Allegri: „Elterelődött a figyelmünk”

allegri_massimiliano_kabatban.jpgMassimiliano Allegri a Genoa elleni 1-1-es döntetlen után arra panaszkodott, hogy játékosainak figyelmét elvonta a Juventus következő meccse, hiszen kedden az Öreg Hölgy az álmok manchesteri színházába látogat.

„Nagyon egyszerű dolog történt, egyszerűen nem érdekelt már minket a meccs. A Genoa ezzel szemben a meccsre figyelt, mi azonban ahelyett, hogy megszerezzük a második gólt, 1-0 után hagytuk, hogy kiegyenlítsen az ellenfél.” - idézi a mester szavait a Sky Sport Italia.

„Ennek nem szabad megtörténnie, mivel a bajnoki cím sorsa ezeken a meccseken dől el. A második félidőben agyban már a Manchester Uniteddel foglalkoztunk, és elaludtunk.

Az egyenlítő találat után pedig átvette az irányítást a frenetikus kétségbeesés, és ez a hozzáállás is teljesen elfogadhatatlan. Az előttünk álló feladatra kellett volna koncentrálnunk.

A gól előtt jó tíz perccel a mi figyelmünk már kezdett elterelődni. Várható volt a gól, ez a partvonalról is látszódott. Szerintem ez jó dolog számunkra, talán ébresztőként szolgálhat, mivel mindenkinek tudnia kell, hogy semmit sem szabad biztosra venni.

A labda négy-öt másodpercig pattogott, ezért minden időnk megvolt arra, hogy a tizenhatoson belül megtaláljuk az embereket, de már azelőtt másra terelődött a figyelme a játékosoknak.

Mindegyik meccs a pályán dől el 90 perc alatt. Semmi sem garantálható vagy megnyerhető, mielőtt pályára lépnénk vagy elhagynánk a pályát.

Az első félidő nem volt rossz, bár kicsit türelmetlenek voltunk, próbáltuk azonnal megszerezni a gólt ahelyett, hogy körbeadogattuk volna a labdát területek megnyitásához. Sokat birtokoltuk a labdát, de soha nem irányítottuk igazán a labdát.

El kell mondanom, hogy ez az esemény már a levegőben lógott, mivel bizonyos edzések sem voltak éppen nagyszerűek. Nem arról van szó, hogy egy meccset le lehetne zárni idő előtt, aztán haza lehetne menni. A meccs 90 percét végig kell játszani, legyen bármi is az eredmény.

Kár az eredményért, mivel nagyobb nyomást helyezhettünk volna a Napolira, és leszakadhattunk volna jobban az üldözőkről, de ehelyett pontokat veszítettünk.

A Manchester United ellen teljesen más meccsre számítok, mivel ők a győzelemre fognak játszani, ahogy mi is. A Genoa ma ügyesen védekezett, és próbált a meccsben maradni, de el kell mondanom, hogy a vezetésem alatt ez volt a legkiemelkedőbb példája az elalvásnak meccs során, amit a Juventusnál valaha láttam.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4214313383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.10.21. 11:07:09

Azért lehet nem te vagy ahibás de sürün elöfordul ez a Juvéval mikor korai vezetést szereznek akkor már azthiszik megvan a meccs, sokszor csak agyenge ellenfélnek vagy a kapusunknak köszönhettük gogy nem egyenlitettek ki , nem az elsö mecs volt ez, az edzönek lenne adolga erre felhivni afigyelmet nem? ha de!

babo0410 2018.10.21. 11:07:13

A nyilatkozatból jól látszik, hogy nem Allegri akart visszavenni. Egyszerűen a játékosok nem koncentráltak eléggé. Szerintem ez a meccs Bonu sara, és nem is zavar most ez az X. Lényeg, hogy a Unitedet kalapáljuk el kétszer.

alexGicamo 2018.10.21. 11:09:07

Elég baj az ! De legalább őszinte volt és elismerte, hogy elbaszták ! Kár, hogy ezzel megtört a veretlenségi sorozatunk, bár én egy percig sem gondoltam arra, hogy ezt a szezont veretlenül fogjuk megnyerni .
Lesz ez még így se !
Csak tessék mindig az adott meccsre koncentrálni és mindent bele adni ! Nem leállni az első rúgott gólunk után ! Ez rossz taktika ! Végig, 90 percen keresztül küzdeni kell !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Andras74 2018.10.21. 11:14:16

@alexGicamo: Veretlenek maradtunk! :)))

Alex8610 2018.10.21. 11:14:28

Igaza van a mesternek de az ő feladata lett volna felrázni a társaságot a félidőben egy kis fejmosással, már akkor morogtam magamban hogy ha így folytatjuk tuti kiegyenlít a Genoa.Látványosan szartunk bele és ez lett a vége és Allegrin sem láttam a cseréken kívül hogy tenne valamit.Conte berekedt volna kb a meccs végére.Oké Allegri nem ilyen karakter csak nagy ritkán de neki lenne a feladata figyelni ezekre na meg a csk-nak akire meg a többiek figyelnek ilyenkor a pályán és hajtja őket -Bonu mint csk ez komoly-?.Tragédia nem történt voltak és sajnos lesznek is ilyen meccsek mindig nem nyerhetünk tökéletes rajtot vettünk egy ilyen botlás mindig felrázza a társaságot de jobban örülnék ha a jövőben azért x-elnénk az ilyen meccseken mert a mester valami újat próbál ki a csapattal /új felállást,játékstílust,fiatalok kezdenek stb../ de nem így, hogy bemákolunk egy gólt aztán megy a lötyögés, legalább egy felidőt hajtsunk már BLben meg rácsodálkozunk hogy kipurcanunk egy-egy hajtosabb meccs után.Ja és végre lehet rotálni is, megvan hozzá a keret.

Alex8610 2018.10.21. 11:16:44

@babo0410: Egyáltalán nem Bonucci sara ill nem csak az övé, mindenki állt hátul másodpercekig mint egy f*sz a beadás előtt mert azt hitték kikanyarodik a labda.Ez ilyen szinten elfogadhatatlan.

babo0410 2018.10.21. 11:19:40

@Alex8610: Hagyjuk már Conte-t! Lehet ezen a meccsen leüvöltötte volna a játékosok haját is, cserébe a United úgy kalapálna el minket, hogy azt "öröm" lenne nézni.
Allegrivel előfordulnak ilyen meccsek, de cserébe legalább a BL-ben odateszik magukat a srácok, és nem potyognak ki már a csoportkörben. Nem cserélnék el ezer Conte-t se egy Allegriért.

babo0410 2018.10.21. 11:21:24

@Alex8610: De Bonu sara. Simán elment mellette a gólszerző. Menni kellett volna vele, és nem csak bámulni ki a fejéből. És ezt minden meccsen eljátsza. Idén minden gólunk az ő faszsága miatt esett, és ez a szomorú tény.

Attila F 2018.10.21. 11:44:04

@babo0410: az egész védelem megállt. Amikor jött a beadás, 3 játékosunk volt az ötösön, mégis gól lett. Ez nem csak Bonucci hibája volt, hanem az övé is.

alexGicamo 2018.10.21. 11:52:56

@Andras74: Persze ! Csak elírtam : a győzelmi sorozatra gondoltam . Azt rontottuk el ezzel az x -szel.

Rocky80 2018.10.21. 11:59:05

Ha esetleg nem Bonucci hibája volt, akkor is.

Bosszantó, de nem végzetes meccs volt. Faszér' nem tudunk verni hármat aztán utána aludni. Ilyen kerettel és minőséggel.

alexGicamo 2018.10.21. 12:41:00

@Rocky80: Én is így gondolom ! Ez azért lehet, mert Maxi mester nem az a támadó típusú edző ...

Alex8610 2018.10.21. 13:11:23

@babo0410: Ense arra céloztam ezzel hogy Allegrit elcserelnem Contera csupán arra hogy meccs közben mikor látja hogy alszik a csapat jobban hajthatna őket vagy félidőben razna őket gatyába és nem, nemcsak Bonu sara senki sem mozdult sem a beadasra sem az érkező Genoai játékosra.

Andras74 2018.10.21. 14:46:46

@alexGicamo: :)))

Így sem örömteli, az biztos.... :(((

del pipi 2018.10.21. 14:55:33

támadó focit vaze!

del pipi 2018.10.21. 14:56:27

4-5 gól és belefér egy kis áramszünet

2018.10.21. 14:59:27

A sorozatos elalvás is valahol az edző hibája, még ha itt nincs is időkérési lehetőség. A "frenetikus kétségbeesést" azt viszont egész biztosan tőle tanulták. :-D A "zakós eset" az iskolapéldája, bár azon jót nevettem. :-)

2018.10.21. 15:03:06

@babo0410: Ha nem hallgatnak rá, az viszont az ő hibája. Még ha egy meccset nem is állíthat meg, az viszont nagyon megütötte a fülem (szemem), hogy "bizonyos edzések sem voltak éppen nagyszerűek". Bassssssszus...ő az edző, az ő felelőssége, hogy az edzések nagyszerűek legyenek. Vagy azok tőle függetlenek?!? Ennyire demokrácia ne legyen már egy edzésen! A tökéletes felkészüléshez tartozó tökéletes edzést neki kell levezényelni!

del pipi 2018.10.22. 05:17:49

@Dr. Grant: ok de most egy kicsit elterelődött a figyelmük , éppen hogy csak egy nüansznyit !

2018.10.22. 10:51:04

@del pipi: Aki a gép mellett áll a gyártósoron (120e Ft + műszakpótlékért) annak sem terelődhet el. Soha. :-( De az általad említett 4-5 gól után (ami nem szabadott volna, hogy gondot okozzon akár 30 perc alatt is egy ilyen kis csapat ellen) felőlem elterelődhetett volna. Még az is sokkal jobb, ha 5-3-ra nyerünk, mint végigizgulni egy meccset 1 rúgott gól után.
Nem az a baj, hogy hibáztunk, mert ez előfordul bárkivel. Hanem az a baj, amiből származott a hiba.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása