2022. május 22. 19:56 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Új, Mattel figurák a főszereplőkről és egyebek

news_20.jpg

Kevesebb, mint három hét, és a Jurassic World: Világuralom végre utat tör magának a mozikba. Érdemes lesz figyelni a helyi mozik oldalait is, hiszen a holnapi nappal megindul a jegyelővétel idehaza. Egyelőre semmi új hír nincs a Panini kínálatáról, de egyre több (külföldi) mozimagazin júniusi címlapját is már bemutatta, és további Mattel figurákról érkeztek képek, a tovább mögött rögtön egy exkluzív szettről lesz szó.

A Mattel immáron negyedik éve halmozza el a Jurassic-figuráival a rajongókat, nem csak az új filmek vagy az animációs sorozat, de a korábbi filmek, főleg a Jurassic Park számos szereplője (dinoszaurusz és ember egyaránt) is megkapta a maga kiadását-kiadásait. A 2019-es San Diego Comic Con-ra szánt John Hammond figurát 2020 nyarán szintén az ehhez az eseményhez kapcsolódó Barbasol Dennis Nedry különleges kiadással rukkoltak elő a cégtől. Tavaly, igaz csak ősszel, jött a hangot és fényt is adó alappal rendelkező Ray Arnold figuraszett. Azt még nem mondták ki, hogy ismét a SDCC-ra időzítve-e, de hamarosan előrendelhető lesz egy újabb, fényt és hangot is adó alappal rendelkező figura:

A Nedry-kiadás után ismét egy rendkívül kreatív dobozzal lepik meg a gyűjtőket, Dr. Ian Malcolm-tól a God Creates Dinosaurs c. könyvnek lett álcázva a külső doboz:

malcolm5.jpg

Amelyen belül pedig az oly népszerű, mémmé vált és így az egyetemes kultúra részének tekinthető jelenet került megörökítésre:

malcolm4.jpg

A matematikus, kigombolt ingben, törött lábbal fekszik a matracon az irányítóközpontban (amely egyébként elég szépen lett megjelenítve ezen a kis részleten), a jelenet pedig mára igazi ikonná vált. Persze a figura több ponton mozgatható, az új, Hammond Collection-os, az átlagosnál több ponton mozgatható verzió, de nem kell nélkülöznünk Jeff Goldblum hangját sem, ha már a karizmáját is elég jól sikerült átadni.

malcolm6.jpg

A matracon fekvő figurát lenyomva ugyanis a karakter szállóigévé vált idézeteit hallhatjuk, megkoronázva a kiadást és Jeff Goldblum halhatatlanságát. 

Mint ismert, a Világuralomban együtt tér vissza 29 év után először a Jurassic Park ikonikus triója: Ian mellett Dr. Ellie Sattler és Dr. Alan Grant is visszatér fontos szereplője lesz a filmnek, és a korábbi, az első filmhez kiadott figuráik után természetesen idősebb formájukban is a rajongók polcára kerülhet a trió, a két férfi figuráját tartalmazó szettről pedig most már képek is elérhetők:

A matematikus mellé egy zöld Velociraptor jár, amely nem valószínű, hogy a filmben is felbukkan, inkább hasonlít a Krétakori tábor 4. évadában, Kash által házőrzőnek használt raptorokra. A figura mellé egy sokkoló pálca és három db óriás sáska is jár majd!

alang2.png

alang1.png

Dr. Alan Grant is egy dinoszaurusz társat kap az új filmhez kapcsolódó játékvonalon, egy Dimetrodon-t, amely a promóciós képek alapján a legpontosabb színekben pompázik a filmben látható állathoz viszonyítva, a szett kiegészítője pedig meglepő módon, egy nyakicsigolyákkal is megspékelt dinoszaurusz koponya! Azt nem merem meghatározni, pontosan milyen dinoszaurusz koponyája látható, de valószínűleg egy raptorról lehet szó, ha csak nem egy korábban elhullott Dimetrodon-ról. Ellie figurájáról viszont egyelőre semmi információ, még arról sem, hogy egyáltalán terveznének vele, de aligha hagyják ki...

Maisie Lockwood is visszatér a filmben és persze a Mattel megragadja az alkalmat, hogy ismét kiadják a kislány figuráját, elvégre is eltelt 4 év a Bukott birodalom óta és ahhoz kiadott figurához képest, az outfit is igazodik az új megjelenéshez, valamint két társa: az Owen-es szettben is szereplő Beta valamint egy Lystrosaurus figurája jár majd a szetthez - úgy fest viszont, hogy sajnos egyik ősállat figurája sem méretarányos.

unknown_1.png

unknown.png

Az egyik új szereplőt, Kayla Watts-ot is megörökítették műanyagból, pontosan úgy, ahogy a filmben is találkozhatunk vele, a Mattel-től nem meglepő módon. Kiegészítője egy sokkoló/kábító kézifegyver no és egy Pyroraptor, amely eddig csak az Extreme Damage vonalon jelent meg, igaz külföldön. Ahhoz a figurához képest ez a változat talán jobb festést kapott, bár most már jobban szembetűnő, hogy méretarányban ez a dinoszaurusz sem lesz annyira pontos.

Négy új, Ferocious Pack-os figura képei is napvilágot láttak:

unknown_2.png

A Moros Intrepidus egy új, az Előszóhoz jobban passzoló színpalettát kapott, míg mellette egy burgundi vörös Velociraptor (ki tudja, hanyadik raptor repaint) látható, alatta pedig a Világuralomban látható Atrociraptor-csapat egyik tagja, Panthera. Az utolsó, nem filmes faj, az Einiosaurus, amellyel tovább bővül a ceratopsidák családja a Mattel-től.

Közeledve a film bemutatójához, és a júniushoz, egyre több filmes szaklap új címlapját leshetjük meg, azután, hogy még áprilisban bemutatták (és meg is jelentették) az angol Empire magazint három-féle címlappal. Ismét egy angol magazin, a Total Film rukkolt elő eddig a legszebb címlappal, igaz, azt csak az előfizetők kapják, a csodálatos Dilophosaurus-szal:

empire1.jpeg

Az újságos standoknál sem lesz túl csúnya azért a lap borítója:

empire2.jpeg

A régi trilógia és az új trilógia három és két főszereplője, valamint a Világuralomban bemutatkozó két főbb szereplő előtt pedig a Tiger névre hallgató Atrociraptor pózol.

A francia L'Ecran Fantastique is elég szép, visszafogott címlapot választott:

l_ecran_fantastique.jpg

Egykoron idehaza is futott a német mozimagazin, a Cinema, amely mindig megkülönböztetett figyelemmel kísérte a Jurassic-filmeket 1993 óta. Sajnos úgy fest, a Világuralom kapcsán egy hatalmas baki fog keserű szájízt okozni, a magazinnál ugyanis érthetetlen és védhetetlen módon a Bukott birodalomhoz készült - és akkor gyakran felhasznált - sajtófotót használtak fel a címlaphoz:

cinema_1.jpg

Idehaza elég felemásan alakultak eddig a Jurassic World-filmek esetén a címlapok, minthogy csak két számottevő magazin jelenik meg a témában. Az idén 25 éves Vox 2015-ben és 2018-ban is címlapon és szép oldalmennyiségben foglalkozott a filmekkel, de az ugyanazon lapcsaládhoz tartozó Mozimánia magazin esetében mindkét alkalommal sikerült mást a címlapra tenni (az a korábbi védekezés, hogy a testvérlapok címlapjára nem kerülhet ugyanaz a film az adott hónapra, valahogy a Disney filmek esetében sosem jelentett problémát).

A koronavírus járvány és az abból következő mozibezárások megsínylették, és kvázi értelmetlenné is tették két magazin fenntartását, így a Mozimánia sorozatos része átköltözött a Vox-ba, a mozimagazin pedig pár havonta, plakátokat tartalmazva jelent csak meg. Ezen minőségében a most megjelent lapszám érthetetlen módon nem tartalmaz Világuralom plakátot, holott az olvasók által a 3. helyen szavazták meg a film plakátját, a Vox júniusi címlapja pedig még nem került bemutatásra, remélhetőleg csalódást azért ezen lap szerkesztői nem okoznak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr2217837551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KyloRen22 2022.05.23. 06:01:13

Cinema Cityben is ma indul a jegyelővétel?

Lord Picard · https://jphungary.blog.hu/ 2022.05.25. 23:46:00

@KyloRen22: Én úgy tudom, láttam, hogy igen, én egy független hálózathoz tartozó moziba járok, ott is hétfőn indult az értékesítés.
süti beállítások módosítása