Homokozó játékok 2
2023. március 21. írta: ToyaHSW

Homokozó játékok 2

homokozojatek_1.JPG

Lassan 5 éve mutattam be nektek néhány homokozó játékot a gyerekkoromból, amelyekre szerintem közületek is nagyon sokan emlékeznek.
Ezek a klasszikus darabok voltak lapáttal, gereblyével és néhány formával.

Most a Gyenes Zsuzsannától kapott játékok között is találtam néhány újabb homokozó játékot, amelyeket most igyekszem be is mutatni nektek.
Persze ebben a csomagban is megtalálhatóak voltak a klasszikus lapát és gereblye kombó és a hagyományos homokozó formák, de az igazán különlegességnek a hagyományostól eltérő formák jelentik a ma bemutatásra kerülő játékok között.
Persze ezeket a játékokat is alaposan le kellett elsőnek takarítanom, de azt hiszem megérte.

A homokozó játékok a műanyagok előretörésének köszönhetően kaptak új lendületet. Persze a gyerekek már a műanyagok előtt is kaptak homokozóban használható játékokat, de a lemezből készült játékok általában formavilágban elég korlátozottak voltak.
A műanyagok térnyerésével új lehetőségek nyíltak a gyártók előtt, akik szabadjára tudták engedni a fantáziájukat és olcsón egészen érdekes dolgokkal tudták meglepni a gyerekeket.
Néhány forma szinte minden óvodában megtalálható volt, de most olyan darabokat is szeretnék bemutatni nektek, amelyekkel bizony nem nagyon lehetett találkozni.

Kezdjünk is bele!
Elsőként a körcikk formájú formákról ejtenék pár szót, amivel tényleg minden játszótéren és óvodában lehetett találkozni. Itt a különböző cikkeken más-más gyümölcsök voltak láthatóak, amelyeket aztán homokból egyszerűen megformázhattunk a műanyag formák segítségével.

Valamivel összetettebbnek számítottak a nagyobb méretű várfalat formázó műanyag formák. Ezek között megtalálhatóak voltak az egyenes és a sarokelemek is, de bástyákat és tornyokat is játszi könnyedséggel lehetett emelni a műanyag formák segítségével.
Ezek már elég érdekesek voltak a gyerekek számára és tényleg sok lehetőséget biztosítottak az építésre ezek a műanyag formák. A színeik változatosak voltak, de minden esetben élénk színekkel dolgoztak a gyártók, hogy a műanyag játékok könnyen megtalálhatóak legyenek a homokozókban.

Az igazán érdekesek azonban a valamivel kisebb mérettel rendelkező homokozóformák. A formák között felbukkan többek között egy óceánjáró, egy vadászrepülő, egy robogó és egy őzike is.
Ezek közül talán az őzike van a legkevésbé kidolgozva, de a vadászrepülő, a robogó és a hajó is olyan részleteket is tartalmazott, amelyeket már tényleg csak kellően vizes homok segítségével lehetett megfelelően kialakítani. A hajónál még az ablakok is ki lettek alakítva, míg a motornál és a vadászgépnél is felfedezhetően az apró részletek.
Persze nem tudom milyen lehetett ezekkel a formákkal a homokozóban játszani (és már nem is tudom meg), de a gyerekek egy része biztosan élvezte a formák által elkészült alakzatokat.

Igazából ez a pár játék igazi gyűjteményi darab, amit szerintem fontos megőrizni. Igyekszem is ennek megfelelően eljárni és majd ha úgy alakul személyesen is megmutatni nektek ezeket a kincseket, de addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8618077338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása