Modern Star Wars Figura Érdekességek - 50.

Jubileumi, 50. epizódjához érkezett a Modern Star Wars érdekességek című sorozatom, ezért most ebből az alkalomból úgy gondoltam, hogy egy hosszabb hangvételű válogatással kedveskedek nektek. A különböző adatgyűjtéseim során ugyanis számtalan esetben történt már olyan, hogy találtam valami érdekességet, fel is írtam a listámra, ám később bebizonyosodott, hogy az a téma egyszerűen „nem elég” egy önálló cikk megírásához. Nem elég érdekes, vagy nincs elég adat hozzá esetleg annyira egyszerű a sztori, hogy nincs mit igazán kibontani benne. Ugyanakkor kár lenne veszni hagyni ezeket a rövid érdekességeket, hiszen sok közülük azért mindenképpen jó sztori…csak egy kicsit rövid. Úgyhogy most úgy gondoltam, hogy az 50. rész alkalmából összeszedek nektek 13+1 darab ilyen rövid, modern Star Wars figurákkal kapcsolatos érdekességet.  

2023-02-02_184746.jpg

A nagyfejű C-3PO - 1995

A Power of the Force sorozat egy új kezdetet jelentett a Star Wars figurák történetében. A Kenner 1995-ben szakított, szinte minden korábbi hagyománnyal, így a 90-es évek Star Wars figuráit szinte teljesen, minden apró részletig „újra” ki kellett találniuk. Ez ugyanakkor egy elég rögös út volt, amelyben néha-néha becsúszott pár apró baki is. Ilyen baki volt az 1995-ös C-3PO figura feje is, ami első nekifutásra bizony baromi rondára sikerült. Ez az úgynevezett „big head” C-3PO úgy nézett ki, mintha a Jedi Visszatér óta eltelt időben, egy picit többet uzsonnázott volna a kelleténél és ettől lángos arca kerekedett szegénynek. C-3PO feje ugyanakkor a filmben inkább hosszúkás, úgyhogy hiába jutottak el az alkotók egészen a csomagolási prototípus fázisig a figurával, felsőbb utasításra a figura fejét újra kellett tervezni. Az eredmény második nekifutásra aztán már sokkal jobb lett. Mit ne mondjak, azért pár másik POTF2-es figuránál is közbe avatkozhattak volna…

 

2023-01-31_191421.jpg

2023-01-31_191437.jpg

il_fullxfull_3081870002_khv2.jpg

A rossz bőrszínű Császár -1996

Szintén egy hasonló, apró Power of the Force-hoz köthető baki esett meg 1996-ban is. Ekkor az Emperor figurával volt egy kis probléma, miszerint az alkotók rossz festést találtak ki Palpatine bőrfelületeire. Azt nem tudni, hogy a színkód volt rossz, vagy csak az alkotók mérték-e fel rosszul a dolgokat, de az tény, hogy a Császárnak sehol se volt „bőrszínű” a bőre a Jedi Visszatérben. Ugye gyakorlatilag fehér, hullasápadt bőre volt, ezért a „hagyományos” bőrszínű festés meglehetősen hülyén is nézett ki a figura prototípusokon. Ugyanakkor itt nem csak egy egyszeri véletlen rontásról, hanem koncepciós szintű elbaltázásról volt szó, hiszen ezt a bőrszínű festést nem egy, hanem több prototípuson és terven is alkalmazták. A vezetés vagy a Lucasfilm ugyanakkor megtorpedózta a dolgot és (szerencsére) ragaszkodtak a sápadt bőrszínhez, így a boltokba már a megfelelő színnel festett figurák kerültek.  

 

2023-01-31_191133.jpg

2023-01-31_191145.jpg

s-l1600_110.jpg

Xizor piros pajzsa - 1996

A Shadows of the Empire volt a Lucasfilm egyik nagy dobása a 90-es években. Voltaképpen egy multimédia projekt volt, amelyet nevezhetnénk akár egy film nélküli Star Wars filmnek is. A projekt során a számítógépes játék, a könyv, a képregény illetve a játékok majdnem egy időben, egymást támogatva jelentek meg és ezek némiképpen ki is egészítették a történetet. A projekt egyik fontos pillére volt a Kenner-féle akciófigurák kiadása is, amihez a Lucasfilm időben át is adta az anyagokat a Kenner részére. Ugyanakkor ezek főleg a Tim Hildebrandt-tól származó concept art-ok voltak, amelyeken nem mindig és nem minden látszódott, amire a Kenner-nek szüksége volt. Xizor például többnyire fegyvertelenül látszódott, ami annak a tükrében, hogy az akciófigura mellé muszáj volt valamilyen kiegészítőt adni, nem volt szerencsés. Mivel Xizor-ból két kiadást is terveztek, ezért végül a kettes pakkos, Vader-el egybecsomagolt változathoz egy Force Pike-szerű fegyvert adtak, a single card-osnál pedig egy összeilleszthető pajzs-szerű energiafegyvert, egy ún. Energy-Blast Shield-et. Azt, hogy Xizor-nak van pajzsa is, nem a Kenner találta ki. A Kenner eredetileg ugyanis egy Blastech EE-3 típusú „Boba Fett” puskát akart mellé adni, amit a sima Boba Fett figura fegyveréből hasznosítottak volna újra. Ezt a Lucasfilm-től később megkapott instrukciók alapján megváltoztatták, így a single card-oshoz pajzsot kellett adni. Ugyanakkor az energiapajzs pontos kinézetét és színét nem határozták meg a Kenner számára. Emiatt első körben egy piros (hiszen mégiscsak gonosz a karakter) áttetsző műanyagból készülő kiegészítőt csináltak a figurához a prototípus fázisban. Ezt egy jódarabig használták is, hivatalos fotókhoz, illetve csomagolási tervekhez, sőt a piros pajzs képe még az 1996-os Toy Fair katalógusba és a Star Wars magazinokba is bekerült. A Lucasfilm kérésére ugyanakkor a gyártás megkezdése előtt a kiegészítő színét kékre kellett változtatni, hogy pontosan mi okból azt sajnos nem találtam meg. A rajongók akkoriban alaposan rá is csodálkoztak, hogy hogyan lett a képeken látható piros cuccból végül kék.

 

efc368cacda8b04ae86adbbe05737cee.jpg

2023-01-31_190508.jpg

2023-01-31_190716.jpg

2023-01-31_185933.jpg

2023-01-31_185943.jpg

283245678_5378176748912761_5524475086791380710_n.jpg

img_2667_1.jpg

princexizor1.jpg

A málészájú Yavin Luke - 1997

A Power of the Force sorozatban megjelent Luke figurák fejére, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy jól sikerültek. 1995- 1997-ig összesen 7 Luke Skywalker figura jelent meg, de egyik darab arca se volt egy matyó hímzés. A Kenner 1997-ben tervezte kiadni a Yavin Ceremony Luke-ot is, ami egy korábban sose használt Luke kinézet volt, így érthetően a tökéletességre törekedtek, annak tükrében is, hogy a rajongóknak valahogy el tudják adni a sorrendben 8. Luke figurát is. A Kenner ekkoriban kezdett váltani a hősies kinézetű, szuperizmos küllemről a realisztikusabb megjelenésű figurák felé és érdekes módon az egyik váltópont, pont a Yavin Luke figura lett. Elsőre ugyanis egy meglehetősen jóllakott, málészájú fejet sikerült neki tervezni, ami mind alakjában, mind pedig vonásaiban inkább a korábbi Luke figurákat idézi. A vezetőség ugyanakkor nem volt elégedett az eredménnyel, ezért az alkotók kénytelenek voltak egy teljesen új fejet tervezni a figurának. Ez már jobban sikerült, vékonyabb arcberendezést kapott és a haja is inkább hasonlított a filmben látható „ünnepi” Luke hajra. Végül ez a második változat került a gyártásba. Érdekes még az az apróság is, hogy a medált is meg kellett változtatni, mert az alkotók elsőre egy túlságosan rövid és apróbb részletek nélküli kitüntetést terveztek.

2023-01-31_191045.jpg

2023-01-31_191100.jpg

il_570xn_3330202866_69z7.jpg

Darth Maul elveszett fénykard markolata - 1999

A jól ismert Episode I sorozatban megjelent Tatooine Darth Maul figura eredetileg két „fénykardot” kapott volna a végül megjelent egy helyett. A kiengedett pengéjű fénykard mellé adták volna a szimpla markolatot is, amelyet az övére lehetett volna csatlakoztatni egy pöcök segítségével. Ezt a plusz markolatot végül -vélhetően spórolási okokból- törölték és az övről is eltüntették a csatlakozó helyet. Egyébként a köpeny miatt amúgy se sok látszódott volna a felcsatlakoztatott fénykard markolatból, úgyhogy nem kár érte.

2023-01-31_191309.jpg

2023-01-31_191337.jpg

Chancellor Palpatine Holografikus Dooku-val - 2002

Azt hiszem a 2002-es Saga sorozatban megjelent „sima” Chancellor Palpatine figurát senkinek se kell bemutatni, hiszen egy meglehetősen elterjedt, „alapvető” darabról van szó. A figura manapság is kissé fapados hatást kelt, hiszen a ruhája nem levehető és nem járt hozzá semmilyen kiegészítő sem. Nos, a figura prototípus korában ezt még nem így tervezték. Eredetileg ugyanis adtak volna hozzá egy zöld színű, egészen normálisan kidolgozott, holografikus Dooku figurát, amivel helyettesítették volna a kiegészítőket. A kis figurából több prototípus is készült, sőt állítólag az egész termékkel eljutottak a csomagolási prototípus fázisig is. A gond csak az volt, hogy Dooku ilyen formában nem látszódott a Klónok Támadásában, így vélhetően emiatt a Hasbro-nak el kellett hagynia ezt a „kiegészítőt”. A Chancellor Palpatine figura így mindennemű kiegészítő nélkül jelent meg. Az egészen pofásra sikerült kis holografikus Dooku-t sajnos később sem használták fel semmihez.

2023-01-31_191506.jpg

star-wars-supreme-chancellor-palpatine-figura-saga-collection-39-2002-bontatlan-ec0c_502_big.jpg

Obi-Wan kommunikátora - 2002

A 2002-es Saga sorozatban számtalan különböző Obi-Wan figura jelent meg, annak ellenére, hogy az Episode II-ben azért Obi-Wan nem látszódott túl sokféle ruházatban. Az űrhajós jelenetekben ugyanakkor volt a fején egy headset, ami elég hangsúlyosan megkülönböztette a „pilóta” Obi-Wan-t, az alap Jedi Obi-Wan kinézettől. Az ilyenekre a Hasbro-nál is igyekeztek odafigyelni, ugyanakkor néha, mégis be tudott csúszni egy-két kisebb hiba. Történt ugyanis, hogy a Jedi Starfighter Pilot Obi-Wan figura fejét először a kommunikátor nélkül tervezték meg. Lehetséges, hogy kezdetben külön, levehető alkatrészként számoltak ezzel a headsettel, de végül a figura fejét teljesen át kellett tervezni a kiadás előtt úgy, hogy a fej sculpt része legyen a kommunikátor is.  

2023-01-31_191204.jpg

A pufi arcú Anakin - 2003

A Clone Wars animációs sorozatokhoz köthető figuráknál viszonylag kevés volt a bénázás és az áttervezés. Az egyik ilyen problémás darab a Tartakovksy-féle Clone Wars sorozat realisztikus alvonalában megjelent Anakin Skywalker figura volt. Elsőre ugyanis ennél is egy cipó arcot adtak ki az alkotók a kezeik közül, így az amúgy normális vágású arccal bíró Anakin figurára egy túlságosan kerekded fejet terveztek. A nyaka, az állkapcsa, a tokája és az egész túlságosan széles lett, ami természetesen nem tetszett a döntéshozóknak. A figura fejét így hamar újratervezték egy jóval vékonyabb darabra.

2023-02-02_183633.jpg

2023-02-02_181248.jpg

cw0342anakinfront.jpg

A Saga Carcoon Han másik feje - 2004

A Saga sorozatban 2004-ben megjelent pár egészen jól sikerült többes pakk, amelyek Toys R Us exkluzívok voltak. Az egyik ilyen pakk a Skirmish in Carcoon nevet viselte és egy Jabba Sail Barge Cannon-t illetve négy a Carcoon-i veremnél zajló jelenetsorhoz köthető figurát tartalmazott (amelyeknek gyakorlatilag mindegyike újrafelhasznált darab volt). Ezek egyike volt egy Carcoon Han is, ami egy meglehetősen fapados darab, ám eredetileg ez is egy picit másként nézett volna ki. Ez a figura egy igazi kiméra…gyakorlatilag más Han figurák darabjaiból ollózták össze. A felsőteste és a karjai az 1999-es POTF2-es Cantina Han-ból származnak, a bal lába pedig a 2000-es POTJ Bespin Han-ból. A fej végül szintén a POTJ Bespin Han átfestett változata lett, ám eredetileg ez is a 99-es POTF2-es darabról származott volna. A más fejű Han-okból több prototípus is készült, ám valamikor a tervezési fázis során úgy gondolták, hogy egy másik fejjel jobban nézne ki. Valószínűleg a nyak és a haj megformázása miatt döntöttek így, ez a fej egyszerűen jobban illett a Carcoon-os megjelenéshez. Szerintem amúgy teljesen mindegy volt, hiszen az egész figurában csak a csípője és a jobb lába volt új alkatrész, az is csak a pisztolytáska hiánya miatt.

2023-01-31_190957.jpg

2023-01-31_191008.jpg

Az SDCC exkluzív Holographic Leia blasterei - 2005

A Hasbro nagyjából 2003-óta készül a San Diego Comic Con rendezvényekre exkluzív figurákkal. A 2005-ös SDCC-re egy Original Trilogy sorozatba tartozó Holografikus Leia figurát adtak ki, amely az R2 által levetített holografikus üzenetben látható Leia alakot örökíti meg. Az ilyen holografikus, áttetsző, színes műanyagból kiöntött figuráknak akkoriban nagy divatja volt és mivel Leia akkor még nem jelent meg ilyen formában, végülis nem volt ördögtől való ennek a karakternek az ilyen formában való kiadása. A Hasbro persze nem erőltette meg magát, fogta az 1998-as Power of the Force sorozatban megjelent „All New Likeness” Leia-t és a meglévő öntőforma alapján csináltak belőle egy áttetsző változatot. Igen ám…de az All New Likeness Leia-nak volt két fegyvere, amit a Hasbro gyakorlatilag ugyanúgy megcsinált áttetsző anyagból és ezt mellékelték is volna a figura mellé. A csomagolási prototípus fázisnál bukott ki, hogy voltaképpen elég hülyeség két fegyvert adni egy olyan holografikus Leia figura mellé, amelynek abszolút nem volt fegyverzete az adott jelenetben. A Power of the Force időszakban még nem nagyon foglalkoztak az ilyesmivel, de 2005-ben…ráadásul egy SDCC exkluzív figura esetében azért oda kellett figyelni az ilyen dolgokra. A fegyvereket végül elhagyták és az SDCC-n ezek nélkül lehetett a figurát bezsákolni. Ugyanakkor a bliszterben található figura tartó tálcát úgy tervezték meg, hogy a két blasternek is meglegyen a helye és ezeket a tálcákat ekkor már elkezdték legyártani. Ezért végül a végleges változatnál is ott volt a blasterek helye a csomagolásban… csak éppen üresen.

2023-01-31_191231.jpg

2023-01-31_191250.jpg

Magna Guard rózsaszín „villámmal” -2010

Volt egy Vintage Collection figura is, aminél elsőre egy kicsit eltájolódtak az alkotók, mégpedig az egyébként rendkívül jól sikerült Magna Guard. A Magna Guard-ok az Episode III-ban debütáltak és már akkor, 2005-ben készültek belőlük akciófigurák is. A filmben teljesen jól látszik, hogy az általuk használt electro staff-ok „villámai” lila színűek. Ez így volt a filmben és így volt a Clone Wars-ban is, ezért a Clone Wars sorozatban megjelent Magna Guard figuráknál is lila színű volt a villámos rész. A 2010-es Vintage Collection figuránál azonban elsőre, valamilyen érthetetlen okból ezt mégis „magenta” rózsaszín áttetsző műanyagból csinálták meg. Ráadásul ez a hiba is koncepcionális volt, hiszen nem csak egy, hanem legalább 4 létezik a rózsaszínű villámmal ellátott prototípusból. A probléma szerencsére időben kiderült, így kijavították és gyártásba már a lila villámmal került.  

 

2023-01-31_182539.jpg

2023-01-31_182551.jpg

magnaguard_vintage_collection_tvc_vc18-21.jpg

 

Sandtrooper fegyver, az utolsó pillanatban 2010

A Vintage Collection Sandtrooper szintén egy jól ismert figura. A szokásos Sandtrooper cuccok mellett (váll lap, hátizsák) a csomag tartalmazott két, nagy méretű Sandtrooper puskát is, egy jól ismert T-21-est és egy valamivel kevésbé ismert RT-97C típusú fegyvert. A Hasbro viszont eredetileg csak az utóbbit adta volna a figura mellé. Így csinálták meg a csomagolási prototípusokat és így alakították ki a figuratálcát is. A döntéshozóknak viszont ez annyira nem tetszett, mert úgy gondolták, hogy egy Sandtrooper mellé azért kéne adni az ikonikus T-21-es fegyvert is, úgyhogy az utolsó pillanatban változtattak és belepaszíroztak még egy ilyen fegyvert is a csomagba. Ennek viszont nem volt kialakított helye a figuratálcán – és a termék ezen a részén már nem akartak változtatni– úgyhogy a T-21-eseket egyszerűen csak odatették a figura jobb lábához, így maga a figuraláb tartja a kiegészítőt a helyén a bliszterben. A többi korabeli Vintage Collection figurával összevetve egyébként azonnal látszik is a turpisság, mert ekkoriban a kiegészítőket vagy a figura kezébe adták, vagy helyet csináltak neki a figuratálcán vagy pedig mögéjük rakták. Itt meg látszik, hogy az a plusz puska csak „be lett dobva” a bliszterbe.

2023-01-31_181052.jpg

2023-01-31_181120.jpg

2023-01-31_181133.jpg

sandtrooper_vintage_collection_tvc_vc14-19.jpg

Nom Anor köpenye -2012

Nom Anor karaktere elsősorban a Star Wars Legendák kedvelőinek lehet ismerős. A Yuuzhan Vong fajba tartozó karaktert első és eddig egyetlen alkalommal 2012-ben adták ki a Vintage Collection sorozatban. A figura meglehetősen karakteres…izmos a teste, szörny-szerű a feje és páncéllal, Battle Staff-al, illetve egy szövet köpennyel dobták fel. A viszonylag általános kinézetű szövet köpeny, ugyanakkor eredetileg nem szövetből készült volna. A prototípus fázisban még egy műanyag köpennyel számoltak az alkotók, ami egy csuklyás résszel csatlakozott volna a figura fejére és vállára. Véleményem szerint, ez kivételesen azon esetek egyike, amikor a műanyag köpeny jobban nézett volna ki, mint a szövet, azonban a döntéshozók mégis inkább a szövet mellett döntöttek. Egyrészt azért, mert a műanyag változat akadályozta a figura pózoltathatóságát, másrészt abban az időben elég sok figurához adtak szövet köpenyeket, így voltaképpen, ha ugyanabból az anyagból csináltak ehhez is köpenyt, az valamelyest spórolást jelentett, egy teljesen új, egyedi alkatrész legyártásához képest.

 

2023-02-02_184852.jpg

2023-02-02_184836.jpg

2023-02-02_184904.jpg

review_nomanortvc05.jpg

8c3aca18d07a9b6e0689780686c7c766.jpg

Variálás Wedge-el - 2012

2012-ben a Vintage Collection sorozat 28. tagjaként megjelent egy új Wedge Antilles figura is, ami a mai napig egy eléggé kedvelt darab a gyűjtők köreiben. A figura maga, nagyrészt újrahasznosított elemekből áll, ám eredetileg a Hasbro ezt is teljesen máshogy akarta intézni. 2009-ben ugyanis a Legacy sorozatban már megjelent egy egészen jó Wedge figura, amit egy X-Wing mellé csomagoltak és bár az is részben újrahasznosítás volt (Nrin Vakil keze, lába, csípője, Wes Janson kesztyűje), igazából teljesen megfelelt a célnak, ezért a TVC változatban ezt a figurát akarták egy az egyben újra kiadni. A tervbe ugyanakkor hiba csúszott, ugyanis a Legacy Wedge-et valamiért túl magasnak találták a TVC csomagoláshoz képest…így a Hasbro szakembereinek tervezniük kellett egy új figurát. Ugyanakkor ez se ment zökkenőmentesen. Fogták a VOTC pilóta Luke testét és rányomták a Legacy Wedge fejét, ami viszont a Lucasfilm-nek nem tetszett, így kénytelenek voltak a pilóta Luke testhez végül egy teljesen új Wedge fejet tervezni. Ez a véleményem szerint nem lett jobb a Legacy Wedge-nél, de hát ez így sikerült.

 

2023-01-31_190937.jpg

lc-266.jpg

2023-02-02_180720.jpg

2023-02-02_180732.jpg

Forrósok: Prototype Archives, Prototype Echange, Gorkoracing + egyéb internet

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr8818039872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (39) archivum (39) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (13) epic continues (3) episode I (13) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (7) érdekesség (1407) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (708) hasbro játékok (711) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (283) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1489) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1485) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (38) játék lelőhely (12) játék reklám (30) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (361) kenner (339) kennertoys (325) kenner figurák (324) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (570) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (369) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalógus (291) lego katalogus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (70) lego tmnt (1) lego történelem (251) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (3) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (2) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1147) régi játékok (1121) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (671) starwarsfigures (569) starwarsjármű (94) starwarstoys (656) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (670) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (514) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (559) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (38) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (9) titanium (1) tmnt (16) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1175) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (296) vintage (867) vintagejátékok (988) vintagestarwars (165) vintagestarwarstoys (165) vintagetoys (977) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (148) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (4) wwf figurák (8) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása