Technofix 345 Bang Bang Bill
2020. július 02. írta: ToyaHSW

Technofix 345 Bang Bang Bill

bbb_1.JPG

Ezúttal ismét egy érdekes régi játékot mutatok be nektek a 70-es évek első feléből. Sokszor emlegettem már a blogon a Technofix céget, amelynek nagyon sok játékát a Lemezárugyár is átvette.
A Technofix gyárat 1922-ben alapították Nürnbergben és a kezdetektől játékgyártással foglalkoztak. A cégnek sikerült túlélnie a második világháború időszakát, sőt a 60-as évekre az egyik vezető európai játékgyártóvá váltak, akik újító ötleteikkel sok más gyártónak mutatták meg az irányt.
A nagyszerű óraműves szerkezettel ellátott játékaikkal nagyon sokan találkozhattatok ilyen-olyan formában. Erről írtam egy bejegyzést, amelyben a Lemezáruágyár által átvett játékok voltak megemlítve.

Persze készítettek olyan játékokat is, amelyekkel mi itthon nem nagyon találkozhattunk, ilyen volt többek között a Bang Bang Bill is.
Ez a játék 1974-ben készült, ami azt jelenti hogy 4 évvel előzte meg a gyár bezárását.
A mai napon ezzel az érdekes célbalövős játékkal ismerkedünk meg és ennek köszönhetően egy kicsit a vadnyugaton érezhetjük majd magunkat.

A Technofix cég már 1967-ben előállt az első céllövéses játékával a 318-as számot viselő Sport-Trainerrel, amit 1974-ben követett a Bang Bang Bill, majd 1976-ban a Sporttrainer új változata.
A mai napon a Bang Bang Bill játékkal ismerkedünk meg, ami egy igazán érdekes és különleges játék.

Alapvetően egy felhúzós szerkezettel ellátott céllövöldével van dolgunk, ahol a felbukkanó üvegeket kellett egyesével lelőnünk. Ez persze nem volt annyira egyszerű feladat, de mivel nagyon szórakoztató játékkal van dolgunk így a nevetés a vidámság garantályanlt volt a játék során.
Érdekesség, hogy az első olyan játék a gyűjteményben, amivel a család minden tagja játszott itthon és mindenki nagyon élvezte is.
Egy szó mint száz, ez egy igazi kor és nem független játék.

De tényleg mit is tudott a Bang Bang Bill és hogyan is működött.
A Bang Bang Bill egy fix játéktérrel rendelkező játék volt, aminek egyik végén helyezkedtek el a célpontok, míg a tábla másik végén egy fegyver kapott helyet.
A játékér mérete kb. 65x30 cm-es, ami azt jelenti hogy nem egy aprócska játékkal volt dolguk a gyerekeknek.
A játéktér dekorációjára nagyon figyeltek a Technofixnél és be kell látni, hogy az valóban nagyszerűen sikerült is. A legszembetűnőbb a hatalmas Bang Bang Bill felirat, de az apró részletekre is érdemes figyelmet szentelni. A műanyagból készült alapra festéssel kerültek fel a grafikák amelyek között megtalálhatóak voltak a különböző cowboy kellékek és az összetört üvegek is.

A tábla oldalán a célpontok mellett található volt egy kapcsoló és egy felhúzós szerkezet is. A felhúzós szerkezettel előfeszítettük a bent található óraműves szerkezetet, míg a kapcsolóval el tudtuk indítani a játékot.
A belül található felhúzós szerkezet egy tengelyt mozgatott, ami szépen egyesével felemelte a célpontokat, amelyeket a megfelelő pillanatban a fegyverrel le kellett lőnünk.
Ha sikerült eltalálnunk valamelyik célt, akkor az átbillent és onnantól kezdve arra a célra már nem kellett többet tüzelnünk.

A fegyver meghatározott szögben és ívben volt mozgatható, ami egy kicsit behatárolta a lehetőségeket, de a célpontok eltalálásához bőségesen elég volt a fegyver viszonylag csekély mozgása is.

Ahogy említettem a célpontok a játék elindítását követően folyamatosan jelentek meg. Mindegyiken egy-egy üveg volt látható Gin, Rum, Sör, Brandy és hasonló feliratokkal.
Amint az egyiket sikerült eltalálnunk az átbillent és a hátán látható pontszám tűnt fel a szemünk előtt, amit a játék végén össze kellett adni.

De hogyan is működött ez a játék. A fegyver elsütését követően a lényeges dolgok a tábla alatt történtek. A célpontokon kialakításra került egy-egy ütköző. A fegyver pedig egy hosszú fém kart mozgatott a tábla alatti részen. Ebben a fém alagútban volt egy aprócska ütő szerkezet, ami megfelelő célzás esetén az ütközőt eltalálva átbillentette az aktuális táblát.
Elmés megoldás volt, aminek felfedezése még nekem is került némi időbe.

A játék addig tartott amíg az óraműves szerkezet le nem járt vagy az összes célpontot el nem találtuk.Ezt követően a szürke lapáttal átbillenthettük a táblákat az eredeti helyzetükbe és újra felhúzva a játékot következhetett a másik játékos.

Természetesen nem kell mondanom, hogy a játék nagyszerű állapotban maradt meg, ami azért nem kis szó egy 1974-es játék esetében. Teljesen működőképes és hibátlanul teszi a dolgát mind a mai napig.
A belül található felhúzós szerkezet már egy kicsit nehézkesen mozog, de ez egy ilyen idős játéknál teljesen természetes. Szerencsére a célokat még le lehet lőni rajta és ez biztosítja a remek szórakozást.

Valószínűleg 1974-ben ez a játék még érdekesebb lehetett mint most. Eltudom képzelni ahogy baráti társaságok vagy családok szórakoznak ezzel a játékkal.
Természetesen a múzeumban Ti is láthatjátok majd ezt a kincset, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

Patreon támogatók jelentkezésével még gördülékenyebb munkára, még több bejegyzésre, még több videóra és folyamatosan új tartalmakra számíthattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8615979474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása