Gumiból készült Törpök
2021. április 06. írta: ToyaHSW

Gumiból készült Törpök

torp_1.JPG

A mai napon egy kicsit elmerülünk a hupikék világba, ahol mint tudjátok a Törpök élete nem csak móka és kacagás. Ezúttal néhány gumiból készült figurával és a történetükkel szeretnélek benneteket megismertetni, de azért a szokásos történelemóra sem marad el ezúttal sem.
Vágjunk is rögtön a közepébe :)

A Hupikék Törpikéket (eredeti nevén Les Schtroumpfs) Peyo alkotta, aki egy belga képregényalkotó volt. A törpök története a Spirou magazinban jelent meg. A történet 1958 október 23.-án indult az első résszel.
A képregény 36 kötetből áll, amelyekből 16 készítésénél még Peyo bábáskodott, majd 1992-es halálát követően újabb 20 kötet készült.
A törpök persze azonnal meghódították a gyerekek szívét, így szinte természetes volt hogy a játékgyártás sem maradhat ki a sikerből.
Érdemes tudni, hogy 1992-ig Peyo a megjelent játékokra is figyelmet fordított és ez a játékok szempontjából nagyon fontos lesz.

A játékok többsége természetesen valamilyen figura volt amit több cég is gyártott. Ezek közül mindenképpen meg kell említeni a Schleichet és a Bullyt. A Schleich 1935 óta foglalkozott különböző élethű figurák gyártásával, így szinte természetes volt hogy a Törpöket is gyártják majd üzemeikben.
Ekkor került a képbe Klaus Volkmar, aki eredetileg a Schleichnél dolgozott, sőt családi kapcsolatban is állt Friedrich Schleich cégvezetővel. Volkmar egy hirtelen ötlettől vezérelve kilépett a Schleichtől és megalapította saját cégét Bully néven, ahova néhány Schleich munkatárs is követte. Ezt követően Peyoval is sikerült megállapodni, így a Schleich 1975 után nem gyárthatott törpöket.
1977-ben jogi vitába keveredtek Peyoval. 1979-ben azonban ettől függetlenül elvesztették a jogokat a törpök gyártására és a gyártás során használt formákat is át kellett adniuk a Schleichnek.
A Schleich folytatta a gyártást, azonban egészen sokáig szerepelt a Bully neve a játékokon. Ez valószínűleg egy megállapodás volt a két cég között. A gyártás ebben a formában 1980 és 1984 között zajlott, majd a későbbiekben már csak a Schleich neve szerepelt a játékokon.

A Bully és a Schleich cégeken kívül más gyártók is jelen voltak a törpök piacán. Ilyen cég volt az INA is, akiknek hat különböző figurát köszönhetünk.
Anyagukban egy kicsit puhábbak voltak mint a Schleich figurái és jellemzően egyszerű kék színben voltak elkészítve.

Ajándékba kaptam néhány Schleich és INA törpöt, amelyeket úgy gondoltam megmutatok nektek. Az INA törpök az eredetitől eltérően itt már festést kaptak. Valószínűleg a törpök gazdáját zavarhatta az eredeti egyszerű kék szín és be kell vallani, hogy ebben a formában valóban jobban is néznek ki.
Ezek a játékok is Fülöp Mónikának köszönhetően kerültek hozzám és természetesen a múzeumban találkozhattok is majd velük.
Amíg azonban nem tudom személyesen bemutatni nektek ezeket az apró figurákat, addig a szokásos fotókon igyekszem bemutatni nektek a Hupikék Törpikéket.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr616491354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása