Ahogy Allegri évek óta mondja minden szezonban: "még nem nyertünk semmit". Ezzel a hozzáállással és alázattal kellene játszanunk az ilyen és ehhez hasonló meccseken hogy valóban a világ legjobb csapataként nézzenek ránk. És ez egyértelműen mentális hiba, ahogy Allegri is a fejére mutatott a második gólnál.

Viszont van egy jó hírem is.

Meg tudjuk csinálni! Az a csapat, amelyik idegenben 3 gólt rúgott tavaly a világ legjobb csapatának a Realnak egy ennél gyengébb kerettel, amelyik konkrétan a sírból hozta vissza azt a meccset; egy Ronaldoval kiegészülve képes rá hogy itt is fordítson!
Ez a BL, ahol bármi megtörténhet és meg is történik! Ahogy tavaly a Barca is megmutatta akik 4-0-ra kaptak ki az első meccsen és a többit meg tudjuk...

Mert mi vagyunk a Juventus, a világ legjobb csapata és ezt meg is mutatjuk!
Ez kell lebegjen a szemünk előtt.

Én a tegnap estétől függetlenül bízok a csapatban, bízok a játékosainkban és bízok Ronaldoban! Ha valaki meg tudja fordítani ezt a párharcot, az mi vagyunk! SOSEM ADJUK FEL! Tavaly is megmutattuk!

Már nagyon várom a visszavágót!

Fel a fejjel! :-)

The king of alibis 2019.02.21. 09:53:46

Viszlát, és viheted magaddal a nézhetetlen fosodat.

jeneiPALI 2019.02.21. 09:55:58

Szerintem ezt már meg nem forditotd Allegri kiestunk atletico nem az a csapat akit olyan könyen elverünk hazai pályán ugy gogy ne kapjunk egyet se , lassu körülményes játékunk van a hátvádek öregek lassuak kp nincs szinte, 0-0 ra játszani azt tudod,meg hátrafelé paszolgatni elöl semmi kreativitás nincs , adja isten sikerüljön de ha nem jövöre már allegri nélkül kell zizu fog jönni, kikaptunk a Joung Boystol a gyenge Mu tol, is most az atleticotol is nem az elsö szar teljesitmény, mesze vagyunk mi a bl megnyerésétöl sajnos itt vége visza vágon egy nulra nyerhetunk esetleg vagy x meg is fordithatnánk de ahhoz nem igy kéne játszani mint mi teszuk, Forza Juve.

Rocky80 2019.02.21. 09:56:44

Illetve még egy dolog kedves Paratici:

Nincs olyan csapat amit ne lehetne még tovább erősíteni és már így is versenyképes!

Ez azt jelenti, hogy ülünk a babérjainkon és nem azt, hogy jobbá és jobbá szeretnénk tenni szeretett klubunkat...

Rocky80 2019.02.21. 09:58:02

@jeneiPALI: a Real sem volt az a csapat tavaly, ugye?...

Rocky80 2019.02.21. 09:58:28

Srácok, együtt sírunk, együtt nevetünk. Ez most pont a sírás volt...

10Delpiero10 2019.02.21. 10:11:57

nagy félrefordítások már az elején :
„A második félidő csúnya volt, mivel elkövettük azt a hibát, hogy az ellenfél példáját követtük. Az Atléti nagyon jó abban, hogy egy egész meccsen egyszer sem próbálkozik lövéssel a kapura.”

pontosabban így hangzott:

" A második félidő csúnya volt, mivel az Atletico diktálta a játék menetét, és mi ezt követtük. Az Atléti nagyszerűen bele tudja vonni az ellenfelét egy olyan játékba, amelyből lövés sincs ( az ellenfél részéről) "

Jobb is , hogy most esünk ki, mint megint a döntőben.. azt már kevésbé viseltem volna el.

Spud3674 2019.02.21. 10:13:35

Sziasztok!

Én többnyire nem szoktam egyetérteni Allegri fikázásával, de a tegnapi meccs rajta ment el. De Sciglio játszatása az első érthetetlen lépés. Nincs olyan párhuzamos dimenzió, ahol ez védhető. Nem focista a srác, képtelen ellátni ezt a munkát. Első lábon lövés ez volt. Ha már 3 középpályással MUSZÁJ játszani, akkor hogy jött szóba De Sciglio elé Bentancur? Teljesen formán kivül játszik jó ideje. Ez a második lábon lövés volt. De amúgy is, mi a tökömért akarunk 3 középpályással játszani, ha a keret erre alkalmatlan? Ez valami mély perverzió lehet, mert más magyarázat nincs rá... Ezzel löttük szét végül a saját tökeinket. Már ha lennének tökeink, mert amúgy ennek semmi jele.

Nyílván szurkolok és bizakodok, de ehhez totális szemléletváltás kell, le kell rázni magunkról a fostosság minden darabját. Lesz, ami lesz, neki kell esni a matracosoknak a visszavágón, meg kell mutatni azt a potenciált, ami a keretben van. Nem hinni kell csak a győzelemben, tudni kell, hogy képesek vagyunk rá!

Forza Juve!

pedronegroo 2019.02.21. 10:13:47

Felállás ide vagy oda szerintem kurvára mindegy, vagy gyorsan járatjuk a labdát és kipasszoljuk őket vagy lebirkózzuk őket. Utóbbi a tegnapi látottak alapján nem nagyon fog menni mivel a fizikai párharcokat rendre megnyerték... maradna a másik verzió dehát azt csak amolyan serie a-s nyugdíjas tempóba tudjuk művelni... Ettől függetlenül én optimista vagyok és abban bízom hogy valaki csak villan egyet CR/Dybala vagy Costa amennyiben fog játszani.

Rivendell 2019.02.21. 10:20:16

Reál ellen 1 eve is Costanak volt köszönhető a jo jatek,leszopatott mindenkit,aki csak elé keveredett....van 3 heted Costat felhozni 1 megfelelő szintre, különben fix kiesés

10Delpiero10 2019.02.21. 10:22:56

@Rocky80: irigylem az optimizmusod. A probléma az , hogy az általad említett meccseknél nem érzett az ember ekkora kilátástalanságot ami most Allegrit gyötri. + A Barca támadó focit játszott, felépített támadásokkal, az uefa hátszelével , így megfordítani bár heroikusnak tűnt, könnyebb is mint a mi jelenlegi helyzetünk. Majd jövőre, addigra érnek kicsit még az idősebb játékosaink. :/ :(

peti78 2019.02.21. 10:25:32

Simeone tegnap megragta allaegrit lenyelte megemesztette kifosta majd szethuggyozta

Juventino86 2019.02.21. 10:31:56

Nemcsak az Atleti, hanem a mester is elrontotta a játékunkat, mert beszari volt az egész taktika. Becsődölt a biztonsági játék. Minden tiszteletem Allegrié, sokat tett a klubért, de az ő filozófiája már nem elég ide. A keretünk arra alkalmas, hogy támadóbb focit nyomjunk.
A nyáron Ramsey mellé még kell igazolni, fontos lenne egy Isco-szintű középpályás, vagy akár ő maga, aki tud kreativitás vinni a támadójátékba. Borzalmas volt látni továbbá, hogy a csapat több játékosa technikai gondokkal küzd, egyszerűen sír náluk a labda. Ez főleg Matuidire igaz sajnos, de Dybala is sokat rontott.

Juventino86 2019.02.21. 10:32:52

@Spud3674: Igazat adok neked. A kulcsszó a SZEMLÉLETVÁLTÁS, erről van itt szó. Forza Juve!

Rocky80 2019.02.21. 10:37:32

@10Delpiero10: a Real elleni otthoni 0-3-nál nem volt ekkora a kilátástalanság?

Spud3674 2019.02.21. 10:42:57

@Juventino86: Sajnos nagyon feltűnő volt a rengeteg technikai hiba, és főleg az fájt, ahogy Dybalától többször méterekre pattant a labda, belebonyolódott értelmetlen cselekbe, a keresztpasszai több méterrel pontatlanok voltak. Ugyanez igaz Bentancurra is sajnos. Nem értem, hogy Dybala miért nem tudja hozni, ami benne van... Pedig tényleg úgy vélem, hogy örült nagy tehetség.

Sajnos évek óta nagy probléma, hogy a Serie A nem készít fel minket az ilyen meccsekre, nagyon hiányoznak a hazai riválisok.

10Delpiero10 2019.02.21. 10:44:30

@Rocky80: Ekkora nem szerintem. Most mindenki pánikban van, mert elhittük, hogy talán majd idén.. erre az első nívósabb ellenfél a torkunkon akad. Egyébként úgy beszélsz arról a meccsről mintha továbbjutottunk volna. Tavaly sem jutottunk tovább szóval ellenpéldának jelen esetben pont nem állja meg a helyét. Ez van.. Allegri helyett jöhetne szerintem most bárki, a középpályát kell megreformálni, hogy a dinamikus játék legyen előtérben nem ez a szar nyugdíjas fos ami van. Bár ehhez lassan a fél keretet lekell cserélni. Persze csak abban az esetben ha a bl győzelem a cél. Ha nem, akkor maradhatunk jelenlegi állapotban, a bajnoki cím ígyis úgyis megvan, és hát azt sokszor lenyilatkozta mindenki már hogy olaszországban az sokkal fontosabb mindennél. Mi is ezzel fürdetjük magunkat egy ideje.. :/

Juventino86 2019.02.21. 10:51:39

@Spud3674: Sajnos a hazai riválisok gyengesége valóban gond. Spanyolországban más a helyzet, ott eleve van 3 elég komoly csapat, de a kisebb csapatok is nagyon odateszik magukat. Pár napja a Girona verte a Realt, előtte pár héttel meg a Betis győzte le az Atletit.
A technikai problémáink pedig tegnap sajnos hatványozottan kijöttek.
És szerintem Allegri is egy kicsit túl -és eltaktikázta a meccset.

venember83 2019.02.21. 10:53:30

@10Delpiero10:

“The second half was ugly, as we made the mistake of following their lead. Atleti are very good at letting a game go by without a shot on goal,” the Coach told Sky Sport Italia.

www.football-italia.net/134929/allegri-atleti-force-juve-play-badly

Spud3674 2019.02.21. 10:57:48

@Juventino86: Jót tenne nekünk, és a teljes olasz focinak a hazai riválisaink erősödése. Természetesen az interre ez nem vonatkozik, ők eltűnhetnének nyugodtan örökre, mint pl a spanyol nátha...

Szerintem a hangzatos nyilatkozatok ellenére, Allegri egy 0-0-t akart tegnap elérni, csak elszúrta a tervét az Athleti, pedig semmi újat nem mutattak. Ez öngyilkos taktika volt részéről...

10Delpiero10 2019.02.21. 10:57:56

@Juventino86: Jézusom ugyanmár :DD az ellenfelekre fogni, hogy nem készítenek minket fel??? a spanyol bajnokság jobb ilyen szempontból?? A Sevilla elkapja néha a fonalat ahogy a Valencia.. (Roma, Atalanta) Ott van a Real , Barca mindenki felett ( Juve ) és kicsivel lemaradva az Atletico ( Napoli) .. és akkor beesnek az olyan rangadók amin mindkét fél felszívja magát, mint egy Inter-Juve, vagy Milan-Juve.. Abszolút irreleváns ilyeneket állítani. Bőven felvagyunk készítve, egyszerűen más a stílus az olasz bajnokságban. Majd nézzük meg a PSG-t akiknek aztán tényleg soha nincs még csak a közelükben sem senki a saját bajnokságban.
Egyszerűen csak bevoltunk szarva és megtudnak verni minket egy kis spiritoval.. ennyi.

majerjohny 2019.02.21. 11:10:14

@Apuleius: Hát igen, csúnyán kitervelték ezt az egészet! :)

Ádám.84 2019.02.21. 11:20:53

Ez a keret teljesen nyilvánvalóan alkalmatlan a BL győzelemre, egyszerűen nincs elég minőségi játékos a keretben, jelenleg a gond az, hogy ez a probléma már most rögtön megmutatta magát és nem az elődöntőben, de ettől ez a tény még áll.
Ezen felül CR7 érkezése megzavarta a teljes támadó harmadot és az edzőt is, láthatóan nem tudja h mihez kezdjen a tucatnyi szélsővel és Dybalával így. Mandzukicon kívül az összes támadó teljesítménye visszaesett, míg tavaly tavasszal már Costa és Berna is kezdett formába lendülni, most Ronaldon és a horváton kívül mindenki egy fos. Ezzel a helyzettel kezeni kell valamit.
A középpályások pedig egyszerűen kevesek, nem tudják a támadásokat segíteni, semmi kreativitás nincsen bennük, Pjanicot a védelem elé száműzték, ami nem tudom, hogy jó megoldás-e, bár igazából mindegy, mert kéne mellé két top kp, hogy hátulról eredményesen tudja szervezni a játékot.
Összefoglalva tehát ki kéne találni, hogyan támadjon a csapat és ehhez milyen játékosokra van szükség, venni kéne két top középpályást, valamint egy fiatal középhátvédet, mert hamarosan ott is gondok lesznek.

NagyonJuve 2019.02.21. 11:29:03

@10Delpiero10: Lehet igazad van a kieséssel. Meg ha a döntőben vesztünk akkor azzal tudnak takarózni 5év alatt 3 döntő stb. Ezzel takarózzonak.

del pipi 2019.02.21. 11:33:19

@peti78: Pjanic dologgal nem értek egyet, de a bevállalós felállással egyértelműen igazad van!@Rocky80: Öregem! Ez volt most a legjobb iromány amit ma olvastam! Én is hiszek bennük!@10Delpiero10: A döntőben már nem lehet kiesni! Bárcsak bejutnánk! Hallod vittél egy kis magyar pesszimizmust a Torinói olaszoknak?:)

NagyonJuve 2019.02.21. 11:38:23

@10Delpiero10: meg amúgy mindenben egyetértek veled.

Sztovicska 2019.02.21. 11:40:58

@Spud3674: ds Szerintem már jó ideje nagyon jól ellátja a munkáját. Cancelo Jobb játékos nála de egy ilyen kontra focit játszó csapat ellen képzeld el ha ő játszik aki védekezésből kevésbé veszi ki a részét. Akkor kaptunk volna vagy ötöt. Sokkal szívesebben nézem az ő játékát de egy ilyen csapat ellen az lett volna az igazi lábon lövés

10Delpiero10 2019.02.21. 11:48:43

@del pipi: nézd, én vagyok a legoptimistább szerintem azzal kapcsolatban, hogy minden idénynek úgy megyek neki, hogy a csapatot bl győzelemre esélyesnek tartom, évek óta az a cél, hiszen a klubfutball csúcsa, de mintha ez egyre távolabb lenne..én sem kezdem ki a hurráoptimizmust meg a konyhaszurkolói bájt , ahol az ég televan szivárvánnyal és a spirito győzedelmeskedik minden esetben. nyilván frusztrál ez az egész, és HA továbbjutunk az Atleticon, mit gondolsz/gondoltok.. egy Liverpool / Man. City / Barcelona nem picsáz el úgy ahogy akar? És a Realról , PSG-ről szó se esett... messze vagyunk mi ettől a tetszhalott Bonuccival , meg a nyugger középpályával, ahol Pjanic az egyetlen kreatív ember, mégis ő az akit a nyáron pénzé fognak tenni, ha erősíteni akarnak. Pedig mellé kéne hozni játékosokat, ha már ez a taktika van erőltetve. Dybalat meg ellehet felejteni, nem lesz ő a Juve 10-ese hosszú távon, ezt elkell fogadni. Szomorú tények ezett. De minden mögött van pozitivum, pl rengeteg új követőt szereztünk ebben az évben twitteren.

nortu30 2019.02.21. 11:48:44

Az egész világ ismeri az ATM játékstílusát, de ha ezzel minket mégis sikerült meglepniük, akkor tényleg nagy a baj.

Spud3674 2019.02.21. 11:50:53

@Sztovicska: Tegnap csak a szerencsén múlott, hogy nem kaptunk ötöt. De Sciglio se passzolni, se helyezkedni nem tud, a támadásépítésben sem használható. Az egyetlen előny Cancelo-val szemben a fejjátéka. De nyílván láthatod ezt másképp, és ezt tiszteletben is tartom, csak a személyes véleményem írtam. És arra céloztam vele, hogy ebből az jött le, hogy Allegrinek eszébe sem jutott támadni, csak a biztonságra épített. Lehet Cancelo-val 3-at kaptunk volna, de az is lehet elől összehoztunk volna egyet. Szerintem a 3-1 jobb lett volna, ez a 2-0 igen rossz ómen a szememben. Bár ez az egész csak az én feltételezésem. De Sciglio-t sem akartam bántani, hozza amit tud, csak szeribtem ez kevés. Hány európai top csapatba férne vajon be? Remélem a visszavágón merészebbek leszünk, mert nekem az volt az érzésem, hogy rettegünk valóban támadni, és az ilyesmi rendszerint megbosszulja magát...

Szili072 2019.02.21. 11:58:16

Inkább most essünk ki mint az elődöntőben vagy a döntőben,mert akkor nem lessz semmi változás.Ha továbbjutunk innen nagy csapat vagyunk és mea culpa.Egyébként a középpályán vannak a súlyos gondok.(Kebab ,a szerencsemalacunk is sérült)

Juventino86 2019.02.21. 12:25:01

@10Delpiero10: Egyáltalán nem a gyenge olasz ellenfelekre kell fogni a vereséget, de hidd el, ennek azért van relevanciája. A legtöbb bajnokit félgőzzel is sikerül lehozni, és utána sokkal nehezebb felpörögni az ilyen éles meccsekre. De tegnap valóban azért kaptunk ki, mert a spirito csak az ellenfélnél volt látható.

Juventino86 2019.02.21. 12:27:45

Azt gondolom, Allegri konkrétan tegnap is nagyon rosszul meccselt. Későn reagált a ellenfél cseréire. Simeone behozott két gyors vonalszélsőt, teljesen támadólag lépett fel a cserékkel. Erre reagálni kellett volna azzal, hogy Dybala azonnal lejön, és behozza Bernardeschit, aki azért jobban használható a védekezésben a széleken. Emre Can behozatala önmagában nem volt rossz döntés, de nem Pjanic, hanem Bentancur helyett jöhetett volna. Allegri nagy edző, és nyilván ő a szakember, nem én. De néha teljesen érthetetlen döntéseket hoz.

Juventino86 2019.02.21. 12:32:13

És a visszavágón nekik kell menni, nincs mese. Felrakhatnánk mi is egy 4-4-2-t két támadó szélsővel, ha Costa felépül.

The king of alibis 2019.02.21. 12:48:26

@Ádám.84: Pjanicot óriási hiba Pirlo posztján elvesztegetni. Ő inkább box to box középpályás, aki képes felérni és veszélyes lenni az ellenfél kapujára. Kicsinálja őt is Allegri

babo0410 2019.02.21. 12:52:41

@Rocky80: Nagyon egyetértek veled. Ilyen egy igazi Juventino. Szívemből szóltál.

10Delpiero10 2019.02.21. 12:58:56

@Juventino86: erre lehetne azt mondani akkor más megközelítésből, hogy ha ennyire nem kell a bajnokságra koncentrálni, miért nem tudunk felkészülni arra a "kevés" bl meccsre tökéletesen? Elvégre van annyi előnyünk, hogy rátudunk pihenni jobban a meccsekre szemben egy angol csapattal.Erre a szintre a kp szar, a szarból meg Allegri sem tud várat építeni, ahhoz Conte is jobban értett kicsit. Kifejezetten rémhírként kezelem ezeket a Marcelo históriákat is, mert így fogunk csúszni egyre lejjebb. Nagy nevű kiöregedő játékosok gyűjtője leszünk, akiknek nagy a fizetése pluszba?

del pipi 2019.02.21. 13:03:34

@10Delpiero10: Na jó ez szép szöveg volt! De konyha szurkoló nem vagyok! Ha rám értetted akkor megyünk a bíróságra!Amúgy még egyszer :VAN MÉG EGY MECCS!!! Majd ha már nem leszünk játékban akkor majd együtt sírunk be! okay? Igazad van Dybalának mennie kell! Drukkolok is neki! @Juventino86: Csak Dybala ügyben nem vagyunk egy állásponton.@Szili072: Figyu! Te nem szoktál ennyire pesszimista lenni! Mi történt? Te az a Szili072 vagy akinek az öccse az Újpestben nevelkedett?

10Delpiero10 2019.02.21. 13:09:01

@del pipi: nem rád értettem, szerintem egy ilyen fórumon alapvetően nincs konyhaszurkoló

Juvegaspy 2019.02.21. 13:50:42

Na ilyet meg nem irtam. De ha kiesunk a 16kozott, akkor mehet Allegri.
Legjobb talan az lenne ha 3het mulva megkoszonnek egymasnak az elmult eveket...nyugodtan lemondhat az 1000.scudettojarol s Zidaene mar most vegye at a csapatot. A bajnoksagot mar akkor is behuzzuk ha kozolunk valaki innen a blogrol leulne a padra. Zizu meg kezdhet epitkezni. Nyaron Sandro Marcelo csere + 2 komoly vedo s Ramsey mellett meg 1 kozeppalyas.
Allegri meg mehet angliaba vagy a realba mind1.
Ha megis tovabbjutunk akkor mar nyerjuk meg s nyaron az elobb leirtak megtortennek anyway.
Egyebkent kepesek vagyunk tovabbjutni de nyaron mar tenyleg itt az edzovaltas ideje ezt tartom akkor is ha vegre megnyerjuk iden a nagyfulut

Nathas 2019.02.21. 13:52:51

Tudtam, hogy ezt a nyilatkozatot ebéd után kell elolvasnom, amikor a vér az emésztőszerveimmel van elfoglalva.

Szili072 2019.02.21. 14:46:06

@del pipi: Azért vagyok pesszimista ,mert nagyon masszív csapat benyomását keltette az Atletico.Nemcsak nekünk,bárkinek a BL ben súlyos gondokat tudnak okozni.Nem hiába lógott Nedved orra a sorsolás után.Allegrit jó edzőnek tartom,de a második félidő elején még 0-0 nál be kellett volna látnia,hogy amit eltervezett nem jött be és meg kellett volna próbálni 0-0 val lehozni a meccset.(Dybala le).A szezon végén mindenképp menni fog magától is akármit is hoz a BL.
(Egyébként nem az a Szili vagyok,csak egy hevesi 72-ben született Szilárd nevű Juve fan.

venember83 2019.02.21. 14:51:15

@Szili072: "Allegrit jó edzőnek tartom,de a második félidő elején még 0-0 nál be kellett volna látnia,hogy amit eltervezett nem jött be"

Akkor még pont hogy bejött, amit akart. Ne gondold, hogy győzelemért utazott ki a csapat.

pedronegroo 2019.02.21. 14:56:23

Akkor még egy megállapítás így a végére mikor már mindenki megnyugodott: kiderült hogy még a legjobb olasz csapat se mi vagyunk mivel az atletico csak egy spanyóliában játszó olasz csapat. Szerencsére Simeone egyelőre Madridban is szolgál egy darabig és nem jön talján földre a serie a-ban is azt csinálni velünk amit a kis kezeivel mutatott gólörömében....

10Delpiero10 2019.02.21. 15:01:12

@pedronegroo: azt nyilatkozta többször, hogy szeretné irányítani majd az Intert. :D

pedronegroo 2019.02.21. 15:05:13

@10Delpiero10: Akkor majd az Inter-Simeone sexbabái leszünk és mindenkinek a fantáziájára bízom hogy mit fognak művelni velünk azon kívül amit tegnap már a jó öreg Diego mutogatott :)

Cannavaro 2019.02.21. 15:48:34

Az Athleti focizott, míg a Juve Allegrizett!! Ennyi volt a különbség! Sajnos igazam volt, amikor azt mondtam, hogy a bajnoki tingli-tanglik miatt, nem leszünk fel készülve, az iramot, gyors játékot követelő BL meccsekre! Továbbra is tartom, amíg Allegri itt van nem fogunk BL-t nyerni!!!!

Dante01 2019.02.21. 16:58:48

Én szerintem csak őt lepte meg az Atletico játéka. Mindenki tudta, hogy ezt fogják játszani. Még azok a kollégáim is akik nem néznek sok spanyol bajnokit. A gond, hogy a nem éppen legjobb szezonját futó Real Madrid szétverte őket, mi meg szenvedtünk. Ha végre egyszer játszanánk ezt a játékot nem pedig taktikáznánk akkor talán nem lenne gond egy Atletico legyőzésével. Ha megnézzük kiket kaphatunk, mind jobb csapat, mint az Athletico. A visszavágón engedje Allegri, hogy focizzanak a fiúk. Meg lehet ezt fordítani csak le kell nyomni őket az elején. Két gól után már nem lesznek magabiztosak és akkor be kell lőni a harmadikat. Csak ne álljunk vissza, mint mindig, mert akkor a hosszabbításban kapunk ki.

spaolo1981 2019.02.21. 18:13:55

Véget ért a szezon mielőtt elkezdődött volna :-( Soha nem szidtam edzőt és játékost sem, most sem fogom, de per pillanat nem látok sok esélyt a fordításra. Jobb lett volna otthon kezdeni(azaz csoport másodiknak lenni), az Atletico meg csak azt játszotta, amit évek óta. Soha nem húznak semmi váratlant, ezért is érthetetlen számomra, hogy beszopattak minket. Allegrit tavaly egyszer már megkövettem, mikor csak a bírónak köszönhetően estünk ki a Bernabeuban. Remélem most sikerül továbbjutni, de ahogy írtam erre max.20% esélyt látok.

2019.02.21. 18:19:59

Szánalmas, nevetséges magyarázkodás. Az azért szerencse, hogy az eredmény "könnyen megfordítható".

delpi0823 2019.02.21. 18:52:07

@biancineri101: @10Delpiero10: Ezt te se gondolod komolyan,a spanyol csapatok evek ota dominaljak europat.Meg az olaszok peregnek ki altalaban minden honnan,egy-egy kifutott eredmeny neha de semmi tobb.Az olasz bajnoksag evrol evre szarabb ezen nincs mit szepiteni.A 4 top bajnoksagbol magasan az olaszban a leglassabb a tempo ez nem is lehet vita targya.Alex is meg mondta az atleti bl tempoban footbalozott mi meg hoztuk a szokasos lotyogest ami hetrol-hetre elmegy a hazai szinpadon......

Grinta 2019.02.21. 19:53:39

Rettentő nagy csalódás volt a mérkőzés,pont mint maga a nyilatkozat.Azt éreztem hogy olyanok vagyunk mint vőlegény,aki nem tudja megbaszni a menyasszonyt.Hogy akartunk mi gólt lőni?Most a csapatvédekezésbe nem is mennék bele különösebben,mert az Atletico pontosan azzal nyert amivel mi is szoktunk a nehéz napokon.De az előre játékunk valami katasztrófa volt,és pontosan az a magabiztosság hiányzott-ami az interjúasztalnál még megvolt.Rettentő sok átadási hiba jellemezte a játékunkat,de mondom,ami a leginkább szembetűnő volt,az egy sima passz általános kivitelezése.Itt is érvényesül a dominó effektus.Egymás erősítik,vagy mint láthatjuk gyengítették.És itt most elsősorban azokról beszélnék akik meghatározzák ezt a dolgot(Sandro,Pjanic),nem pedig azokról,akik a "kötőanyag"(De Sciglio,Matuidi).mert lehet Blaise sutaságán élcelődni-jogosan-de Miralem nem tudta úgy diktálni a tempót ahogyan kellett volna,pióca nélkül sem!Átlópasszok mind életveszélyesek voltak,amik egy sima háromszögből adódnak.És ez csak az alap.Voltak periódusok amikor jól tartottuk a labdát/tarthattuk,de atyaég,bántóan kevesek voltunk tegnap este.Esélyünk nem volt.Ez az igazság,bármilyen bántó is,vagy fájó.Várok egy megfelelő választ az egész csapattól erre a produkcióra,és az nem a pofázás.Lehet jönni az Atletico stílusával-egy dolog volt kivetnivaló a szememben,amikor csapatostul támadták le a játékvezetőt-egyébként Ők voltak a jobbak.Örüljünk hogy az első 5 percben nem adtak meg egy videóbírós tizit.Véleményem szerint inkább az volt,mint sem.És akkor ezt folytatván,Én már esküszöm nem tudom eldönteni hogy direkt nyúlnak bele a mérkőzésekbe..vagy tényleg ennyire fogalmatlanok Vhs-el is.Ronaldo-t egy ízben kétszer patkolták meg egy szituációban,mehet tovább.mondjuk az csak a spori volt,nem a mozisok,de akkor is.Fél lábbal a sírban vagyunk,ezzel az idegenbeli 2-0al,és hát sajnos ilyen a Bl.Ezt megtapasztalhattuk egy Arsenal elleni bő tiz évvel ezelőtti meccsen is,ugyanebben a szakaszban.Nehéz innen váltani,mikor már menni kell.És nem a saját akaratodból,hanem,mert rá vagy kényszerítve.Ebből van általában az hogy lefosod a bokádat,és nem megy.Azzal nem értek egyet hogy ez az Atletico.Ezek megszorítják bárki tökét keményen!Ezzel a stílussal elmehetnek akár a döntőbe is,mert ezt egyik játszós bagázs sem kamázza.
Bízni?Nagyon akarok,de nem tudom miben.Maximum abban hogy Nekik megyünk kicsit,na nem nagyon,hanem olyan Olaszos módon,első félidőben lőni egy vezető gólt,és egy nullával feljönni a másodikra,hogy,Meg lehet mutatni!Tessék.Ha nem megy,akkor csákányi eszter,ennyi volt-de ha belőjük a másodikat-akkor kezdődik a dolog.És most ezen a ponton tényleg nem kellene annyira megkomponálni mindent,taktikusan,hanem emócióból belemenni.Meg lehet csinálni.Ha az Atletinek tegnap összejön minden,az akkor egy ötös!Gólban.Úgy hogy nem játszottak jól.nincs más választásunk,bele kell mennünk egy ki ki meccsbe.Vannak akik Allegri ellen vannak,meg is tudom érteni az indokaikat.Lehet jön másik edző akivel támadóbb lesz a csapat,nem tudom.Legyen így,egy próbát megér,de azért nem kellene leírni/átírni mindazt amit eddig felépítettünk.Juventusként.Mondom ezt úgy,hogy kedvelem Allegrit.Nagy meglepetés mi?
Cancelo nem kezdetését nem értem.Lehet mondani hogy védekezőbb játszon,de az elérhető két verzióból a jobbiknak kell a pályán lennie.És az nem Mattia.Visszatérve Sandrora-nem értem.Az egészet.Hát ettől bőven több van benne!!Egy kibebaszott embert nem tudott tegnap megverni.Hol jár fejben?Nem értem.ezzel a technikai tudással,kondícióval-dominálnia kellene az egészet.Ahogy Miralemnek is.Tőle is kevés.Ahogy Dybalától is az volt,nem is kérdéses.de nem is érdemes ebbe belemenni,mert gyakorlatilag nem volt kiemelkedőhöz közeli teljesítmény sem.És ez a szomorú.Lehet hogy a Juventus nem a Bajnokok Ligájára van kitalálva.Kölyökkorom óta érzem ezt valahol mélyen picit.Ez ettől függetlenül nem szabadna hogy le dagradálja a Scudettót,ami óriási dicsőség.Van mikor nagyobb,van mikor mérsékeltebb,de egy futballország bajnokának lenni igenis az.Nyolcadjára is.
Kiváncsi vagyok miként reagálunk erre a pofonra,és most viszont arra bíztatom Maxit hogy változtasson valamit.De ne hátra goldolkodjon,hanem előre.Valakit fel kell áldozni vagy a hármas középpályából,vagy anégy védőből,mert ez anélkül nem fog menni.Bernardeschinek,vagy Douglas Costának muszáj lesz helyet csinálni,úgy hogy a három támadó fent van pluszban,és nyomni,nyomni be őket.Labdával,anélkül,mintha az lenne az utolsó meccs.Máshogy nem sikerülhet.lehet így se,de akkor el lehet mondani hogy megtették a fiúk amit kell.
Forza Juventus!

Cannavaro 2019.02.21. 20:08:27

@Grinta: Már ott elb.szta Maxi, hogy ha már DS, akkor elől plusz egy támadó kellett volna, ha így áll fel minimum Cancelo kell jobbra! De egy picit sem lepődtem meg, Allegri egy gyáva edző!
Ki kell ábrándítsalak, nem lesz változtatás, amíg Maxi itt van!
Ugyanezt a kezdőt várom, esetleg egy kicsit motiváltabban, de Allegri képtelen kitörni, Capello ős Olasz mentalitásából! Kiestünk!!!

Grinta 2019.02.21. 20:13:12

@Grinta: Valahol a kényszer szülte,de mivel Alex Sandro eltiltása miatt hiányozni fog,cserealapon Nálam Douglas Costa be.Na,nem a helyére,hanem fentebb.Douglas Costa,Cancelo a két széle,közöttük Pjanic,meg valaki-oldja meg a Mister melyik játékos-hátul meg bevállalni a hármas játékot,akár Cáceressel,akár Ruganival kiegészülvén,hiszen mi a lófaxnak vannak itt ha nem lehet Őket bedobni?!-de bántó Medhi hiánya : ( A verekedőgép Costa hiányzik Tőlük,nem lesz annyi párharc valószínűleg elöl mint vízilabdában,tegnap volt ilyen érzésem néha.Mondjuk pontrúgásoknál lesz,de az hol nincs.Nincs mire várni

Grinta 2019.02.21. 20:29:20

@Cannavaro: Miért van Bennem az az érzés,hogy ez Téged elégedetté/boldoggá-teljesen mindegy hogyan írom-tesz?Hogy megmondtam.Minek kell ez?
Másrészt,az első mondatodat,Én nem tudom értelmezni.Mert vagy az egyik megállapítás(od),vagy a másik.Az nem megy hogy levezetem hogy ha az egyik játszik(Ds),akkor mi legyen föntebb-de ha az van föntebb akkor a másik kell arra a posztra(C) ez így micsoda?
Mert Cancelo ugyanaz a poszt,támadóbb,mint Ds.Vagy elé gondolod a középpályára?Nem értem
Az Olasz mentalitást pedig nem lehet számon kérni attól,aki maga is Itáliai,nem is tud más lenni,vagy kiölni.véleményem szerint nem is kell,hanem jobban megvalósítani!

Cannavaro 2019.02.21. 20:52:42

@Grinta: Ha elől, több támadó van, pl: 4-2-3-1 ben, akkor érteném DS szerepeltetését, de 3 középpályással, már egyértelműen egy alapvetően jobb, és egyben támadóbb Cancelo hasznosabb, ha akarunk játszani! De láthatóan nem akarunk!
Én örülök legkevésbé, hogy igazam lett, de ha már sajnos az lett, minimum, hogy azok orra alá dörgölöm akik lehurrogtak, és ez kétségtelenül egy jól eső érzés! Nem szerettem volna, hogy így alakuljon, de ha már így lett, fel hívom a figyelmét az Allegri fanoknak, hogy nem véletlenül szajkózok 2 éve a váltásról...

Grinta 2019.02.21. 21:03:51

@Cannavaro: Így már teljesen érthető a dolog amit írtál.Említetted meccs előtti bevezetőben is ezt a felállást.
És ezt most szeretném ha nem vennéd magadra feltétlenül,de sokszor olyan mintha várnák a bukását,a csapat győzelmét felülírván.Ezt nem komázom.
Az Én megmondtam,az még bele is fér valahol.Csak a szomorúságot hiányolom ilyen esetekben,amikor padlón van a csapat.Az sokkal erősebb Nálam annál,mintsem hogy amit szentírásnak gondolok,az beigazolódik-e vagy sem.
A klub szeretete,a csapat szeretete,a Juventus.Mert tényleg egyet tudok érteni azzal a legendás mondással,amiben az van,hogy ha nem tudsz Nekünk szurkolni amikor döntetlen,vagy ne adj Isten vereség van,akkor se tedd amikor győzünk.És ezen a ponton most nem leszek túl népszerű:Ez a klub,jobb szurkolókat érdemelne.

Cannavaro 2019.02.21. 21:15:45

@Grinta: Ha akarással, és játékkal kapunk ki, azt bármikor alá írtam, a 22 éves Juve szurker "pályafutásom" alatt! De nem tudom elfogadni, ezt a lélektelen f.st amit Allegri 2 éve művel! Elb.szta az egész hetemet, és elb.ssza valószínűleg az egész szezonomat, ezzel az eredménnyel, hidd el pont elég letört vagyok, de jó lenne már ha észre vennék, hogy Allegri ideje lejárt, és felesleges az igazolásokról vitázni, és akár csak figyelni is őket, amíg amíg a padon van a legnagyobb probléma! Láttam már ezt azt, sokféle edző alatt, sokféle csapatunk volt, de nekem ne magyarázza meg senki, hogy ez az Olasz foci!! A Milan így nyerte a döntőit?? A Juve 96 ban így nyert? Az nem volt Olasz foci? Allegri, gyáván játszatta a csapatot a Bayern ellen, ezért lett a hosszabbítás olyan amilyen, gyáván játszatott a 2 BL döntőben, ezért buktuk el őket, és nem azért játszottunk úgy ahogy, mert Olasz csapat vagyunk! A potenciál mindig megvan, csak kéne valaki, akinek a tökei elég nagyok, hogy ki is használja a lehetőségeket!

2019.02.21. 22:06:38

4-3-3-ban alap dolog,hogy a szélső hátvédek tudjanak focizni,ezt a felállást erre találták ki,ezt nem én mondom,hanem nálam sokkal okosabbak,ez a felállás kizárólag akkor használható,ha mondjuk DS helyen Cancelo,Sandro posztján meg Marcelo vagy Jordi Alba,úgy van értelme. Ez az egyik,a másik,basszus,fogadjuk már el,hogy Pirlo után olyan,hogy mélységi irányító,nincsen. Dybala nem irányító,főleg nem egy full defenzív,semmi kockázatot nem vállaló csapatban,egy ilyenben ugyanis nincs szükség rá,Griezmannt se értettem minek mozgott annyit vissza,sokszor feleslegesen,mivel azt a pozíciót egy középpályásnak be kell tudni focizni ezen a szinten,na nálunk nincs olyan,aki befocizza,talán Pjanic,de nekem ő is egyre elcsökevényesedettnek tűnik ebben a rendszerben,könnyen lehet,hogy innen már nem tud megújulni. A többiek közül Can szerintem jóval többet tudna hozzátenni,ha direktebb focit játszanánk,jobban érvényesülne az ereje és az,hogy Angliából,egy jóval kevésbé taktikus,viszont sokkal inkább fizikális és lényegesen gyorsabb bajnokságból jött. Bentancur ütemérzéke védekezésben kb megyei szint,nincs szabályos megmozdulása a gyereknek,ígéretes tehetség,de őt az ilyen szintű védekező munkától kb eltiltanám,mert nagyon szarul csinálja,inkább támadni kéne megtanítani,hátha az jobban beválik,de ahhoz is csapatszintű szemléletváltás kéne,hogy egyáltalán kiderüljön ki miben jó egyáltalán...Allegri ezekkel a dolgokkal úgy van,ez tökéletesen látszik minden nyilatkozatán,hogy majd ő szépen megmondja,ha nem megy,akkor meg mindenki szarul csinálja,meg dekoncentrált a csapat meg pöcsöm tudja,részben nyilván igaza van,ő nem játszhat a játékosok helyett,de azért nehogymár itt mindenki ilyen falábú legyen,hogy egyetlen valamire való helyzetet se tudjunk kialakítani egy egész meccsen basszameg,ez nonszensz. Ahogy mutatta is a mester,gond van a fejekben,csak szerintem a gond maga az,hogy Allegri ezzel az igénytelen focijával fertőzte meg a csapatot. Mennie kell!

2019.02.21. 22:08:05

@fire06: mármint Dybala sem irányító,így akartam írni,nyilván az előtte lévő rész elsősorban Pjanic pozíciójának szól.

Grinta 2019.02.21. 22:11:53

@Cannavaro: Először a Bayern mérkőzésekre reflektálnék.Talán az mutatja meg pontosan mi is a Bajnokok Ligája.Hullámhegyek,és hullámvölgyek-mindkét mérkőzésen!Kettő oda-kettő vissza,ez mindezt két mérkőzésen belül,úgy hogy azt hiszem vagy Morata,vagy Cuadrado lábában a harmadik-mindent lezáró.Ha Olasz fociról beszélünk,és az általad említett Milan győzelmekről,ott keveredik,sőt kiváló elegyet alkot,az éppen uralkodó stílus(holland/brazil) az olasszal.Én így látom legalábbis.De az biztos hogy nyiltabban,támadóbban játszanak,játszottak.Hogy ez csak és kizárólag Allegri sara lenne-e?Nem érzem annak.Ő csak egy a halmazból.Azt már csak félve teszem hozzá,hogy hazai porondon mögöttünk kullog mindkét nagy milánói gárda-történelmileg,nem csak most-
Rég volt már az a 96,sajnos túl rég.Előhuzakodhatnék azzal,hogy teljesen más volt a futball,de nem teszem,mert láttad Te is,megélted.Az is Olasz foci volt,de súlyos játékosegyéniségekkel-amik voltak utána is,most is vannak,lesznek is-de ezen elegy sikeressége nem csak az edzőn múlik egy személyben.Az nem lehet hogy itt minden edző hülye (volt) huszonévekre visszamenően.Ez nyilván sarkítása a dolognak.
De hogy a kérdésedre is válaszoljak,az Olasz foci védekező.Ez kőbe van vésve.Stílusjegy.Alapszinten ezzel nyertek négy világbajnoki címet,majd tíz BEK-et,adtak megannyi aranylabdást a futball világának.Támadókat,akik biztos védekezésből csilloghatnak.Miért is változtatnának?Finomítani nyilván lehet.Most mondhatjuk hogy ez nosztalgia,merő múltidézés,de a sikerek Őket igazolják.Hogy mi nem működik most?Olasz magból,tehetségekből állhatnánk jobban is,ez nem vitás,de erre a polcra/szintre nem olyan könnyű játékost generálni,amikor ez a futball krémje.
Más volt a futball,mint említettem.A nickneved Cannavaro.Akkora bekk volt mint az állat.És ilyen védőklasszisok rohangáltak egy Parmában-kivételes generáció volt valóban-de ha nem bicsaklik meg a zinteres pályafutása,ahonnan kimentettük,és helyre raktuk,valószínűleg nem fut be ekkora karriert.Játéktudása kisebb lett volna?Nem gondolnám,és mégis elveszik.semmi sem olyan egyszerű,mint amilyennek látszik.A héten eszembe jutott egy régi játékos neve,Nestor Sensini-egészen tűrhető olasz karriert futott be,majd négyszáz ligamérkőzéssel,és egy híján hatvan válogatott meccsel.A nagy csapatok közelébe sem került!Ma olyan játékosok keresnek csillagászati összegeket,keresik Őket eurómilliókban fürdetett topcsapatok,akik ezeknek a játékosoknak a cipőfűzőjét nem köthetnék be.Egy Ramos játssza az agyát a zinterneten egyfolytában,piké haverjával.És mindezt a mögé bújva hogy mit nyeretek karrierjük során.Egy Valeronhoz képest csicskák.És ezt a lehető legkomolyabban mondom.Tudásban.És Őnála voltak sokkal jobban meghatározóak is-csak abban a korszakban-pedig volt stílusa a palinak,DeE hogy is fogalmazzak??Odatették magukat,a csapatért játszottak 100% ban.Ma nem ezt látom.Dübörög ez a médiaokádék.jól elkaladoztam na.Ezért érezzük azt hogy régen minden más volt.Ezek ma kislányok.Nem az van hogy oda megyek face to face,és lerendezem,ezek már a modern korban twittereznek.Ezért van az hogy a Ramos egy kemény gyerek,miközben csak egy alattomos féregnyúlvány,akinek van vagy négy Bajnokok Ligája címe?Hol nagyobb Ő egy Hierronál?Hisztorikusan?Sehol.A közeg más egyszerűen.

Fabio83 2019.02.21. 22:41:31

@Grinta: Nem az olasz focival van a gond, ami a szervezett védekezésen alapszik. Az Atleti is ezt játszotta, nem is volt igazán helyzetünk. Mi úgy játszunk védekező focit, hogy közben 5:0-val is hazajöhettünk volna. Sok minden volt csak nem tudatos, jól megszervezett védekezés. És ez nem csak tegnap volt így... Nagyon sokszor csak a szerencse vagy kapusbravúr ment meg minket. A 2006-os világbajnokság számomra az etalon, szinte helyzetet sem tudtak kialakítani az ellenfelek.

2019.02.21. 23:02:21

@Grinta: Az öregedő középhátvédjeinken kívül nincs is olasz a csapatban,be kell látni,a klasszik olasz foci ideje lejárt,a világ futballja átlépte és kész,az Atlético a Simeone-éra kezdete óta a világ legjobban védekező csapata,mi vagyunk a másodikok,oket ebben a műfajban nem lehet überelni,sokkal kevesebb hibával,olyan vehemenciával dolgoznak,hogy az félelmetes. A nagy Simeone belógatta szépen Allegrinek,ennyire még talán sosem meccselték le a mestert,egyedül a helyzetkihasználásukon múlott,hogy nem az utóbbi évek legsúlyosabb zakóját mérték ránk,pedig mint azt mindenki sokszor kiemelte,semmi hozzájuk képest extrát nem csináltak.

2019.02.22. 00:13:36

@Grinta: Támadó szándék nélkül:
Nyilván én is a "megmondtam"-ba tartozom. Amúgy érdekes felvetés ez a "bukásvárás" dolog. Főképp, hogy egyáltalán nem biztos, hogy kiesés esetén menesztenék Allegrit.
Mindenesetre nyilvánvalóan mindenki csalódott. Én is.
A különbség, hogy az élesebb szeműek kicsit korábban már látták, hogy rossz irányba mennek a dolgok, a "csőlátásúbbakat" pedig megnyugtatták a Serie A-ban aratott gyengécske győzelmek a középszerű csapatok ellen. Bosszantó dolog, hogy látja az ember, hogy a vesztünkbe rohanunk, még akkor jön 1-2 szerencsétlen, aki meg arról pampog, hogy mennyire faszák vagyunk/leszünk és aki negatív az csak nyafog és nem szurkoló (ezeket nyilván nem Rád értem, mert az optimizmus az önmagában abszolút respektálandó dolog és nem keverendő össze a realitás fikázásával).
A sötétben pislogás senkinek nem segít, csak utólag nagyobbnak érződik a pofon.
A hab a tortán meg általában az elképzelés nélküli támadójáték.
Persze mindenki azt szeretné, ha tényleg faszák lennénk, de ha egyszer ordít a játékról, hogy nem igaz, akkor nem hazudhatjuk az ellenkezőjét.
A szomorúság megvan ilyenkor minden szurkolóban. Ez nem kérdés. A bosszússág is, mert látszott, hogy ide fog vezetni az egész. De jogos sokunkban az érzés, hogy "várható volt".
Én bő 2 éve még istenítettem Allegrit, taktikusnak tartottam. De az utolsó BL döntő óta máshogy látom. Látom, hogy mik a hibái és mi nem passzol hozzá.
Ettől függetlenül nekem személy szerint nem lenne elégtétel egy kiesés, mert az ilyen kisstílű elégtétel nem igazán érdekel. És biztos vagyok benne, hogy mindenki így van vele, aki látta az irányt és azért most odadörgöli, hogy "mondtam".
Én sokkal jobban örültem volna/örülnék, ha tévednék, mert a Juventus az, ami számít. És az optimizmus amúgy egy becsülendő dolog. Csak akkor nem, ha rövidlátással, pláne mutogatással párosul (ismétlem, ezt nem direkt Rád írom, csak a témához tartozik).
Allegri bukásának is kizárólag 2 esetben örülnék. Az egyik, hogy ha ez kell a kulcsjátékosok (támadó) megtartásához, a másik pedig, ha vele nem lesz meg a Bl.
A következő meccsen még megmutathatják. Remélem is, hogy nem ez a szégyen marad, de az eddig sem túl jó előjelek nyilván tovább romlottak.
És ráadásul a felfelé vezető úton nem tartom előrefelé irányuló lépésnek ezt a nyilatkozatot. Ez egy vergődés.

del pipi 2019.02.22. 08:24:37

@Dr. Grant: Hát igen ! Most már nekem is ki kéne tipegnem a fényre, de én még inkább pislogok egy kicsit a sötétben ilyen kis primitíven mert mint mondtam 90perc még hátra van. És ez csak 2-0 , leszarom hogy milyen kellemetlen és szervezett az ATM , ez egy feladat és meg kel oldani. Láttam már elég Juve meccset ahhoz hogy ne veszítsem el a reményt már februárban. Ha kiestünk majd besírunk de nem kéne még itt edzőt buktatni( mondom úgy hogy szerintem is edző probléma hogy valaki így használja ezt a keretet) de bízom abban hogy az edző is belátja hogy most sajnos 19-re lapot kell húzni!

Grinta 2019.02.23. 11:01:08

@Dr. Grant: Egyáltalán nem vettem támadásnak,örülök hogy írtál.
Én valóban bíztam abban hogy "csak" altatunk,és majd akkor robbanunk amikor kell.Nyilván vannak,voltak negatív előjelek,de pozitívak is.Ezt kiválóan alátámasztja a Csizmaszárban elhangzott konstruktív beszélgetés is,ahol nem csak hogy mindenkinek igaza volt,hanem kiváló kérdéseket tettek fel.Akár Önmaguknak megválaszolandóan.
Tudom hogy Te Allegri "ellen" vagy,mégis normális mederben képes vagy ezt tartani.Tudom hogy nincs Ha,de kirukkolunk egy olyan játékkal mint otthon a Manchester United ellen(balszerencsés eredményt leszámítva) ,akkor meglehet még a továbbjutás.Nyilván az esély kicsi,de képes a csapat úgy játszani.Ebben bízzunk,másban nem nagyon lehet egy idegenbeli kettő null után.
Nekem a végletekkel van a bajom.Amikor egy sorosokban kell olvasni hogy ki takarodjon,meg hogy megvan.Visszatérve a Csizmaszárra-úgy lehet,és kell is vitázni,látásmódokat ütköztetni,de közben azért az értékeink tudatában.
és még egyszer,jó volt hogy írtál Nekem!

2019.02.23. 14:18:35

@Grinta: A konstruktív viták kellenek is. Szinte unalmas is lenne nélkülük, főleg egy ilyen témában, mint a foci. Én bármikor bárkivel szívesen is vitáztam, kivéve persze olyanokkal akinek a másiknak való "bebüfögés" a kizárólagos módszere.
Nem mondom, hogy az "altatás" teljesen irreális ötlet volt, én főképp azért nem éreztem valószínűnek, mert magunknak tennénk feleslegesen nehézzé a helyzetünket vele. Akárhogy is játszunk, a keretünk miatt senki sem becsülne minket le. Már önmagában Ronaldo miatt sem. De azért abban még én is reménykedtem, hogy ennél többet fogunk javulni tavaszra.
Az jogos, hogy azt írod, hogy Allegri ellen vagyok. De ez - mint írtam is - nem mindig volt így. Kb. a 2. elbukott döntője környékén kezdett erősödni az érzés. Meg olyan esetek kapcsán, mintha egyre kevésbé tudná kezelni a játékosait. De ha azt látnám, hogy továbbra is viszonylag jó irányba halad vele a Juve, mint az első 3 évében, akkor a világon semmi bajom nem lenne vele. Most sajnos nem ezt látom, hiába vagyunk relatíve jók a Serie A-ban.
@del pipi: Ezt mindkettőtöknek írom, hogy legyen így, üssük ki őket, mert ránk férne ez a siker és az az interes majom is megérdemelné. De a "19-re lapok kell húzni" az egy jó hasonlat volt sajnos a helyzetet illetően.

Grinta 2019.02.23. 15:15:23

@Dr. Grant: Magunkat altattuk el,a kelleténél egy kicsit jobban.Így értettem.Ami valahol bőven érthető,mert mint hetekkel ezelőtt elmondtam,a bajnokságban óriási az előnyünk,és ez nem jó.Nem kell annyira menni,és ha nem kell annyira menni minden egyes pontért,akkor lankad a figyelem.És mikor "gombnyomásra" kellene nem működik.Megélték ezt már más csapatok is,és messze nem csak a futballra érvényes.Emberi sajátosság ha úgy vesszük.Kifelé amit írtál azt gondolom reális,mert ilyen kerettel,senki sem becsül le egy Juventust.Azzal egyetértek hogy a két elbukott döntő után éves viszonylatban nem tudtunk támadásban szintet lépni/váltani, mást csinálni,de a játékosokkal való kapcsolatot továbbra sem érzem gondnak.Most mondhatnám hogy ilyen ügyecskék mindenhol vannak.Nem érzem azt hogy ne tisztelnék a mestert.Ha kiesés lesz,esetleg csúfos,akkor benne van egy nagytakarítás lehetősége is.Az is benne van hogy Zidane érkezik.Nagy meglepetést nem okozna.Én úgy látom ha jön a Bl azért bukik feljebb? ha nem jön akkor meg azért bukik.
Én amit hiányolok az emóció.És leginkább Sandrón.Odaállítanám a faszit hogy mi van Veled?Szét kellene dominálnod a ligát.Oké hogy haragszol a Brazil szövi kapitányra mert nem vitt ki a vébére,de akkor mutasd meg.Jóval több van Benned!Vagy Pjanic.Lehet itt Bentancurra ráhúzni a vizes lepedőt,de kinek kellene a legnagyobb minőséget lepakolni?Ennek a két embernek,aki a lehető legjobb korban van,akik egész nyáron itt voltak a felkészülés kezdetétől,akik pihentek míg a többi játszott a világbajnokságon.
Olyanok voltunk mint akik kicsit megcsúsztak.Hogy most ez vagy magunktól történt,vagy az ellenfél miatt,az kérdés?!Mert ha az utóbbi miatt,akkor nyilvánvalóan gyengék vagyunk,ha magunk miatt,akkor ez egy darab rosszul sikeredett meccs volt-ami kihozta majd minden gyengénket valóban így van,és reagálni nem tudtunk érdemben.És ez itt a baj a nulla idegenbeli gól amit lőttünk.Ha 0-0 val kezdenénk sem lennék nyugodt.Sőt.
Na majd meglátjuk mi lesz,és hogyan,mert sem a Bayern,sem a Real ellen nem gondolta volna senki hogy mit pakolunk le az asztalra.Hogy kiesés lett a vége?Valóban.Igen.De akkor az a kicsi ami hiányzott,most jöjjön!És akkor nem csak a párharc kerülne fordított kontextusba,hanem az a bizonyos oldal is,amit Simeone mutatott ; )

2019.02.23. 15:35:13

@Grinta: Van benne valami. De nem tudom, hogy nem Allgeri fogja-e őket szándékosan vissza? Régebben elég általános volt, hogy amikor valaki túlpörgött, akkor következő meccsen pad. És az sajnos ezzel jár, hogy amikor kellene, akkor meg nem tud varázsütésre felpörögni egy játékos.
Ennél azért többet fognak letenni a visszavágón, az egészen biztos. Meglátjuk mennyivel és az mire lesz majd elég.

Grinta 2019.02.23. 16:17:22

@Dr. Grant: Valószínű hogy Ő fogja vissza Őket,ha így van.Lehet nem mindig akarja ennyire,de vastagon benne van.És ezt nem is ellene írom,de így gondolom.Mégis csak Ő a Mister.De ez sem olyan egyértelmű dolog mint amit a szemlélő lát-elsőre,felületesen,mögöttes tudás nélkül esetleg,de a történtek fényében-vegyük a Capello a hasonlatot,amivel rendszeresen előhuzakodom.Ahhoz hogy odaad a labdát,Neked Maximálisan : ) tisztában kell lenned az erősségeiddel,hogy az által nyerni tudsz majd.Ez nyilván nem vonatkozik arra ha rákényszerülsz,és nem a saját akaratodból történik.Picit visszakapcsolnék a elalvásunkra.
Számolgattam kicsit,mert megütött egy gondolat.Nem az aktuális második a bajnokságban ennyire gyenge-számokban,pontokban-hanem Mi vagyunk kiemelkedőek.Évekre visszamenően lebontva a második helyezett a bajnokságban meccsenként átlagban 2,2-2,4 tartományban szerez pontot meccsenként.Ez most is megvan,igaz alulról,de akkor is benne van a sávban.Sőt,volt olyan bajnokság az elmúlt azt hiszem 5 évben,ahova elég is lett volna a bajnoki címhez.
Tudom hogy a számokon vesztünk össze legutóbb azt hiszem,de ez már remélem a múlt! : ) Csak érdekességnek írtam ezt a dolgot.
Egyébként szerintem! Zidane egyértelműen ide vár.Ez valahol a Champions League-től független,mert Allegri sem lesz itt mindig(ha win akkor elvégezte a dolgát,ha bukás akkor bukás) tehát így is úgy is.Nem véletlenül nem vette át a Man.United padját.Oké hogy omladozik,de akkor is.Manchester United.Az Ő megítélése ugyanolyan kétséges,mint az egész reálmadridé.Az rendben van hogy jöttek a BL győzelmek fenekestül,de a bajnokságban 10! éves ciklust nézve kettő bajnoki címet nyert a nagy királyi bagázs.Ez Zizou mérlegét nézve 3 szezon/1 cím.ez utóbbi még védhető,az előbbi nehezen.Elkanyarodtam rendesen,de minden mindennel összefügg.Sőt!Ha az első szezonban nincs az utolsó percekben való fordítás,nincs ez a nagy hisztori sem,mert perec úgy kirúgja mint macskát szarni-se bajnokság,se kupa,se béjel-
Mikor mi is megöregszünk,mert mi is megfogunk,elmondhatjuk hogy zsinórban hétszeres Olasz bajnok volt(remélhetőleg nyolcszoros) volt a kedvenc csapatunk,az Olasz Juventus.Óriási dolog ez,nem lehet róla becsmérlően,lefitymálva beszélni.Vannak akik megteszik ezt a kocsmai egysorossal,van olyan is,akit ideesz a fene egy olyan csapat mellől akik majd húsz éve kergetik ezt a címet egy konkurens bajnokságban,(és a maga egyszerűségével provokál)-aki így tesz nem becsüli a történelmet sem.
Forza Juventus,mindörökké!!

2019.02.23. 18:49:37

@Grinta: Persze, én nem rugózom azon. Tényleg kiemelkedőek az idei Serie A számaink. Elképzelhető, hogy valójában azok is vagyunk, de sajnos a mellékelt ábra szerint csak a jelenlegi Serie A-hoz képest, a BL-ben meg.....majd a visszavágón kiderül összességében. Sajnos már az itthoni MU is egy kisiklás volt, így nem egyedi eset a rossz eredmény a BL-ben.
A Zidane-pletykák kapcsán nem tudom...én elsőre nem örülök neki. Meglátjuk mi lesz az egészből, hogyan sül el, vagy egyáltalán nem kacsa-e.
Mi vagyunk a rekordbajnokok ezt azért nem vehetik el tőlünk. Én egy dolognak örülök rohadtul, hogy Bl-győzelmet is láttam. És nem gondoltam akkor, hogy 22 évig nem lesz még egy. A mai 25 évesek sajnos már nem emlékezhetnek rá. Ez túl sok. Nagyon ideje lenne már nyerni egyet...

del pipi 2019.02.23. 21:16:18

@Dr. Grant: @Grinta: Fúúú! Jó sokat írtatok ! Mondjuk ezeket a hozzá szólásokat szívesebben olvasom, legalább megvan töltve tartalommal. A visszavágóhoz, talán sok hogy mindig mesélek de már mondtam hogy van egy spanyol Atleticos kollégám és bár örül, azt mondja hogy ennek a meccsnek még nincs vége, jó az előny de az ellenfél a Juve és nem a Murcia! Én optimista vagyok de azért a realitás most azt mondatja velem hogy az 50-50% százalék most átváltozott 30-70%-ra de csak azért mert az ellenfél az ATM és borzasztó pokróc egy csapat,viszont nem világverő! Valószínű 11-en fognak védekezni. Igen ez csak egy elrontott meccs, nem kell itt túl spilázni hogy most már mindennek vége! És igen ezt a Mister eltaktikázta plusz a cserékkel későn reagált, túl későn! Pl : mondtam már hogy ebben az esetben Dybalát a szünetben lehoztam volna, hiába nem mozgott rosszul az első félidőben. Nincs nagy történet be kell vállalni egy amolyan Chievo elleni abszolút támadó szellemű csapatot, mindenki aki csak egy kicsit is veszélyes be kell vetni. Kiharcolni sárgákat , pirosat , pontrúgásokat.Én hiszek a csapatban! Viszont a véleményem : ha nyer bl-t Allegri ha nem kell a váltás edző poszton a Juvé-nál. Az egyszerű feketén fehéren látó kedves Juve szurkolóknak meg azt tudnám tanácsolni hogy ha kiestünk , mindenki neki állhat Mercatozni, de ha nem remélem nem lesz senki vérig sértve! Tisztelettel szeretettel!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása