G.I.Joe érdekességek - 70

A piros zacskós figurák és más görög G.I.Joe érdekességek

A mai érdekesség rovatban megint görög illetőségű G.I.Joe érdekességekről lesz szó (korábban már beszéltem nektek a húsvéti gyertyacsomagokról), amelyek egy része ugyan viszonylag gyakran szembe jöhet a nemzetközi aukciós oldalakon, de ezek javáról itt még nem volt szó a korábbiakban. Beszéljünk tehát egy kicsit a „zacskós” G.I.Joe figurákról, a bootleg G.I.Joe matricákról és más görög érdekességekről.

 w_3.jpg

A vintage G.I.Joe figurák kiadása Görögországban egy kicsit kaotikus módon zajlott le. Viszonylag kevés információ áll rendelkezésre a témáról, de az biztos, hogy 80-as évek vége felé jelentek meg először G.I.Joe figurák az országban az egyik helyi játékgyártó / disztribútor, az El Greco nevű cég jóvoltából. Az árut gyakorlatilag az Egyesült Királyságból kapták, így általánosságban is kijelenthető, hogy pár exkluzív kivételtől eltekintve nagyjából az angol hátlapos Joe-k voltak itt is kaphatóak 1987-1994 között (90 után olyan járművek például, amin volt görög nyelvű szöveg is). Az El Greco az esetek többségében átcsomagolás vagy matricázás nélkül 1:1-ben küldte az üzletekbe az árut, de a brand helyi népszerűsítése érdekében természetesen számos saját Joe cuccal is megörvendeztették a görög gyerekeket. Úgyhogy tekintsük is át, hogy milyen görög specifikus G.I.Joe cuccok léteztek.

 

wa_1.jpg

wag2.jpg

Érdekes kísérő cucc volt például az angol, 1987-es Action Force hátlapos figurák mellé csomagolt karaktermatricákhoz kiadott matricás album, amit Anglián kívül kizárólag csak Görögországban lehetett megszerezni. Ráadásul nekik saját nyomású, görög nyelvű változatuk volt, ami ugyan képeiben majdnem teljesen megegyezett az angol darabbal, de mégis a görög betűk miatt teljesen más hangulatú volt. Ez egy meglehetősen ritka cucc, még Görögországon belül is ritkán bukkan fel.

 

s-l1600d_1.jpg

ultra-rare-vintage-greek-action-force-gi-joe-_57_1.jpg

ultra-rare-vintage-greek-action-force-gi-joe-_57_2.jpg

A Panini féle matricásalbumot és a matrciákat, tudomásom szerint nem adták ki Görögországban, de valami hasonló azért mégiscsak forgalomba került. A Figurine Olimpiada nevű cég szintén valamikor a 80-es évek végén dobta a piacra, a saját gyártású G.I.Joe matricáit, jó ronda piros csomagolásban és valószínűleg mindennemű engedély nélkül. A matricák a Sunbow féle G.I.Joe rajzfilmből tartalmaztak jeleneteket, de nem túl jó minőségben. A gyűjtődoboza nagyon érdekesen nézett ki, ugyanakkor látszik, hogy kb. sebtében ollózták össze különféle G.I.Joe-s képekből, amiket a fenti matricásalbumból vagy a rajzfilmből szedhettek.

 

c_6.jpg

c1_5.jpg

c2_6.jpg

c3_9.jpg

c4_3.jpg

c5_1.jpg

c6.jpg

Ha már a képregények szóba kerültek…nagyjából a figurákkal és a matricás albummal egy időben a görögök elkezdték kiadni a G.I.Joe képregényeket is. Ezeket – a képek alapján – elég rossz minőségben, de természetesen görög nyelven adták ki az országon belül. (Érdekes, hogy nálunk nem adták ki… bejegyezték, de végülis, nem vágtak bele). Az mondjuk furcsa egy kicsit, hogy a képregény esetében kivételesen nem az angol mintához, vagyis az Action Force képregényekhez igazodtak, hanem az amerikai G.I.Joe Special Missions képregényeket kezdték el kiadni 1987-ben. Ha minden igaz a sorozat 30 számot élt meg és dupla számok voltak, tehát kétszer annyi oldalt tartalmaztak, mint egy amerikai kiadás.

 

kep_1.jpg

kep2.jpg

A méltán híres (korábban már általam is megénekelt) G.I.Joe-s homokozóvödör is kb. ekkoriban került a forgalomba. Érdekes, hogy ezt a görög logós képet az El Greco több más terméken is elsütötte ekkoriban.

 

q_1.jpg

qq.jpg

A homokozóvödör mellett volt a görögöknek saját G.I.Joe-s tolltartója és táskája is, amit szintén az El Greco forgalmazott, de egy másik görög cég, a Paxos gyártotta. Bármennyire is hihetetlen, ezek licenszelt és relatíve normális minőségű termékek voltak, tehát ilyen szempontból nem hasonlítottak a magyar bootleg G.I.Joe tolltartókra.

 

sd_2.jpg

sde.jpg

A speciálisan görög, húsvéti gyertyákról már szintén értekeztem korábban. Ezeket szintén az El Greco adta ki és ezek egy egyedi csomagolású ajándékgyertya mellett 1-1 kisebb játékot is tartalmaztak. Ezekből volt G.I.Joe-s és Transformers-es (G1, G2 és Beast Wars is) is, amelyeknél a játékokat…egy-egy bontott figurát vagy egy kisebb Transformers-t, gyakorlatilag úgy, ahogy volt csupaszon, a csomagoláshoz rögzítettek, tehát odakötözték vagy drótozták. A felszereléseket – amelyek nem is mindig voltak hiánytalanok – egy kis nejlonzacskóban erősítették rá a csomagolásra, tehát meglehetősen igénytelen, ámbár elég egyedi megoldásról beszélünk. Léteztek olyan változatok is, amelynél a bontott figurák mellé még beleerőszakoltak a csomagba egy-egy levágott kártyájú bontatlan figurát is, ami ma már kissé barbár megoldásnak tűnik. A cuccok teljesen gyári, eredeti Hasbro termékek voltak, de a csomagolást az El Greco végezte. Természetesen nem arról volt szó, hogy a bontatlan figurákat kibontogatták, majd ráerősítették a gyertyára, hanem a gyártótól ezeket eleve kis nejlonzacskókban kapták meg, olyanokban, mint amikben a mail in offerek keretein belül megrendelt cuccokat is szállították. A „zacskós” Joe figurák története viszont itt még nem állt meg.

 

2018-11-12_202312_1.jpg

joe_3.jpg

dmr6j1jxuaa_gfa_2.jpg

Volt egy másik El Greco féle figura csomag is, ami ugyan nem G.I.Joe figurákat tartalmazott, ám mégiscsak kapcsolódó terméknek számítom. Ez egy meglehetősen kusza és kb. kibogozhatatlan sztori, ami miatt eredetileg önálló cikket akartam írni belőle, de végülis, úgy döntöttem, hogy bőven elég lesz ennyi is, hogy ide beveszem. Ezekről a görög Visionaries „bootleg-ekről”, amelyeket az El Greco a Battle Beast széria részeként, Zzoids márkanevű csomagolásban jelentetett meg, korábban már Brent is értekezett az Urban Cobras oldalon. A fekete, Zzoids csomagolású darabok esetében főleg kicsinyített Battle Beasts fegyvereket adtak hozzájuk és single card-osként illetve többes pakkban is forgalmazták őket. Nos, én végülis azért vettem be ezeket is a felsorolásba mert a fekete Zzoids csomagolás mellett, ha minden igaz, ezek a furcsa Visionaries figurák léteztek „G.I.Joe-s” csomagolásban is. Mégpedig a fentebb látható Action Force-os vödörről már jól ismert grafikával ellátott dobozokban hozták őket a forgalomba, de érdekes módon azért kicsiben a Zzoids felirat is látható volt rajtuk. A figurák számomra nagyon érdekesek. Több helyen is bootlegként hivatkoznak rájuk, de ez a dolog -nekem- egy picit gyanús, hiszen egyrészt látható rajtuk az eredeti gyártói jelzés, másrészt egy kicsit túl jó minőségűek ezek bootleg-nek (de ez csak az én véleményem). A kartondobozon belül a figurák lezárt nejlonokban voltak és adták hozzájuk a saját (eredetinek tűnő) felszerelésüket is. A sisakok és a kézifegyverek rendben is vannak, de a zászlójuk elvileg „csak” két féle (amin szintén látható a gyári stamp), illetve ámblokk hiányoznak róluk a hologrammos matricák, de azt tudjuk, hogy az egy drágább tétel volt ezeknek a figuráknak az előállításában. A figurák festése szintén érdekes, némelyik teljesen színhelyesnek tűnik, de más daraboknál olyan, mintha egy-egy árnyalatnyi különbség azért lenne az amerikai kiadásokhoz képest, de az is lehet, hogy csak a fotók megvilágítása miatt tűnik így. Szerintem az El Greco, ami alapvetően legális módon forgalmazta a Hasbro termékeit nem biztos, hogy megkockáztatta volna, hogy szinte egy az egyben lemásol egy komplett vonalat, de azt meg főleg nem tudom elképzelni, hogy ilyen minőségű másolatokat tudtak volna helyben csinálni. Tudom, hogy sokan ezeket bootleg-ként azonosítják és én nem is akarok ezzel vitába szállni, de azért én nem vagyok 100%-ig meggyőződve arról, hogy ezek hamisítványok lennének. Lehetséges, hogy a gyártás befejezte után potom áron felvásároltak egy adagot a megmaradt legyártott, de be nem csomagolt figurákból és saját csomagolásokban piacra dobták. Én legalábbis inkább erre a magyarázatra tippelnék, főleg a következő cuccok tükrében.

 

02_148.jpg

04_121.jpg

05_102.jpg

07_86.jpg

08_81.jpg

06_93.jpg

09_70.jpg

10_75.jpg

03_128.jpg

Az utolsó, felvezetésben is említett Joe termék egy szintén nagyon érdekes cucc és ez egy olyan kiadás, ami szerintem már nagyon sokatokkal szembejött a különféle aukciós portálokon. Valamikor a 90-es évek közepén, szintén az El Greco jóvoltából elég nagy mennyiségben kerültek be Görögországba újabb G.I.Joe figurák, amelyeket egyszerű, mailer zacskóhoz hasonlatos, görög szöveggel ellátott nejlonba csomagoltak. A figurák teljesen eredeti, jónak tűnő G.I.Joe figurák voltak, legalábbis képek alapján nem látszik rajtuk semmilyen jel, hogy esetleg selejtesek lettek volna. A festésük is rendben volt. Kiegészítőnek viszont csak 1-1, az adott karakterekhez általában nem illő, de szintén eredeti Joe felszerelést csomagoltak hozzájuk. Ha minden igaz, ezeket az El Greco promóciós célokra vásárolta a Hasbro-tól és a személyes tippem szerint – mivel ekörül fejezték be a vintage Joe figurák gyártását – ezek a gyártás után megmaradt, de be nem csomagolt, úgymond maradék figurák lehettek. Az is lehet, hogy valamilyen minőségi probléma volt velük, de erre nem utal semmi. Az biztos, hogy az El Greco ezeket nagytételben megvette és a részükre eleve görög felirattal ellátott zacskókban szállították le. A promóciós cél sok mindent takarhatott, lehet, hogy további húsvéti gyertyacsomagokhoz vagy más cuccokhoz akarták felhasználni, mindenesetre az biztos, hogy végül nem az El Greco hozta őket forgalomba, hanem egy másik, kisebb görög cég.

 

1_65.jpg

3_40.jpg

6_25.jpg

7_17.jpg

11_78.jpg

Ezeket a figurákat végül egy piros, Street Fighter karaktereket mutató, nem átlátszó, „zsákbamacska” csomagokban lehetett megvenni, ami gyakorlatilag az egyik legigénytelenebb G.I.Joe csomagolás, amit valaha is láttam. Ilyen módon gyakorlatilag fillérekért lehetett beszerezni a random figurákat. A piros csomagon belül egyébként megmaradt a görög feliratos nejlonzacskó is. A karakterszelekció meglehetősen változatos volt, de egy-két esettől eltekintve szinte kizárólag csak az 1990 utáni karaktereket használták fel és túlnyomó többségben a (az amerikai kiadási idők szerinti) 92-93-as figurákból válogattak. A teljesség igénye nélkül volt ilyen Mutt, Pathfinder, Bullet Proof, Low Light, H.E.A.T. Viper v2, Firefly v2 és Headhunter kiadás is.

 

gijoe-1990-pathfinder-greek-exclusive_1_4b1931e8bf9c8c8a63ce9d38d3d987c3.jpg

w2.jpg

w3.jpg

w4.jpg

w5.jpg

Érdekes, hogy Street Fighter karakterek is bekerültek, illetve Python Patrol karakterek, sőt még európai Tiger Force exkluzívok is. Ezen kívül léteznek Night Force-os figurák is ilyen kiadásban, ami azért is meglepő, mert azokat tudtommal nem is forgalmazták Európában. Gondolom összegereblyézték a gyárban a maradékot karakterektől függetlenül…becsomagolták őket és eladták a görögöknek.

 

15_65.jpg

22_42.jpg

23_41.jpg

28_26.jpg

29_26.jpg

A kiegészítők is változatosak voltak, de legalább konzekvensek. Egy bizonyos karakterhez, mindig ugyanazt az általában -rossz- fegyvert adták és minden esetben csak egy darabot. Egyedül Zanzibar esetében láttam olyat, hogy tényleg a saját kiegészítőjét csomagolták mellé. Sokszor használták ugyanazt, például Dodger fegyverét, kardokat és kisebb pisztolyokat is, szerintem ezekből gyárthattak annó túl sokat.

 

16_57.jpg

20_47.jpg

8_13.jpg

2_55.jpg

Érdekes, hogy sima nejlonzacskóból is kétféle ilyen létezik. A görög feliratos mellett néha felbukkannak olyan darabok is (szintén görög forrásból), amelyeken egy nyomtatott matrica látszik. Ezeknél csak egy azonosítószám és egy angol nyelvű megnevezés látható a cimkén, úgyhogy 100%-osan azért nem jelentem ki, hogy ezek is görög darabok voltak, de tény és való, hogy csak görög eladóknál szoktak felbukkanni.  

 

4_32.jpg

5_28.jpg

9_10.jpg

10_76.jpg

30_24.jpg

Azt tudjuk, hogy a piros csomagolásban forgalomba kerültek ezek a cuccok, de az esetek többségében manapság, a piros zacskó nem szokott felbukkanni az aukciós portálokon. Sőt…bontatlan piros pakkot se találni, szinte csak a sima zacskós darabok kerülnek elő, úgyhogy lehetséges, hogy megmaradt belőlük egy tetemes mennyiség valamelyik hellén raktárban, amit nem használtak fel és manapság azokat adogatják el a görög eladók.

 

gijoe-1990-pathfinder-greek-exclusive_1_4b1931e8bf9c8c8a63ce9d38d3d987c3_2.jpg

27_27.jpg

25_29.jpg

24_42.jpg

21_43.jpg

Ezek a „zacskós” figurák általában nem túl drágák és néha egy kicsit gagyinak is hatnak. A ritkább karakterek sem kerülnek többe 100 dollárnál, a gyakoribbak pedig már 30 dollár körül beszerezhetőek több görög eladónál is, már, ha valaki szereti az ilyen nemzetközi érdekességeket.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr4316648208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1414) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1496) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1492) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (363) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (573) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (372) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (295) lego katalógus (293) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (71) lego tmnt (1) lego történelem (252) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1154) régi játékok (1128) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (39) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1182) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (873) vintagejátékok (993) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (982) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása