Térkép puzzle
2022. szeptember 30. írta: ToyaHSW

Térkép puzzle

vilagterkep_4.JPG

A játékok között fontos szerepet töltöttek be a kirakók. Manapság már inkább művészeti alkotások a több ezer darabból álló puzzle játékok, de régebben nekünk még kevés darabból álló kirakókkal kellett szórakoztatnunk magunkat.
Ezek között a kirakók között megtalálhatóak voltak a kor mesehősei, de tájakkal és más egyéb képekkel is találkozhattunk. Persze a szórakozva tanulás itt is fontos szerepet kapott, így készültek egykoron a térkép puzzle kirakók.
Ezeket összerakva egy kicsit tanulhattunk az országok helyzetéről és egyéb földrajzban hasznos dolgokat is magunkra szedhettünk.
A hazai játékgyártás persze azonnal foglalkozott a puzzle játékokkal, így számtalan híres festmény került a boltok polcaira összerakható változatban, ezzel is növelve a műveltségünket és persze a különböző térképes kirakóknak is helyük volt a kínálatban.

Ma egy ilyen térképes kirakót mutatok be nektek.

A hazai játékgyártásban fontos szerepet töltött be a kisipar, de a komoly nagyvállalatok is előálltak néha egy-egy játékkal. A térképes kirakó játékot a Kartongráfiai Vállalatnak köszönhetjük, akik mint ahogy a nevük is takarja leginkább térképek készítésével foglalkoztak.
A kirakó a tevékenységük egyik mellékterméke volt, ami a gyerekeknek segített egy kicsit jobban megismerni hazánkat és a világot. Ma egy világtérképet mutatok be nektek, ami segített megismerni a gyerekeknek a föld országait és azok földrajzi helyzetét.

A játék 1982-ben készült és ennek megfelelő országneveket lehetett rajta látni. Mára egy kicsit furcsán fest a Szovjetunió neve a térképen, de akkoriban ez teljesen természetes volt.
A kirakó papírból készült ahogy minden hasonló játék. Az olcsóbb hazai kirakókra jellemző volt a gyenge papír, de ez ebben az esetben egyáltalán nem állta meg a helyét. A játék összerakva egy kartonlapra helyezve került eredetileg a gyerekekhez fólia csomagolásban.
A kartonlapon látható volt a térkép grafikája, ami a játék során segítségük szolgált a gyerekeknek. Erre a segítségre ebben az esetben szükség is volt szerintem, mivel a tengerek nem könnyítették meg a gyerekek dolgát.
Szerintem egy gyereknek egy ilyen kirakó összerakása kb. 1 óra lehetett, amivel nagyszerűen eltölthettek az időt és közben olyan országok helyét tudta meg mint Nigária, Kenya vagy éppen Brazília.
Nagyszerű lehetőség volt a szórakozva tanulása a Világtérkép kirakó, amivel szerintem gyerekként sokan múlatták az időt.

A hozzám került változat hiánytalan és ezért köszönet illeti Bukovics Zoltánt, akitől a játékot kaptam.
Persze reményeim szerint majd egyszer Ti is láthatjátok ezt az itthon készült puzzle játékot, de amíg a bemutatásra nincs lehetőségem, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1417944084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása