Az Neumann Társaság blogja a legfejlettebb infokom technológiákról

Jelenből a Jövőbe

Jelenből a Jövőbe

Mesterségesintelligencia-állások a gyógyszeriparban

2022. augusztus 15. - ferenck

Egy új gyógyszer fejlesztése, piacra kerülése akár évtizedekig is eltarthat, ráadásul milliárd dollárokat elkölthetnek addig rá. Mesterséges intelligencia használatával sokféleképpen csökkenthetők a költségek, redukálható az idő. Laboratóriumi kísérletek nélkül ismerhetők fel hasznos molekulák, azonosíthatók betegek, akikre jó hatással van ez és az a gyógyszer, előrejelezhetők páciensek reakciói – csak néhány példa az MI gyógyszeripari használatára. Ezekkel mind munka és idő takarítható meg.

A GlobalData friss anyaga alapján a globális gyógyszeripar 2025-ben 3 milliárd dollárnál többet fog költeni MI-re. Olyan cégek fektetnek a technológiacsaládba, mint például az Astra-Zeneca, a Pfizer, a Sanofi. MI-vel foglalkozó startupokba invesztálnak, együttműködnek velük, felvásárolják őket. 2018-ban csak 23 ilyen partneri kapcsolat volt, 2021-ben 67.

pharma.jpg

Gyógyszeripari cégek több országban egyre nagyobb számban alkalmaznak gépitanulás-szakértőket. A legtöbb állásajánlat az Egyesült Államokban jelenik meg, de egyes európai és ázsiai országokban szintén folyamatosan nő az MI-szakemberek iránti gyógyszeripari kereslet.

A GlobalData álláshirdetéseit elemezve, kiderült, hogy idén júniusban, az adatbázisban szereplő gyógyszeripari cégek 26,4 százaléka legalább egy gépitanulás-állást hirdetett meg. Ez 2,3 százalékos növekedés 2021 júniusához képest.

pharma0.jpg

A három tavaszi hónapban meghirdetett gyógyszeripari gépitanulás-állások 61 százaléka az Egyesült Államokhoz kapcsolódik. Országon belül Boston/Massachusetts az első, San Francisco/Bay Area a második, a szintén kaliforniai San Diego a harmadik.

Ugyanabban a három hónapban a három európai ország, Belgium, Franciaország és az Egyesült Királyság mindegyikéhez a hirdetések kevesebb mint hat százaléka volt köthető.

Ebben a periódusban az Ázsia/Csendes-óceáni térségben 1,9 százalékkal csökkentek a számok. A csökkenés nem volt konzisztens – míg Kína az előző hónapokban a globális részesedés öt százalékát érte el, addig a vizsgált időszakban csak kettőt. Ezzel szemben Indiában ötről hat százalékra emelkedett a mutató.

A bejegyzés trackback címe:

https://jelenbolajovobe.blog.hu/api/trackback/id/tr7717907573
süti beállítások módosítása