Vintage Star Wars érdekességek - 51

Palitoy Playpack-ok

a3_7.jpg

A vintage Star Wars világában gyakran előfordult, hogy ugyanazon termékeket többször is, kissé más köntösben újra a piacra dobták. Ezek a játékok jelentősen túl voltak gyártva…talán jobban, mint bármelyik másik játék, ezért főleg az éra végén, 1984 után több érdekes újrafelhasználási forma… repack is forgalomba került. Ezek egyes országokban igen egyedi formában is megjelenhettek….beszéltünk már az ír újracsomagolt figurákról, a német 3-as pakkokról , az olasz UHU csomagról és a jóárasított kettes  pakkokról is. Mindegyiket a legyártott készletektől való szabadulás hívta életre. Ma is ilyen csomagokról lesz szó… mégpedig az európai exkluzív Palitoy playpack-okról.

1_26.jpg

A Vintage Star Wars játékok többféle termékkategóriába sorolhatóak. Vannak a single card-os figurák, amelyeknél egy figura egy kartonra csomagolt bliszterben foglalt helyet. Ez kb az alapegység. Bizonyos esetekben jelentek meg többes figura pakkok is, bliszterben vagy dobozban. Ezen kívül léteznek még creature pack-ok, járművek, playsetek és az úgynevezett mini rigs-ek, amelyekről hamarosan majd szó lesz (plusz vannak még 12”-es figurák, Die Cast-ok és micro cuccok is, de azok most nem tartoznak ide). Nagyjából minden országban, ahol forgalmazták a Star Wars figurákat ezek a termékkategóriák jelentek meg, de Angliában a Palitoy, az éra végén, kitalált egy egyedi termékkategóriát is.

2019-03-16_171320.JPG

Említettem, hogy a figurákat jelentősen túlgyártották, tehát olyan 1984 környékén ott álltak a forgalmazók a több tonnányi Star Wars játékkal, miközben az egész Star Wars láz lassan lecsengeni látszott. A legyártott cuccokat viszont ki kellett valahogy szórni, még ha jóval olcsóbban is, mint az eredeti ár. Ezért találták ki a playpack-okat is.

_86670494_boy-in-shop.jpg

Alapvetően viszont ez a playpack dolog nem volt egy ördögtől való ötlet. Így egy csomagban hozzá lehetett jutni egy kisebb járgányhoz és több figurához (vagy két creature-höz és két figurához), ráadásul jóval olcsóbban, mintha külön-külön megvették volna. A gyártó megszabadult a készlettől a vásárlók meg jól jártak. Három ilyen playpack létezik és mind a hármat egyedi néven hozták a forgalomba 1985-ben. Az adott csomag elemei összefüggenek és konkrétan egy azonos filmbeli jelenetsorhoz kapcsolódnak. Egyetlen olyan elemük sincs, amit korábban már ne adtak volna ki és jellemzően olyan cuccokat válogattak be, amiből hatalmas mennyiségű legyártott készlet állt rendelkezésre. A csomagolás egészen jól sikerült. Egy szép, nagyobb kartondobozban hozták ezeket forgalomba, amelyen egy egyedileg fotózott, diorámás kép mutatta a beltartalmat. A logó viszont igen érdekes, ugyanis ezek egyszerre Tri-logósak és Power of the Force logósak. Ez, hogy a 3 logó POTF logóból álljon össze, tudomásom szerint figuráknál nem fordult elő, csak dobozos mini rigs-eknél és ennél a három csomagnál. A doboz beltartalma mindhárom csomagnál másként volt csomagolva. A cuccok általában bezacskózva kerültek a dobozba és mellékelték hozzájuk járgány vagy a creature használati útmutatóját illetve egy POTF kihajtogatható katalógust is. A három playpack-ot csak Európában árusították és jellemzően leginkább csak Angliában, de létezik belőlük francia nyelvű változat is, illetve tudtommal Németországba is jutott belőlük.

star-wars-1984-palitoy-endor-chase_1_29cf7e6cfec70acb12350968d9777bcf.jpg

a4_5.jpg

2_24.jpg

3_16.jpg

Az Endor Chase csomag az Endor holdon zajló földi ütközet jeleneteit akarta megidézni. Központi része egy Palitoy Speeder Bike volt, ami mellé összesen négy figurát csomagoltak. Egy Endor Leiát, egy Wicketet és két Biker Scout-ot. A doboz belsejében egy műanyag tálca volt, aminek a rekeszeiben foglalt helyet a szétszerelt járgány illetve a bezacskózott figurák. Messze ennek volt a legigényesebb belső kialakítása.

end.jpg

img_4956.jpg

potf-endor-chase-2_zps55cc7c3e.jpg

a1_20.jpg

Az Ewok Combat csomag ugyanehhez a csatához kapcsolódik. A három csomag közül szerintem ez a legérdekesebb, ugyanis három féle beltartalommal is rendelkezhetett. Az alapfelállás szerint egy Ewok Catapultot és négy figurát raktak a dobozba, mégpedig két Stormtroopert, egy  Wicketet és egy Teebot…ez adott volt, viszont a csomagolási formájukban változatos képet mutattak. A másik két csomag esetében a figurákat csak zacskóba csomagolva helyezték a dobozba, de ennél a pakknál előfordult, hogy a már legyártott, de nem eladott, bontatlan Single Card-os figurákat paszírozták a csomagba. Ennek megfelelően létezik belőle olyan változat, aminél mind a 4 figura zacsiban van. Van olyan, aminél kettő van zacsiban, kettő single card-os és létezik olyan is, aminél mind a négy figura single card-os. A figurák hátlapjai is eltérhetnek… Tri logo-s és RoTJ hátlaposakat is használtak, gondolom éppen olyat tettek bele, amilyet találtak. Mivel a doboz nem volt nagy, ezért ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a single card-os figurákat kvázi begyűrték a dobozokba, ami nem túl elegáns megoldás. Nem használtak műanyag tálcát vagy karton merevítőt annál a változatnál sem, amiben csak bezacskózottakat tettek a dobozba. Egyszerűen csak belehajigálták a dolgokat és lezárták a pakkot.

ewokq.jpg

ewok-combat-playpack-contents.jpg

2019-03-16_170312.JPG

vintage_ewok_combat_complete_playpack_05.JPG

 

A harmadik csomag a Hoth Rescue nevet viselte és ez a Birodalom Visszavághoz kapcsolódott. A Wampás jelenetsort próbálta nekünk megidézni, ezért egy Wampát, egy Taun Taun-t, egy Hoth Luke Skywalker és egy Hoth Han Solo figurát csomagoltak egybe. Szerintem ez a pakk érte meg a legjobban, mert itt nem egy járgány mellé adtak, négy figurát, közte két azonosat, hanem két nagy creature mellé, két eltérő figurát. Minden eleme zacskóban került a dobozba és itt használtak karton merevítőt is, de műanyag tálcát nem.

002466.JPG

hothrescuefiguresandcreatures.jpg

p1090323.JPG

Természetesen mindhárom darab elég keresett és elég ritka….következésképpen nem szoktak olcsón elkelni. Ugye ennek a csomagnak csak bontatlanul van értelme, hiszen bontva külön-külön össze lehetne rakni az alkotóelemeiből. Bontatlanul viszont igen borsos áron, kb. 500-1000 dollár között szoktak csak gazdát cserélni. Nagy ritkán még hozzá lehet jutni bontott dobozzal, de bontatlan zacskókkal vagy megtört, bontatlan card-os figurákkal is, de ez utóbbi konstrukcióban néha még drágábban lehet csak hozzájuk jutni.

TB

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekokapolcrol.blog.hu/api/trackback/id/tr2814692682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Játékok a Polcról

Friss topikok

Címkék

2018 (3) 2019 (2) 2020 (1) 30th anniversary (16) a-team (2) actionforce (82) actionman (12) action fleet (1) action force (4) action force matrica (2) action force sticker (2) action man (13) action man katalógus (4) action pack (1) addams faily figurák (1) addams family (1) adventurers (2) airwolf (1) alien (1) aliens (6) alien conquest (1) alpha team (1) american ninja (1) aquazone (7) aqua zone (6) archiv (40) archivum (40) argentina (1) at-dp walker (1) at-st walker (1) atari (1) attackoftheclones (2) attack pack (1) avengers (1) baba (1) balhésjátékok (2) bandai (1) barbie (17) basic (4) bat (24) batman (50) batman and robin (5) batman animated (19) batman beyond (2) batman és robin (4) batman figurák (34) batman figurák története (25) batman forever (5) batman katalógus (3) batman of the future (1) batman reklám (11) batman returns (2) batman toys (29) batman visszatér (2) battlefieldearth (1) baywatch (1) bburrago (1) beast wars (6) beetlejuice (2) belville (7) beszámoló (5) bionicle (12) blacktron (1) black series (44) black series helmet (1) black series sisak (1) board games (5) bolhamustra (1) bolhapiac (1) bookofbobafett (1) bootleg (20) börze (6) bravestar (2) bravestarr (2) brazil (1) brickheadz (1) bs (1) btr gi joe (1) btr tonka (1) btr transformers (1) buildable figures (1) built to rule (1) bukottjátékok (4) callofduty (1) cantina (1) captain planet (1) carrera (1) castle (35) centurions (4) chuck norris (1) city (2) clash of titans (1) classic space (1) clone wars (25) clone wars lego (9) cobra (3) cobra commander (1) comic con (2) commtech (2) coneheads (1) congo (1) cops (2) cowboy (1) crashdummies (4) crash dummies (4) crash dummies figurák (4) creature (9) creature figurák (9) csillagkapu (1) csillagkapu figurák (1) custom (3) dark crystal (1) dc comics (3) dc figures (4) dél korea (1) dél korea gijoe (1) die cast (4) dínó (1) dinobot (1) dinosaucers (2) dinoszaurusz figura (4) dino raiders (3) dino riders (3) diorama (1) disney park (3) doom (1) double dragon (2) dreadnok (3) dredd (1) droids (8) droid factory (1) duplo (3) echo toys (1) eclipse fighter (1) eclipse fighter lego (1) egérfogó (1) egykori lelohelyek (1) elemzés (1) élő video (8) emlékmentés másként (14) epic continues (3) episode I (14) episode III (1) episode IX (5) episode I figurák (8) érdekesség (1415) érdekességek (7) értékes játékok (1) estrela (3) évértékelés (1) ewok (5) ewoks (5) exclusive (1) exloriens (2) expanded universe (1) fabuland (11) fake star wars (2) fekete péter (1) fifth element (1) figurafeszt (14) figura és játékfeszt (10) figura talpak (1) figure case (1) filmes figurák (1) force awakens (6) force link (5) fps (1) francia gijoe (1) freestyle (1) fridge (1) frightknights (1) funko (1) funskool (2) futuron (2) g.i.joe (277) g1 transformers (3) galaktikus családi nap (1) galaxy edge (1) galaxy squad (1) galidor (1) galoob (1) gameboy (2) gargoyles (1) gazdálkodj okosan (1) ghostbusters (5) ghost castle (3) gi (1) giijoe reklám (12) gijoe (301) gijoe állatok (2) gijoe argentin (2) gijoe argentina (1) gijoe brazil (3) gijoe dreadnok (6) gijoe egyiptom (1) gijoe eu (36) gijoe figurák (214) gijoe india (5) gijoe iron grenadiers (3) gijoe kártya (6) gijoe katalógus (19) gijoe ko (4) gijoe korea (1) gijoe megamarines (1) gijoe mexico (1) gijoe playset (3) gijoe revell (1) gijoe savie (1) gijoe sky patrol (3) gijoe sonic fighters (5) gijoe south africa (1) gijoe telefon (1) gijoe tiger force (6) gijoe tolltartó (3) gijoe train (1) gijoe venezuela (1) gi joe (301) gi joe estrela (3) gi joe france (3) gi joe japán (6) gi joe jármű (61) gi joe járművek (57) gi joe josman (1) gi joe kártya (7) gi joe kite (1) gi joe lengyel (1) gi joe matrica (2) gi joe micro (1) gi joe nemzetkozi (45) gi joe night force (1) gi joe poszter (9) gi joe prototipus (16) gi joe prototype (17) gi joe rajzfilm (20) gi joe riport (6) gi joe sárkány (1) gi joe spain (1) gi joe spanyol (1) gi joe spectra star (1) gi joe top10 (9) gi joe történelem (219) gi joe tv (17) gi joe vehicles (45) glasslite (3) gobot (5) godzilla (4) gulliver (2) gyűjtemény (6) gyűjtés (4) halloween jelmez (1) hamisitvány (8) hamis figura (6) hansolo (4) harry potter (3) hasbro (711) hasbro játékok (714) hasbro katalógus (5) heman (10) heti video (285) he man (13) he man katalógus (2) hidden side (1) hírek (80) hírességek (3) hirességek figurái (1) híres játékgyűjtők (3) hook (2) horror (2) hotwheels (30) hotwheels autok (21) hot wheels attack pack (2) hot wheels speed demons (1) húsvét (1) ice planet (4) ideal toys (1) ideas (1) imperial shuttle (1) indiai gi joe (1) indiana jones (2) infinity war (1) inhumanoids (1) insectoids (4) instagram (1) interju (11) interju rovat (11) iron grenadiers (2) ismerős játékvonalak (1) (3) jabba (1) jack stone (2) japán (5) japanese gi joe (2) japan star wars (2) jap live (1) játék (1497) játékbolt (22) játékbörze (1) játékgyárak története (4) játékgyűjtés (14) játékgyűjtők (9) játékipar nagyjai (4) játékok (1493) játékok a polcról (7) játékok a polcról live (3) játékreklám (39) játék lelőhely (12) játék reklám (31) játék riport (17) játék tv riport (12) játszóház (1) jawa (1) jcpenney (1) jelmez (1) jurassicpark (20) jurassic park figurák (12) jurassic world (2) jurassic world figurák (1) justiceleague (1) kajli cuccok (4) karácsony (23) karácsonyi játék (23) kártya (5) katalógus (364) kenner (340) kennertoys (326) kenner figurák (325) kenner története (5) képregény (5) képregénybörze (5) képregényfigura (4) kevésbé ismert játékvonalak (17) kiadatlan (2) kisautó (24) kisautók (25) knex (2) ko (18) kosaraskártya (1) kosárlabda kártyák (1) köszönöm (3) közlemény (2) ko játék (19) ko toys (18) ko transformers (4) kraft der macht (1) kre-o (1) kreo (2) krull (1) különleges gi joe (1) kvarcjáték (1) kviz (1) kylo ren (2) last jedi (14) last jedi figures (10) last starfighter (2) last starfighter figures (2) le (1) legacy (11) legends of batman (6) legértékesebb (12) legértékesebb he man (1) legértékesebb lego (3) leggázabb (1) legnagyobb lego készletek (2) legnagyobb lego szettek (2) legnagyobb transformers (1) lego (574) lego2020 (6) legoland (1) legostarwars (146) lego 2018 (39) lego 2019 (26) lego adventurers (9) lego alien (2) lego alpha team (4) lego aqua zone (14) lego at-st (4) lego basic (17) lego bionicle (13) lego blacktron (18) lego buildable (11) lego cantina (2) lego castle (93) lego city (16) lego city space (3) lego custom (1) lego dinosaurs (1) lego duplo (5) lego érdekesség (373) lego exploriens (7) lego extreme (3) lego fabuland (16) lego figurák (40) lego figures (52) lego futuron (12) lego galaxy squad (1) lego hajók (14) lego harry potter (1) lego hírek (34) lego ice planet (1) lego ideas (9) lego ideas book (1) lego infinity war (1) lego insectoids (7) lego jack stone (3) lego jurassic park (1) lego katalogus (296) lego katalógus (294) lego kereskedők (7) lego knightskingdom (7) lego life on mars (2) lego lone ranger (2) lego mars (1) lego mindstorms (2) lego minifigurák (28) lego mini figures (22) lego model team (2) lego monster (7) lego monster fighters (5) lego mtron (1) lego ninja (2) lego paradisa (11) lego paradisa története (3) lego pirates (31) lego police (1) lego prince of persia (1) lego promocio (2) lego prototipus (2) lego prototype (2) lego race (1) lego racers (7) lego reklám (45) lego resq (2) lego retailer (1) lego robo raiders (1) lego robo riders (1) lego rock raiders (3) lego scala (1) lego scooby doo (1) lego sea tron (2) lego ships (16) lego slizer (4) lego solo (4) lego space (95) lego space police (13) lego space története (14) lego speed racer (1) lego sports (2) lego spyrius (7) lego starter sets (1) lego star wars (151) lego star wars 2018 (41) lego star wars 2019 (34) lego star wars 2020 (9) lego star wars 2021 (3) lego studios (4) lego super heroes (4) lego szett (169) lego tehcnic (72) lego tmnt (1) lego történelem (253) lego town (58) lego train (22) lego tron (2) lego ufo (9) lego unitron (4) lego western (8) lego western tortnete (4) lego znap (1) legrosszabb lego (2) leia (1) lelőhely (3) lemezárugyár (1) lily ledy (1) live (10) ljn (7) ljn toys (7) lone ranger (1) lost in space (1) lost world (2) m.a.s.k. (1) macgyver (2) madballs (1) magyar gijoe (1) magyar játék (4) mail in (4) mail in gi joe (3) majorette (1) malakili (1) mandalorian (4) marklin (1) marvel (7) marvel figurák (6) mask (6) masters of the universe (8) matchbox (36) matchbox 2018 (2) matchbox katalógus (4) matchbox vonalak (3) mattel (15) maxx fx (1) mb (14) meccano (2) meccano star wars (2) megamarines (1) mego (3) men in black (2) merchandise (11) mexiko (2) mexikoi gijoe (1) miami vice (1) micromasters (1) micro machines (6) mightymax (1) mikrolin (1) milton bradley (2) mindstorms (1) mission impossible (1) model team (2) modern játékok (25) modern star wars figurák (56) moder star wars figurák (45) monsters (6) monster fighters (5) mortal (4) mortal kombat (5) mortal kombat figurák (4) mortal kombat film (1) motorized vehicle pack (1) motu (11) movie heroes (3) mpc (1) mtron (3) mylittlepony (1) n2toys (1) nagyok (1) nba jam (1) nemzetközi (13) nemzetközi star wars (4) nerf (3) nes (2) new adventures of he man (4) nightmare before christmas (2) ninja (5) nintendo (8) nintendo reklám (2) novoplast (2) nyereményjáték (3) obi van (1) obi van interceptor (1) oldalak (1) oldal ajánló (1) original trilogy (2) ötödik elem figurák (1) over the top (1) palitoy (3) pankrácio (4) paradisa (5) paradisa története (5) parker (7) pebe (1) pirates (9) plasticola star wars (1) plastirama (1) playmates (3) playmo (1) playmobil (12) playmobil katalógus (2) playsets (2) playstation (2) pókember (4) pokember (1) policeacademy (2) police academy (2) popy (1) poszter (4) potf (64) potf eu (11) potf expanded (3) potj (13) power of the force (65) power of the force története (24) power of the jedi (15) power rangers (4) predator (2) pretender (2) prototipus (52) prototype (51) pulsar (1) race (1) racers (5) rádióműsor (1) rajzfilm (8) rajzfilm intro (3) rambo (1) rancor (2) ravensburger (7) rebels (11) recard (1) régi játék (1155) régi játékok (1129) régi játék reklám (4) régi star wars (21) reklám (27) remco (1) rendezvény (19) rendőrakadémia (1) reseal (1) resistance (3) resistance figurák (3) retrocollection (2) returnofthejedi (16) revell (5) revengeofthesith (15) riport (1) rizikó (1) robin hood (2) robotos játék (4) robo raiders (2) robo riders (2) rocky (1) rocky balboa (1) rocky gi joe (1) rock raiders (3) rogue one (12) rots (5) saber rider (2) saga (7) saga collection (4) saga legends (1) sajtóközlemény (1) sandspeeder (1) savie (1) scala (1) schenk (1) schuco (1) scooby doo (1) sdcc (2) sears (1) sea tron (1) secretwars (1) sectaurs (1) sega (3) sega játszóház (2) shadows of the empire (4) silverhawks (3) sindy (5) skála (1) skorpio kommando (3) skypatrol (2) sky commanders (1) slizer (1) snes (4) sohasem volt játékvonalak (3) solo (40) solo figurák (36) solo star wars figurák (38) sonic fighters (1) sote (1) space (24) space police (2) spanyol inkvizíció tilos (1) spectra star (1) speed demons (1) spider man (11) spider man homecoming (2) spider man hot wheels (1) spyrius (2) starduster (1) stargate (1) stargate figures (1) stargate hasbro (1) starter sets (2) startinglineup (1) startrek (2) startron (1) starwars (673) starwarsfigures (571) starwarsjármű (94) starwarstoys (658) starwars episodeIX (17) star tours (3) star trek (2) star wars (672) star wars 30th anniversary (15) star wars aotc (3) star wars bendems (3) star wars black series (5) star wars chess (1) star wars clone wars (26) star wars coin (3) star wars comic (1) star wars családi nap (2) star wars droids (13) star wars érdekesség (516) star wars érme (2) star wars ewoks (7) star wars expanded (14) star wars fekete péter (1) star wars figurák (561) star wars force awakens (7) star wars glasslite (1) star wars japan (2) star wars jármű (80) star wars kártya (3) star wars katalógus (15) star wars katelogus (8) star wars kdm (1) star wars ko (9) star wars last jedi (13) star wars legacy (11) star wars mandalorian (3) star wars mexikó (1) star wars movie heroes (2) star wars original trilogy (1) star wars otc (1) star wars poszter (5) star wars potf (71) star wars prototipus (84) star wars prototype (82) star wars rebels (15) star wars reklám (7) star wars resistance (5) star wars retro (1) star wars riport (3) star wars rogue one (18) star wars rots (9) star wars saga (8) star wars saga collection (4) star wars sakk (1) star wars solo (20) star wars star tours (2) star wars takara (1) star wars tfa (5) star wars top toys (1) star wars tv (6) star wars vehicles (101) star wars walker (16) star wars yps (1) steel (1) strech armstrong (2) street fighter (4) street fighter figurák (4) sunbow (1) superman (5) supermario (2) super gobot (1) super nintendo (1) super powers (4) swamp thng (1) swat kats (2) switch bots (1) szellemirtók (1) szellemkastély (4) szélvész autó (1) szilveszter (3) szilveszteri vicces (3) szőnyegváros (2) szörnyek (1) takara (8) talkboy (1) talpak (1) társasjáték (20) technic (40) teenage mutant ninja turtles (3) terminator (1) tfa (4) thundarr (1) thundercats (1) thundercats figurák (1) thundercats játékok (1) tie bomber (1) tiger force (1) tilos rádió (1) tini nindzsa teknöcök (10) titanium (1) tmnt (17) tonka (5) top10 (63) top10 képregényfigura (1) top10 kisautó (2) top10 lego (6) top10 matchbox (2) top10 pankráció (1) top10 sorozat (6) top10 star wars (9) top10 tini nindzsa (1) top 10 hot wheels (1) top 10 tranfsormers (2) top 10 wwf (1) törölt játékvonalak (1) történelem (1183) town (34) toxic avenger (1) toybiz (7) toybiz avengers (1) toybiz batman (2) toybiz marvel (4) toyfair (6) toysrus (1) trafikos játék (1) train (9) transformers (70) transformers beast wars (3) transformers g1 (56) transformers g2 (8) transformers katalógus (11) transformers prototípus (2) transfrmers (45) triál (4) tribes (1) tron (3) tvc (13) tv reklám (2) tv riport (10) tyco (4) tyco figura (3) ucs (4) ucs lego (4) ufo (4) ujsagcikk (1) ultimate mortal kombat (1) universal monsters (2) universal monsters figurák (2) ünnep (1) unproduced (1) unrealtournament (1) usagi (1) válogatás (3) változatok (2) variánsok (3) vehicles (2) véleménycikk (3) venezuela (1) veszélyes játékok (2) vicces (15) video (298) vintage (874) vintagejátékok (994) vintagestarwars (166) vintagestarwarstoys (166) vintagetoys (983) vintage collection (53) vintage gi joe (252) vintage halloween jelmez (1) vintage lego (3) vintage star wars (149) vintage tmnt (1) vintage transformers (13) visionaries (2) volkswagen (1) voltron (3) waterworld (1) western (4) winspector (1) wolfenstein (1) wwe (2) wwf (5) wwf figurák (9) x-men (1) xena (1) xmen (1) x men (3) yps magain (1) znap (1) zoids (1) zybots (1) Címkefelhő

Videók

süti beállítások módosítása