2019. november 20. 20:21 - Lord Picard

Jurassic Newsworld: Termékbemutató - Gigantikus Velociraptor Blue

scblue.jpg

Tavaly áprilisban a legelső alkalommal a Super Colossal T. Rex figura került bemutatásra itt a JPHungary blogon, és most, több mint másfél évvel később itt a „sorozat” legújabb tagja, a Super Colossal Velociraptor Blue!

A Jurassic World filmek sztárja, aki valószínűleg népszerűbb, mint embertársai, Blue, a rendkívül intelligens Velociraptor. Kiemelt szerepet kapott az eddig elkészült két filmben és mint fajának utolsó (ismert) tagja, a Jurassic World harmadik részében is kiemelt szerep jut neki. Blue népszerűsége és jelentősége okán a Mattel már számos figurát kiadott vele kapcsolatban, minden elképzelhető termékvonalon, kivéve a (felnőtt) hangot adó változatot és az extrém nagy játékfigurát illetően. Utóbbiból legalábbis egészen eddig, ugyanis néhány hónapja már kapható igaz tőlünk nyugatra eme figura, de immár idehaza is elérhetővé vált hivatalos magyar nevén a Gigantikus Velociraptor Blue!

A csomagolásnál a Mattel a már T. rex-sznél bevált méretű és elrendezésű dobozt vette alapul, de az idei év Dino Rivals játéksorozatának design-jával vértezték fel azt. A masszív, 70x30x25 cm-es, félig nyitott dobozban is már jól szemügyre vehető a figura.

A dobozban, roppant méretei okán, több darabra osztva találjuk meg Blue-t, a farkát és a bal lábát a doboz alsó rekeszében helyezték el a puritán összeszerelési útmutatóval. A Mattel-nél már jól bevált, egyszer összeilleszthető módszerrel rakható össze Blue is, azaz amit egyszer összeillesztettünk, azt ember (csak nagyon durva erőhatás) szét ne válassza.

A kisebb figurák esetében, (ha már Blue-ról van szó, akkor itt tekinthetők meg a termékbemutatók: Attack Pack Velociraptor Blue és Battle Damage Velociraptor Blue) a méretarányok megtartása miatt a teljesen filmszerű megjelenítés, apró részletek kidolgozása nem volt elvárható, ehhez képest a Mattel nagyon szép munkát végzett, kétségkívül, a legszebb az összes változat közül a harci sérült példány. Ez esetben viszont már egy 96 cm hosszú és 45 cm magas alap volt adott.

0032.jpg

A technikai lehetőségekhez mérten, és figyelembe véve az árcédulát, a lehető legtöbbet hozta ki a Mattel a figurából. Azért nem írom azt, bár nyugodtan lehetne mondani rá, hogy a legrészletesebb, legaprólékosabb figurával van most dolgom, mert bár méretben az Amber Collection Velociraptorai sokkal kisebbek, de lévén, gyűjtői változatok (és relatíve drágák, egyenlőre csak az Egyesült Államokban beszerezhetőek), már nem a gyerekek, hanem a gyűjtő felnőttek a célközönsége azoknak a figuráknak.

De, folytassuk is a gigantikus Raptor történetét. A fej bődületesen aprólékos, élet- illetve esetünkben, filmhű kialakítást kapott. Maga a fej egyébként meglepő módon, nem műanyag: hasonló vagy ugyanolyan gumiszerű anyag, mint a Mosasaurus teste volt.  A bőrredők, a pikkelyek, az apró bőrkinövések, minden a helyén van és rendkívül élethű hatást értek el vele a gyártónál. Kétségkívül a játéktervezők a legpontosabb munkát ezen a részen végezték.

b01.jpg

Nem különben bámulatosra sikeredett a szem környéke és a szempár.

b02.jpg

Ragyogó, de nem túlzottan csillogó, élethű festést kaptak a szemgolyók, még az apró erek is jól látszódnak, ami által még kifejezőbb a szempár.

0025_2.jpg

Most pedig lássuk Blue-t dentálhigiéniás szempontból: a fajhoz hűen, legalábbis ahogy a Jurassic-filmben mutatták, sűrűn sorakoznak a fogak a keskeny állkapocsban, szép, fényes és egészséges színű fognyakakkal és „lágyrészekkel”, de ezt már más dinoszauruszok esetében is gyönyörűen reprezentálta a Mattel.

0026_2.jpg

A figura egyetlen, komolyabban illúzióromboló kialakítása a fogakhoz lenne köthető, de azzal, hogy az alsó állkapocsban sűrűn sorakoznak az élesnek látszó fogak, egyáltalán nem baleset veszélyesek, így élethűbbek is a vártnál.

0028_3.jpg

A felső állkapocs fogait viszont azért már erőteljesebben kellett tompítania a Mattel játéktervezőinek: ennek pedig egészen biztosan gyermekvédelmi okai vannak, hiszen, a figura és a fej roppant mérete miatt is, akár egy felnőtt ember is képest benyúlni a szájba, az éles fogak pedig komolyabb sérülést okozhatnának. A játékok világában az ilyen kompromisszumok mindig is ott lesznek. A gumírozott fejnek hála pedig tökéletesen zár az állkapocs, ahogy arra is odafigyeltek, hogy a felső állkapocsban sorakozó fogak az alsó állkapocsba mélyedjenek zárt állapotban.

Csakúgy, mint a legelső „kolosszális” figura, a T. rex esetében, Blue is képes arra, hogy akár 20 db mini figurát elnyeljen – valójában ennél jóval többre képes, és nem okoznak gondot a kisebb méretű alap dinó figurák és emberek sem.

0020_2.jpg

Az elejtett prédák pedig a már ismert módon, a Raptor bendőjének alsó részén található ajtón keresztül távolíthatóak el. A gyerekek számára pedig akár Matchbox kisautók tárolására is igénybe lehetne venni a Raptort.

Blue nevét egyedi, valószínűleg a kikelése óta, de kölyök kora óta egész biztosan meglévő, két oldalt a fejtől a farka végéig „viselt” kék sávról kapta (a fehértorkú varánusz géneknek köszönhetően).  A törtfehér szegéllyel ellátott sáv szabálytalanul húzódik mindkét oldalt, és ha eddig nem tettem volna, akkor itt egy vallomással is tartozom: csak a figurák kapcsán döbbentem rá, hogy Blue-nak csak a jobb oldalán kezdődik a sáv a szemgödröt is érintve, a bal oldalt nem! A filmekből ez nem volt egyértelmű, de e figurának (illetve korábbi társainak) hála ez is szembeötlőbb. 

Az egész figura anyagában színezett szürke alapszínt kapott, amelyet a kék mellett a bézs mellkasi rész egyenlít ki. Persze, lehetett volna még a szürkével is játszani, pont mint a Battle Damage változatnál, de valószínűleg a gyártási költségek féken tartása miatt is, nem vesztek el a részletekben és a hosszadalmasabb színezési eljárásban, megjegyzem, ez a gyerekeket, de szerintem a legtöbb felnőttet sem fogja érdekelni, ahogy engem sem. 

A kis méretű figurák állandóan visszatérő hiányossága volt, hogy a mellső végtagokon és a lábakon egyáltalán nem, vagy csak a lábakon festették meg a karmokat, ez is a tömeggyártás egyik hátulütője. Természetesen jelen esetben ezek a részek is olyan nagyok, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni őket, egy sötétszürke színárnyalattal kerültek kiemelésre, amely még élethűbbé teszi az egész figurát. A karok vállból forgathatóak, ahogyan a csuklók is forgathatóak, no nem olyan gömbszerű megoldással mint mondjuk az Indoraptor figura esetében.

legs.jpg

A lábak csípőből mozgathatóak, illetve a lábfejek is, ez utóbbinak viszont csak úgy van értelme, ha az ember úgy tudja csak elhelyezni a polcon, szekrényen, hogy esetleg természetellenes pózba kell forgatni a lábakat. De az alapbeállítással is tökéletesen megáll a lábán Blue. Az persze szembeötlő, de a Mattel ragadozó dinoszauruszainál már megszokott, hogy valamivel nagyobbak a lábfejek, mint kellene, ezzel nagyobb stabilitást értek el. Ekkora testet, maga a figura 1,7 kg, nem tudná biztonságosan megtartani egy anatómiailag pontossabb lábfej, igaz a farokrész, amely a valóságban egyensúlyozhatta az állatot, rövidebb a figura esetében. A korábbi jogtulajdonos Kenner is trükközött már egyébként, mert ott többnyire a Raptorok a mellső végtagjukra vagy farkukra támaszkodtak. 

Összegezve: az egész figurán, a nyaki és hasi részeken, mellső végtagokon és lábakon, de még a farok részen is folyamatos a festés és az apró részletek is folyton jelen vannak, még a csapóajtó is tökéletesen beleolvad a hasi részbe, így szerencsére nem csak a fejre korlátozódott a kidolgozottság, de a legszebb részletek ott érhetőek tetten.  A farokrész egyébként pedig minimálisan mozgatható is. 

A Raptor méretei alapján körülbelül 1:4-es méretarányú lehet filmbéli megjelenítéséhez képest, érdekes, de az igazi Velociraptor-hoz képest (mert ugye kicsit már Michael Chrichton is csalt az elnevezéssel) pedig fele akkora a figura. A "sorozat" egyenlőre csak két tagot számlál, a T. rex hatalmas méreteihez képest egy hasonló méretű játékfigurát kapott tavaly, a méretaránya is kisebb, 1:6 és 1:8 körül lehet. A felnőtt Blue egyébként remekül mutat a Primal Pal Blue kölyökfigurával is. De, rengeteg fotó elkészülte után elmondható: rendkívül fotogén is a "dinoszaurusz". 

0022_3.jpg

A hatalmas figura a Jurassic Park és Jurassic World rajongók egyik legnépszerűbb darabja már most is, és a legnagyobb problémát az elhelyezése fogja jelenteni a gyűjteményekben, ilyen kellemes problémával bármikor szembe nézek jómagam is. Természetesen nem csak a felnőtt gyűjtők, de a gyerekek is egész biztosan odáig vannak/lesznek érte, és remélhetőleg sok család karácsonyfája alá fog kerülni ebből a rendkívül szép Blue-ból.

bluee_1.jpg

Mint már sokszor, majd minden termékbemutató esetében, ezúttal is fontosnak tartom megjegyezni: ezt a dinoszaurusz figurát még mindig első sorban gyerekjátéknak szánták, és nem kiállítási, gyűjtői, limitált darab, a tömeggyártásnak és biztonsági szempontok betartásának pedig ára van.  De még milyen ára!

A Mattel a kezdetektől fogva egy nagyon korrekt árpolitikát határozott meg a figurák számára. Egészen hihetetlen, hogy ez a roppant méretű figura, csak úgy mint a T. rex, csupán 55 dolláros (kb. 17.000 Ft) ajánlott áron került piacra az Egyesült Államokban. Természetesen erre, ha rátesszük a szállítási költséget (egyenként is jó nagyok a figurák bedobozolva is, hát még egy szállítmányban) és az országonként eltérő ÁFÁ-t egy így is nagyon kedvező árcédula került a figurára: 23.790 Ft és ezt azért is jó leírni, mert a Müller hazai boltjaiban most már megvásárolható, elérhető a figura, az én példányom is innen származik.

muller_1.jpg

A Müller évek óta egyre biztosabb pontja a játékgyűjtőknek, köszönhetően a német központnak: rengeteg játékfigura, nem csak a Jurassic World játékvonalon, pedig csak náluk kapható. Blue-t pedig két újabb Müller-exkluzív figura követte: már kapható idehaza is a Battle Damage Spinosaurus és a Battle Damage Albertosaurus is az áruházlánc üzleteiben! Részletekről érdemes a helyi, vagy a lakóhelyhez legközelebb eső üzletben érdeklődni, mert bár online nem rendelhetőek a figurák, Magyarországon belül az üzletek közt lehetséges átcsoportosítani a kinézett figurákat!

0011_6.jpg

A Mattel 2018-ban magasra tette a lécet, amelyet idén nem egy figurával meg is ugrott, feljebb is tornázva az elvárásokat. Az Európában elvileg jövőre érkező és folytatódó Amber Collection sorozat mellett pedig lehet találgatni, és reménykedni, hogy a Super Colossal játékvonal is folytatódik, lenne itt még pár dinoszaurusz, amely fenségesen festene ekkora méretekben…  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jphungary.blog.hu/api/trackback/id/tr7015316874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása